Hazatérés

Senkinek nem kívánom a tíz százalékát sem mindannak, amin az elmúlt jónéhány héten keresztülmentem.

Vállalkozásindítás, válás, költözés. Nem akarok visszamenni a múltba, és felidézni a nehézségeket. A túlhajszoltság és túlstresszelés viszont szépen megtette a hatását: padlóra küldte az immunrendszeremet, és lebetegedtem.

Egyre mélyebbre csúsztam. Egy nap pedig odáig jutottam, hogy komolyan megkérdőjeleztem magamban, vajon van-e még értelme annak, hogy éljek.

Aztán bevillant egy gondolat, hogy amíg ezen a Földön vagyok, és reggelente a Gondviselés felébreszt, addig valószínűleg van még itt feladatom.

Volt egy stabil, nyugis, megszokott életem. És én kiléptem belőle. Nem racionális döntéseket hoztam. Minden lépésemet a belső hangom egyre erőteljesebb sugallatára tettem meg. Bánok-e bármit is? Nem, egyáltalán nem. Hiszen most ott vagyok, ahol lennem kell. Jól érzem itt magam. És végre önmagammal lehetek. Végre itt a lehetőség megismerni és megszeretni azt, aki vagyok.

Néhány napja, amikor még mélyponton voltam, elindultam sétálni. Közben beesteledett. Csak mentem, amerre a lábam vitt. Kicsit bemerészkedtem a fák közé is, ahol már az orromig sem láttam. Aztán visszafordultam, és megláttam a fényt. A kivezető utat. És arra gondoltam, talán az én életemben is van kivezető út a sötétből. Elindultam hát a fény felé…

…és hazatértem.