2021. szeptember 2., csütörtök

Triatlon növényi alapokon

 

Magam sem hittem volna, de megcsináltam! Oké, az egy dolog, hogy külön-külön edzettem már előtte, de egymás után rakni a 0,75 km úszást, a 20 km tekerést és 5 km futást, elég rendes kihívás volt.

Bevallom, az úszástól tartottam, mert már sok éve nem jártam úszómedencében. (Pedig a strand szó szerint a szomszédunkban van. 🙈) Viszont nem kapkodtam el a dolgot, beosztottam az erőmet, így végül sikerült teljesíteni a távot. Jó, hozzáteszem, békaúszást választottam, ami a tempóját tekintve is hasonlított a róla elnevezett jószágra… 😅

Külön hála illeti meg az úszómester hölgyet, aki szavakkal biztatott minket, amatőr indulókat, hogy tartsunk ki. 🙏

Megvolt tehát az első teljesítendő feladat, és én már előre örültem, hogy száraz ruhába bújhatok. Aha! A reggeli izgatott készülődésemben olyan ügyesen sikerült a kulacsomra csavarni a tetejét, hogy a belőle kiszivárgott víz totál eláztatta a táskámban lapuló edzőfelszerelésemet. 😂 No de nem agonizáltam sokat a tragédiámon. Egy elnagyolt törölközés után már ugrottam is a bicajos cuccba, majd nyeregbe pattantam. Isteni volt a reggeli kellemes napsütésben tekerni. Menet közben pedig többször is figyelmeztettem magam, hogy osszam be az erőmet, mert bizony várt még rám 5 km futás!

Bicajozás előtt, és a táv felénél is jócskán kortyoltam az előre elkészített, energiával teli turmixomból, szóval az energiapótlás rendben volt.

Elérkezett a harmadik feladat teljesítésének megkezdése is! Leraktam a bringámat a dokkban, és már indultam is. Igazán sokat segítettek az aszfaltra felrajzolt kis motivációk, külön hála értük a szervezőknek! 💗

Érdekes tapasztalás volt ennyi úszás és tekerés után futni. Azt hittem, bele kell majd sétálnom, de szerencsére elkaptam egy ritmust, és csak futottam, futottam. Közben pedig azért is hálás voltam, hogy van két lábam, egészséges vagyok, tehát futhatok. 😊

Az is sokat segített a kitartásban, hogy volt egy célom, miért is vállalkoztam erre a kihívásra. Nincs semmilyen sportmúltam. Nagyon sokáig gondjaim voltak a súlyommal. Amióta azonban áttértem a növényi alapú étrendre, az összes maradék felesleges kilómat leadtam, 100%-osan egészséges vagyok, az energiaszintem pedig az egekben! Mindez “csupán” attól, hogy többé nem juttatok a szervezetembe semmiféle állati terméket. Szóval, igen, az állatokért futottam. Azért, hogy elmondhassam, pusztán a növények erejével igenis jelentős változásokat lehet elérni. 💪

Amúgy röhej, de aznap reggel, amikor megcsináltam a triatlont, még mindig annyira telve voltam energiával, hogy az igen bőséges vacsi után el kellett mennem sétálni egy órát.

Jövőre szerintem ismét benevezem magam egy ilyen mókára.

a 106-oska 😄


csobbanás előtt


csak semmi kapkodás 😅


Megcsináltam!


regenerálódás

2 megjegyzés: