Eddig tartott. Eddig szaladhattam el a problémáim elől, önmagam elől.
Az utóbbi időben bevett szokásommá vált, hogy amint rosszul éreztem magam lelkileg, futottam egyet. Vagy tekertem egy nagyot. Aztán történt egy kis baleset…
Lépcsőfok egy szokatlan helyen, figyelmetlenség, rohanás a jövőbe, figyelmeztetés az Élettől. Nevezhetem akárminek. Lényeg, hogy megtörtént. És ezért hálás vagyok. Főleg pedig azért, hogy nem komolyabb taslit kaptam. 🙏
Nem, nem csupa öröm és ragyogás és önfeledt futkározás az életem. Én is össze tudok zuhanni. A padló is felettébb megszokott hely lett számomra az utóbbi hetekben. Igen sok időt töltöttem ott.
Elvesztem. Elbizonytalanodtam. Mi az én Utam? Vajon az, amit “akarok”, összhangban áll azzal, amit az Élet szánt nekem? Hogyan tudnék szolgálni, értéket teremteni? Hol a helyem? Egyáltalán, mi az Életfeladatom?
Ezek a kérdések pörögtek az elmémben, megállás nélkül. És én is pörögtem megállás nélkül. Mindennel foglalkoztam, kivéve azzal, hogy befelé figyeljek, és meghalljam a válaszokat. Mert a válaszok mindig bennünk vannak! Csak időnként meg kellene állni, és figyelni rájuk. Hát én most megálltam. És figyelek. 😇
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése