Nem vagyok koffeinfüggő. Inkább úgy mondanám, hogy
rituálé-függő vagyok. Éppen ezért, mielőtt még kijelentkeztünk, és elindultunk
volna reggelizni a Hegyipatak Panzió éttermébe, leültem az étkezőben, és
kényelmesen elhörpöltem szokásos reggeli kávémat, néhány darab keksz
társaságában.
Lehurcoltuk motyóinkat az autóhoz, rendeztük a számlát, majd
elkocsikáztunk reggelizni. Falatozás közben igyekeztünk magunkba szívni - a
kolbászos-sajtos omlett finom illatán kívül - a táj szépségét, a környező fák
zöldjét, a friss levegőt.
Egy “kis” kitérővel indultunk haza, ugyanis előbb elkanyarodtunk Nyíregyházára, hogy megmutassuk magunkat a családomnak. Túl
sokáig nem maradhattunk, hiszen aznap egy újabb közel négy órás út várt ránk.
Teli hassal és zsúfolásig megpakolt autóval (a szüleim
szívüket-lelküket ideadják nekünk minden alkalommal💝) indultunk el szeretett
fészkünk irányába. Nagy öröm volt begurulni a kapun. Csak bedobáltuk a házba a
cuccokat, és már mentünk is ki az állatkáinkhoz egy kiadós szeretet-cserére.
Tornádó kandúrkánk addig nyávogott a teraszon lévő asztalon, amíg mindketten
oda nem mentünk Tibivel, hogy agyonsimogassuk. Persze közben Lilibogyó ott
ugrándozott a lábunknál, és Pupillácska is dorombolva sertepertélt körülöttünk. 💗😌
A kipakolást nem vittük túlzásba, csak a legfontosabb dolgokat
rendeztük el, hiszen másnap még mindketten szabadságon voltunk. Bőven akadt
időnk kimosni és elrámolni a cuccainkat.
Ennyi volt hát a négynapos nyaralásunk beszámolója. Ehhez a
bejegyzéshez nemigen tudok galériát mellékelni, hiszen tulajdonképpen csak a
hazafelé vezető sík tájat tudtam volna megörökíteni. 😅
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése