EKG-jel

Gondoltam, életjelet adok magamról, hisz’ úgy eltűntem az utóbbi időben, mint szürke szamár a szürke ködben. Bizony, az ünnepi előkészületek engem is utolértek, nem beszélve arról, mennyit mászkáltunk a férjemmel az ünnepek alatt. A karácsony és a szilveszter közötti időszakban pedig nálunk volt vendégségben a húgom. Szóval nem sok időm volt tollat ragadni.

Amint lecseng a szilveszter is, ígérem, nekiülök, és kanyarítok egy jó kis élménybeszámolót ünnepi kalandjaimról. Addig is minden jót mindenkinek, és nagyon Boldog, Szeretetteljes, Egészségben és Örömökben Gazdag Új Évet kívánok Mindenkinek!

Töltekezés, költekezés

Már több mint egy hónapja annak, hogy egy hétvégét az unokanővéreméknél (Gabi és párja, Imi) töltöttem Pesten. Kiruccanásom mozgatórugója az a sok-sok kedvezmény-kupon felhasználása volt, amit a novemberi Joy magazinból nyirbáltam ki.

Pénteken reggel indultam el busszal, de csak miután elköszöntem a két rosszcsonttól, Bogártól (kutya) és Tornádótól (cica). Természetesen, mielőtt a férjem elindult volna munkába, tőle is elbúcsúztam.

Gabi 2-kor végzett a munkahelyén. Mivel én kicsivel fél 2 előtt érkeztem a célzónába, a büfében vártam meg őt.

Az önfeledt üdvözlés után rögvest megkezdtük hétvégi programunkat. Először betértünk egy hatalmas lakberendezési boltba, ahol jó sokáig csatangoltunk a sorok között. Ezután elbuszoztunk az Árkádba, ahol bekaptunk egy könnyű salátaebédet. Kisvártatva beneveztük magunkat egy spinning órára. Eleve úgy készültem, hogy még péntekre beiktatunk egy jó kis cangázást, így a táskám tetején ugrásra készen várakozott a tornacuccom.

A pénteki napból a tekerés után nem is maradt más hátra, mint hogy hazamenjünk, és egy könnyű vacsora után eltegyük magunkat másnapra.

Szombaton aludt mindenki, amíg fel nem ébredt, majd egy kiadós reggeli után Gabival ismét elindultunk az Árkádba, immár célirányosan vásárolgatni.

Pihenésképpen kora délután beültünk a moziba megnézni A kis herceg című animációs mesét. Sajnos volt egy kis epizód, ami enyhén megzavarta önfeledt nyugalmunkat.

Gabival az utolsó sor közepén foglaltuk le a helyet, előttünk terült el a lépcsősor. Már túl voltunk az előzeteseken, éppen elkezdték a mesét vetíteni, amikor egy család (anyuka, apuka, két kisgyerek) trappolt fel a lépcsőn, majd pont előttünk megálltak, hogy anyuka a vaksötét teremben leolvashassa a nyüzüge jegyéről, hogy mégis hová kellene ülniük. Az nem zavarta, hogy egyrészt minket zavar, másrészt pedig jobbra és balra is annyi üres szék volt, mint égen a csillag. Ha gondolkodott volna, rájön, bárhová leülhetnek, hiszen annak a matematikai valószínűsége, hogy a filmkezdés utáni öt percen belül érkezik a nézőközönség kilencven százaléka, egyenlő a nagy mínusz nullával!😅 Ám anyuka inkább leállt pörlekedni félhangosan apukával. Ezeket a “kedves” szavakat intézte hozzá cinizmustól elfúló hangon: “Hát megint nagyon ügyes voltál!” A tisztelet azért megvolt részéről, nem mondom… Nem elég, hogy idegenek, de még a saját kölykei előtt is sárba tiporta apjuk önbecsülését azzal, hogy leminősíti a problémamegoldó képességét. Csak azt nem értem, ha anyuka ügyesebbnek találta magát apukától, akkor miért nem volt figyelme még odakint, a világosban megnézni, hogy hová üljenek?😏 Nem, ő inkább megmutatta a gyerekei meg persze idegenek előtt, hogy ki viseli a nadrágot a családban…

A mese szuper volt, és bár popcornoztunk közben, azért a végére megéheztünk egy finom ebédre. Az Ikea étterem részébe mentünk át Gabival, ahol igen finomakat ettünk: zöldségfasírtot, krumplipürét, amihez Gabi hollandi-, én áfonyamártást választottam, desszertnek pedig egy-egy szelet mandulatortát fogyasztottunk el a kávénkhoz. Én annyira magasztaltam a tortát, hogy Gabi volt olyan rendes, és lemondott az utolsó két falatjáról a javamra!😇

Mivel a délután lassacskán estébe hajlott, elindultunk haza, ahol Iminek elújságoltuk a nap eseményeit, majd alukálni készülődtünk.

Vasárnap volt a hazautazásom napja. Vegyes érzésekkel szálltam fel a buszra: szívesen maradtam volna még, viszont már rettentően hiányzott a férjem! Kissé elcsigázva érkeztem haza: hosszú volt az út, éhes is voltam, ráadásul idegen helyen nem alszok olyan “felszabadultan”, mint a saját fészkemben, így estére már elég morci voltam, dünnyögve kolbászoltam fel-alá a lakásban.🙈 Egyszer csak nevetve megszólalt Tibim: “Na, visszakaptam az én kis nyűgöskémet!”💕

Összefoglalva: egy szuper hétvégét töltöttem el unokanővéreméknél, és sikerült beszereznem mindent, ami a listámon szerepelt. Hogy pontosan mennyit költöttem végül, azt inkább még magamnak sem vallottam be, de legalább vígasztal a tudat, hogy semmi felesleges dolgot nem vásároltam.

Ebem emberi érzései

Amikor idén májusban férjemmel hazaköltöztünk Londonból, megörököltük apósomék kutyusát, Bogarat. Tizenegy éves a lelkem, de annyira habókosan viselkedik, mint egy rosszcsont kölyökkutya.😅

Kíváncsisága  határtalan, és hihetetlenül ki vannak élezve az ösztönei a rongydarabok elcsenésére. Illetve, amit ő szétrágni való rongynak vél… El kell ismernem azonban, hogy remek házőrző kutya!

Múlt hétvégén a férjem odakint szöszmötölt a garázsban, és barkácsolás közben purhabot is használt. Én odabent tettem-vettem a konyhában, így amikor Tibi bejött, és azt mondta, hogy Bogár kicsit beleszagolt a purhabos vödörbe, arra gondoltam, szeleburdi ebünk csak kicsit összemaszatolta az orra hegyét.

Ebéd után én is kimentem a kertbe, ám amikor megláttam a kutyánkat, veszettül elkezdtem röhögni.😂 De úgy, hogy a könnyem is kicsordult, és kétrét kellett görnyednem. Néhány perc elteltével már nem fuldokoltam a nevetéstől, így be tudtam szaladni a házba a fényképezőgépért. Annak ellenére, hogy továbbra is rázott a nevetés, sikerült egy-két jó képet készítenem, és közben megjegyeztem Bogárnak: “- Jaj, kis Manócskám, hát hogy nézel ki?” - és cseppet sem kedves és jó gazdihoz méltóan a képébe vihogtam. Egyszóval szörnyen viselkedtem.🙈

Egy percre bementem a garázsba a férjemhez, hogy megnézzem, mit bütyköl, ám észrevettem, hogy addigi szokásával ellentétben Bogár nem szaglászik körülöttünk. Hívtam is, de nem bukkant fel. Elindultam hát, hogy megkeressem. A fásólban akadtam rá. Felkuporodott a lignites zsákok tetejére, lesunyta a füleit és befúrta a buksiját két zsák közé. Na, én ekkor szégyelltem el magam!😕 Szegénykém, hát ennyire megbántottam az érzéseit? Amikor odahajoltam hozzá, és simogattam a buksiját, nagy nehezen erőt vett magán, és határozatlanul elkezdte csóválni a farkát. Közben folyamatosan beszéltem hozzá. Elmagyaráztam neki, nincs mit szégyellnie, csak a kíváncsiskodása miatt néz ki mókásan, és azért mulattam rajta. Azt is elmondtam, milyen jót tett a gazdival, hiszen ilyen jót már rég nem nevettem. Persze folyamatosan simogattam kutyusom buksiját. Nagy nehezen felengedett, kicsit még nyüszögött nekem, de végül is sikerült kicsalogatnom Bogarat a fásólból.

Az a döbbenetes az egészben, hogy a zsákokra addig is felugrált, de csak azért, hogy vadul körbeszimatolhasson mindent. Még soha nem kuporodott fel úgy oda.

Három képet is mellékelek ehhez a történethez. Az első kettőn Bogár látható, miután jól összekente magát, a harmadikon pedig kinevetésemre adott válaszreakciója figyelhető meg.

Írta és rendezte...

Muszáj kiírnom magamból, mi késztetett arra, hogy habár nem tudok rajzolni, mégis én készítsem el a mesekönyvemhez az illusztrációt.

Magát a történetet még Londonban megírtam, így amikor májusban végre hazaköltöztünk, már “csak” a képekre maradt gondom. Először felkértem férjem egyik ismerősét, aki igen jól rajzol. Elvállalta ugyan, de amikor úgy két hét elteltével kíváncsiskodni kezdtem, hogy jól halad-e, akkor töredelmesen bevallotta, nem lesz ideje befejezni az illusztrálást, inkább keressek mást. Oké. Következett a kettes számú jelöltem, aki az én ismerősi körömből került elő. Eleinte hihetetlenül lelkes volt a lelkem, nem győzte köszönni, hogy rá gondoltam.

Miután minden részletet leegyeztettünk, és azt is nyomatékosítottam, hogy a munkáját természetesen nem ingyen várom el, máris eltelt egy hónap. Ekkor finoman érdeklődtem, hogy hol tart az illusztrálással. Válasz semmi. Újabb egy hét elteltével ismét írtam az illetőnek, hogy ha mégsem tudja vállalni a munkát, legalább vallja be, hogy elővehessem a C-tervemet (merthogy ő volt a B-terv). Rögtön jött a válasz: nyugi van, következő héten lesz két szabadnapja, akkor be is fejezi. Jó.

Eltelt újabb két hét. Már-már féltem a mester urat érdeklődésemmel zaklatni a rajzok állását illetően, ám ekkor felbukkant az úriember magától, és töredelmesen bevallotta, hogy megerőltette a kezét, így nem tudja befejezni a munkát. Azt is hozzátette, hogy még sok lett volna hátra a befejezésig, így inkább szól, hogy ez a rajzolás valamennyi ideig felejtős dolog.

