2019. január 21., hétfő

Szeretni és szeretve lenni


Kislány koromban arról álmodoztam, hogy felnőttként kertes házban fogok élni, és az udvaron kutyák és cicák szaladgálnak majd. A “kérj és megadatik” elve működik, hisz’ ez az álomkép - ha csak rövid időre is - bizony megvalósult.

Férjemmel, Tibivel három és fél éve, májusban jöttünk haza végleg Londonból. Köröstarcsán telepedtünk le a szülei házában, akik addigra átköltöztek Mezőberénybe. Szép lassan berendeztük az otthonunkat, és összeházasodtunk. Apósoméktól megörököltünk egy tizenegy éves keverék kutyust, Bogarat. A kistermetű, fekete szőrmók hamar elfogadott minket új gazdinak. Bogár addig egy meglehetősen tágas kennelben élt, mivel azonban én nem vagyok valami nagy virágoskert-rajongó, onnantól a kutyánk szabadon garázdálkodhatott az udvaron és a kertben is. Néha rájött Bogárra egy-egy “roham”, és olyankor szélsebesen, lobogó fülekkel és vigyorogva vágtázott fel-alá a portán. Majd’ kiszaladt boldogságában a világból!

Még abban az évben, ősszel újabb négylábúval bővült a családunk. Kandúrunk azonban egy kicsit kalandosabb úton került hozzánk.

Sógornőm, Jutka egy hatalmas kertes házban lakik Mezőberényben, és valamilyen oknál fogva szívesen tanyáznak ott a környék kóbor macskái. Mondjuk lehet azért, mert mindig van nekik kikészítve harapnivaló és friss víz, ráadásul az egész terület ebmentes övezet, amit a macsekok nagyon díjaznak.

Jutka három évvel ezelőtti kóbormacska-állományának a tagjai a következők voltak: egy fiatal, fekete, harcias kandúr, Kormi, aki saját tulajdonának vélte az ételes tálat; két vadabb macska, akik a kedvező alkalmat kivárva sietve bekaptak pár falatot, majd gyorsan továbbálltak; végül egy nagyon jámbor, hatalmas, vörös, csapzott bundájú cicus, aki lesoványodva mindig arra várt, hogy tiszta legyen a levegő, és suttyomban egy kevéske táplálékhoz juthasson. Szegény párát nagyon megsajnáltam, és mivel a férjemmel már előtte elhatároztuk, hogy Bogárnak szerezni fogunk egy kis barátot, így betettük a vörös cicát egy kosárkába, és hazavittük hozzánk. Valami belső hang azt súgta nekem, hogy legyen a neve Tornádó, így a keresztelés is megvolt már a kocsiban, úton hazafelé.

Természetesen a jó öreg ‘minden kezdet nehéz’ szlogen újdonsült jószágunk megszelídítése esetében is működött. Az első két napban úgy elbújt a garázsban, hogy csak a neki kikészített étel megcsappanásából következtethettem a jelenlétére. Utána előmerészkedett egy-egy rövidebb időre. Később bemutattuk őt Bogárnak is. Végül pedig kialakítottuk a cica állandó helyét az udvaron, a kertre néző konyhaablak előtt.

Kis idő múlva elvittem Tornádót az állatorvoshoz pofavizitre. Szerencsére minden rendben volt vele. Védőoltást is kapott, amit meglepően jól viselt.

Teltek-múltak a hetek, hónapok. Tornádó magára szedett egy kis súlyt, és egy cicavitaminnak hála a bundája is gyönyörűen rendbejött. Mint minden valamirevaló macska, ő is elvárta, hogy minden nap megetessem és megsimogassam, ám különösképpen nem viszonozta a törődésemet. Egyik este azonban, amint házunk előterében éppen a kazán előtt ültem, és a tüzet élesztettem fel, a kandúrom fogta magát, belemászott az ölembe, és a fejecskéjét kedvesen dorombolva hozzám dörgölte. Nagyon örültem, hogy végre kimutatta irántam a szeretetét.

