Lélegezz! (ha tudsz...) - 1. rész

Aki fölött az a kis fehér füstölgő pálcika uralkodik, az jobb, ha nem is olvas tovább, mert még a végén képes és megsértődik. Ami persze jogában áll. Nekem meg az áll jogomban, hogy kifejtsem a véleményem arról, mit gondolok a dohányzásról. Már ha újabban a mérgezetlen levegőhöz nincs jogom…😒

Rengeteget töprengtem azon, egyáltalán “merjek”-e írni erről a témakörről. Aztán, mintha csak az Élet motiválni akart volna, az utóbbi időben egymást érték a cigisekkel kapcsolatos negatív élményeim. Így hát összeszedtem egy jó csokorra való bagószagú gondolatot, amit máris olvashat a Kedves Megsértődni Nem Óhajtó Érdeklődő.😄

Mielőtt bárki azt hinné, hogy elítélem az összes bagóst, elárulom, semmi bajom nincs velük, mindaddig, amíg nem veszélyeztetik az egészségemet! Ám amikor azért kell lesprintelnem egy előttem haladó, büdös és mérgező füstcsíkot húzó gyalogost, hogy egyáltalán bírjak lélegezni, nos, olyankor elég sötét gondolatok cikáznak át a fejemen. Csak hogy egy példát említsek, ilyenkor arra gondolok, hogy ha lenne egy kívánságom, feláldoznám a világbékét, és inkább azt kívánnám, hogy tűnjön el a föld színéről az összes cigi! Tudom, hogy ezzel jó néhány ember halálát okoznám (biztos vagyok benne, hogy egy ilyen rendkívüli megvonásba nagyon sokan belepusztulnának), de néha mégis jólesik eljátszanom a füstmentes gondolattal.

Aki már csak az eddig leírtakból is azt hinné, hogy túlontúl finnyás vagyok, az kíváncsiságból próbálja ki a következőt: szorítson egy rongydarabot a szája és az orra elé, és próbáljon meg lélegezni. Sajnos, mivel allergiás asztmám van, jól szervezett szervezetem gondoskodik róla, hogy részem legyen ilyen életérzésben. De ha belegondolok, nagyon is jól teszi, hiszen ilyenkor a tüdőm kényszeresen kifelé présel magából minden levegőt, és a hörgőcskéim görcsbe rándulva minden erejükkel ellenállnak, hogy befelé tudjam szívni a szennyezett oxigént, ezáltal pedig nem engedik, hogy a káros méreg a testembe kerüljön. Igaz, vele együtt a levegő sem, ami nélkül sajna nem túl sokáig sikerülne életben maradnom.

Ettől sokkal jobban szeretem azt, amikor a füsttől öklendezésbe torkolló köhögőrohamot kapok, mert így legalább két köhögés között sikerül egy fél másodpercnyi levegőhöz jutnom. Ha belegondolok, tényleg ügyesen van kitalálva az emberi test működése, mert egy-egy ilyen (kellemetlen) rohammal pikk-pakk kirobbantja magából a neki nem tetsző mérget.

A hitetlenek kedvéért, akik azt gondolnák, hogy erősen túlzok, ide másolom egy allergológus doktor szavait:

“Az asztma a légutak krónikus gyulladásával járó betegség. A hörgőrendszerben zajló krónikus gyulladás miatt a hörgők túlérzékennyé válnak, s a legkisebb ingerlő hatásra a hörgőfal simaizmai görcsösen összehúzódnak, a nyálkahártya megduzzad, a hörgők keresztmetszete beszűkül, sűrű, tapadós nyák zárja el a levegő útját.”

“Asztmás tüneteket provokáló tényezők:

erős szagok, irritáló anyagok (pl. dohányfüst, légszennyezettség).”

(A felsorolás természetesen nem teljes.)

Egyébként ha belegondolok, rettentően gusztustalan dolog, hogy nekem azt a levegőt kell beszívnom, ami amellett, hogy mérgező vegyületekkel van tele, még meg is járta a bagós roncsolódott tüdejének legmélyebb bugyrait is.😫

A cigis gyalogosoknál az a kedvencem, amikor bűzös kis rúdjukat szorongatva úgy lóbálják a kezüket, hogy minél szélesebb ívben terítsék szét maguk mögött a füstcsíkot, hogy még véletlenül se legyen egy kis légifolyosó, ahol nyugodtan lélegezve haladhatok előre. Hát ilyenkor kell sprintelnem. De ez még mindig jobb, mint a cigis-biciklisek támadása! Sajnos sokszor előfordul, hogy megyek gondtalanul a járdán, elhúz mellettem egy bicajos, akinek persze pont a hozzám közelebb eső kezében van az a büdös vacak, engem megcsap a füst, beindul a személyre szabott ‘belégzésletiltó mechanizmusom’, és riadalommal a szememben már vágom is a hátraarcot sípolva-hörögve-hétrét-görnyedve. Ez egyébként ahhoz hasonlatos küszködés, mint amikor a macskák próbálják sípolva kiöklendezni magukból a szőrpamacsot.😅