Nem jó, nagyon nem!😬 Mindez a felkérésétől számított két egész hónap után bukott ki. Csak magamtól, csendesen és persze abszolút higgadtan kérdezem meg: akkor mi a manót csinált az illető két hónapon keresztül?!😏

Ekkor érkezett el az idő arra, hogy kétségbe essek. Nem akartam egy harmadik embert is felkérni, attól félve, hogy ő is csak az időmet rabolná. A kiadónál is érdeklődtem, de azt a választ kaptam, vállalják ugyan a könyv illusztrálását, ám a grafikusuk annyira el van havazva, hogy nem tudják, mennyi időbe telne.

Néhány nap után jött a megvilágosodás. Hiszen én tudok rajzolni!😀 Na jó, nem fejből, hanem ha látok egy képet, azt úgy-ahogy át tudom másolni. Tehát fogtam magam, a történetek állatszereplőit beállítottam a jelenetek szerint, lefényképeztem, és átmásoltam. A végeredmény nem is lett annyira vészes, sőt, a húgom megdícsért, milyen aranyos, gyermeteg a rajzom.😅 Ezt tőle bóknak vettem.

És most elárulom, mennyire “időrabló” dolog megrajzolni pár képet. Amikor rádöbbentem, hogy csak magamra számíthatok, nekiültem, és a fényképek alapján megrajzoltam öt egész képet egy órán belül. Való igaz, nem művészi rajzok lettek, de számít ez egy mesekönyvnél? Jó, hozzáteszem azt is, még nem színeztem ki őket, ezek még csak a vázlatok voltak. Na de végül is megrajzoltam az összes képet (kilenc darabot) egy hét alatt, és nem nyolc órákat görnyedtem felettük napi szinten. Igaz, nem nyernék velük rajzversenyt, kivéve, ha az ötéveseknek meghirdetett korcsoportban indulnék…😄

Mindenesetre köszönöm a leckét, amit az Élet ismét adott nekem. Megtanultam, hogy bármiben számíthatok magamra, és ha akarok, akkor mindent meg tudok csinálni. Még rajzolni is. Ráadásul, minden jó, ha jó a vége alapon, a könyvem hátulján nem kevés büszkeségre adva okot ez szerepel: Írta és illusztrálta: Oszlánszky Rita.

Cukorhorror!

Sokat gondolkodtam azon, milyen kíméletes felvezető szöveggel tudnám előkészíteni a terepet az alább felsorolásra kerülő borzalmak megemésztésére. Sajnos azonban nem tudok szépíteni a dolgon: ha kedves az egészségünk, bizony fokozatosan minél inkább ki kell iktatnunk életünkből a cukrot!

Lássuk, mi mindent mazsoláztam össze kutatómunkám során a cukorról.

“Ha ma új termékként vezetnék be a cukrot, soha nem engedélyeznék, mint élelmiszert. Erős méreg, és a gyógyszertárban a helye. Gyengíti az agyat, és befolyásolja a viselkedést. Az egyszerű cukor arra kényszeríti a szervezetet, hogy túl sok inzulint termeljen, és ezzel csökkentse a vércukorszintet. A lecsökkent vércukorszint azonban farkasétvágyat ébreszt, és ezzel ördögi kört indítunk el!”

“A cukor ugyanúgy hat a szervezetre, mint az alkohol! A cukorból alkohol képződik, ami károsítja a májat. A máj méregtelenítő munkája során képes az alkohol átalakítására egy bizonyos szintig, de így a szervezet normális működéséhez szükséges enzimeket von el az alkohol semlegesítésére. Lehetséges májnagyobbodás olyan embereknél is, akik egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt, de sok édességet esznek. Akik finomított cukrot fogyasztanak, alkoholisták anélkül, hogy tudnának róla!

A májkárosodással együtt jár a haj, a látás és a bőr épségének a romlása. A cukor fogyasztása továbbá B vitamint és Kalciumot von el a szervezettől.”

“Tény még, hogy a rákos sejtek ideális tápanyaga a cukor! Egy PET CT vizsgálat során a beteggel izotópos cukoroldatot itatnak, és máris látják, hogy hol zabálnak a rákos sejtek. A túlzott cukorfogyasztás összefüggésbe hozható a szívinfarktussal, cukorbetegséggel, súlyos emésztőrendszeri megbetegedésekkel, a vitamin- és nyomelemhiánnyal, és nem utolsósorban az elhízással.”

“Orvostudományilag (is) igen fejlett világunkban végre rájöttek a szakemberek, hogy a cukor bizony számos olyan betegség kiváltó oka, amely idővel lassan, de biztosan halálhoz vezet, mint például az érrendszeri betegségek, a szívkoszorúér-betegségek, és a jó öreg cukorbetegség.”

Volt idő, amikor a sóra mondták, hogy "lassan ölő fehér méreg". Sajnos azonban inkább a finomított fehér répacukorra kellene ráhúzni ezt a vészes jelzős szerkezetet, amivel egyáltalán nem esnénk túlzásba!

Hadd idézzek most néhány bekezdést a Cukor Blues című könyvből (szerzője William Dufty), amely teljes egészében a cukorról szól. 220 oldalas a mű, a szerzője gyerekkorától kezdve súlyos cukorbeteg volt. Inzulinnal lőtte magát nap mint nap, ám hosszú és fáradságos munkával megtalálta a módját, hogyan szabaduljon meg betegségétől. Egyszerűen kiiktatta az életéből a cukrot, szőröstől-bőröstől! Azt eddig is tudtam, hogy a cukor finoman szólva nem egészséges, de az alábbi tényeket olvasva egyszerűen elborzadtam!

"A cukorfüggőséget és a kábítószerfüggőséget lényegében csak a mértékük különbözteti meg. A kis mértékű narkotikum gyorsan változtatja meg a szervezet és az agy viselkedését. A cukrok valamivel lassabban: az egyszerű, folyékony cukor, mint az alkohol, percek alatt hat, míg a másfajta cukrok csak évek alatt."

"Az ember addig nem is tudja, hogy rabja valaminek, amíg a fejébe nem veszi, hogy többé nem csinálja - és akkor rádöbben, hogy nem az akarata irányítja." (Erre a szerző akkor jött rá, amikor le akart szokni a cukorról.)

"Az elhízást a XX. századi Amerika betegségeként emlegetik és tartják számon. Pedig az

elhízás nem betegség, hanem egy tünet, egy jelzés, egy figyelmeztetés arra, hogy szervezetünkben valami nincs rendben.”

"A finomított cukor anti-tápanyag, halálos az emberi szervezetre, mert a táplálkozástudósok értékelése szerint csak üres kalóriákat tartalmaz. Ráadásul a cukor fogyasztása rosszabb, mintha semmit sem ennénk, mert megemésztéséhez, méregtelenítéséhez és kiválasztásához a szervezettől értékes vitaminokat és ásványi anyagokat von el!"

"Mit tartalmaz a cukor? Kalóriákat és szenvedéllyé váló ízt! Minden ételben van valamiféle

tápanyag: fehérje, szénhidrát, vitaminok, ásványi anyagok - vagy mindegyik. A cukor azonban kizárólag kalóriákat tartalmaz, semmi mást! A cukor a finomítás során elveszti tömegének 90%-át, és teljes vitamin és ásványianyag tartalmát. A finomított cukor legfőképpen éppen emiatt károsítja a szervezetet. Ahhoz, hogy a szervezet fel tudja szívni ezt az "előemésztett szénhidrátot", vitamin- és ásványianyag készleteiből kell merítenie, amitől a szervezet egyensúlya felborul. Mivel cukorban gazdag étrend esetén a jelenség állandó, végül krónikusan rossz egészségi állapot alakul ki!"

"Minden természetes táplálkozás ott kezdődik, hogy lemondunk a cukorról és a fehér lisztről, és teljes értékű gabonaféléket, zöldségeket és idényjellegű gyümölcsöket fogyasztunk helyettük. A szénhidrátok megváltoztatása megváltoztathatja egészségünk és életünk minőségét. Ha jó minőségű, természetes ételeket eszünk, a mennyiség kérdése magától megoldódik. Senki nem fog megenni fél tucat cukorrépát vagy egy egész láda cukornádat. De még ha megeszik is, az sem lesz olyan veszélyes, mint egy marék kockacukor."

"Már egyetlen kockacukor is elég a szendvics utáni kávéban ahhoz, hogy erjedés induljon meg a gyomorban. Már egyetlen üdítő is elég arra, hogy szeszfőzés kezdődjék a gyomorban. A cukorral ízesített gabonafélék - akár készen, dobozban vesszük meg, akár mi adjuk hozzájuk a cukrot - szinte garantálják a savas erjedést."

Szerintem elgondolkodtató, hogy hiába ennyire káros a cukor, mégis szinte minden

élelmiszerbe úgy szórják, mintha az hasznos dolog lenne. Pedig dehogyis! Az a lényeg, hogy az emberekben kialakuljon a függőség, utána pedig már gondolkodás nélkül vásárolni fogják a termékeket, vagyis virágzik az élelmiszerüzlet. A rengeteg cukor pedig olyan pusztítást végez a szervezetben, ami szépen virágoztatja a gyógyszerüzletet is. Jól ki van ez találva, kérem szépen!👏👏👏

Érdekességként szeretnék elmesélni egy egyszerű, hétköznapi példát. Adott egy családi szülinapi ebéd: húsleves, rántott hús, rizs-burgonya köret, és természetesen torta. Hagyományosan elkészítve, vagyis fehér liszt-cukor kombóval. A négyéves kislánykának nincs ínyére a leves, de még a második sem, ő inkább a tortát célozza meg, annak is a tetején lévő tömény cukormázat. A családtagok persze mosolyogva tolják elé saját tortájukról a ropogós cukorcukrot, hogy a gyerek gyomrába még véletlenül se kerüljön egy kevéske tészta sem. Bár, az a vacak, tápanyagmentes, fehérlisztes-cukros tészta már mit sem javítana a cukorbomba szervezetben elvégzett terrortámadásán! És a gyermek mivel öblíti le “ebédjét”? Egy-két pohár kólával. Ezek után mi történik? Az irtózatos mennyiségű cukorbevitel következtében hihetetlen módon megemelkedik vércukorszintje, felpörög, meghülyül, hisztizik-vergődik, közben a szervezete máris azon van, hogy túlságosan sok inzulin termelésével igyekezzen csökkenteni a vércukorszintet. És mi történik, ha hirtelen leesik ennek a kisgyereknek a vércukorszintje? Beájul. Vagyis a szülő mókásan megjegyzi, hogy biztosan szörnyen álmos volt, azért “nyűgösködött” szegény gyermek. Én inkább úgy mondanám, a szülő hagyta, hogy alaposan bedrogozza magát a csemetéje, aki miután kiőrjöngte magát, minikómába esett. Én is jártam már hasonlóképpen, felnőtt fejjel. A negyvennapos édességböjtöm után hirtelen visszatértem a cukros édességek majszolására, aztán meg csodálkoztam, amikor egy-egy sárkányszerű kitörésem után magamba zuhantam...