A téli időszakban megengedtem Tornádónak, hogy napközben odabent szunyókáljon az előtérben. Reggelije elfogyasztása után azonban addig soha nem tért nyugovóra, amíg alaposan meg nem simogattam őt. A kapott szeretetadagja után viszont megnyugodott, kényelmesen elhelyezkedett a fekhelyén, és elégedetten szunyókált egész nap.

Olyan is előfordult, hogy amikor véletlenül először a cicát kezdtem el simogatni, akkor Bogár rám vakkantott, jelezve, hogy el ne feledkezzek róla! Bizony a kutyusunk is kikövetelte magának a szeretetet.

Miután a két szőrmókunk megszokta egymás társaságát, arra gondoltam, Tornádó talán örülne egy cicapajtásnak. 2017 tavaszán fogadtuk örökbe Pupillát, a bájos, hófehér cicalányt. Kandúrunk viszonylag hamar megbarátkozott vele, és amíg Pupilla kicsi volt, minden lépését követte. Vigyázott rá.

Négylábú társaink rengeteg vidám pillanatot hoztak az életünkbe, és folyamatosan ment közöttünk a “szeretetcsere”. Egészen múlt év májusáig ők hárman aranyozták be a mindennapjainkat. Ekkor került hozzánk Lilike, a hathetes keverék kutyus. Bogárnak szerettünk volna kedveskedni egy kis baráttal, ám öreg ebünk úgy gondolta, megérkezett az új házőrző, aki majd vigyáz a gazdikra, így ő most már örök nyugalomra szenderülhet. Kisvártatva eltávozott.

Mindössze fél éve volt nálunk Lili, mely idő alatt pátyolgattuk, nevelgettük, és persze megszerettük őt. Ekkor ment a kis drága Bogár után a mennyországba. Váratlanul, valószínűleg egy genetikai betegség következtében, hirtelen meghalt.

Jelenleg a két cicusunk szaladgál az udvarunkon. Mindketten nagyon ki tudják mutatni a törődésüket és a szeretetüket. Nyugodtan dorombolnak, amikor ölbe veszem őket, fejecskéjüket hozzám dörgölik, cicanyelven beszélnek hozzám, este a kapuban várnak rám, amíg haza nem érek, és gyakorta érzéseiket egy-egy lassú pislogással fejezik ki irántam, ami cicáéknál nem más, mint a szeretet kifejezése.

Saját tapasztalatom tehát az, hogy legyen szó bármilyen élőlényről, igenis szüksége van szeretetre. A legszebb a dologban pedig az, hogy bármennyi szeretetet adunk, azt előbb-utóbb hatványozottan kapjuk vissza.

“A szeretet az egyetlen, ami tékozlás útján gyarapszik.”
Victor Hugo

2019. január 14., hétfő

Jelek


Izgalmas dolog van készülőben! Férjemmel azon dolgozunk, hogy összerakjunk a könyveimnek egy honlapot. 😄

Sajnos azonban időnként hajlamos vagyok elbizonytalanodni magamban, és ilyenkor megtorpanok. Ekkor élem át az “alkotói válságot”. 😕 Szerencsére ez nem tart nálam sokáig. Illetve ez nem is szerencse kérdése, hanem kemény munka és önfegyelem kell hozzá. Amiben viszont mégis szerencsés vagyok, az az, hogy Tibim mindig támogat engem, és amikor kell, lelket önt belém. Együtt küzdünk, és ez nagyon sokat számít.💕

Azt is tapasztalom, hogy mindig a legjobbkor érkeznek az életembe a pozitív megerősítések, a bátorítások. Ez történhet egy baráti levél formájában; vagy pont egy olyan idézetbe botlok bele, ami megerősít; esetleg egy éppen az élethelyzetemhez passzoló és motiváló mondat hangzik el egy YouTube videóban.

Próbáld Te is megfigyelni, hogy ha egy nehezebb periódusodat éled, felismered-e a jeleket. Hiszen nem az a kérdés, hogy megkapod-e őket. Ugyanis amikor a szívedet-lelkedet beleteszed valamibe, az Élet igyekszik egyengetni az utadat. És lehet, hogy a leküzdhetetlennek tűnő akadály, amire fókuszálsz, nem más, mint egy kis próbatétel, amin könnyen túl tudsz lépni, ha hiszel magadban, és nem adod fel, hanem haladsz az utadon rendíthetetlenül. Csak ne feledd közben figyelni a jeleket. Mert ott vannak!

