Szex az exszel

Láttam egy filmet, amelyben megfogott az egyik jelenet: csúnya és fájdalmas válása után - valamennyi idő elteltével - az asszonyka rajongva omlik exférjura nyakába, és hát… a folytatást mindenki fantáziájára bízom.

Na most, ez a jelenetecske kérdéseket indított el az agyamban. Egyáltalán nem ítélkezni akarok, mert mindenki azt csinál, amit akar, mindössze személyes tapasztalataimat is alapul véve nem értem, hogy egy megbántott (netán bántalmazott), megcsalt, esetleg anyagilag kihasznált vagy lelkileg lehúzott ember hogyan fanyalodhat arra, hogy az őt gyötrő emberrel hágjon, vagy háljon? Erősebb a pillanatnyi állati ösztön, mint a múlt sérelmei és fájdalmai? Memóriazavar hatására felejtődnek el a rossz emlékek? Vagy egyszerűen erről szól a megbocsátás, ami egyébként oly’ sok embernek (köztük nekem is) rettentő nehéz feladat? Nem tudom. Annyit viszont biztosan kijelenthetek, hogy velem a címadó kijelentés nem fordulhat elő! Vegyük például a férjem előtti exemet. Az is elég, ha csak rá gondolok, és rögtön elkap a hányinger. De frankón, fizikailag, öklendezhetnékem van. Szerintem ha - ne adja a Jóistenke!!! - összefutnék vele, elkezdenék sugárban okádni. Ha az emberiség sorsa függne tőle, akkor sem adnám magam oda neki soha! Szakításunk után annyira undorító és aljas módon viselkedett velem az a kis senki, hogy a létező összes módon igyekeztem megszabadulni mindahány emlékétől: kitöröltem a gépemről a közös fényképeket (de még azokat is, amik csak emlékeztettek rá); száműztem életemből a kedvenc előadója zenéit; újraindítottam a blogomat, mert sajnos rettentő sok bejegyzésemben szerepelt; és persze kidobtam az összes tőle kapott vacak ajándékot. Persze ha azt vesszük, hogy egy 30. életévét magassarkúval tipró nő életerős fiatalember partnerétől egy A4-es lapra ceruzával rajzolt autót kapott, aminek bekeretezésére egyébként nem volt pénze a drágának, akkor talán kijelenthető, hogy nem sokat veszítettem. Meg persze az sem biztos, hogy egy felnőtt, ráadásul párjával ellentétben érett nő számára egy dínós díszpárna a legpraktikusabb születésnapi ajándék… Ó, ehhez a gondolatsorhoz hozzáfűzhetném, hogy mit is várni egy olyan embertől, aki 27 éves létére egy neves játékbolt állásinterjúján ekképpen nyilatkozik meg: “Azért szeretnék itt dolgozni, mert még én is egy nagy gyerek vagyok.” (Csak zárójelben csatolom: életképtelen exemnek ez volt élete első állásinterjúja. 27 évesen...) Pfff.

Eh, eltértem a tárgytól. Bár tulajdonképpen azt hiszem, mindent leírtam, ami kikívánkozott belőlem, úgyhogy szerintem ezzel le is zárom eme bejegyzésemet.

Tej: élet-erő-egészség? (a folytatás)

Nem gondoltam volna, hogy ez a téma folytatásos lesz. Tisztában vagyok vele, hogy nem fogok tömegeket eltántorítani a tejivástól, csupán szeretném kiadni magamból, ami a tejjel kapcsolatban piszkálja a csőrömet.