Ennyi horror után zárásként hadd vidítsalak fel egy kicsit, Kedves Női Olvasóm! Ha jelentősen csökkented a cukorfogyasztásod, hihetetlen mértékben könnyebbé fognak válni "nehéz napjaid". Ezt több ezer hölgytársunk bizonygatta a fent említett könyvben, akik már sikeresen leszoktak a cukorról.

Továbbá még egy apróság, ami már az Uraknak is szól: a szúnyogok is édesszájúak, így ha kifekszik a napra egy olyan ember, aki elhagyta a cukrot, és egy olyan, aki viszont nagykanállal habzsolja, biztosak lehetünk benne, hogy a szúnyogok a finom cukros vért fogják nagykanállal habzsolni!

A véredet akarom!

Nem kell megijedni, titokban nem vagyok vámpír.😅 Csupán szeretném felhívni a figyelmedet a véradás fontosságára, valamint kedvcsinálónak fel fogom sorolni, miért is jó vért adni.

Mivel is kezdjem? Talán előbb essünk túl a szomorú tény megemésztésén: Magyarországon a négymillió lehetséges véradóból csupán kétszázötvenezer rendszeres donor van. Pedig a vér semmivel sem pótolható, és ha figyelembe vesszük azt az adatot, hogy évente négyszázezer vérre-, illetve vérkészítményre szoruló beteg van, akkor bizony beláthatjuk, hogy nekünk is segítenünk kell!

Bátorításképpen kikerestem az internetről a véradás feltételeit. Véradó tulajdonképpen bárki lehet, aki egészségesnek érzi magát, ezenfelül pedig már csak néhány apróságnak kell megfelelni. Véradó lehet az a személy, aki:

• elmúlt 18 éves, de még nem töltötte be a 65. életévét
• testsúlya meghaladja az 50 kg-ot
• nem vérzékeny
• nem ájulékony
• nem szoptató anyuka
• rendelkezik fényképes igazolvánnyal (ez lehet útlevél, személyi igazolvány, jogosítvány, diákigazolvány), lakcímkártyával, valamint társadalombiztosítási kártyával.

Véradáskor mindössze 4,5 dl vért vesznek le, amely ideális esetben öt-tíz percet vesz igénybe. A művelet előtt tehát érdemes sok folyadékot fogyasztani, és természetesen valami könnyű, de tápláló ételt is vegyünk előtte magunkhoz!

Lássuk, mit tehetünk mi, segíteni vágyó, egyszerű földi halandók? Először is össze kell szednünk a bátorságunkat! Hiszen senki sem szeret önként orvoshoz, nővérhez menni, főleg úgy nem, hogy bizton számíthat a tűvel való testi kapcsolatba kerülésre! Kétszer is.😱😂

Ha magunkhoz vettük a bátorságunkat, a véradási ceremónia első, úgynevezett adminisztrációs része sétagalopp lesz. Először igazolni kell személyazonosságunkat, utána kapunk egy A4-es nyomtatványt, amin különböző egészségügyi vonatkozású kérdésekre kell válaszolni X-elés formájában. Vagyis nem egy hosszadalmas, kifejtős dolgozatra kell számítani. Ezután egy picuri tűvel megszúrják az ujjunk begyét, hogy egy csepp vérünkből kianalizálhassák ott rögvest, amire kíváncsiak. Ha rendben volt minden, a doktor bácsi/néni vérnyomást mér, majd kedvesen biztat, hogy mehetünk is lecsapoltatni a vérünket. Ehhez egy ránézésre ijesztően hatalmas tűt használnak, de nem kell megijedni tőle. Egyrészt a nővérkék már olyannyira rutinosak, hogy ha nem nézünk oda, észre sem vesszük, mikor került a tű a karunkba (én eddig nyolcszor voltam, egyszer sem volt rossz tapasztalatom). Másrészt pedig arra kell számítani, hogy az első körben az ujjunkba szúrt picike tű “élménye” lesz a kellemetlenebb, ugyanis az ujjacskánkon sokkal érzékenyebb és vékonyabb a bőrünk, mint a karunkon.💁

Kvízkérdés következik: tudod-e, miért élnek tovább a nők, mint a férfiak? Nem, nem azért, mert a házi sárkány idő előtt kinyírja a hős királyfit!😅 Azért, mert nekünk, sárkáá…, akarom mondani nőknek havi rendszerességgel cserélődik a vérünk. Magyarán, újjászületett sejtekkel töltődik fel a szervezetünk, felfrissülünk, megújulunk. Ezért is lenne fontosabb a férfiaknak, hogy ha már természetes úton nem tudják, legalább mesterségesen frissítsék fel szervezetük sejtkészletét.

De lássuk a tényeket, miért éri meg vért adni?

• A vérvételt megelőző kontroll olyan alapos, hogy megfelel egy féléves orvosi vizsgálatnak.
• A véradás ösztönzőleg hat új, friss vörösvértestek képzésére.
• Egy tanulmány szerint azok között, akik rendszeresen, félévente adnak vért, 88%-kal csökken a szívinfarktus és a stroke kockázata.
• A vér tartósan magas vasszintje negatív hatást gyakorol szervezetünkre. Rendszeres véradással viszont normalizálódik ez az érték.
• Jobb lesz a közérzetünk, már csak azért is, mert tudatosul bennünk, hogy valami jót cselekedtünk, segítettünk másokon.

Végszónak mit is írhatnék? Azért, hogy ne csak a szám járjon, elárulom, kinéztem a neten (www.veradas.hu) egy hozzám közel eső véradó időpontot, így december 11-én megyek is, hogy a véradás jótékony hatásait élvezhessem.

Jó egészséget, és sok bátorságot kívánok mindenkinek!

A butaság ezer árnyalata

Van az a nagysikerű, “A szürke ötven árnyalata” című könyv, valamint az emberi butaság. Egy olyan műsorba sikerült beleszaladnom a neten, ami után ezt a két dolgot összekapcsolhatom.

Évek óta nem tévézek, néhanapján azonban sajnos így is utolérnek engem is az alja műsorok. Egyik este arra gondoltam, hogy kikapcsolódásképpen nézzünk meg a férjemmel egy stand up comedy részt. Erre kiváló megoldás a YouTube, még a reklámokat sem kell kötelezően végigszenvedni, csak élvezni kell a műsort. Sajnos azt a bizonyos fellépést én nem hogy élvezetesnek nem találtam, hanem egyszerűen annyira felháborított, hogy ott rögtön megfogadtam, soha többé nem nézek egyetlen stand upos műsort sem. Soha többé! 😤

A színpadon lévő fiatalember előadta, hogy miről beszélgetett legutóbb a nagyikájával. A kisonoka vihogva számolt be nagyijának a bekezdésben említett könyv alapján készült film pikáns részleteiről, amit a nagyi elhűlve hallgatott. Mivel nemigen tetszett neki a téma, konkrétan a nőalázás és a nőverés, így mesélni kezdett unokájának a fiatalkori életéről. És hát milyenek az öregek? Előszeretettel anekdotáznak a háborús időkről is.

Szemfüles főszereplőnk gondolta, mekkora poén lesz, ha a közönség előtt a színpadon valahogy összekapcsolja ezt a két témát. Sikerült is neki. Amikor elsütötte azt a “poént”, hogy nagyikája idejében az oroszok miatt már akkor létezett a “Vörös ötven árnyalata”, a közönség felröhögött, és tapssal jutalmazta ezt a számomra undorító, felháborító és mélységesen szomorú hasonlatot.

Vajon a kedves, önfeledten szórakozó közönség tagjai tisztában voltak vele, hogy azok a katonák tizenkét-tizenhárom éves kislányokat erőszakoltak halálra, majd kihajították a hóba szétroncsolt kis testüket? Olvastak valaha történelemkönyet, vagy bármilyen könyvet? Tudnak egyáltalán olvasni, vagy a médiából ömlő selejtes szenny hatására parancsra vihogó és tapsoló bábuk lettek? Ja persze, az eléjük mutatott táblán annyit talán még el tudnak olvasni, hogy “TAPS, NEVETÉS”. Vagy tényleg ennyire alacsony az intelligenciaszintjük, hogy beülnek a közönség soraiba, és gondolkodás nélkül, tudatlan, programozott robotok módjára követik a parancsot: “TAPS, NEVETÉS”?!

Ezek után mivel is zárhatnám ezt a bejegyzést?... Ez a fajta butaság felér egy sit down tragedy-vel. 😞

Mi történik a testünkkel, ha nem mozgunk?

Legutóbb személyes tapasztalataim alapján arról írtam, milyen jótékony hatásokat észleltem magamon a rendszeres testmozgásnak köszönhetően.

Arra gondoltam, ha mégsem sikerült Téged mozgásra buzdítanom, bevetem a jó öreg elrettentést, és felsorakoztatom azokat a negatív hatásokat, amik akkor ólálkodnak körülöttünk, amikor nem vagyunk hajlandóak megmoccanni. Amik bizony előbb-utóbb le is csapnak ránk!

Kutakodtam egy kicsit, és ezekre a rémisztő, de igaz tényekre bukkantam:

“Vérnyomásemelkedés

A vérnyomás magasabb azokon a napokon, amikor nem edzünk. Viszont a véredényeink kb. két hét alatt alkalmazkodnak az ülő életmód tempójához, emiatt pedig magasabb értékeket mérhetünk. Egy hónapnyi mozgáshiány után pedig olyan eredményeket kaphatunk, mintha sosem keltünk volna fel a fotelből. Mindez persze megváltozik, ha újra elkezdünk edzeni: az első edzésünk napján a vérnyomásunk már csökkenni kezd, véredényeink pedig egy hét alatt hozzászoknak a terheléshez. 1-2 hónap elteltével pedig érrendszerünk sokkal flexibilisebb lesz, ennek köszönhetően pedig vérnyomásunk is huzamosabb ideig képes alacsony maradni.

