Pünkösdkor ellátogattam Mezőberénybe. Sűrű volt a programom, ugyanakkor arra is volt alkalmam, hogy önmagammal legyek. A Tópart Vendéglőben vettem ki szobát két éjszakára. Ez volt a bázisom, innen mászkáltam el.
Az a megtiszteltetés ért, hogy a fogadott lányom
felkért bérmaanyjának.💝 Érdekes volt végighallgatni a misét. Gyerekkoromban
rendszeresen jártam templomba. És most, felnőtt fejjel és egy bizonyos
tudatossági szinten ért egy döbbenetes felismerés: belém mantrázták a
bűntudatot!! Visszatérő elem volt a ceremónia során, hogy bocsánatért
esedezzek, amiért vétkeztem, bűnt követtem el. A következő megerősítéseket
kellett hangosan kimondani: “én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem”,
és “nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj”. Te jó ég!! Csoda, ha egész
életemet végigkísér(tet)te a bűntudat és az önbüntető program? Ehhez persze
hozzáadódtak az otthoni környezetben hallott negatív programok, plusz egynémely
exem leminősítései, kritizálásai.
Egy ideig jártam kick-box edzésekre. Gyakran kék-zöld foltos volt a combom a sok rúgástól, és egyszer a sípcsontomat is olyan szinten szétrúgtam, hogy igencsak szorítani kellett a fogamat, hogy ne fakadjak sírva a fájdalomtól. De! A fizikai sérülések sokkal hamarabb gyógyulnak, mint a lelki bántalmazás, és nem is maradandóak. Mármint, eszembe sem jutnak. Ám amit szavak formájában raktak rám életem során… Nos, azok újra és újra felbukkannak, és sajnos hatnak rám a mai napig, hiába kaptam őket sok-sok évvel ezelőtt.
Volt olyan ember a múltamban, aki gyakran és előszeretettel mondogatta rám, hogy “vénasszony”. Ebben az a fura, hogy világéletemben mindig lényegesen fiatalabbnak néztek a koromnál.😏 Legutóbbi alkalommal például, ahogy hazafelé utaztam Nyíregyházáról, Debrecenben felszállt három kb. velem egykorú férfi. Egyikük tudott angolul, és valahogy szóba elegyedtünk (még egy pohárka huszonkét éves whiskey-vel is megkínáltak🙈). Megkértem Garry-t, tippelje meg, hány éves vagyok. Harmincat mondott. Pedig még smink sem volt rajtam. Egy másik eset pedig ezután történt. Szokásomhoz híven hétvégén kirándulni mentem. Útközben egy közel hatvanéves úriember mellé csapódtam, és beszélgetni kezdtünk. A túrát együtt fejeztük be. Kíváncsiságból tőle is megkérdeztem, mennyi idősnek saccol. Ő is harmincra tippelt. Szeretek ezzel kísérletezni, így a múlt heti önismereti táborban a vacsoraasztalnál körbekérdeztem társaimat, hány évesnek néznek. Az eredmény a következő volt: 34, 32, 37 és 35.
Döbbenetes, mekkora erejük van a szavaknak! Vigyázzunk, mire használjuk, mert gyógyítani, de gyilkolni is lehet velük. Ugyanúgy arra is legyünk éberek, hogy magunkat milyen szavakkal illetjük! Figyeljünk rá, hogy lehetőleg dicséret hagyja el a szánkat.
A képeken egy közös lángosozás látható bérmalányommal, valamint egy kereken negyvenegy éves, boldog vénasszony.😄
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése