2017. május 5., péntek

Bajuszkommandó


Hihetetlen, mit csinált múlt héten Tornádó nevezetű kandúrcicánk! Kicsit még most is a hatása alatt vagyok, és kezdeti, pillanatnyi haragomat büszkeség váltotta fel.😌

Egyik este már éppen sötétedni készült, amikor a férjem kinézett a konyhaablakon. Összevont szemöldökkel csak ennyit mondott: “Hát ez meg?!” Rohanok oda, hogy mi van már, hát azt látom, hogy egy idegen, hófehér cica Tornádó kajáját falatozza a legnagyobb nyugalomban. Hirtelen megijedtem, mert arra gondoltam, ha ezt a kandúrunk észreveszi, biztos lepofozza onnan a betolakodót.😅 Szememmel sebtiben végigpásztáztam az udvart, és alig akartam elhinni, amit láttam: Tornádó békésen ücsörgött az asztalkája előtt a földön.
És ekkor összeállt a kép!

Halványan már eddig is gyanús volt a dolog, hogy az ötkilós macsekunk többet eszik, mint a tizennégy kilós ebünk.🙈 Ám továbbra is rendületlenül szervíroztam Tornádónak minden reggel és este a kétféle ínyencséget: pépes kaját (húskonzerv tasakos falattal kombinálva), valamint száraz ropogtatnivalót, persze márkásakat, mert őurasága nem éri be holmi nevenincs maszlaggal! Hiába, no, a kandúrkánk igazi ínyenc. Tehát jött a megvilágosodás: eddig két macskát etettünk hűségesen. Az pedig, hogy Tornádó ott ült az asztala előtt, azt jelenti, hogy őrt állt, illetve őrt ült, arra figyelvén, hogy ha Bogár kicammog a műhelyben lévő kényelmes vackából, akkor tudjon jelezni a haverjának, hogy iszkiri! Elképesztő! Ezek kijátszották a kutyát és minket is!😂

Beindult a fantáziám, és elképzeltem egy párbeszédet a két cicus között:
- Szasz haver!
- Csá Tornádó, korán jöttem?
- Oda se’ neki, a gazdáim ilyenkor már nem jönnek ki, nem lesz baj.
- És a morgós-bundás? Benn van már a kutricájában?
- Ehh, tudod, hogy nyugdíjas kutya ősz bajusszal és öreg csontokkal. Most nincs ugatnivalója, hát bekucorodott a vackába.
- Akkor jó. Te, Tornádó! Az én gazdám nem ad nekem olyan finomat, mint amilyet te kapsz.
- Igen, az enyéim mindig valami “frikizt” emlegetnek. Na, pattanj fel a tálkáimhoz, addig én őrködök. Jó étvágyat!

...és persze a két szőrmóknak az lett a veszte, hogy nem várták meg, amíg teljesen besötétedik! Az eset óta Tornádónak a műhelyben szolgálom fel a reggelijét és vacsoráját, és “csodák csodájára”, a fele is elég az eddigi adagoknak. A műhelyben egyébként közös agglegénylakot alakítottunk ki a két szőrmókunknak, külön vacokkal ugyan, de közös csapóajtóval. Oda pedig csak nem fogja tán beinvitálni Tornádó a haverját.😏

Megjegyzem, a fehér cicát nem kell ám sajnálni, nem egy zörgő csontú kóbormacska. Jó húsban van, és szoktam látni az egyik szomszédos ház udvarán.

Történetem végére egy képet tartogatok. Sajna a cicakommandó tagjait nem sikerült akció közben lencsevégre kapnom, így be kell érned egy olyan képpel, amelyen Tornádót láthatod a kajamentesített övezetében, ártatlan képpel a kamerába bámulva.
S hogy mirefel a büszkeségem? Hát kinek van még egy ilyen jólelkű és önzetlen cicusa?!😇

2017. április 29., szombat

Szex az exszel


Láttam egy filmet, amelyben megfogott az egyik jelenet: csúnya és fájdalmas válása után - valamennyi idő elteltével - az asszonyka rajongva omlik exférjura nyakába, és hát… a folytatást mindenki fantáziájára bízom.

Na most, ez a jelenetecske kérdéseket indított el az agyamban. Egyáltalán nem ítélkezni akarok, mert mindenki azt csinál, amit akar, mindössze személyes tapasztalataimat is alapul véve nem értem, hogy egy megbántott (netán bántalmazott), megcsalt, esetleg anyagilag kihasznált vagy lelkileg lehúzott ember hogyan fanyalodhat arra, hogy az őt gyötrő emberrel hágjon, vagy háljon? Erősebb a pillanatnyi állati ösztön, mint a múlt sérelmei és fájdalmai? Memóriazavar hatására felejtődnek el a rossz emlékek? Vagy egyszerűen erről szól a megbocsátás, ami egyébként oly’ sok embernek (köztük nekem is) rettentő nehéz feladat? Nem tudom. Annyit viszont biztosan kijelenthetek, hogy velem a címadó kijelentés nem fordulhat elő! Vegyük például a férjem előtti exemet. Az is elég, ha csak rá gondolok, és rögtön elkap a hányinger. De frankón, fizikailag, öklendezhetnékem van. Szerintem ha - ne adja a Jóistenke!!! - összefutnék vele, elkezdenék sugárban okádni. Ha az emberiség sorsa függne tőle, akkor sem adnám magam oda neki soha! Szakításunk után annyira undorító és aljas módon viselkedett velem az a kis senki, hogy a létező összes módon igyekeztem megszabadulni mindahány emlékétől: kitöröltem a gépemről a közös fényképeket (de még azokat is, amik csak emlékeztettek rá); száműztem életemből a kedvenc előadója zenéit; újraindítottam a blogomat, mert sajnos rettentő sok bejegyzésemben szerepelt; és persze kidobtam az összes tőle kapott vacak ajándékot. Persze ha azt vesszük, hogy egy 30. életévét magassarkúval tipró nő életerős fiatalember partnerétől egy A4-es lapra ceruzával rajzolt autót kapott, aminek bekeretezésére egyébként nem volt pénze a drágának, akkor talán kijelenthető, hogy nem sokat veszítettem. Meg persze az sem biztos, hogy egy felnőtt, ráadásul párjával ellentétben érett nő számára egy dínós díszpárna a legpraktikusabb születésnapi ajándék… Ó, ehhez a gondolatsorhoz hozzáfűzhetném, hogy mit is várni egy olyan embertől, aki 27 éves létére egy neves játékbolt állásinterjúján ekképpen nyilatkozik meg: “Azért szeretnék itt dolgozni, mert még én is egy nagy gyerek vagyok.” (Csak zárójelben csatolom: életképtelen exemnek ez volt élete első állásinterjúja. 27 évesen...) Pfff.

Eh, eltértem a tárgytól. Bár tulajdonképpen azt hiszem, mindent leírtam, ami kikívánkozott belőlem, úgyhogy szerintem ezzel le is zárom eme bejegyzésemet.

2017. április 21., péntek

Tej: élet-erő-egészség? (a folytatás)


Nem gondoltam volna, hogy ez a téma folytatásos lesz. Tisztában vagyok vele, hogy nem fogok tömegeket eltántorítani a tejivástól, csupán szeretném kiadni magamból, ami a tejjel kapcsolatban piszkálja a csőrömet.