Vércukorszint emelkedés

Normális esetben a vércukorszint étkezés után megugrik, aztán elkezd csökkenni, ahogy izmaink és egyéb szöveteink felszívják azt a cukormennyiséget, ami a működésükhöz szükséges. Viszont már 5 nap edzésmentes nap is elég ahhoz, hogy az étkezés utáni vércukorszint magas maradjon. Ha nem hagyunk fel az ülő életmóddal, a magasabb vércukor szív- és érrendszeri problémákat, valamint cukorbetegséget is okozhat. Kezdjünk el sportolni, mivel már egy hét edzés hatására jelentősen eshet az étkezés utáni vércukor, még a kettestípusú cukorbetegek esetében is.

Izmaid sorvadni kezdenek

Ha abbahagyod az edzést, az állóképességed gyorsabban elhagy, mint fizikai erőd... Legalábbis egy darabig. Viszont légy benne biztos: akármilyen szép lábakat építettél magadnak, az is elkezd majd leépülni. Elég két hét pihenő ahhoz, hogy izomtömeged jelentősen csökkenjen, ilyenkor egyes izomrostjaid is megváltoznak annyira, hogy egyre kevésbé leszel képes intenzív erőhatásokat kifejteni. Persze ez is visszafordítható folyamat, de ehhez is idő kell, erőfeszítés és rengeteg izzadás.

Elhízás

Egy hét lustaságot követően izmaidnak már csökken a zsírégető képessége, az anyagcseréd pedig elkezd lassulni, ez alól pedig a profi sportolók sem kivételek. Ettől csak úgy tudunk megmenekülni, ha elkezdünk újra edzeni. Ideális esetben ez heti 3 alkalommal történjen meg.

Rosszkedvű leszel

Két hét a partvonalon már elég ahhoz, hogy kimerült és rosszkedvű legyél. Kísérletek során kiderült, ha az egerek egy hétig nem mozognak, kevesebb új agysejtjük termelődik és egy útvesztőbe beengedve is sokkal rosszabban teljesítenek, mint azon egerek, akik folyamatosan mozognak. Az edzés remek gyógyszer a depresszióra, azonnali hangulatjavulást eredményez, a mozgás pedig az agyra is remek hatással van.”

Persze a felsoroltakon kívül biztosan akadnak még “apróságok”, de úgy gondoltam, egy napra elég ennyi horror.🙈

Mivel szeretek különböző elgondolkodtató, motiváló, netán vicces, persze a témához kapcsolódó idézeteket a bejegyzéseim végére biggyeszteni, ezért most ezeket olvashatod:

“Két választásod van: vagy bedobod a törölközőt, vagy letörlöd vele az izzadságot.”

És egy jótanács, ami az elején nekem is bevált:

“Edzz korán reggel, mielőtt az agyad rájönne, mit csinálsz!”

Végül pedig ne feledjük, a mozgás öröm!! Ahogyan ezt az alábbi képek is bizonyítják:😁

A rendszeres torna eredménye

Hol is kezdjem? Most kicsit össze vagyok zavarodva, annyi mindent szeretnék ez alá a cím alá besűríteni.

Kezdem azzal, hogy legutóbb nekiláttam csiszolgatni az eddigi bejegyzéseimet, amikor is szembesültem vele, hogy a rendszeres mozgást ez év február elejétől iktattam az életembe. Vagyis közel egy éve. És azt kell hogy mondjam, igen kellemes változásokon megyek keresztül kívül és belül egyaránt.

Ha számszerűsíteni akarom a dolgokat, a következő a tényállás: egy 2012-es adatot alapul véve három százalékkal csökkent a testzsír százalékom. Honnan ez az adat? Rengeteg mindent felírok ilyen-olyan noteszekbe, cetlikre. Engem folyamatosan cetlihegyek vesznek körül. Mit hegyek, hegyvonulatok! Már-már attól tartok, egyszer ezekről a cetlihegyekről leomló lavina fog maga alá temetni. 😅

Szóval, jelenleg pont annyi a testzsír százalékom, ahány éves vagyok (harminchárom és fél). Egy dietetikus szakember szerint egy átlag ember 60%-a víz, 20%-a izom és 20%-a zsír. Ennek fényében nekem bőven van javítani valóm, hiszen a testvíz százalékom az ötvenet sem éri el. Viszont jó hír, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen.

Hagyjuk most a számadatokat. Amit eddig tapasztaltam, az az, hogy az állóképességem, hajlékonyságom, kitartásom (testileg-lelkileg-szellemileg egyaránt) fokozatosan és jól észrevehetően növekszik. Mondok erre két példát is.

Szívem csücskei Béres Alexandra mozgásanyagai.😊 Az egyik egyórás edzése, a Pörgesd fel! című nekem eddig a mumusom volt. Sehogyan sem bírtam teljesen végigcsinálni, többször meg kellett állnom pihenni. Ez olyan edzés, ahol gyorsak a helyzetváltások, és gyakorta kell hol felkapni, hol elhajítani a súlyzót (persze az ablakra vigyázva).

Októberben jött el a nagy pillanat! Minden egyes gyakorlatot végig tudtam csinálni. Igaz, hogy a végére “leterminátoroztam” Alexandrát, de felemelő érzés volt megtapasztalni a fejlődésemet.

Másik példám inkább a lelki oldalon megmutatkozó kitartásom erősödését mutatja. Rákaptam arra, hogy minden hónap elején kitalálok magamnak valami jó kis küldetést, amit végig kell csinálnom. Osztottam-szoroztam, és október hónapra az jött ki, hogy ha akarom, Alexandra tizenkét különböző (megjegyzem, igen változatos) mozgásanyagát kétszer is végig tudom tornázni. Igaz, hogy így heti egy nap pihenő jutott csak, de sebaj. Igen ám, de pont ebben a hónapban volt a 20 km-es teljesítménytúra, ami nem válthatta ki a tornát. Bizony, szigorú vagyok.😏 Viszont a heti egy pihenőnapot is mindenképpen javasolt betartani. Így hát nem maradt más választásom, megacéloztam akaraterőmet és elszántságomat, és a következőt tettem: szombaton végigküzdöttem a túrát, vasárnapi pihenőnapomon izomláz miatt nyüszítve közlekedtem csigatempóban a konyha és a szoba között, hétfőn pedig a szombatra előre betervezett, valamint a rendes hétfői adagot is letudtam egymás után. A vicces az egészben az, hogy ezeknek a tornáknak a címei a következők voltak: Menni fog!; Mozogj újra velem! Ez egyszerűen nem lehetett véletlen, a Sors biztatása volt.😇

A bejegyzés végén mellékelek egy képet, amin a naptárunk látható, amire már október elején előre bejegyeztem az aktuális havi tornáznivalómat.

Félreértés ne essék, ezzel az írományommal nem magamat akarom fényezni. Csupán meg szerettem volna osztani Veled a saját tapasztalataimat. Reményeim szerint sikerült egy kis biztatást, netán kezdő löketet adnom a rendszeres mozgás elkezdéséhez, hiszen nincs az az életkor, ami késő lenne hozzáállásunk változtatásához, életvitelünk javításához.

Hajrá! 💪😎

Házi kenyér, amitől nem létezik egyszerűbb

Egyszer már közzétettem egy házi kenyérke receptet, de azért döntöttem úgy, hogy még egyet megosztok Veled, mert egész egyszerűen ez a recept lepipálhatatlan egyszerűségében, gyorsaságában, finomságában; ráadásul igen költségtakarékos.

Mindössze 4 db hozzávaló kell a recepthez:

• 450 gramm liszt (én általában fele-fele arányban hagyományosat, illetve teljes kiőrlésűt használok),
• 1 csomag élesztőpor,
• másfél teáskanál só,
• 250 ml meleg víz

Nincs más dolgunk, mint mindezeket az alapanyagokat egy tálban pár perc alatt összegyúrni, pihentetni fél órát, tepsibe rakni, és előmelegített sütőben 185 fokon 45 percig sütni. Hú, az elkészítésének a lépéseit bele tudtam sűríteni egy mondatba! Ez azért jelent valamit. 😄

Annyira kedvelt ez a recept, hogy a barátnőm a legutóbbi látogatásakor mindenféle feltét nélkül tömte magába a kenyeret. 😋

Összesen három képben örökítettem meg legutóbbi alkotásom lépéseit. Az első a hozzávalók minimális létszámát ábrázolja; a második magának a tésztának az egyszerűségét (ahogy kivettem a tálból, kicsit meghúztam hosszúkásra, és már tettem is a tepsibe); a harmadik képen pedig vizuálisan lehet ízlelgetni a végeredményt.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

Az elhízás veszélyei

Végeztem egy picike kutatómunkát az elhízott emberek számának statisztikáját böngészve. Ha valamilyen oknál fogva (mert nyilván erre is van indok) Te is ebbe a kategóriába tartozol, hagyj fel pár percre a struccpolitikával, és olvass tovább!

Egy 2012-es statisztika szerint az Európai Unión belül Magyarországon a legmagasabb az elhízottak aránya.

2013-as megállapítás: Magyarország Európa egyik legegészségtelenebb országa. Az Egészségügyi Világszervezet elhízást érintő statisztikája szerint az egész Európai Unióban hazánk vezeti toronymagasan a listát.

2015-ös tény: Magyarország Európa legkövérebb országa! Hazánkban minden harmadik ember túlsúlyos körülöttünk.

Ejnye, az évek során sajnos nem javult a helyzetünk, sőt…

Még egy kicsit ki kell tartanod, és szembenézned a szörnyű valósággal, vagyis azzal, hogy mi vár rád, ha plusz kilókat cipelsz magadon éveken át. Az elhízás sajnos az alábbiakban felsorolt betegségek kialakulását okozza.

“1. Szívbetegség

A túlsúly jelentősen megterheli a szívünket, hiszen a nagy súly mozgatásához keményebb munkára kényszerítjük. A túlsúly és az elhízás a szív- és érrendszeri-, a koronária-betegségek (pl. infarktus) egyik fő kockázati tényezője.

2. Magas vérnyomás-betegség

A magas vérnyomás betegség az egyik vezető betegség ma hazánkban, a szív- és érrendszeri betegségek, akut események egyik fő oka. Jó hír, hogy a testsúly csökkenésével látványosan javulnak a vérnyomásértékek is.