Tudom, néha elvont gondolataim vannak, de eszembe szokott jutni a következő egyszerű kérdés: hogy jön ahhoz egy vadidegen ember, hogy kárt tegyen a szervezetemben? Ráadásul legálisan! Nem tudom, az olyan cigiseknek - akik önző módon abban a tévhitben ringatóznak, hogy egyedül ők vannak a világon - hogy állna a szájuk, ha leültetném őket egy asztalhoz, és beléjük kényszerítenék egy kiskanál mérget. Na nem halálosat, csupán éppen csak annyira károsat, amilyen mértékben ők rombolják az én szervezetemet a büdös füstjükkel. Ja igen, az a kiskanálnyi méreg undorítóan orrfacsaró lenne ám, és miközben beveszik, még fulladoznának is!

Nyughatatlan elmémbe ötlött még egy érdekes gondolat. Az emberiség önmagát a földgolyó legokosabb fajának tartja. Hmm. Én még soha nem hallottam vagy olvastam olyanról, hogy akármelyik állatka rendszeresen mérgező bogyót (vagy egyéb táplálékot) rágicsálna annak ellenére, hogy tudván tudja, azzal árt magának és a környezetének. Netán azért, hogy menőnek tűnjön és befogadják állattársai a bandába. Vagy netán mert olyan nagyon “ideges”, hogy mérget kell rágcsálnia. Persze lehet én vagyok tájékozatlan, de én bizony ilyenről nem tudok. Ilyet csak az okos emberek tesznek.😏

Egyik nap mit láttam? Rendületlenül várom a buszomat, tőlem nem messze pedig középiskolás lányok ülnek a padon, pofátlanul pöfékelve a tanáruk orra előtt. Tehát a mai világban teljesen elfogadott, ha egy 18 év alatti gyerek az (elvileg) oktató/nevelő tanára előtt cigizik?! Szép. Ehhez nem is tudok mit hozzáfűzni. Akihez viszont lenne egy-két, netán három keresetlen szavam, az az a szülő, aki a kisgyereke képébe fújja a füstöt! És megint jövök egy “egyik nap mit láttam” jelenettel: a változatosság kedvéért rendületlenül várom a buszomat, tőlem nem messze pedig egy anyuka várakozik a hétéves forma kislányával, aki éppen ásít egy nagyot, mire az édesanya felől érkező töméntelen méregmolekula a füstfelhőben kényelmesen utazva bekerül egyenesen a gyermek tüdejébe. De a gyerek volt hülye, miért nem rakja ásítás közben a szája elé a kezét? Meg is érdemelte a füstöt! Meg az a kismama is, aki a parkban az egyik padon ücsörögve a mellette lévő igen intelligens és figyelmes úriembertől kapta a méregadagját. Elvégre nagy hassal már ne mászkáljon sehová, üljön otthon és várja a gyereke érkezését, a bagósokat meg hagyja füstölögni kedvükre, ahol csak jólesik nekik!

Nem vagyok egy született vérbeli nyomozó, de már csak ránézésre is rengeteg dolgot le tudok "olvasni” a dohányosról. Ilyeneket, mint például: büdös a ruhája, sárgák a körmei, el vannak színeződve a fogai (már akinek van), akaratgyenge, nem törődik a saját és környezete egészségével, függő, felelőtlen, önző és/vagy tudatlan. Ha mindehhez még egy könnyedén leolvasható esztétikai élményt is hozzá akarok venni: roppant bájos látvány, amikor egy amúgy igényesnek kinéző nőnek úgy lóg a szájából előrefelé lógva a füstölgő cigaretta (miközben a hölgy a retiküljében turkál két kézzel), mint egy igénytelen részeges matróznak.

És egy kis múltidéző: emlékszem, már zsenge húszas éveimben is rettentő érzékeny volt az igazságérzetem. Éppen ezért, amikor a sóstói Élményfürdőben dolgoztam, akkor bizony volt bőr a képemen ahhoz, hogy óránként felálljak, és kimenjek öt percre a levegőre. A főnök egyszer rákérdezett, mi ez az új tradíció nálam, hiszen ő ahhoz volt szokva, hogy a nyári őrületes hajtásban csak enni és pisilni rohantam el a helyemről. Higgadtan közöltem a műszakvezetőmmel, képzelje azt, hogy éppen cigizek, ugyanis ha a bagósok óránként elrohangálhatnak egyszer-kétszer füstölni, mert az jár nekik, akkor azért, mert nekem nincs káros szenvedélyem, ne különböztessenek meg hátrányosan. És a főnök ezt szó nélkül tudomásul vette.

Teringettét, nem gondoltam, hogy ennyi mindent kell kiadnom magamból. Folytatásos lesz ez a témakör, mert még csak most fognak következni a cigisekkel kapcsolatos “kellemes élményeim”. A következő bejegyzésem megírásáig pedig szépen elgondolkozok azon, hogy hol vannak a jogaim? Többek között a mérgezetlen levegőhöz való jogom!