Többféle forrásból (tudományos cikkek, tejről szóló könyvek) szedegettem össze az eddigi infókat. Legutóbb Szendi Gábor Paleolit táplálkozás című könyvében találtam ezeket az elgondolkodtató sorokat: “Elődeink, akárcsak a többi emlős, csak a szopási időszakban rendelkeztek a tejcukrot lebontani képes laktázenzimmel. A laktázenzim mind az emlősökben, mind az emberiség nagyobb részében felnőttkorra inaktiválódik.” Igen. A kisebb rész pedig, aki pont nem allergiás a tejre, az egyenesen lehülyézi a tejjel kapcsolatos cikkek szerzőit, mellét döngetve mondván, ő negyven éve issza a tejet, és semmi baja nincs tőle. Mit lehet az ilyennek mondani? Hát azt biztos nem, hogy egészségére, mert attól függetlenül, hogy nem érzi, még okozhat nála is bajt a mértéktelen tejivás. Különben pedig ezek az emberek egy genetikai mutáció miatt képesek felnőtt korukban is lebontani a tejcukrot, ami nem jelenti azt, hogy a tej egészséges. Ha pedig azt is hozzávesszük, hogy minden emlős a maga kicsinye számára optimális tejet állítja elő, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy a tehéntej nem emberbe való. Hiszen a tehén, mint anyaállat, olyan tejet termel, amelyben közel hatvan féle hormon és növekedési faktor van, mivel az a célja, hogy kisborját egy év alatt közel 317 kg-osra hizlalja fel. (Azt, gondolom, meg se említsem, mennyi antibiotikum és növekedési hormon kerül még a jószágok szervezetébe, amit a nagyüzemi állattartók azért nyomnak folyamatosan szerencsétlenekbe, hogy minél nagyobb profitot termeljenek, és a nyomorúságos életkörülményeikbe ne pusztuljanak bele idő előtt.)
Mi az igazság a tehéntejről?

Ebben a bekezdésben egy igazi szörny leszek, ugyanis a kisgyerekeket fogom kifigurázni. Azt olvastam, hogy egyéves kor alatt nem ajánlott a tehéntej fogyasztása. Miért? “Vasfelszívódási problémák, allergiák, bélgörcs (kólika), ekcéma, orr- és hörgővérbőség járhatnak a tehéntejfogyasztás nyomában.” Oké. És mi van az egyéves kor felettiekkel? Hirtelen nem lesz bajuk a tejtől? Amint elfújják az egy szem gyertyát a tortájukon, rögvest átáll a szervezetük, és képesek lesznek mindenféle baj nélkül megemészteni a tejet? Így működik az emberi szervezet? Ááá, szinte hallom is lelki füleimmel, ahogyan imígyen kiáltanak fel az első életévét éppen betöltő embergyerek sejtjei: “Skacook, elértük az első évünket, most már nem kell azzal törődnünk, hogy tüntessünk az ellen, ha belénk öntik a tehéntejet! Buli vaaan, ránk már nem hat a természetellenes hormonkoktééél! Koccintsunk tejjeeel, jeeee!”

Na jó, komolyodjunk meg! Előző “tejes bejegyzésemet” rögtön azzal kezdtem, hogy a tejcukor-érzékenység a természetes állapot. Na de miért? Mindössze azért, mert az emberiség évmilliókon keresztül nem fogyasztott tejet (kisbabakorban az anyatej cuclizása kivétel). Tehát az az ősi állapot, hogy a felnőtt ember laktózérzékeny. Akkor talán erre a mondatra sem kell összevont szemöldökkel rácsodálkoznunk: “Az emlősállatok többsége kifejlett korára elveszíti a laktóz megemésztésének képességét, mivel a génjeikbe az van beprogramozva, hogy a tejre, így a tejcukorra az életnek csak a korai szakaszában van szükség.” Nem gondolom, hogy az emberiség máshogy lenne beprogramozva, bár ki tudja, hány programozó dolgozott éppen a teremtéskor.

Már csak egy dolog maradt hátra. Aki esetleg pánikba esett a szörnyű tények miatt, miszerint a tej nemigen segíti a csontok erősítését, sőt, leginkább gyengíti, az megnyugodhat, hogy van megoldás. Nem titok, hogy az űrhajósok sajnos komoly csontritkulásban szenvednek, ami a súlytalanság és a mozgáshiány számlájára karcolható. A csontok ugyanis a mozgástól erősödnek és vastagszanak. Rendszeres sportolással, ezen belül is súlyzós edzésekkel igazán sokat tehetünk csontjaink megerősítése érdekében.

Köszönöm a figyelmet! Legközelebb egy merőben más témát fogok boncolgatni, ami mellé azt hiszem, oda kell majd biggyesztenem egy 18-as karikát.
Addig pedig egy kis olvasgatnivaló:
A tejfogyasztás ártalmai

Húsvét

H ideg napok, ég veletek! Megjöttek a fecskéink.
Ú jra friss és zsenge füvet legelnek a kecskéink.
S onka, kolbász, sütemények, üdítők az asztalon:
V ajas pogácsa is készül, sajttal szórva vastagon.
É lvezzük a napos időt! Együnk-igyunk, mulassunk!
T ip-top, kedves locsolóknak üde mosolyt mutassunk!

Tej: élet-erő-egészség?

Egy meglepő kijelentéssel kezdem bejegyzésemet: “Tulajdonképpen a tejcukor-érzékenység a természetes állapot.” Erre majd még visszatérek. Előbb nézzük, mi késztetett arra, hogy összeszedjem a gondolataimat e témával kapcsolatban.

Megnéztem egy dokumentumfilmet a tejről, ami alatt csak úgy záporoztak a könnyeim. Volt benne egy rész, amelyben egy agyonhasznált tehenet mutattak, akit állatorvoshoz kellett vinni a kegyetlen és kapzsi tulajdonosa miatt. Azért ugyanis, hogy szerencsétlen jószág napi negyven liter tejet adjon (ami a normális, Teremtője által kitalált mennyiség kétszerese), a magát mindenhatónak gondoló tulaj fogta magát, és majdhogynem a halálba etette a jószágot! Eredetileg ugyanis a tehén kérődző állat, és füvet legel. Ám a nagyobb profit érdekében ezeket a “tejelőgépeket” számukra természetellenes takarmánnyal tömnek, amelyet nem képes megemészteni a szervezetük, így állandó gyulladásban van az emésztőrendszerük. Szegény állat borzasztóan szenvedett, segítség híján bele is pusztult volna kínjaiba.

Utánagondoltam, és úgy tűnik, három lehetőség van az állatok ellen elkövetett szörnyűségekkel szembeni túlérzékenységem magyarázatára:

• én vagyok Assisi Szent Ferenc reinkarnációja;
• előző életemben megkínzott állatka voltam;
• túlságosan mimózalelkű vagyok.

Az a legszomorúbb az egészben, hogy a profitorientált tejipar termékei sajnos megbetegítik az embereket, hiába is reklámozzák agyon “A tej élet, erő, egészség” szlogent. A tej inkább csak sok pénz ...a gyártónak.

Alaposan utánaolvastam a témának, és a következő furcsa ellentmondásra kaptam fel a fejemet: “Hazánkban a tej és tejtermék fogyasztás egyre csak nő, ugyanakkor a csontritkulás gyakorisága egyáltalán nem csökken, hanem fokozódik.”, valamint: “Azokban a kultúrákban a legmagasabb az osteoporosis (csontritkulás) előfordulási aránya is, ahol a tejfogyasztás aránya a legmagasabb. Ahelyett, hogy védelmet nyújtana a csontritkulás ellen, a sok tejtermék fogyasztása valójában hozzájárul a csont vékonyodási folyamatához. Ez azért van így, mert a többletfehérje lebontása kioldhatja a kalciumot a csontokból.” Amitől pedig egyenesen kirázott a hideg: “A tejfogyasztás növeli az A-vitamin és a B12-vitamin, a cink, a vas, és a kalcium szükségletet.” Remek. Eleve súlyos vitaminhiányban szenved (sajnos a tudta nélkül) a lakosság úgy 90-95%-a, de a rendszeres tejfogyasztásnak “hála” további vitaminok vesznek kárba testünkben. Nem röstellem belekeverni a dologba az általam oly’ nagyon utált cukrot, aminek megemésztése szintén borzasztó sok vitamin elpocsékolásával jár (ide sorolható még a fehér liszt is)!