3. Inzulinrezisztencia, cukorbetegség

A túlsúly ugyancsak elsődleges tényezője az ún. kettes típusú cukorbetegségnek ill. az ezt megelőző állapotnak, az inzulinrezisztenciának. Érdemes tudni a cukorbetegségről, hogy hosszú évek alatt alakul ki, és ha nem járunk rendszeres szűrésre, akkor általában már csak akkor kerül felderítésre, amikor életmódi lépésekkel nem, csak gyógyszeres kezeléssel lehet a betegséget kordában tartani.

4. Daganatos betegségek

Az elhízás kockázati tényezőként kapcsolatba hozható számos daganatos megbetegedéssel – pl. nyelőcsőrák, mellrák, vastag- és végbélrák, hasnyálmirigyrák, epehólyagrák.

5. Meddőség

A túlsúly hatással lehet a hormonális rendszer, így a petefészek működésére is, fogamzóképes nőknél ez teherbeesési nehézségekhez, akár meddőséghez is vezethet. Nem meddőségi kérdés, de ide kapcsolható, hogy túlsúly esetén a női és a férfi libidó is csökken.

6. Mozgásszervi betegségek

A fokozott terhelés miatt sérülnek az ízületek, elsősorban a csípőízületek, a térd, a boka, hiszen rájuk nehezedik a súly, ők felelősek a súly mozgatásáért, szállításáért. Ide tartozik a hát- és gerincfájdalom is, amely a test súlypontjának áthelyeződéséből fakad.

7. Bőrbetegségek

Az egymásra boltosuló zsírrétegek miatt a bőr összehajlik, állandóan dörzsölődik. Az így kialakuló redők tisztítása nehézkes, megül bennük az izzadság, a dörzsölődés miatt sérül a hámfelület – kiváló táptalaj a kórokozók pl. gombák számára.

8. Nehézlégzés, fulladás

A túlsúly miatt nő a hasűri nyomás, ez nehezíti a légzőizmok munkáját, gyakori a légszomj, akár az éjszakai fulladás is. Ez utóbbi ráadásul kialvatlansághoz, alvászavarhoz is vezethet.

9. Szociális hátrány

Ez elsősorban gyerekkorban figyelhető meg: a kövér gyereket csúfolják, kiközösítik. Felnőtt korban is találtunk erre természetesen példát, bár itt leginkább már csak a háta mögött beszélik ki a túlsúlyos embert, szemtől szembe már kevesen vállalják fel a véleményüket. A kiközösítés mellett szintén jellemző, hogy a túlsúlyos ember maga vonul ki a közösségből, bújik el, hiszen a túlsúlya miatt nehezebben tud részt venni mozgásos, sportolós programokon, vagy akár egy túrázáson, nem szívesen megy úszni, strandra, párkapcsolatot is nehezebben alakít ki.

10. Pszichés betegségek

Az elszigeteltségből, a közösségből való (önkéntes v. kényszerű) kikerülésből fakadóan pszichés betegségek, akár depresszió is kialakulhat.”

Mit tehetünk azért, hogy kilépjünk komfortzónánkból, és apró lépésekkel meginduljunk egészségesebb önmagunk felé?

Kitaláltam Neked néhány jó kis küldetést! Ezekre azért lesz szükséged, hogy tényleg a tettek mezejére lépj, és ne halogasd tovább az életmódváltást! Csak egy-egy hetet kell majd végigküzdened, de meglásd, ha vágtázó vadlovak módjára elrohan melletted az a röpke hét nap úgy, hogy tényleg mindennap figyelmet fordítasz a heti küldetésedre, utána már eszedbe sem jut visszatérni rossz szokásaidhoz.

1.) Válassz ki egy hetet (lehetőleg minél hamarabb), amikor semmilyen bolti haszontalan borzalmat (például csipsz, aprósütemény, bármilyen sós vagy édes keksz, bonbon, tejcsoki, ropi stb.) nem eszel, és ha esetleg rád törne a vágy, akkor helyette "figyelemelterelésként" majszolj natúr magvakat, nyers zöldséget, gyümölcsöt, vagy akár étcsokit. Lehet, hogy az első pár nap nehéz lesz, de ez is csak megszokás kérdése. Hidd el, az emberi szervezet meglepően alkalmazkodóképes. Ha megvan az akaraterőd, kiállod a próbát! Utána meg már minek akarnál visszatérni ehhez a szörnyű, nasifaló szokáshoz?

2.) Jelölj ki egy hetet, amikor arra szánsz a Neked is, mint minden embernek egységesen kimért 24 órádból 10 percet, hogy elvonulsz valahová, és szép nyugodtan átnyújtóztatod, átnyújtod minden izmodat tetőtől talpig.

3.) Legyen egy olyan heted, amikor betartod azt, hogy még véletlenül sem ejtesz a teádba vagy kávédba cukrot. Eleinte biztosan furcsa lesz az új ízt megszokni, de hidd el, az ember ízlelőbimbói igen alkalmazkodóképes jószágok, még egy hét sem kell nekik!

4.) Keress egy olyan hetet, amikor előreláthatólag be tudsz iktatni a napjaidba egy húsz-harminc perces mozgást. Mindegy, mi az: sétálhatsz néhány megállót, kitakaríthatsz egy helyiséget a lakásodban, tornázhatsz az interneten bőven található mozgásanyagok segítségével, táncolhatsz a YouTube-on fellelhető jó kis mixekre. A lényeg az, hogy mozogj folyamatosan, a tested meg fogja hálálni!

5.) Tarthatsz egy olyan hetet is, amikor ébredés után minden egyes reggel azzal indítod a napodat, hogy megiszol egy pohár vizet, amibe egy egész citrom levét belefacsartad. Fel fogja pörgetni az anyagcserédet, ráadásul rengeteg C-vitaminnal jutalmazod így a szervezetedet.

6.) Beiktathatsz egy olyan hetet is az életedbe (akár minden hónapban), amikor gondoskodsz arról, hogy mindig legyen otthon friss zöldség és gyümölcs, és mindennap fogyasztasz belőlük (a nap folyamán szépen elosztva) öt maréknyi adagot, lehetőleg nyersen. Amellett, hogy rengeteg különböző jótékony vitamin és ásványi anyag található bennük, rosttartalmuk miatt kellemesen eltelítenek.

Persze ezek csak az én példáim, nyugodtan bővítheted a listát tetszésed szerint. A lényeg abban rejlik, hogy legyen célod, hiszen cél nélkül nincs motiváció! Anélkül pedig ki kezd bele bármibe is?

A végére már csak egy gondolatot tartogatok: férjem szerint, aki akar változtatni, az tud magától is. Nem kell hozzá fitneszbérlet, személyi edző, dietetikus szakember, orvoscsoport, csodakrém, varázstabletta. Egy dolog kell: Te magad!

Idegen föld

I mígy szólott Isten a hetedik napon:

d olgom elvégeztem, boldog vagyok nagyon.

E zután kezdődtek azonban a bajok,

g ond volt; hogy férnek el Földünkön a fajok.

E lhatározta hát magában az ember,

n em osztozik mással, övé föld és tenger!

F osztogatott, rabolt, kihasznált és ölt,

ö ldöklése nyomán véres lett a föld.

L átva ezt Földanyánk végső döntést hozott,

d ühében hátáról mindenkit ledobott.

Idegen föld

Kinek mi jut eszébe erről a szóról: föld. Meglehet, ahány ember, annyifélére gondol: földművelés, földönkívüliek, földanya, földbe tiporni, földkörüli utazás, és még sorolhatnám. Nekem rögtön ez jutott eszembe: szülőföld. Milyen szépen hangzik! Számomra ebből a szóból kisejlik a gondoskodás, az óvás, a hazavárás, a törődés, a szeretet.

Akkor tapasztaltam meg, mennyire idegen tud lenni az ember számára egy földdarab, amikor a férjemmel egy szigetre kellett költöznünk a megélhetésünk után kutatva.

Két éve arra az elhatározásra jutottunk, ahhoz, hogy kitűzött közös céljainkat mihamarabb elérjük, bizony el kell hagynunk szülőföldünket, és egy idegen országban szerencsét próbálni. Angliát választottuk ideiglenes otthonunknak, ahová mindössze egy-egy utazótáskával érkeztünk, amelyekben a legszükségesebb holmijaink voltak.

Másfél éves ott-tartózkodásunk alatt alaposan megízlelhettük, milyen érzés egy idegen országban boldogulni. A következőket tapasztaltam:

• Ha szigetországba mégy lakni, augusztustól a következő év júniusáig mindig legyen nálad/rajtad széldzseki, valamint sapka-sál-kesztyű hármasfogata!
• Nyugodtan felejts el mindent, amit az iskolában angolórán tanultál. Elég, ha magadnál tartasz egy képzeletbeli vasvillát, amivel kazalba hányhatod a szavakat; valamint jó, ha fülnél van egy képzeletbeli hegyező is. Ez azért kell, mert nagyon-nagyon hegyezni kell a füledet, ha ki akarod hámozni a legkülönfélébb akcentusokkal elhangzott szövegekből a lényegi tartalmat. Nekem például egyszer volt egy jamaikai főnököm, és csak a védőangyalomnak köszönhetem, hogy a munkahelyemen nem csináltam semmi hülyeséget, ugyanis egy szót sem értettem az elhangzott - elvileg - angol nyelvű utasításokból.🙈😅
• Mindig, ismétlem, mindig legyen nálad só-bors-paprika! Ellentétben hőn szeretett, ízélményeket is nyújtó magyar konyhánkkal, az angol konyha élvezhetetlenül sótlan (borstalan és paprikátlan).
• Amennyiben busszal óhajtod megközelíteni kiszemelt célodat, a megállóban mindenképpen végezz karlendítést a közeledő busz tiszteletére, különben a sofőr nem áll meg. Magyarán le kell inteni a buszt.
• Mielőtt elindulnál Angliába, csomagolj a bőröndödbe extra adag ellenállóképességet az édességekkel szemben, ott ugyanis “fillérekért” kapod meg a hármas-hatos-tizes kiszerelésű nyalánkságokat. Ráadásul minél többet veszel, annál jobban megéri, feltéve, ha kitűzött célod úgy hazamenni, hogy szeretteid nem ismernek rád a felszedett kilóknak köszönhetően.😬
• Mindig legyen nálad kézfertőtlenítő! Nem tudom ugyan, hogy néz ki egy szélrózsa, de annak minden irányából érkeznek emberek az országba, jellegzetes bacilusaikkal együtt.
• És végül, de nem utolsósorban, igyekezz minél több élményt, emléket gyűjteni külföldön, mert számítanod kell rá, hogy előbb-utóbb hazahúz a szíved. Akkor pedig jó lesz eldicsekedni ismerőseidnek: lám, én itt is jártam! Azt pedig már csak magadnak vallod be: “...és mégis hazajöttem szép magyar hazámba, mert számomra minden más csak idegen föld”.

