Segíts magadon!

Borzasztó nehéz szavakba öntenem, amit érzek, hiszen még én magam sem vagyok teljesen tisztában vele. Sajnos alkalomadtán engem is le tud gyűrni a depresszió.

Igazából arany életem van, hiszen azt az életet élem, amiről mindig is álmodoztam: kertes ház, kutya-cica, ráadásul egy hihetetlenül jó férj! És mindezek tetejébe lassacskán tanulgatok varrni is, amit világéletemben hasznos dolognak tartottam.

Szívfájdalmam az, hogy munkanélkülin vagyok. Mindig is utáltam ezt az állapotot. De még mindig befoghatnám a csokilesőmet, hiszen a férjem megad minden támogatást, így azzal foglalkozhatok, ami egész fiatal korom óta feszít belülről, vagyis az írással. Magyarán felfoghatnám úgy is a dolgot, hogy alkotói szabadságon vagyok. Máris jobban hangzik.😏

Egy mesekönyvet (amit bátran ajánlok felnőtteknek is) már kiadattam; a második könyvem körülbelül három hét múlva jelenik meg; a harmadikon pedig most dolgozom, aminek a témája lelkileg eléggé megterhelő, így kissé lassan haladok vele.

Akkor mégis mi a fene bajom van? ...túl sok az időm gondolkodni.😒 Múlton, jövőn, embereken.

Azt eddig is tudtam, hogy az emberek irigyek. Mifelénk (Szabolcs megye) legalábbis nagy divatja van. Mivel én is onnan származom, jól ismerem az emberek gondolkodásmódját, sajnos azért, mert régebben én is hasonlóan spekuláltam. Vegyük például azt a tényt, hogy megjelent egy könyvem. Szinte hallom, miket mondanak ezzel kapcsolatban a rokonok, ismerősök: “Ej, hogy felvitte az Isten a dolgát, na de az én pénzemen biztos nem fog meggazdagodni, én ugyan nem veszek tőle egy könyvet sem, az biztos!” - és ehhez hasonlóak. Egyik nőrokonom irigységtől villámló tekintettel gúnyosan megjegyezte, hogy “Mi van, Rita a könyveiből akar milliomos lenni?” - persze a hátam mögött, csakhogy ez a megjegyzés visszajutott ám a fülembe, és megkarcolta a lelkemet… Az persze senkit nem zavar, milyen keményem megdolgoztam eddig mindkét könyvemért, mennyi utánajárás volt, amíg megvásárolható lett végre - persze csak a neten, ami azzal a hátránnyal jár, hogy 900 Ft a postaköltség, ami elég nagy visszatartó erő -, és hogy eddig összesen három darabot adtam el a mesekönyvből, aminek nem ám a teljes ára hizlalja a májamat, ugyanis egy könyvön mindössze egy-kétszáz forint a hasznom. És közben azzal is meg kell küzdenem magamban, vajon elég jó-e, amit írtam, vagy hogy egyáltalán van-e értelme folytatnom az írást?😑

Szóval igen, el tudok borulni néha. Ilyenkor sajnos magamat blokkolom. Nem látom értelmét, hogy bármibe belefogjak; nem tudom, mi hasznom van egyáltalán ebben az életben; és mintha egy hatalmas súly lenne a vállaimon, ami folyamatosan nyom lefelé. Ráadásul mindeközben olyan érzésem van, mintha valaki ülne a mellkasomon.

Na, ebből az állapotból piszok nehéz kirángatni magamat! De a férjem miatt megteszem. Van, hogy csak egy-két nap után vagyok erre képes, de akkor is kimászok a gödörből, aminek a mélyén persze nagyon kényelmes ücsörögni és sajnálni magam.

Hm, már az is sokat segített, hogy mindezt kiírtam magamból. Nem hiába gyakorolják oly’ sokan az írásterápiát. Megkönnyebbül tőle az ember. Átvezeti sötét gondolatait egy papírra, ami után egyre világosabb lesz a lelkében, míg végül ismét beragyogják mindennapjait a remény és öröm sugarai.🌞 Felhők persze mindig jönnek majd, ám nem mindegy, hogy olyankor szűkölve elbújunk lelkünk egy eldugott kis szegletébe, vagy veszünk egy hatalmas lélegzetet, és elfújjuk a francba az utunkból.

Bízz magadban, légy erős, segíts magadon, és Isten is megsegít!