Most nézzük meg röviden, hogyan lehetséges az, hogy hiába vagyunk nagy tejivók, mégis recsegve-ropogva törnek ízzé-porrá a csontjaink (jó, belátom, ez talán erős költői túlzás volt). “A tejben nincsenek meg azok az anyagok (magnézium, cink, réz, bróm, mangán stb.), melyek segítenék a kalcium felszívódását.” Sőt! A tej magas foszfortartalma egyenesen rontja a hasznosulást, nem beszélve arról, hogy a gondos gyártó bácsik/nénik a tej(termékek) zsírtartalmának csökkentésével a zsírban oldódó D- és K-vitamin jelentős csökkenését is elérik (amely anyagok egyébként kulcsszerepet játszanak a csontépülésben). És ez sajnos még “csak” a jéghegy csúcsa. “A tej betegségeket is átvihet. Gyakran tartalmazza antibiotikum, hormon, rovarölő és más vegyi anyagok maradványait, amelyeket a tehén táplálékához kevertek.” Továbbmegyek, sajnos, mert van hová: “A tej az allergiák egyik legáltalánosabb oka is. Több mint 100 antigén (az allergiák kiváltója) szabadulhat fel a tej normális emésztése során.” Na igen, ebben sajna van személyes tapasztalatom. Bevallom, nem egy csapásra jött a megvilágosodás, de megfigyeléseim alapján kijelenthetem, hogy harmincötéves fejjel bizony laktóz-érzékeny lettem. Hosszú folyamat volt, mire végre rájöttem, mit is akar üzenni nekem a szervezetem. Hmm, csak annyit, hogy “Ne igyál tejet!!!” Érdekes módon tej fogyasztása után (hiába nem nyersen ittam, hanem pölö pudingba főzve) úgy felpuffadtam, mint egy hármasikreket váró víziló, és elég rossz lett a közérzetem ahhoz, hogy gondolkodóba essek. Ráadásul az is roppant furcsa “véletlen” egybeesés lehet, hogy amióta nem nyakalom literszámra a tehenek dobozba zárt emlőváladékát, azóta csodák-csodájára egyszerűen eltűnt a gyötrő tavaszi, mogyoró- és nyárfa virágzásakor jelentkező allergiám. Ismétlem, ez hosszú folyamat volt. Ha tehát azt tapasztalod, hogy bizonyos ételféleség után rendellenesen viselkedsz (megy a hasad, puffadsz, görcsölsz stb.), akkor ne az legyen az első, hogy az agyonreklámozott gyógyszer után nyúlsz, ami csak a tünetet nyomja el, hanem próbáld megtalálni a baj okát! A test okos, jelez neked, csak figyelned és hallgatnod kell rá!

És most jöjjön egy olyan csemege, amelynek hallatán szabályosan elborzadtam. A következő őrült (által kitalált) diéta kering újabban a neten: aki tejcukor-érzékeny, igyon bátran laktózport, aminek köszönhetően menni fog a hasa, és így fogyni fog. Gratulálok az értelmi szerzőnek! Akkor én elindítok egy olyan terápiát, ami a makacsul köhögőkön segít (bár kicsikét talán drasztikus lesz): igyál ciánt, és többé nem fogsz köhögni. Igaz, levegőt venni sem, de oda se neki, a végeredmény számít csak. Ahogyan a fent említett agyament fogyókúrás tippnél is. Az nem baj, hogy ez a módszer egyenes úton vezet súlyos emésztőszervi betegségekhez. Szóval a kitalálójának ezúton is, újra gratulálok. Persze annak is gratulálhatnék, aki belesulykolta az emberekbe, hogy a tej egészséges. A szülők pedig csak úgy öntik (tölcsérrel vagy anélkül) gyerekeikbe ezt a fehér löttyöt (meg persze magukba is), mondván, kell a gyereknek a tejben lévő tápanyag. Mármint melyik? A vegyszerek, vagy a hormonok? Aaaaz kell a gyereknek! Pontosan az a tejben lévő tápanyag, amit a természet azért talált ki, hogy a kisborjú megfelelően fejlődhessen, amíg felnő. És nem tovább! Egyeseknek ugyanis talán meglepő, de: “Az állatkerten kívül egyetlen emlős sem issza meg más fajok tejét, és ha már elválasztották, egyetlen emlős sem fogyaszt ismét tejet. Az ember az egyetlen kivétel. Minden teremtmény teje csak a saját utóda számára egészséges táplálék.” Szóval csak az ember lehet ekkora állat!

Józan paraszti ésszel belegondolva az imént említett gondolatsorban nincs is semmi meglepő. Egyszerűen természetellenes dolog felnőtt emberfejjel bármely emlős állatnak az emlőváladékát jóízűen elkortyolgatni, nem? Persze régen én is literszámra vedeltem a tejet, nem tagadom. Meg is lett az eredménye: eddig tolerálta a szervezetem, innentől átváltott laktóz-intoleranciára. De csak hogy engem védjen! És én hálás vagyok érte. Kár, hogy hamarabb nem voltam annyira tájékozott, mint amilyen most vagyok, mert akkor nem terheltem és mérgeztem volna saját magamat többek között étolajjal, cukorral, margarinnal, fehér liszttel; és persze tejjel.

Folytatása következik.