Öri hari

A minap vettem meg életem utolsó példányát annak a női magazinnak, amire eddig hűségesen dobáltam ki a pénzt.😒 Régebben ez volt a kedvencem, azonban időközben éreztem egyfajta negatív változást a tartalmát illetően. Egy darabig azt “játszottam”, hogy újabb és újabb esélyt adtam neki. Ám a legutóbbi lapszám, amit elolvastam, végleg megerősített azzal kapcsolatban, hogy nem adhatok neki több esélyt!

Kezdődött azzal, hogy már az első oldalak egyikén egy ilyen kérdésbe futottam: “Ugye milyen romi?” Kellett két másodperc, amíg felfogtam ennek a nem valódi, vagyis korcsosított szónak a jelentését, és ekkor akartam kihajítani az újságot az ablakon! Irtó dühös lettem! Miért kell azt a magyar szót, hogy romantikus, ilyen durván megcsonkítani?!

Gondoltam, ha már pénzt adtam érte, csak végigküzdöm magam az újságon. Hát, lehet inkább nem kellett volna, mert ilyen szavak következtek: barinő (barátnő), pari (paradicsom), gyümi (gyümölcs - gondolom). Akkor most hadd tegyek fel egy egyszerű kérdést: ha egy újsi tele van szaki tani hatására ilyen rémi hosszú szavak rövijével, akkor attól rémi meni lesz? Ja, hogy ezt a mondatot dekódolni kell? Szóval: ha egy újság tele van szakértői tanács hatására ilyen rémisztően hosszú szavak rövidítésével, akkor attól rémesen menő lesz?

És sajnos ez még csak a jéghegy csúcsa volt…

Észrevettem, hogy a lap készítői abban a szilárd és megingathatatlan meggyőződésben élnek, hogy Magyarországon minden nő irodai munkát végez. Csak és kizárólag olyan cikkek, tanácsok, praktikák, történetek szerepelnek az újságban, amelyek irodában dolgozó nőknek szólnak; vagy irodai munkát végző csajokkal történtek meg. Természetesen az iroda minden esetben egy óriási és menő multicég óriási és menő épületében helyezkedik el! De lehet, hogy én értelmezem félre a dolgot, és ez a lap valóban csakis irodában dolgozó nőknek nekik szól. Más szakmát űzők vegyenek maguknak más újságot.😅

Áhá, rájöttem valamire! Akkor ezért lehet az, hogy a szépségcikkek, amiket az újságban ajánlgatnak, darabonként több tízezer forintba kerülnek. Hiszen hogy a csudába tudna már megvásárolni magának tegyük fel egy közönséges bolti eladó egy harmincezer forintos szemhéjpúdert? Neem, ez csakis a multis irodai dolgozók kiváltsága lehet, akiknek természetesen az újság is készül - kizárólagosan.

Csalódottan vettem tudomásul azt is, hogy ismétlődik a tartalom. Visszatérő elemek a

• hogyan öltözködj az irodában,
• hogyan sminkeld magad az irodában,
• hogyan viselkedj a többi irodai dolgozóval a multinál,
• hogyan készülj fel egy állásinterjúra, természetesen hova máshova, mint irodai munkára egy multinál.

A legutóbbi lapszámban csak 1 db cikk keltette fel a figyelmemet, ami kivételesen egy új, komoly témát érintett.

Már csak egy dolog van, aminek a szemszúró hatása miatt még nem végezhetek a kritizálással. Nem elég, hogy az újságban szereplő sztárokat meg modelleket agyonretusálják, újabban tippeket adnak az olvasóknak arra vonatkozóan, hogyan tudnak tökéletes alakot, hófehér fogsort,  vadító hajszínt, hibátlan bőrt elérni úgy, hogy letöltenek ilyen-olyan alkalmazásokat, és “meghamisítják” a fényképeiket. Kérdem én: kit csapnak be a kreált mű-tökéletességükkel?

Oké, kifogytam a kritizálnivalóból. Ezennel tehát kijelentem, hogy szóban forgó újsággal én immár “öri-hariban” vagyok!

Miért NE fogyókúrázz?

Bizony, nem elírás a cím. Fogyókúrázni nem szabad, nem érdemes. Ki is fejtem, miért.

A nevében is benne van, ez egy kúra, vagyis bizonyos ideig tart, ami alatt ugyan ellát tanácsokkal, ám utána magadra hagy, te pedig szépen visszatérsz káros szokásaidhoz.

Mielőtt rátérnék, miért nem érdemes fogyókúrázni, gondoljunk bele egy pillanatra, hogy mi történik a fogyókúra előtt.

Mivel köztudomású, hogy minden valamirevaló fogyókúra hétfőn kezdődik, netán elsején, így kellőképpen "rá kell készülni". Előre sajnálod magad a sok szenvedés, lemondás, éhezés miatt, így az előtte lévő maradék napokban oda sem figyelve tömöd magadba a finom, hizlaló ételeket. Ennélfogva még több súlyfelesleggel vágsz bele a fogyókúrába. Én is így tettem régen, amikor még voltam olyan felelőtlen, hogy bedőljek a kúrák ígéretének, miszerint fogyni fogok, és persze hogy néhány kilóval nehezebben vágtam neki.

Éhezel-éhezel becsületesen egy-két hétig, aminek eredményeképpen az előzőleg pluszban felszedett pár kilót le is adod eltávozott víz formájában, ...majd elégedetten visszatérsz régi, rossz táplálkozási szokásaidhoz. 😒

Mi történik ezután?

A szervezeted tartalékoló üzemmódra fog kapcsolni, ugyanis emlékszik az előző hetek sínylődésére, és szegény rettegve előre felkészül a következő várható éhezős periódusra. Vagyis, amit megeszel, már raktározza is el! Mit sikerült tehát elérned a fogyókúrával? Lelassítottad az anyagcserédet. Nem erre van szükséged, hanem életmódváltásra.

Ígértem, hogy pár szóban szólni fogok a fogyókúra ellen. Fiatalabb koromban nagyon, nagyon sokfélét kipróbáltam. Érdekes módon megdöbbentő volt közöttük a hasonlóság:

• csupán rövid ideig tartottak (egy-két hét),
• szerepelt bennük legalább egy tiltólistás étel (nyilván folyton azt kívántam😅),
• nem készítette fel a szervezetet, hanem egyből drasztikusan kevés kalóriabevitelt írt elő,
• szó sem esett a mozgásról (nyilván, éhezve nem jut rá erő).

Amit mindegyiknél megtapasztaltam, az a következő volt:

• rettentő frusztrált voltam az állandó éhezés miatt,
• gyakorta szédelegtem az éhségtől,
• energiám, életkedvem eltűnt, csak vártam a kúra végét,
• amit kínkeservesen leadtam, az megduplázódva jött fel rám, amikor visszatértem régi, rossz táplálkozási szokásaimhoz.

Egyszóval, a rengeteg “csodakúra” közül nekem egy sem vált be.

Akkor mi az, ami használ?

Ésszerű táplálkozás, rendszeres mozgás. Nem kell tiltólistára tenni egy ételt sem. Bármit lehet enni, csak a mértékre kell figyelni. Nem mindegy, hogy egy kiadós ebéd után megeszünk-e még egy negyed csokitortát, vagy beérjük egy vékony szelettel, és utána esetleg elmegyünk sétálni egyet.

Van egy jó hírem: 21 nap kell ahhoz, hogy valami a szokásoddá váljon. Tegyük fel, hogy elszánod magad, és 21 napon keresztül cukor nélkül iszod a kávédat/teádat. Annyira meg fogod szokni, hogy utána már nem is kívánod majd azt a haszontalan plusz kalóriát. Ugyanez érvényes a mozgásra is. Ha például 21 napon át mindennap mozogsz egy kicsit, még ha csak tizenöt-húsz percet is, annyira a részeddé fog válni, hogy utána hiányozni fog a mozgás! Ha már megvan a rutinszerű, zsigerből jövő mozgásigény, emeld az időtartamot és intenzitást, viszont hetente mindenképp iktass be legalább egy pihenőnapot, hiszen az izmok nem az edzés során, hanem a pihenés alatt fejlődnek.💪

Képzeld, kutatások kimutatták, hogy nem kell felbérelni Houdinit holmi bűvészmutatványhoz, hiszen már napi fél óra mozgás is elég a hasi zsírréteg eltüntetéséhez és az elhízáshoz kapcsolódó betegségek többségének megelőzéséhez. Emellett már csak egy kis odafigyelés szükséges táplálkozásod terén.

Jusson eszedbe, ha nehezedre esne kimozdítanod magad megszokott, kényelmes létezésedből:

“Az Élet ott kezdődik, ahol a komfortzónád véget ér.”

a sikert a mozgás és az ésszerű táplálkozás együtt garantálja

Értetek, Blogolvasók!!

Emlékezetes nap marad számomra 2015. október 10-e. Ekkor történt ugyanis, hogy férjemmel, sógornőmmel és sógorommal felkerekedtünk, hogy részt vegyünk egy 20 km-es teljesítménytúrán Cserépfalun.

Tibivel már előző nap, pénteken rákészültünk a nagy kalandra. Gyártottunk egy rakás melegszendvicset, egy jól zárható dobozba összedaraboltunk sok-sok zöldséget, csomagoltunk kekszet, müzlit, főztünk egy nagy adag gyógyteát, és összepakoltuk a váltóruhánkat. Este pedig izgatottan nyugovóra tértünk, és alig vártuk, hogy felvirradjon a nagy nap.

Hogy ne borítsuk fel a hagyományos rutinunkat, ébredéssel kezdtük a napot. Hajnal 4-re volt állítva az ébresztő, és miután szélsebesen kivágtáztunk az álmok mezejéről, nekikészültünk, hogy feltankoljuk szervezetünket energiával. Miután a jószágainkat (kutya-cica-csirke) is elláttuk élelemmel és friss vízzel, szépen összekészítettük magunkat, és vártuk, hogy 5-kor felvegyen minket Jutka és Gyuszi (Tibi testvérei).