Többféle forrásból (tudományos cikkek, tejről szóló könyvek) szedegettem össze az eddigi infókat. Legutóbb Szendi Gábor Paleolit táplálkozás című könyvében találtam ezeket az elgondolkodtató sorokat: “Elődeink, akárcsak a többi emlős, csak a szopási időszakban rendelkeztek a tejcukrot lebontani képes laktázenzimmel. A laktázenzim mind az emlősökben, mind az emberiség nagyobb részében felnőttkorra inaktiválódik.” Igen. A kisebb rész pedig, aki pont nem allergiás a tejre, az egyenesen lehülyézi a tejjel kapcsolatos cikkek szerzőit, mellét döngetve mondván, ő negyven éve issza a tejet, és semmi baja nincs tőle. Mit lehet az ilyennek mondani? Hát azt biztos nem, hogy egészségére, mert attól függetlenül, hogy nem érzi, még okozhat nála is bajt a mértéktelen tejivás. Különben pedig ezek az emberek egy genetikai mutáció miatt képesek felnőtt korukban is lebontani a tejcukrot, ami nem jelenti azt, hogy a tej egészséges. Ha pedig azt is hozzávesszük, hogy minden emlős a maga kicsinye számára optimális tejet állítja elő, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy a tehéntej nem emberbe való. Hiszen a tehén, mint anyaállat, olyan tejet termel, amelyben közel hatvan féle hormon és növekedési faktor van, mivel az a célja, hogy kisborját egy év alatt közel 317 kg-osra hizlalja fel. (Azt, gondolom, meg se említsem, mennyi antibiotikum és növekedési hormon kerül még a jószágok szervezetébe, amit a nagyüzemi állattartók azért nyomnak folyamatosan szerencsétlenekbe, hogy minél nagyobb profitot termeljenek, és a nyomorúságos életkörülményeikbe ne pusztuljanak bele idő előtt.)
Mi az igazság a tehéntejről?

Ebben a bekezdésben egy igazi szörny leszek, ugyanis a kisgyerekeket fogom kifigurázni. Azt olvastam, hogy egyéves kor alatt nem ajánlott a tehéntej fogyasztása. Miért? “Vasfelszívódási problémák, allergiák, bélgörcs (kólika), ekcéma, orr- és hörgővérbőség járhatnak a tehéntejfogyasztás nyomában.” Oké. És mi van az egyéves kor felettiekkel? Hirtelen nem lesz bajuk a tejtől? Amint elfújják az egy szem gyertyát a tortájukon, rögvest átáll a szervezetük, és képesek lesznek mindenféle baj nélkül megemészteni a tejet? Így működik az emberi szervezet? Ááá, szinte hallom is lelki füleimmel, ahogyan imígyen kiáltanak fel az első életévét éppen betöltő embergyerek sejtjei: “Skacook, elértük az első évünket, most már nem kell azzal törődnünk, hogy tüntessünk az ellen, ha belénk öntik a tehéntejet! Buli vaaan, ránk már nem hat a természetellenes hormonkoktééél! Koccintsunk tejjeeel, jeeee!”

Na jó, komolyodjunk meg! Előző “tejes bejegyzésemet” rögtön azzal kezdtem, hogy a tejcukor-érzékenység a természetes állapot. Na de miért? Mindössze azért, mert az emberiség évmilliókon keresztül nem fogyasztott tejet (kisbabakorban az anyatej cuclizása kivétel). Tehát az az ősi állapot, hogy a felnőtt ember laktózérzékeny. Akkor talán erre a mondatra sem kell összevont szemöldökkel rácsodálkoznunk: “Az emlősállatok többsége kifejlett korára elveszíti a laktóz megemésztésének képességét, mivel a génjeikbe az van beprogramozva, hogy a tejre, így a tejcukorra az életnek csak a korai szakaszában van szükség.” Nem gondolom, hogy az emberiség máshogy lenne beprogramozva, bár ki tudja, hány programozó dolgozott éppen a teremtéskor.

Már csak egy dolog maradt hátra. Aki esetleg pánikba esett a szörnyű tények miatt, miszerint a tej nemigen segíti a csontok erősítését, sőt, leginkább gyengíti, az megnyugodhat, hogy van megoldás. Nem titok, hogy az űrhajósok sajnos komoly csontritkulásban szenvednek, ami a súlytalanság és a mozgáshiány számlájára karcolható. A csontok ugyanis a mozgástól erősödnek és vastagszanak. Rendszeres sportolással, ezen belül is súlyzós edzésekkel igazán sokat tehetünk csontjaink megerősítése érdekében.

