Eddigi életem során nem túl gyakran töprengtem el
azon, vajon mire jó a szilveszteri őrült petárdadurrogtatás és tűzijáték. Idén
azonban, látva kutyuskánk szenvedését, alaposan elgondolkodtam a dolgon.
Férjemmel múlt év májusában alakítottuk ki fészkünket, amelyhez “járt” egy kutya is.🐶 Sejtettük, hogy a szilveszteri
csinnadratta halálra fogja rémíteni szegénykét, ezért alaposan átnéztük az
udvart és a kertet, az után kutatva, van-e a rémült jószágokra (kutya, cica)
veszélyes csapda. Nem találtunk ilyet. Sajna vérbeli pacsirta típusú emberekhez
méltóan komoly megpróbáltatást jelentett számunkra, hogy fenn bírjunk maradni
éjfélig, ezért a Gondviselőre bíztuk kutyánkat.
Újév reggelén kipattantam az ágyból, felkaptam a pizsamámra egy nadrágot és a kabátomat, és száguldoztam is kifelé a házból, hogy
népszámlálást tartsak. A cica már a konyhaablak párkányán nyávogott, így
követelve jogos jussát: a reggelijét. Oké, cica: pipa. Kutya: ...sehol!😰 Csak a
nagy csend az udvaron. Na, gondoltam, szerencsétlen öreg
ebünk acut myocardialis infarctus-ban, magyarán szívinfarktusban elpusztult
magányosan az éjszaka folyamán. Fejben listát készítettem a lehetséges
helyekről, ahová elvonulhatott diszkréten kimúlni. Az udvarunk utolsó
szegletében, néhány félretett autóalkatrész és egyéb vas jellegű limlom között
végre megpillantottam Bogarat! Szegény párám a régi kutyakennel oldala és a
félretett lomok között talált egy rést, csak sajnos miután befurakodott, elé
dőlt egy vasdarab, elzárva az útját. Sajgó szívvel szabadítottam ki a kis
drágámat, miközben a fogaim között néhány nem túl gondosan megszűrt szitokkal
illettem a tűzijátékon élvezkedő embereket. Szerencsére nem észleltem
poszttraumatikus stresszt a kutyuskánkon. Úgy viselkedett, mint máskor is:
habókosan, vidáman. Megfogadtam azonban (és ezt neki is megígértem), hogy
jövőre együtt vészeljük át a szörnyű mesterséges égzengést, bent a házban!
Szóval mindezzel oda akarok kilyukadni, hogy nem tartom
ugyan magamat különösebben gyengeelméjűnek, mégsem bírok rájönni, mire való a
hosszú percekig tartó durrogtatás, ami köztudottan nagyon káros hatással van az
állatokra?! Vegyük csak azokat a jószágokat, akik halálra rémülten futnak ész
nélkül az úttestre, ahol elgázolhatják őket; vagy világgá szöknek; vagy
felakadnak a kerítésre, és megfulladnak? Ám mindez mit sem számít, hisz' azok csak oktondi, lélek nélküli állatok? Mi pedig mindent tudó, mindenható emberek
vagyunk, és ha kedvünk tartja, hagyományból vagy poénból, vagy mert van pénzünk
és a szomszédot le akarjuk nyűgözni vagy irigységbe taszítani, égi háborút
rendezünk az éjszaka kellős közepén? Most komolyan, mit fejeznek ki az emberek
a tűzijátékkal és a petárdázással?
Azt egyébként már meg sem merem említeni, hogy a részegebb
vagy szimplán hülyébb “robbantgatók” legalább amiatt hagynának fel ezzel, hogy ne
szaggassák cafatokra a kezüket-lábukat. Na tessék, mégiscsak megemlítettem…
Nyilván vannak olyan tűzijáték-rajongók, akik most
legszívesebben engem lőnének fel az égre. Nem baj, vállalom a véleményemet:
szerintem ez egy felesleges néphagyomány, ami sajnos nem csak az állatokat, de
a gyengébb idegzetű vagy szívbeteg embertársainkat is meggyötörheti. Még jó,
hogy csak egyszer van ilyen egy évben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése