A változás éve

Új munkahely, új otthon, újult erővel. Még csak két hónap telt el ebből az évből, mégis jelentős dolgok történtek velünk a férjemmel.

Szokták mondani, hogy ‘valakire rámosolyog a szerencse’. Én úgy érzem, hogy rám egy ideje folyamatosan vigyorog. 😆

Február elsején kezdtem új munkahelyemen, amely állásról mindig is álmodoztam. Részletekkel szerintem a későbbiekben jövök majd.

Egy még ettől is nagyobb horderejű változás azonban az, hogy februárban átköltöztünk Tibivel és a két cicánkkal Mezőberénybe. Immár mindkettőnknek itt van a munkahelye, tehát tél ide vagy oda, nagyon is ésszerű és szükségszerű lépés volt a helyváltoztatás.

Sikerült rátalálnunk álmaink otthonára! Több házat is megnéztünk, de egyik sem érintett meg minket. Új otthonunkba azonban mindketten elsőre beleszerettünk.

A költözködés előtti héten ügyesen elkaptam az influenza vírust. 😒 Mindössze egyetlen hete dolgoztam új helyemen, amikor sajnos lebetegedtem. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem pont a hurcolkodás kellős közepén estem le a lábamról. Rengeteg munkával jár ugyanis egy egész háztartás átmotyózása egyik helyről a másikra. Ráadásul kerti házról van szó, tehát az egyéb dolgok is jöttek velünk. No meg a két rosszaság is! 😺😼

Eddig mindenhonnan azt hallottam, hogy egy macska a helyhez kötődik, és nem tudja megszokni új fészkét, onnan rendszerint eltűnik. Többnyire ez biztosan így van. Én viszont olyan törődő és szeretetteljes kapcsolatot alakítottam ki Tornádóval és Pupillával, hogy hozzám kötődnek. Csupán a legelső éjszaka tartottuk őket bezárva, hogy szokják az új helyet, másnap reggeltől azonban kiengedtük őket az udvarra. Nagyon tetszett nekik! És hála Istennek, azóta is megvannak. Úgy járnak a nyomomban, mint a kiskutyák. És persze a napi szeretet adagjukat is rendre kikövetelik.

Szeretetről jut eszembe. Egy költözés bizony nem kevés stresszel és nem várt fordulatokkal jár. Tibivel azonban egyetlen hangos szóváltás nem volt közöttünk. De tulajdonképpen az elmúlt hat évben sem veszekedtünk soha. Mindent szépen meg tudunk beszélni. Ezt persze néhányan nem hiszik el, de azzal nekem semmi dolgom, hogy más mit gondol. 😉

Na de komolyan: minek veszekedni? Azzal hirtelen megoldódik az adott helyzet? Nemigen. Helyette csak gyűlnek a negatív energiák, növekszik a feszültség, kutyául érzi magát az ember, ráadásul erőszakkal úgysem lehet a másikat meggyőzni a (vélt) igazunkról. Akkor nem jobb, ha békésen tárgyaljuk át, amit kell?

Nem állítom, hogy a mi életünkben nem fordulnak elő bosszantó, nem várt feladatok, amiket meg kell oldanunk. Ám ha arra koncentrálok, hogy van egy csodás otthonunk, amiben működik a fűtés, van villany és folyóvíz, mi több, még internet is; mindennap jóllakhatunk és a cicáinkról is tudunk gondoskodni, sőt még jó munkahelyünk is van, amit szeretünk, egymást pedig még annál is jobban, akkor mi a fenéért kellene azon pörlekedni, hogy mikor lesz már működőképes a csengőnk (azóta az lett), vagy miért csöpög az egyik csap (azóta az is rendeződött)? Bocsánat az ultrahosszú mondatért, remélem azért követhető volt. 😅

Egyetlen szívfájdalmam van csupán, az is múlóban: az elmúlt időszakban semmi időm nem volt sem írni, sem olvasni. A napokban azonban rendeződni látszik az életünk. Hiszen végre-végre le tudtam ülni megírni ezt a bejegyzést. 😌

Nem is szaporítom tovább a szót, hiszen van tennivalóm bőven.

Az eddigi csodás változások után pedig izgatottan és szeretettel várom az Élet további áldásait! 💝