Köszönöm a figyelmet! Legközelebb egy merőben más témát fogok boncolgatni, ami mellé azt hiszem, oda kell majd biggyesztenem egy 18-as karikát.
Addig pedig egy kis olvasgatnivaló:
A tejfogyasztás ártalmai

2017. április 14., péntek

Húsvét


H ideg napok, ég veletek! Megjöttek a fecskéink.
Ú jra friss és zsenge füvet legelnek a kecskéink.
S onka, kolbász, sütemények, üdítők az asztalon:
V ajas pogácsa is készül, sajttal szórva vastagon.
É lvezzük a napos időt! Együnk-igyunk, mulassunk!
T ip-top, kedves locsolóknak üde mosolyt mutassunk!

2017. április 8., szombat

Tej: élet-erő-egészség?


Egy meglepő kijelentéssel kezdem bejegyzésemet: “Tulajdonképpen a tejcukor-érzékenység a természetes állapot.” Erre majd még visszatérek. Előbb nézzük, mi késztetett arra, hogy összeszedjem a gondolataimat e témával kapcsolatban.

Megnéztem egy dokumentumfilmet a tejről, ami alatt csak úgy záporoztak a könnyeim. Volt benne egy rész, amelyben egy agyonhasznált tehenet mutattak, akit állatorvoshoz kellett vinni a kegyetlen és kapzsi tulajdonosa miatt. Azért ugyanis, hogy szerencsétlen jószág napi negyven liter tejet adjon (ami a normális, Teremtője által kitalált mennyiség kétszerese), a magát mindenhatónak gondoló tulaj fogta magát, és majdhogynem a halálba etette a jószágot! Eredetileg ugyanis a tehén kérődző állat, és füvet legel. Ám a nagyobb profit érdekében ezeket a “tejelőgépeket” számukra természetellenes takarmánnyal tömnek, amelyet nem képes megemészteni a szervezetük, így állandó gyulladásban van az emésztőrendszerük. Szegény állat borzasztóan szenvedett, segítség híján bele is pusztult volna kínjaiba.
Utánagondoltam, és úgy tűnik, három lehetőség van az állatok ellen elkövetett szörnyűségekkel szembeni túlérzékenységem magyarázatára:
  • én vagyok Assisi Szent Ferenc reinkarnációja;
  • előző életemben megkínzott állatka voltam;
  • túlságosan mimózalelkű vagyok.
Az a legszomorúbb az egészben, hogy a profitorientált tejipar termékei sajnos megbetegítik az embereket, hiába is reklámozzák agyon “A tej élet, erő, egészség” szlogent. A tej inkább csak sok pénz ...a gyártónak.

Alaposan utánaolvastam a témának, és a következő furcsa ellentmondásra kaptam fel a fejemet: “Hazánkban a tej és tejtermék fogyasztás egyre csak nő, ugyanakkor a csontritkulás gyakorisága egyáltalán nem csökken, hanem fokozódik.”, valamint: “Azokban a kultúrákban a legmagasabb az osteoporosis (csontritkulás) előfordulási aránya is, ahol a tejfogyasztás aránya a legmagasabb. Ahelyett, hogy védelmet nyújtana a csontritkulás ellen, a sok tejtermék fogyasztása valójában hozzájárul a csont vékonyodási folyamatához. Ez azért van így, mert a többletfehérje lebontása kioldhatja a kalciumot a csontokból.” Amitől pedig egyenesen kirázott a hideg: “A tejfogyasztás növeli az A-vitamin és a B12-vitamin, a cink, a vas, és a kalcium szükségletet.” Remek. Eleve súlyos vitaminhiányban szenved (sajnos a tudta nélkül) a lakosság úgy 90-95%-a, de a rendszeres tejfogyasztásnak “hála” további vitaminok vesznek kárba testünkben. Nem röstellem belekeverni a dologba az általam oly’ nagyon utált cukrot, aminek megemésztése szintén borzasztó sok vitamin elpocsékolásával jár (ide sorolható még a fehér liszt is)!