2019. január 7., hétfő

A tervezés előnyei


Ahogyan az a bejegyzés végén majd látható lesz a képen, öt darab határidőnaplóval szerelkeztem fel erre az évre. 😄 Számomra sokkal jobban átláthatóak a dolgok, ha szépen le vannak írva előttem. Külön kategóriákat alkottam, mint például írás, edzés, önfejlesztés, stb. Mindig csak egy-egy hétre előre tervezek, így a nagyobb célok/feladatok nem lesznek annyira elrettentőek. Ezáltal pedig tartható az ütemterv. Ráadásul, ha csak tyúklépésben is, de KÖZELÍTEK a céljaim felé.💖

Megfogadtam, hogy idén beépítem az életembe a sikeres emberek jó tanácsát, és a napomat a siker órájával kezdem. Reggeli rutinom része a hálanapló és a célfüzet vezetése, valamint az angol tanulás lett. Mindez belefér egy órába. Szívem szerint az olvasást is ide csoportosítanám, de azt esténként elalvás előtt, az ágyam kényelmében is tudom gyakorolni. 😊 Ami még a napi teendőim között szerepel, az egy kézirat szerkesztése. Meglehet, hogy az egyes feladatokra 15-20 percem van csupán, na de fő a rendszeresség!

Már az előző évben/években is figyeltem arra bizonyos területeken (írás/edzés/táplálkozás), hogy tudatos tervezéssel megfelelő szokásokat alakítsak ki, amelyek segítenek majd céljaim elérésében. Hál’ Istennek megtapasztalhattam, hogy 3-4 hét alatt a jó szokások rögzülnek, automatikussá válnak, és ha valami miatt “kiesik” pár nap, a szervezet, az elme hiányolja a jól bejáratott rutint. Persze érdemes figyelni arra, hogy egy időben csak egy jó szokást rögzítsünk. Nem szabad egyszerre erőltetni mindent! Türelem rózsát terem. És persze sikereket!

Röviden és tömören ezek a dolgok kívánkoztak most ki belőlem. Illetve, a végére még egy ideillő idézet:
“Először mi alakítjuk a szokásainkat, azután a szokásaink alakítanak bennünket.”
John Dryden

2018. december 31., hétfő

2018


Lezárult egy újabb év. Voltak benne csodás dolgok, küzdelmek, boldogság, könnyek, fejlődés, megtorpanás, változás. Gondolom, ahogy mindenki más életében is.

Azt találtam ki, hogy drága férjem segítségével összehozok egy videóklipet a 2018-as év számomra kedves pillanatképeiből. Az ember nem is gondolná, hány óra “munkával” jár, amíg elkészül egy néhány perces produktum. Természetesen az anyaggyűjtéstől kezdve, a képek felcimkézésén át, az egyes darabok megfelelő elhelyezésével bezáróan minden pillanatát élveztem a folyamatnak! És szerencsémre Tibi is szeret a technikai résszel bíbelődni. Elárulom, a tükrös résznél a képeket szándékosan illesztettük a megfelelő dalszöveghez, ám az Égiek többnyire minden alkalommal segítenek abban, hogy a mondanivalóhoz a legodaillőbb kép kerüljön. 😊💖

Christina Aguilera ‘Makes me wanna pray’ című számát választottam a kliphez, mert egyrészt nagyon tetszik, másrészt a mondanivalója nagyon illik az érzéseimhez. Legtöbbször én is térdre tudnék borulni, és hálatelt szívvel rebegnék imát a Gondviselőnek, amiért ennyire szeret engem, és ennyi áldásban részesít!

Egy kis részlet hallható a klip végén örök kedvencemtől, az aranytorkú Beyonce-tól.

