Rímfaragó

Valamikor réges régen, de nem ám egy messzi-messzi galaxisban, hanem ebben, írtam néhány verset.

Ez azokban az időkben volt, amikor egy hétéves kapcsolatból a személyes holmijaimmal és egy jókora diákhitellel kellett elölről kezdenem az életemet egy albérletben. Ráadásul, hogy még rosszabbul és még jobban megtaposva érezzem magam, az akkori legjobb barátnőm, akit testvéremként szerettem, eldobott engem egy pasi miatt. Az egyedüli biztos pont életem akkori szakaszában a munkahelyem volt az élményfürdőben, amit szerencsére még szerettem.

Nos, a hátteret leírtam. Szóval ez volt az az időszak, amikor hirtelen a semmiből egyszerűen apránként beugrottak az agyamba a verssorok, nem is sokat kellett csiszolgatnom őket. És talán ezért van az, hogy ez a maroknyi költeményem eléggé “sötétre” sikerült.

Kettőt már feltöltöttem a múltkorában, és emlékszem, meg is jegyezte egy kollégám, hogy azokat ő nem érti. Mármint azt nem érti, mit keresnek a blogomban. Mivel ez egy személyes blog, gondoltam, megosztom néhány rímbe szedett gondolatomat, érzésemet a kedves érdeklődőkkel.

Miután lassanként megszületett az öt kis versecském, valahogy nem szállt meg újra az ihlet. Bár szerencsére teljesen nem hagyott el, hiszen azóta sok-sok írásom született, csak azok éppen nincsenek rímekbe szedve.

Aki eddig figyelmesen olvasott, az kiszámolhatta, hogy három versem maradt, amit meg szeretnék itt osztani, utána pedig visszatérek a szokásos rövid kis elbeszéléseimmel.