Most nézzük meg röviden, hogyan lehetséges az, hogy hiába vagyunk nagy tejivók, mégis recsegve-ropogva törnek ízzé-porrá a csontjaink (jó, belátom, ez talán erős költői túlzás volt). “A tejben nincsenek meg azok az anyagok (magnézium, cink, réz, bróm, mangán stb.), melyek segítenék a kalcium felszívódását.” Sőt! A tej magas foszfortartalma egyenesen rontja a hasznosulást, nem beszélve arról, hogy a gondos gyártó bácsik/nénik a tej(termékek) zsírtartalmának csökkentésével a zsírban oldódó D- és K-vitamin jelentős csökkenését is elérik (amely anyagok egyébként kulcsszerepet játszanak a csontépülésben). És ez sajnos még “csak” a jéghegy csúcsa. “A tej betegségeket is átvihet. Gyakran tartalmazza antibiotikum, hormon, rovarölő és más vegyi anyagok maradványait, amelyeket a tehén táplálékához kevertek.” Továbbmegyek, sajnos, mert van hová: “A tej az allergiák egyik legáltalánosabb oka is. Több mint 100 antigén (az allergiák kiváltója) szabadulhat fel a tej normális emésztése során.” Na igen, ebben sajna van személyes tapasztalatom. Bevallom, nem egy csapásra jött a megvilágosodás, de megfigyeléseim alapján kijelenthetem, hogy harmincötéves fejjel bizony laktóz-érzékeny lettem. Hosszú folyamat volt, mire végre rájöttem, mit is akar üzenni nekem a szervezetem. Hmm, csak annyit, hogy “Ne igyál tejet!!!” Érdekes módon tej fogyasztása után (hiába nem nyersen ittam, hanem pölö pudingba főzve) úgy felpuffadtam, mint egy hármasikreket váró víziló, és elég rossz lett a közérzetem ahhoz, hogy gondolkodóba essek. Ráadásul az is roppant furcsa “véletlen” egybeesés lehet, hogy amióta nem nyakalom literszámra a tehenek dobozba zárt emlőváladékát, azóta csodák-csodájára egyszerűen eltűnt a gyötrő tavaszi, mogyoró- és nyárfa virágzásakor jelentkező allergiám. Ismétlem, ez hosszú folyamat volt. Ha tehát azt tapasztalod, hogy bizonyos ételféleség után rendellenesen viselkedsz (megy a hasad, puffadsz, görcsölsz stb.), akkor ne az legyen az első, hogy az agyonreklámozott gyógyszer után nyúlsz, ami csak a tünetet nyomja el, hanem próbáld megtalálni a baj okát! A test okos, jelez neked, csak figyelned és hallgatnod kell rá!

És most jöjjön egy olyan csemege, amelynek hallatán szabályosan elborzadtam. A következő őrült (által kitalált) diéta kering újabban a neten: aki tejcukor-érzékeny, igyon bátran laktózport, aminek köszönhetően menni fog a hasa, és így fogyni fog. Gratulálok az értelmi szerzőnek! Akkor én elindítok egy olyan terápiát, ami a makacsul köhögőkön segít (bár kicsikét talán drasztikus lesz): igyál ciánt, és többé nem fogsz köhögni. Igaz, levegőt venni sem, de oda se neki, a végeredmény számít csak. Ahogyan a fent említett agyament fogyókúrás tippnél is. Az nem baj, hogy ez a módszer egyenes úton vezet súlyos emésztőszervi betegségekhez. Szóval a kitalálójának ezúton is, újra gratulálok. Persze annak is gratulálhatnék, aki belesulykolta az emberekbe, hogy a tej egészséges. A szülők pedig csak úgy öntik (tölcsérrel vagy anélkül) gyerekeikbe ezt a fehér löttyöt (meg persze magukba is), mondván, kell a gyereknek a tejben lévő tápanyag. Mármint melyik? A vegyszerek, vagy a hormonok? Aaaaz kell a gyereknek! Pontosan az a tejben lévő tápanyag, amit a természet azért talált ki, hogy a kisborjú megfelelően fejlődhessen, amíg felnő. És nem tovább! Egyeseknek ugyanis talán meglepő, de: “Az állatkerten kívül egyetlen emlős sem issza meg más fajok tejét, és ha már elválasztották, egyetlen emlős sem fogyaszt ismét tejet. Az ember az egyetlen kivétel. Minden teremtmény teje csak a saját utóda számára egészséges táplálék.” Szóval csak az ember lehet ekkora állat!

