Vitalitás

Elöljáróban annyit közlök, hogy kicsit becsapós a cím, ugyanis nem az egészségmegőrzés lesz most porondon, hanem a legutóbbi munkahelyemmel kapcsolatban osztok meg néhány gondolatot.

Egy nap híján három hetet tölthettem a “Vitabiotics: UK’s No. 1 Vitamin Company” ölelő karjaiban. Azért csak annyi időt, mert egy-egy ott dolgozó lengyel csaj felváltva elment szabadságra, így én lettem a “beugró munkaerő”. Az első héten még minden simán ment, aztán amikor az 1. számú lengyel visszajött, és elment a másik, apránként kezdtem sokkot kapni.

A kisfőnök asszonyunk egy indiai, egyébként nagyon kedves hölgy volt, Smita (ejtsd Szmita), a lengyel kollegina pedig Magda (ejtsd Magda). Az volt a feladatom, hogy ellenőrizzem, adott vevőhöz a megfelelő termék érkezik-e meg a megfelelő mennyiségben, valamint ha járt a megrendeléshez ingyen termék, akkor az is belekerüljön a csomagba. A munka tehát sima ügy volt.

Ahogy teltek a napok, úgy bontakozott ki előttem egy munkahelyi szerelem. Igaz, hogy Magda - elmondása szerint - már a szabadsága alatt is fasírtban volt a pasijával, utána pedig rögvest szakítottak, ám a szétköltözést még nem oldották meg, ő mégis önfeledten omlott egyik indiai kollégánk karjaiba. Na jó, ez nem teljesen így volt, ugyanis a fickó omlott állandóan szíve hölgye ölébe, amikor szüneten voltunk, és az étkezőben ücsörögtünk. Persze szép dolog a szerelem, ám ezek ketten minél jobban összemelegedtek, nekem annál intenzívebben kellett figyelnem a megrendelésekre, amit rendszerint Magda állított össze, ugyanis egyem meg a szívét, a szerelem teljesen elvakította őt. Nyilván ezért nem vette észre a hibáit. Ezzel még mindig semmi baj nem volt, hiszen én állandóan résen voltam, mint bölcs tapsifüles vadászidénykor, bár meg kell vallanom, ez nem mentség a hibázásra, hiszen én is szerelmes vagyok!

Számomra a főbb gondot az jelentette, hogy hősszerelmes párunk férfi tagja minden alkalmat megragadott, hogy választottja körül lebzseljen. És minden egyes alkalommal tukmálta ránk a hülye rágóját. Én először csak szimplán nem kértem, másodszor közöltem, meg se kérdezzen, mert nem szeretem a rágót, a harmadik alkalomtól már nem is kínált. Ezt annak tudom be, lehet, hogy “véletlenül”, akaratlanul is megajándékoztam egy gyilkos pillantásommal. Felvetődhet a kérdés, miért volt bajom a rágókínálgatásával. Nos, azért, mert Smita kért belőle, és csámcsogva rágózott, amivel engem ki lehetne kergetni a világból! Fél tucat veszett kutya nem tudna úgy űzni engem, mint egy hangosan csámcsogva rágózó ember. Igazán nem mondhatom el magamról, hogy szegényes a fantáziám, azt mégsem sikerült kitörpölnöm, hogy milyen módon csapjak akkora zajt egy toll és egy A4-es papír segítségével, ami elnyomná a csámcsogás - számomra idegtépő - zaját… Így hát maradt az önuralom gyakorlása.

Ezzel a munkahellyel kapcsolatban már csak egy rövidke epizódot szeretnék megosztani Veled.

A Vitabiotics-nál töltött utolsó munkanapomon már mindkét lengyel asszonyság jelen volt, és természetesen be nem állt a szájuk. Még akkor sem váltottak angolra, amikor feltűnt a színen az indiai hősszerelmes. Magda harmincöt éves létére elég gyerekes ésszel bír, plusz bunkó is, ugyanis gondolta, majd úgy tanítja meg újdonsült pasiját lengyelül, hogy csak azon a nyelven beszél előtte. A másik csaj gondolom megszánta szegény indiai nyelvezetű kollégáját, aki egy mukkot sem értett az egészből, és próbált neki fordítani, mire Magda erélyesen rászólt: “Eva, nye!” És nyugodt lélekkel röhögcsélt tovább, míg végül a fickó ciccegve felszívódott. Nem mondom, a tisztelet már a kapcsolat elején is csak úgy áradt abból a buta libából…

Jelenleg egy egyhetes szabadságon vagyok, a barátnőm és a barátja meglátogat minket Londonban. A program nagyjából városnézés, múzeumlátogatás, városnézés, parkban lődörgés lesz, és talán még egy kis városnézés is belefér.

Záróakkordként pedig itt ragadom meg az alkalmat, hogy mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánjak!

(ilyen és ehhez hasonló termékek tömkelegét ellenőriztem/csomagoltam)