Egy röpke 2 óra 40 perces kocsikázás után meg is érkeztünk Cserépfalura. Tízórainkat útközben fogyasztottuk el a kocsiban, mivel tudtuk, hogy jó darabig nem lesz abban a luxusban részünk, hogy táplálékunkat ülve juttassuk a szervezetünkbe. Miután találtunk egy jó kis parkolóhelyet, Gyuszi bement az iskola udvarába benevezni magát, hogy a végén oklevelet és kitűzőt kapjon. Mi “csak úgy” elkísértük őt, a móka kedvéért. Körülbelül 2500 résztvevő indult a túrán, de nem kellett megvárni a rajtot, mindenki indult, ahogy tudott. Mi 8 óra 10 perckor vágtunk neki a hosszú, hosszú útnak. Szerencsére szép időt fogtunk ki, bár a hegyek között jóval hűvösebb volt, mint otthon, Békés megyében.

Mivel az előző napokban esett az eső, ráadásul rengeteg pár láb tapodta előttünk az utat, így az első kisebb emelkedőre, ahol az első ellenőrzőpont is volt, egy szép sártengeren keresztül küzdöttük fel magunkat. Lefelé könnyebb volt haladni, csak fel kellett venni egy stabil szörf-pózt, és lecsúszkálni a lejtőn.

Ismét mentünk-mentünk, mendegéltünk, többnyire sík terepen, ellenőrzőpontok jöttek-mentek. Mivel egy bizonyos határidőn belül kellett teljesíteni a távot, így elég gyors tempót diktáltak a többiek. Én ugyan meg-megálltam, hogy fényképeket készítsek, de jól kitoltam magammal, mert utána szélsebesen loholhattam utánuk.

Mivel nem nézegettem folyton az órámat, így csak megsaccolni tudom, hogy körülbelül fél 11 tájban megérkeztünk egy olyan pihenőponthoz, ahol a szervezők vajas/lekváros kenyérhegyeket, valamint hagymás zsíroskenyér-dombocskákat kínáltak a túrázóknak. Éppen annyira álltunk meg, hogy bekapjunk pár falatot, aztán nyargaltunk is tovább.

Caplattunk egy jó ideje, amikor valami furcsát éreztem, de nem tudtam beazonosítani, hogy mi nem stimmel. Gyuszi azonban kisvártatva megkérdezte tőlünk, érezzük-e már a lábunkban az emelkedőt? Nézek körbe, milyen emelkedőt? Jaaa, hogy szabad szemmel nem, de még mikroszkóp alatt sem látszik, “csak” a lábizmaink érzik a hatását?! Oké. Na de ez még egy bemelegítéssel sem ért fel ahhoz képest, ami ezután jött!

Az első komoly megpróbáltatás egy irgalmatlanul meredek kaptató formájában tárult elénk, aminek a végét természetesen nem is láttuk. Nem volt mit tenni, meg kellett másznunk. Én nem tudom, kedves férjem és testvérei a Terminátorok melyik szériájából valók, de ők szuszira felkaptattak rá. Én “cseppet” lemaradtam. Nem is a lábam nem bírta a megpróbáltatást, hanem szegény tüdőm és szívem! Miután azt vettem észre magamon, hogy úgy zihálok, mint Drakula napfényben, megálltam, egy fának támaszkodtam, és mértem egy pulzust. 165. Igen, percenként. Mondjuk annak fényében, hogy sajnos az alap pulzusom 95 és 100 között van, ez nem is volt olyan vészes adat.

Ezután mentem úgy egy percig, sípolva ziháltam, pihentem egy percet, és így tovább. Ha nincs a varázsbotom, fel sem érek! Hja, varázsbot. Még a túra elején találtam az út szélén, és magamhoz vettem, mert sejtettem, hogy az majd nagy segítségemre lesz útközben. Lett is! Az emelkedőkön mintha egy harmadik lábam lett volna, ami vitt előre. Egyébként nagyon vicces volt ez a szakasz, ugyanis a túratársaimmal (leszámítva persze a 3 Terminátort, akik egy levegővétellel felfutottak a hegyre) úgy haladtunk felfelé, hogy volt, aki lehagyott, akit később beértem, mert beállt egy fa mögé pihenni, megelőztem, de amikor én bujkáltam fújtatva egy fa mögött, ő hagyott le. Szóval az a sok-sok túrázó ilyen szakaszosan vánszorgott fel. A végefelé az egyik túratársam megkérdezte, melyik sportboltban vettem a botomat. Hohó, mondom, ez varázsbot, nem lehet csak úgy megvásárolni. Így viccelődve, egymást lelkileg támogatva nagy nehezen, ismétlem, nagy nehezen csak felértünk a hegy tetejére. Tibi, Gyuszi és Jutka ott vártak engem, és azon röhögtek, mennyire hasonlítok egy csapzott, csatakos csatalóra.

Hogy számszerűsítsem a dolgokat: a hegy aljánál voltunk a táv felénél, azaz addig megtettünk 10 km-t. Felfelé pedig 2 km-en keresztül 760 méternyi szintkülönbséget küzdöttünk le. Hogy hangzik? 😄

Aki azt hiszi, hogy innen következett a túra könnyebb része, mivel “csak” lefelé kellett haladnunk, hát az téved! Először is, a térdet és a comb elülső részét nagyon igénybe vette ez a műveletsor, mivel közben folyamatosan fékezni kellett magunkat. (Felfelé a vádli, farizom és a comb hátsó része dolgozott keményen végig, itt viszont, hogy a lábak elülső része se maradjon ki a mókából, szintén végig feszült állapotban voltak az izmok.) Másodszor pedig fejben nagyon ott kellett lenni, mert az ember ha csak egy pillanatra nem figyel, könnyen baj lehet. A csúszós avar alatt megbúvó csúszós kövecskék és ágacskák igen veszélyesek. Szóval lefelé nincs bámészkodás meg fényképezkedés! Megfeszített figyelem, megfeszített combizmok 3 km-en keresztül. A végére emelkedőért esdekeltem, amit természetesen később meg is kaptam. 😅

Mivel ilyen erős igénybevétel alatt a szervezet nem nagyon óhajtja a töményebb kaját, például szendvicset, így útközben szőlőcukorral igyekeztünk pótolni a felhasznált energiát.

Eljött az utolsó emelkedő előtti rész. Ekkorra már olyan nagyon elkagylózott, vagy mi, elcsigázott voltam, hogy elgondolkoztam, miért csinálom én ezt? Pedig ezen a ponton már csak 3 km volt hátra. És beugrott. Érted, Kedves Olvasó! Ha egyszer azt írom, hogy jelentkezek egy 20 km-es túrára, akkor én azt igenis becsülettel végigcsinálom, hogy hűen megoszthassam Veled a tapasztalataimat, élményeimet. A túra alatt volt olyan pont, amikor kikapcsoltam az agyam tudatos részét, és csak lépegettem, lélegeztem, nem számított semmi más. Az utolsó 3 km előtt azonban elgondolkoztam, miért vállalkoztam a 20 km-es túrára? Arra jutottam végül, hogy ha akár csak egy embert is motiválok arra, hogy elkezdjen mozogni, máris megérte. Jó, nyilván nem 20 km-rel kell kezdeni, de ha én, egyszerű földi halandó meg tudom csinálni, aki jóformán egy éve kezdett el alaposabban odafigyelni az egészséges életvitelre és a rendszeres mozgásra, akkor bárkinek sikerülhet elérni a célját, akármit tűz is ki maga elé!

Hol is tartottam? Az utolsó emelkedő előtt, erőtartalékaim végén. Ez mindösszesen olyan 150 méter volt fölfelé, nagyjából 50 fokos dőlésszöggel. El kell ismernem, a szervezők nagyon értik a dolgukat, ugyanis erre a kritikus szakaszra ragasztottak a fákra jó nagy papírlapokat, amiken különböző viccek/bíztatások voltak felírva. Engem konkrétan ez “húzott fel” a hegyre, ez az utolsó adag lelki fröccs adta a löketet, hogy végigcsináljam.

Ezután már csak egy alig 3 km-es lejtmenet volt hátra vissza a kocsinkig. Mivel annyira beálltak az izmaim, hogy a lefelé fékezős részt egyáltalán nem óhajtották, kénytelen voltam kicselezni őket, és kocogni kezdtem, így ugyanis máshogy terhelődtem, és nem fájt annyira a haladás. Jutka is ezt a módszert választotta, így egymás mellett galoppoztunk. Meg persze a többi, lefelé sétáló túratársunk mellett is, mivel a kocogásunk, sebességét tekintve, inkább csak döcögés volt. De ez már mit sem számított!

Beértünk végre a célba negyed kettő után. Vagyis kicsivel több, mint 5 óra alatt teljesítettük a távot. Mivel nem tudtam eldönteni, hogy fájdalmamban, vagy inkább örömömben sírjak, így végül nem hullajtottam könnyeket. Izzadságcseppeket annál inkább, ezért a kocsihoz érve első és legfontosabb dolgom volt átöltözni a jó száraz váltóruhába. Öltözőfülke híján a kocsi hátsó ülése is megtette. Már csak egy fontos dolog maradt hátra: a hosszú, alapos nyújtás. Nem mintha az nem fájt volna, de tényleg muszáj volt. Miközben előrehajolva, nyújtott lábbal a homlokommal éppen a térdemet érintettem, lelkesen újságoltam Jutkának:

- Na, ezt sem tudtam régen: megérinteni a fejemmel a homlokom.

Igazából persze azt akartam mondani, hogy megérinteni a homlokommal a térdemet, de annyira kimerült voltam, hogy fel sem tűnt a hülyeségem. 😏

Mielőtt hazaindultunk volna, meglátogattuk a család egyik kedves régi barátját, ahol jó egy órát beszélgettünk. Ott hallottam azt a régi vicces történetet, amikor Jutka és néhány barátja egy 50 km-es túra, valamint jó sok vonatozás után Pesten leszállt a pályaudvaron, majd eléggé merev lábakkal kezdtek el kifelé sántikálni. Egy idős néni nem bírt a kíváncsiságával, és megkérdezte Jutkától, hogy honnan jön ez a sok fiatal sánta ember. Szegény sógornőmnek csak arra futotta erejéből, hogy egy szóval válaszoljon: a hegyekből. Miután a néni még értetlenebbül nézett, fáradtan sóhajtva hozzátette, hogy teljesítménytúrán voltak.

A kis traccsparti után komoly erőfeszítések árán feltápászkodtunk, és mielőtt még hazaindultunk volna, beugrottunk Cserépfalun az iskola udvarába, ahol mindenféle házi sajtot és sütit lehetett vásárolni.