Józan paraszti ésszel belegondolva az imént említett gondolatsorban nincs is semmi meglepő. Egyszerűen természetellenes dolog felnőtt emberfejjel bármely emlős állatnak az emlőváladékát jóízűen elkortyolgatni, nem? Persze régen én is literszámra vedeltem a tejet, nem tagadom. Meg is lett az eredménye: eddig tolerálta a szervezetem, innentől átváltott laktóz-intoleranciára. De csak hogy engem védjen! És én hálás vagyok érte. Kár, hogy hamarabb nem voltam annyira tájékozott, mint amilyen most vagyok, mert akkor nem terheltem és mérgeztem volna saját magamat többek között étolajjal, cukorral, margarinnal, fehér liszttel; és persze tejjel.

Folytatása következik.

2017. március 31., péntek

Ne gyere, te gyerek!


Kicsit még halogatni akartam a témát attól tartva, hogy ezután a bejegyzés után maradék, maroknyi hűséges olvasómat is elveszítem.🙈 Viszont egyszerűen nem bírom tovább magamban tartani, főleg azok után, ami a minap történt. Megpróbálom dióhéjban előadni a szituációt, lehetőleg úgy, hogy ne zaklassa fel ismételten a lelkivilágomat.

Ülünk munkakezdés előtt a teakonyhában, csevegünk a többiekkel. Valahogy szóba kerül a gyerektéma. Botor és meggondolatlan módon kibukik belőlem az őszinteség, miszerint a férjemmel nem tervezünk gyereket. Mármint úgy egyáltalán nem. Legalábbis ebben az életünkben nem.😏 Egyik (szándékosan mellőzöm a jelzős szerkezetet) kolléganőm olyan undorral néz rám, hogy szinte kifordul a reggelije a szájából, majd tüntetőleg befejezve az étkezést dúlva-fúlva feláll, és megjegyzi: “Na én erre inkább nem is mondok semmit!” Nem akartam őt tovább “provokálni” azzal, hogy rákontrázzak: “Hát ne is, mert semmi közöd hozzá!” Inkább bölcsen hallgattam, és nyugtáztam magamban, hogy nem vagyunk egyformák.

Sajnos nem először szembesültem ehhez fogható negatív visszacsatolással - úgy vélem - jogilag megillető véleményemmel kapcsolatban a gyerektémát illetően. Előfordult már az is, hogy egy illető tapintatlanul, nem mellesleg korlátoltságát és szűklátókörűségét bizonyítandó egyenesen a pofámhoz vágta, hogy akkor minek élek? Majdhogynem szembe nem köpött.

Kevésbé rosszindulatú és gáncsoskodó emberek azzal akartak rábeszélni a gyerekvállalásra, hogy akkor szüljek azért, hogy öregkoromra ne maradjak egyedül. Mi ez, ha nem tömény önzőség?! Véletlenül se azért szüljek, hogy a gyermekem lássa a világ csodáit, és mindent megtegyek azért - természetesen áldozatokat hozva -, hogy boldog, teljes életet éljen. Nem, azért szüljek, hogy ha lerobbanok, legyen, aki gondozzon és végignézze a szenvedéseimet. Persze ehhez alaposan bele kell nevelni az utódba a lelkiismeret-furdalást arra az esetre, ha magamra akarna hagyni. Szép. Alant majd kifejtem, hogy sajnos vannak ilyen célból gyereket vállaló emberek is.

Eleinte voltam olyan buta, hogy buzgón soroltam indokaimat, miért is nem akarok gyereket, de mára már felhagytam ezzel. Most sem fogok magyarázkodni. Helyette lejegyzek néhány gondolatot arról, mi a véleményem különböző típusú gyerekvállalókkal kapcsolatban.

