Már több mint egy hónapja annak, hogy egy hétvégét az
unokanővéreméknél (Gabi és párja, Imi) töltöttem Pesten. Kiruccanásom
mozgatórugója az a sok-sok kedvezmény-kupon felhasználása volt, amit a
novemberi Joy magazinból nyirbáltam ki.
Pénteken reggel indultam el busszal, de csak miután
elköszöntem a két rosszcsonttól, Bogártól (kutya) és Tornádótól (cica).
Természetesen, mielőtt a férjem elindult volna munkába, tőle is elbúcsúztam.
Gabi 2-kor végzett a munkahelyén. Mivel én kicsivel fél 2
előtt érkeztem a célzónába, a büfében vártam meg őt.
Az önfeledt üdvözlés után rögvest megkezdtük hétvégi
programunkat. Először betértünk egy hatalmas lakberendezési boltba, ahol jó
sokáig csatangoltunk a sorok között. Ezután elbuszoztunk az Árkádba, ahol
bekaptunk egy könnyű salátaebédet. Kisvártatva beneveztük magunkat egy spinning
órára. Eleve úgy készültem, hogy még péntekre beiktatunk egy jó kis cangázást,
így a táskám tetején ugrásra készen várakozott a tornacuccom.
A pénteki napból a tekerés után nem is maradt más hátra,
mint hogy hazamenjünk, és egy könnyű vacsora után eltegyük magunkat másnapra.
Szombaton aludt mindenki, amíg fel nem ébredt, majd egy
kiadós reggeli után Gabival ismét elindultunk az Árkádba, immár célirányosan
vásárolgatni.
Pihenésképpen kora délután beültünk a moziba megnézni A kis
herceg című animációs mesét. Sajnos volt egy kis epizód, ami enyhén megzavarta
önfeledt nyugalmunkat.
Gabival az utolsó sor közepén foglaltuk le a helyet,
előttünk terült el a lépcsősor. Már túl voltunk az előzeteseken, éppen
elkezdték a mesét vetíteni, amikor egy család (anyuka, apuka, két kisgyerek)
trappolt fel a lépcsőn, majd pont előttünk megálltak, hogy anyuka a vaksötét
teremben leolvashassa a nyüzüge jegyéről, hogy mégis hová kellene ülniük. Az
nem zavarta, hogy egyrészt minket zavar, másrészt pedig jobbra és balra is
annyi üres szék volt, mint égen a csillag. Ha gondolkodott volna, rájön,
bárhová leülhetnek, hiszen annak a matematikai valószínűsége, hogy a filmkezdés
utáni öt percen belül érkezik a nézőközönség kilencven százaléka, egyenlő a nagy mínusz
nullával!😅 Ám anyuka inkább leállt pörlekedni félhangosan apukával. Ezeket a
“kedves” szavakat intézte hozzá cinizmustól elfúló hangon: “Hát megint nagyon
ügyes voltál!” A tisztelet azért megvolt részéről, nem mondom… Nem elég, hogy
idegenek, de még a saját kölykei előtt is sárba tiporta apjuk önbecsülését
azzal, hogy leminősíti a problémamegoldó képességét. Csak azt nem értem, ha
anyuka ügyesebbnek találta magát apukától, akkor miért nem volt figyelme még
odakint, a világosban megnézni, hogy hová üljenek?😏 Nem, ő inkább megmutatta a
gyerekei meg persze idegenek előtt, hogy ki viseli a nadrágot a családban…
A mese szuper volt, és bár popcornoztunk közben, azért a
végére megéheztünk egy finom ebédre. Az Ikea étterem részébe mentünk át
Gabival, ahol igen finomakat ettünk: zöldségfasírtot, krumplipürét, amihez
Gabi hollandi-, én áfonyamártást választottam, desszertnek pedig egy-egy szelet
mandulatortát fogyasztottunk el a kávénkhoz. Én annyira magasztaltam a tortát,
hogy Gabi volt olyan rendes, és lemondott az utolsó két falatjáról a javamra!😇
Mivel a délután lassacskán estébe hajlott, elindultunk
haza, ahol Iminek elújságoltuk a nap eseményeit, majd alukálni készülődtünk.
Vasárnap volt a hazautazásom napja. Vegyes érzésekkel
szálltam fel a buszra: szívesen maradtam volna még, viszont már rettentően
hiányzott a férjem! Kissé elcsigázva érkeztem haza: hosszú volt az út, éhes is
voltam, ráadásul idegen helyen nem alszok olyan “felszabadultan”, mint a saját
fészkemben, így estére már elég morci voltam, dünnyögve kolbászoltam fel-alá a
lakásban.🙈 Egyszer csak nevetve megszólalt Tibim: “Na, visszakaptam az én kis
nyűgöskémet!”💕
Összefoglalva: egy szuper hétvégét töltöttem el
unokanővéreméknél, és sikerült beszereznem mindent, ami a listámon szerepelt.
Hogy pontosan mennyit költöttem végül, azt inkább még magamnak sem vallottam
be, de legalább vígasztal a tudat, hogy semmi felesleges dolgot nem vásároltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése