Édes anya

Nem véletlenül írtam külön ezt a két szót. Talán találóbb lett volna azt a címet adnom, hogy “Cukor-anya, avagy az anya, aki agyoncukrozza gyermekét”, de ez így bénán hangzik. Hiszen nem hinném, hogy egy igazi édesanya képes lenne a gyereke életét tíz-tizenöt évvel megrövidíteni. Tudatlanság ide vagy oda. De ezt később fejtem ki.

Az késztetett a következő téma boncolgatására, hogy a múltkorában egy bevásárlóközpontban megláttam, mit vásárol az egyik anyuka a csemetéjének vacsorára. A kasszánál sorban állva az öt-hat éves forma kiskrapek egyik kezében egy tölcséres jégkrém, a másikban egy doboz energiaital volt! Már csak egy szál cigaretta hiányzott a szájából, hogy még teljesebb legyen a szervezetét romboló mérgek összképe. Az energiaitalhoz csupán annyit fűznék hozzá, hogy november 1-től pénzbírságra számíthat, aki 18 év alatti gyereknek ilyen folyékony mérget vásárol.😐

Önként vállalt tapasztalatlanságom miatt tanácstalan vagyok: manapság abból áll a gyereknevelés, hogy megvesszük porontyunknak, bármit is óhajt, csak hogy csendben legyen, és ne nyüstöljön minket, netán nehogy megzavarjon a kis kolonc az okostelefonunk önfeledt cirógatásában?

És ez még csak egy enyhe példa volt ahhoz képest, ami most jön!

Van egy már-már hihetetlen történetem, pedig ennek én magam voltam a fültanúja. Egyik ismerősöm, egy édes anya röhögve mesélte, hogy reggelire porcukrot adott a négyéves kislányának. Első döbbenetem után összekapartam magamban annyi lélekjelenlétet, hogy rákérdezzek a részletekre. A következőképpen zajlott a dolog. A kislány reggel nyűgösködött, hogy ő éhes, de nem tud mit enni. Az édes anya gondolt egyet, elővett egy kistányért, szórt bele valamennyi porcukrot, gyermeke pedig jóízűen benyalogatta a kisujja segítségével. Innen már csak egy lépés lett volna, ha anyuka egy hitelkártya segítségével csíkokba rendezi a porcukrot, a gyereke meg felszippantja, mint a kokaint. Végül is: drog-drog.😑

Sajnos ettől az anyukától nem csak ez az egy rémtörténetem van. Egy másik alkalommal azt mesélte röhögve, milyen jól vacsorázott a kislánya. Bár hozzátette, hogy ebédre csak egy vattacukrot evett a gyermek. Elképzelésem sincs, minek költött a gondos anyuka vattacukorra! Ugyanazt a hatást éri el, ha ad a gyermekének egy marék kristálycukrot, és hogy a csemete jobb étvággyal fogyassza el, rácsepegtet néhány pötty piros ételszínezőt. Nesze kislányom, itt az ebéded, jó étvágyat hozzá!

Ezek után piros pont jár szóban forgó anyukának, amiért annak ellenére, hogy a gyerekét kezében egy nyalókával ültette az étkezőasztalhoz (a szemem láttára), legalább rávette, hogy két cukros-vacak-nyalogatás között egyen pár falat főtt ételt. Csak megnyugtatásul közlöm, ez rendes ebédet jelent, nem pedig cukorlevest gumicukorbetéttel, és cukorfőzeléket...

Ezek mellett egyszerűen nem tudok napirendre térni afölött sem, amit múltkor hallottam a fogorvosomtól: a bölcsiben a legtöbb kisgyereknek máris rosszak a fogai a sok cukros üdítőtől! Bölcsiseknek! Nem tudom, manapság égő, netán parasztos dolog vizet adni a gyereknek szomjoltó gyanánt? Esetleg olyan teát, ami nincs agyoncukrozva?