A diktátor: azért szül gyereket, hogy legyen kit irányítania, vagy ha úgy jobban tetszik, csesztetnie egy életen át. Minden lépésébe beleszól, folyton kontrollálja, korrigálja.
És most jöjjön az ellentéte.

A ráhagyó: aprócska csemetéjét még akkor is tétlenül, ámde bárgyú mosollyal az arcán mustrálja, amikor az éppen egy széket tol át csikorogva egy csendes közkönyvtár olvasótermének teljes hosszán, ahol egyébként tanulna vagy olvasna az ember. Hogy a könyvtárlátogató változatosabb hangeffekteket élvezhessen, az aktív gyermek emellett visítozik is, akinek játékába egy idő után becsatlakozik anyuka: hangos múú-zásokat hallatva követi porontyát a termen keresztül-kasul, miközben egy ötkilós kulcscsomó csörög a nyakában (megtörtént esemény alapján skicceltem eme kellemes emlékképet).😑

A pénzre hajtó: terhes állapotában padlásokról ugrál le, vagy megrugdostatja magát (hasát sem kifelejtve) élete párjával, hogy reményei szerint fogyatékkal születendő kölyke után több állami támogatást kapjon, amiből több alkoholt vedelhet, hatékonyan megnyomorítva tucatnyi gyereke életét - egy életre.

A magáról gondoskodó: legyártja magának személyes ápolóját öregkorára, akibe gondosan beleneveli a lelkiismeret-furdalást arra az esetre, ha a felnőtt gyerek a maga életét akarná élni.

Az idióta: számomra érthetetlen okból közveszélyes családi fészket teremt, amelyben bármikor fennáll a veszélye annak, hogy a kisgyermek a rendetlen, telezsúfolt lakásban véletlenül magára ránt egy konyhakést.

A bebörtönözendő: az a szülő, aki szénsavas kólát önt kisgyermeke cumisüvegébe, és azzal itatja rendszeresen, minek következtében a gyermek fogai hároméves korára egészen a folyamatosan vérző ínyéig elkorrodálódnak. Ide sorolandó az is, aki csak és kizárólag cukros édességgel eteti (nem, nem táplálja, eteti) a gyerekét.

Az elfogult: családi/baráti összejövetelek alkalmával étkezés közben tárgyalja ki részletesen, hogy porontya mennyit és milyen állagút kakált, valamint milyen színű és sűrűségű volt legutóbb az orrváladéka. (De legalább nem csatol termékmintát szemléltetésképpen a prezentációjához…)

A felelőtlen: magányát és üres életét többé nem képes elviselni, ezért gondol egyet, és akár az ötvenes éveiben is képes utódot szülni, hogy a szerencsétlen minél fiatalabb korában megtapasztalhassa, milyen is Móricz Zsigmond regényének főszereplőjének, vagyis Árvácskának lenni. (Most őszintén, aki ötvenéves kora körül/után szül, az miért bízik abban, hogy látja az unokáit felnőni? Hisz’ még a saját gyereke felnevelésének megélése is necces.)

A távolságtartó (szó szerint is): megszüli a gyerekét, és amint elvágják a köldökzsinórt, megy is vissza dolgozni (hogy legyen pénz dadára); majd iskoláskorúvá cseperedett gyermekét elküldi jó messzire bentlakásos suliba, ami drága ugyan, de nem baj, tudja fizetni a gondos szülő, hiszen dolgozik éjjel-nappal.

A bizonytalan: az a típus, akinek öt gyermekére jut kilenc apajelölt…

Azt hiszem, nem sorolom tovább. Annyit viszont még megjegyeznék, milyen érdekes dolgot olvastam egy tudományos folyóiratban: “12 millió terhességet vizsgálva kimutatták, hogy az anya 30 év feletti életkora önmagában annyi rizikót hordoz, mint az elhízás vagy a dohányzás.” Persze arról már ne is tegyek említést, hogy minél idősebb valaki, annál kevesebb a türelme és az energiája is a gyermekneveléshez!