Mire végre kigurultunk a kocsival a parkolóhelyünkről, az idő már a délutánt kóstolgatta, s jókorát bekebelezett belőle, mire szerencsésen hazaértünk.

Útközben talán csak annyi érdekesség történt, hogy megálltunk egy benzinkútnál elvégezni folyó ügyeinket. Mivel nem nyújtottunk túlságosan bizalomgerjesztő látványt (lestrapált fejjel, térdig sárosan, sántikálva...), a biztonság kedvéért vettem egy újságot (amúgy is kellett olvasnivaló hazafelé), és csak utána kértem el a mosdó kulcsát. A kutas azonban még így is vonakodott, közölte, délelőtt volt valami kis probléma a wc-vel. Én megnyugtattam, hogy egy teljesítménytúráról jövünk, és mindegy nekünk, hogy néz ki az a budi, lényeg, hogy civilizált helyen van, és végre nem egy fa tövébe kell pisilnünk. Végre bebocsátást nyertünk hát a mellékhelyiségbe, majd folytathattuk utunkat hazafelé. Ilyen volt tehát első komoly túrám.

Hogy érzem magam most? (E sorokat vasárnap fogalmaztam meg.) Fantasztikusan! Igaz ugyan, hogy jajgatva ülök le és állok fel, és úgy megyek, mint egy csupa ízület 80 éves testébe zárt, járni most tanuló Terminátor, de megérte! Ha Isten is megsegít, részt veszek még néhány hasonló túrán a közel-, s távoljövőben, amikről természetesen beszámolok majd.

Kalandos túrám néhány mozzanata képekben megtekinthető az alábbi linkre kattintva:
Cserépfalu - 20 km

A 2. 30 napos

Egyszer már teljesítettem egy harmincnapos felülés-kihívást, amivel “csak” az volt a bökkenő, hogy a futamidőt megháromszoroztam. Vagyis az előírt adagot kb. három hónap alatt teljesítettem. Szégyenemben tehát elhatároztam, hogy a másodikat bármi áron, de harminc nap alatt fogom megcsinálni!

Tettem még egy apró csavart a második táblázatba: a végén elérendő kétperces plank-ot önkényesen felemeltem két perc húsz másodpercre. Tudom, az a csekély húsz másodperc nem hangzik valami kemény változtatásnak, de ha bárki ki szeretné próbálni, mit is jelent ez a nehezítés, az jól kösse fel a gatyáját/bugyiját! Amikor ugyanis már egy perc ötvennél úgy remeg minden tagom, hogy attól félek, szétrázkódok, az a fennmaradó fél perc igenis felér egy hatalmas akarat- és kitartás erőpróbával!

Ismételni tudom önmagam, hiszen az előző beszámolómban már írtam (30 nap 3 hónapban), a titok abban rejlik, hogy úgy kell elkezdeni az aznapi edzést, “én ezt megcsinálom!” És valóban hinni kell abban, hogy más opció szóba sem jöhet. Megcsinálom, kipipálom. Kész. Majd az izzadságcseppek mellett csordogálhatnak arcunkon az örömkönnyek is (a fájdalom könnyei után). De megéri végigküzdeni a tervünket, mert közben nem csak a test, a lélek is erősödik.

Szeretnék egy jó kis tippel szolgálni azoknak, akik bátorságpróba gyanánt végig akarják csinálni ezt a kihívás-táblázatot. Az eleje még gyerekjáték, és alig pár percet vesz igénybe. A közepétől viszont, ahogy emelkedik az ismétlésszám, egyre hosszabb ideig tart teljesíteni a napi adagot. Hogy ne unatkozzak, beizzítottam a számítógépet, és a YouTube-ot arra használtam, hogy jó kis zenei mixekkel szórakoztasson engem, vagy egy-egy érdekes előadással terelje el a figyelmem a kemény edzésről, esetleg motivációs videókat kerestem. Néha előfordult, hogy nem tudtam, húszat vagy harmincat csináltam-e meg az adott gyakorlatból, ám ilyenkor a biztonság kedvéért még tízet ráhúztam, és megpróbáltam kicsit jobban figyelni a számolásra.

Ó, a legfontosabb jó tanács le ne maradjon: soha ne hagyd ki az elején a bemelegítést és a végén a nyújtást! Nagyon fontos! Ketten együtt nem vesznek igénybe nyolc-tíz percnél többet, de ezt nem szabad lecsalni.

A végére hagytam egy olyan idézetet, amiben eleinte nem hittem, ám mostanra bebizonyosodott számomra:

“Ami most kicsinál, az egy nap a bemelegítésed lesz!”😅😁

Majd a zigóta megoldja

Most leírok egy hétköznapi receptet.

Vegyünk egy átlagos párt. Tegyük őket egy közepes méretű lakásba. Most szórjuk meg őket megszokással, a pénz utáni hajszával, féltékenységi hajlammal, valamint keverjünk a masszához egy csipet unalmat is. Ezután már csak meg kell várni, hogy főjenek a saját levükben. Végül mi sül ki a dologból? Megszületik az elhatározás, hogy gyerek kell! Mert az majd minden problémát megold.

Ha egy kicsit is belegondolunk, ez így mennyire logikus lépés? Tételezzük fel, hogy a párunk eleve tele van problémákkal, mindennaposak a veszekedések. De majd ha megszületik a gyermekük, varázsütésre eltűnik minden gondjuk-bajuk. Na persze. Anyukám három gyereket nevelt fel, szóval neki elhiszem, amit gyakorta mondott: “Kicsi gyerek - kicsi baj, nagy gyerek - nagy baj.”

Tehát, fent nevezett pár úgy akar megoldandó problémák tömkelegét a nyakába venni, hogy a kettejük kapcsolatában meglévőt még meg sem oldotta. Különben is, hogyan várhatják el egy magáról mit sem tudó kis zigótától, hogy zűrzavaros párkapcsolatukat majd egy csapásra rendbe teszi?

Térjünk még vissza kicsit a példánkra: megszületik tehát a “mindent megoldó nagy ötlet”, kismama szépen gyarapodik, sőt, túlontúl szépen. Naná, hiszen neki kettő helyett kell enni! Igaz, hogy az a magzat eleinte egy babszemnél sem nagyobb, de akkora gyomra van, mint anyukának... 😏

Kismama tehát gömbölyödik, formátlanodik (persze csak a gyerek érdekében), savanyú ábrázattal ténfereg a lakásban, a savanyú uborkán és a fagyin kívül mást nem is kíván, amibe persze a párja is beletartozik. Tágul kettejük között a szakadék, amit csak tetéz a jövevény megérkezése, hiszen minden másodpercüket lefoglalja. Apuka arra hivatkozva, hogy bővült a család, még többet dolgozik, esetleg szemüveg nélkül is javul a látása, hiszen észreveszi, mennyire formás a kolléganője. A félrelépés vagy kiderül, vagy nem; vagy tűri az asszony, vagy nem, mindenesetre ki lehet találni, mennyire változtatta meg az a kis jövevény a párocska haldokló kapcsolatát.

Muszáj leírnom egy konkrét példát, mert idevág. Még nyár elején összefutottam az egyik volt kolléganőmmel. Ő mesélte, hogy az új főnöke felesége már hét éve nem engedi magához közel a férjét, mert hogy ő anya. Vagyis megszűnt nő, feleség lenni, neki egyetlen életcélja, hogy csüngjön a kisssfián. Apuka pedig, ha néha hazajár, akkor is csak ordibálva tud kommunikálni az immáron csak papírforma szerinti feleségével. Gondolom felesleges utánaszámolni, hogy apuka hány beosztottjával került már közelebbi kapcsolatba…

Egyébként érdekes, hogy szóban forgó párnál annak idején szintén a “mentőöv” volt a gyerekvállalás ötlete. Azóta pedig egyszer már fogta magát apuka, elcuccolt otthonról, anyuka pedig a fiát küldte a telefonhoz, hogy visszakönyörögje őt.

Nem lett volna jobb belátni, hogy nem tudják megmenteni a kapcsolatot, szépen elbúcsúzni, és esélyt adni a boldogságnak valaki mással? A képlet pedig olyan egyszerű: két boldogtalan ember életéhez hozzáadni még egy vagy több emberkét, csak hatványozza a boldogtalanságot.

Névadó

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még az Élményfürdőben dolgoztam, elkezdtem vezetni egy blogot. De az nem ez volt. Elég rendszertelenül és ritkán írtam bejegyzéseket, ugyanis akkoriban nem volt nyugodt, kiegyensúlyozott életem és támogató társam sem.

Telt-múlt az idő, az életem pedig úgy alakult, hogy vége lett az akkori kapcsolatomnak. Ez még önmagában nem is szörnyű, csakhogy az exem annyira ocsmány módon viselkedett a szakítás után, hogy az összes létező módon törölni akartam az életemből. Az akkori blogomat is egy az egyben át kellett írnom, mivel sok bejegyzésemben szerepelt, vagy utaltam rá, és ahányszor csak rápillantottam egy-egy rá emlékeztető szóra, rögvest hányingert kaptam. És ki akar állandóan kísértő öklendezési kényszerrel élni?

Ismét telt-múlt az idő - hiába, neki már csak ez a dolga -, megismerkedtem a férjemmel, kiköltöztünk Angliába, dolgoztunk, zajlott az életünk.

Múlt évben, ősz elején éppen egy új bejegyzést akartam írni, csakhogy nem tudtam feltölteni az aktuális blogoldalamra. Kb. fél óra szenvedés után rájöttem, hogy a blogoldalt egy az egyben bekebelezte egy társkereső oldal. Na kösz! Mivel új írást feltölteni, de még csak a régieket szerkeszteni sem tudtam, így egy “kedves” búcsúlevelet hátrahagyva töröltem magam, ezzel párhuzamosan a könnyeimet is letörölgettem, mert immár harmadszor kellett felépítenem egy “naplórendszert”. Hirtelenjében, amikor meg kellett adnom az új blognevemet, kétségbeesetten fordultam az Égiek felé, miközben tíz ujjal már gépeltem is a betűket: “ritablogolniszeretne”. Ez amolyan fohász volt, kifejezvén, hogy én mindössze az írásvágyamat szeretném valahol kiélni, lehetőleg egy stabil háttéroldalon.

Így hát “minden jó, ha jó a vége” alapon rátaláltam erre a jó kis felületre, és ami még ennél is fontosabb, a férjemre, aki mindent megad nekem és mindenben támogat, aminek hatására nyugodtan kiélhetem alkotói vágyamat.