Ami még ennél is borzasztóbb tény, hogy a mai gyerekek 70%-a máris gyógyszereken él! Nem hinném, hogy ennek magyarázata az elkorcsosodott génekben keresendő. Szerintem döntően az életmód határozza meg az egészségi állapotunkat.

Annyira érdekes az is, hogy gyereknapon a boltok egymás ellen akciózzák le az édességeket. Tényleg erről kell szólnia a gyereknapnak? Mééég több cukorral tömni a kölyköket, hadd menjenek tönkre még hamarabb? Miért nem a friss gyümölcsöket akciózzák le inkább? Ja igen, talán mert a mai fiataloknak (és sajnos idősebbeknek is) annyira eltorzult az ízérzékelése, hogy nem elég édes a gyümölcs. Újabban már az eleve cukorral készült babapiskótát is meghintik pluszban még cukorral, biztos ami biztos alapon. Ami húsz éve még elég édes volt, az mára korántsem kielégítő. Egy egyszerű, olcsó és biztonságos házi teszttel egyébként elvégezhető egy érdekes kísérlet erre vonatkozóan: ha az ember lánya/fia néhány hétig nem eszik édességet/cukrot, megtapasztalhatja, hogy akár egy szimpla mezei alma is mennyivel édesebb lesz. És feltűnő lesz az is, mennyire émelyítően édesek a bolti vackok!😝

Ó, bolti vackokról jut eszembe, milyen megdöbbentő dolgot hallottam az egyik apuka ismerősömtől. Az ovisok azért nem eszik a zöldségeket-gyümölcsöket, mert véleményük szerint rossz a színük. Egek! Amikor éppen ezekkel a finomságokkal lehet színeket jellemezni, árnyalni: citromsárga, narancssárga, kislibazöld (ja nem, bocsánat, rossz példa😅), meggybordó stb. És ezeknek rossz a színük? Mert az a hullasápadt bolti croissant meg egyéb péksütik sokkal szebbek, amikben semmi élet nincs, hiszen csak agyonfeldolgozott cukorból és szerte-szana-szétőrölt lisztből készülnek, nulla tápanyagértékkel. Na, az a szép szín!

Pindurkát elkalandoztam. Azzal kezdtem ugyanis, milyen anya az olyan, aki gondatlanság, tájékozatlanság vagy nemtörődömség miatt elvesz a gyereke életéből úgy tíz-tizenöt évet. A gyerekkori elhízásnak ugyanis pontosan ez az ára. Hiszen nem a gyerek a hibás, ha egészségtelenül elhízik, hanem az édes anyja (és/vagy édes apja), aki beteggé zabáltatja, és mindössze egyetlen mozgásformát mutat követendő példaként a csemetéjének, mégpedig azt, hogy hogyan kell minél ügyesebben használni a hüvelykujját a telefonja kijelzőjén.

Picit még visszatérek a gyereknaphoz. Nem csak a jól leakciózott és emiatt kötelezőszerűen megvásárolt bolti édességekkel lehet a gyerekeket mérgezni. Ott vannak a különböző rendezvények, ahol jól lehet lakatni a csemetéket vattacukorral, fagyival, nyalókával, színes cukorkákkal és egyéb mérgező szemetekkel.😒

Sajnos még mindig nem jött el az ideje, hogy befejezzem a cukor megkövezését. Csak abba gondoljunk bele, hogy ha a cukorgyárban ez az anyag - idővel ugyan, de - képes megenni a vasból készült zsilipet; meg szétrohasztja a kemény emberi fogazatot, akkor vajon mire képes egy kicsike, fejlődésben lévő szervezetben?

Mindezek után milyen lelkesítő befejezést írhatnék? ...még mindig töröm a fejem. Röstellem, de semmi frappáns záróakkord nem jut az eszembe, így szép csendben, és sajnos szomorúan, ezekkel a sorokkal búcsúzom.