Arról is több helyen olvastam, mennyire fontos a gyermek egészséges lelki, sőt, testi fejlődése szempontjából is az érintés. Ha belegondolok, hogy sajnos nagyon sok “családban” a gyerek akkor részesül csak érintésben, amikor ütlegelik… ...nem tudom befejezni ezt a mondatot, túlságosan elszomorodtam.

Viszont valahogyan csak illik lezárnom ezt a bejegyzést. Bevallom, szabályosan megkönnyebbültem, hogy végre ezt is kiadtam magamból. Azoknak pedig, akik önhatalmúlag, ismeretlenül elítélnek engem a véleményem miatt, mindössze egy mondatot ajánlanék figyelmükbe olvasnivaló gyanánt: "Az előítéletek legtöbbször a tudatlanságból erednek."

2017. március 22., szerda

Kérj, és megadatik!


Február végén kaptam egy e-mailt. A helyi (köröstarcsai) Művelődési Ház keresett meg azzal, hogy volna-e kedvem márciustól ott dolgozni. Legnagyobb lelkesedésem közepette azonmód billentyűzetet ragadtam, hogy bepötyöghessem pozitív visszajelzésemet.

Sikeresen elintéztük a papírmunkát, tisztáztunk minden aprócska részletet, majd március 3-án munkába is állhattam.

Javarészt a könyvtárban teljesítek szolgálatot, ahol a sajnálatosan gyérecske forgalom miatt bőven jut időm a könyveket rendezgetni, illetve az elhelyezkedésükkel megismerkedni. Emellett a különböző rendezvények szervezésében is aktívan részt veszek. Itt egy kép például arról, amikor egy képkiállítást készítettünk elő egyik kedves kolléganőmmel.


A kiállítás március végéig ingyen megtekinthető nálunk, melyből itt látható egy kis ízelítő.



Amióta megismertem a férjemet, egyszerűen nem győzök hálát adni az égieknek.😇 Roppant szerencsés vagyok. Történt ugyanis, hogy a március 8-án rendezett nőnapi ünnepségen, a tombolasorsoláson nyertem egy csomag kávét. Annak fényében, hogy pont márciustól szoktam le a kávéról, talán megállapíthatnánk, ez mekkora pech (már hogy nem mást nyertem). Na de kérem, én azt a csomag kávét prímán fel fogom tudni használni!😃 Bekeverem ugyanis a testápolómba, és az edzéseim előtt jól bedörgölöm vele a kényes részecskéimet, hogy a koffein kifejthesse feszesítő hatását! Ám eltértem a tárgytól...

Aki nem ismer engem alaposabban, az nem is sejti, mit jelent számomra könyvek között dolgozni. Imádom őket! Sokszor azt kívánom, bárcsak lenne még egy életem, amit csak olvasással töltenék ki! Nem mellesleg, hogy a címválasztásomat némileg megmagyarázzam, hadd mesélek el egy apró jelenetet. A munka felajánlása előtti héten betértem egy antikváriumba. Mire észbe kaptam, a polcok között bóklászva hangosan kimondtam, ami a fejemben járt: “Istenem, de jó lenne könyvek között dolgoznom!” A folytatást pedig ismerjük.

Mindebből azt szerettem volna kihozni, hogy ne féljünk óhajainkkal az Égiek felé fordulni (vagy az Univerzum felé, avagy ki miben hisz). Ne féljünk akár hangosan is kimondani vágyainkat, hiszen ismerjük a mondást: “Néma gyereknek a süket anyja nem érti a szavát.” ...vagy valami ilyesmi. Gondolataink - még ha ebben nem is hisz mindenki - nagyban befolyásolják, merre halad az életünk. Van is egy kedvenc idézetem: “Ha az álmaidat el tudod képzelni, akkor valóra is válhatnak.” És én bizony gyakran bevizualizáltam magamnak, amint azzal töltöm kenyérkereső napjaimat, hogy könyvek között vagyok.😌

A végére egy érdekes képet tartogatok: ezt látom minden este, amikor nyugovóra térek, ugyanis a hitvesi ágyunkkal szemben ez a számomra oly’ kedves relax-fal foglal helyet.