Jó szórakozást, és Egészségben, Sikerekben, Boldogságban gazdag Új Évet kívánok Mindenkinek!
2018

2018. december 24., hétfő

Szívből kívánok Mindenkinek Áldott, Szeretettel teljes, Békés Karácsonyi Ünnepeket! 💖💝

2018. december 23., vasárnap

Leltár


Eltelt egy újabb év. Ilyenkor érdemes egy kicsit elvonulni valami csendes helyre, lecsillapítani folyton zakatoló elménket, és számba venni, mi mindent sikerült megvalósítanunk az adott évre kitűzött céljaink közül. Egyáltalán, voltak-e céljaink, amelyeket megfogalmaztunk magunknak? Ha nem, akarunk-e változtatni ezen a jövőben? Amennyiben voltak, és mégsem sikerült teljesíteni őket, vajon külső körülmény miatt vallottunk kudarcot, vagy saját hibánkból? Min kell módosítanunk ahhoz, hogy a jövőben sikeresebbek legyünk?

Nehéz kérdések ezek. Megválaszolásuk őszinteséget igényel. Közben azonban megtapasztalhatjuk, milyen érzés rálépni a jellemfejlődés útjára. Önvizsgálatunk során felfedezhetjük magunkban az elszántságot, a kitartást, és az önfegyelemre való képességet.

Ne hagyjuk magunkat sodródni az árral életünk tengerén! Markoljuk meg a kormánykereket, tartsuk szemünket a célon, és haladjunk rendíthetetlenül a következő kikötő felé! Közben pedig lássuk meg az Élet csodáit, és élvezzük az utazást!

2018. december 10., hétfő

Egy csodás vasárnap


Ragyogó napsütés, csodaszép táj, kellemes társaság, mozgás a szabadban, izgalmas kastélylátogatás, finom falatok. Már-már túl szép, hogy igaz legyen, ugye? Pedig mindez megtörtént. 😃

Ez év november 18-án egy nem túl korai gyülekező után férjemmel és még ötven túratársunkkal elindultunk Békéscsabáról Szabadkígyósra. Igen, gyalog. 😁

Az Alföld Turista Egyesület elnökének pattant ki a fejéből egy ragyogó ötlet, miszerint szervezzünk megyei turista találkozót, ahol lehetőség nyílik más egyesületeknek is bemutatkozni; illetve ismerkedni, esetleg közös terveket szövögetni.

Nálunk, “Turistáéknál” még egy ilyen konferencia is úgy zajlik, hogy belebújunk szabadidőruhánkba, felhúzzuk túrabakancsunkat, és nekivágunk a lehetőleg hosszú útnak.

Azon a vasárnap reggelen is így történt. Utunk a Csaba-tó, a Fás-tó, valamint idilli tanyák mellett vezetett, ragyogó napsütésben. Kényelmes tempóban baktattunk egészen a Szabadkígyósi Wenckheim-kastélyig. Felújítási munkálatok miatt nem kukkanthattunk be az egész épület minden zeg-zugába, azonban Lánczi Ildikó figyelemre méltó idegenvezetése alatt korhű berendezésű helyiségeket csodálhattunk meg, továbbá érdekes történelmi csemegéket is hallhattunk a Wenckheim családról.
Aki szeretne többet megtudni a kastély lakóinak életéről, annak jó szívvel ajánlom Bauer Barbarától “A leggazdagabb árva” című remek könyvét.

Visszatérve a túránkhoz: a további kihívásokra éhező, lépcsőzni vágyó jelöltek felkapaszkodhattak a toronyba, ahol is pompás kilátás tárult a szuszogó turisták elé.

Programunk további pontjaként elsétáltunk a közeli Dreher Söröző és Pizzériába, ahol egy szépen feldíszített teremben szendvicsek és üdítők vártak ránk. Én egy kicsit gondban voltam, ugyanis szeptember végétől növényi étrendet követek, önként és dalolva persze. 😎 Látván azonban a szendvicseken figyelő szalámi és reszelt sajt halmokat, kissé ijedten érdeklődtem meg a szakácstól, hogy az éppen nekünk készülő pogácsa tartalmaz-e állati eredetű hozzávalókat. Bizony tartalmazott. Meglehet, hogy kétségbeesésem túlságosan is kiütközött arcomon, ugyanis a fiatalember megkért, soroljam csak fel bátran, miket ehetek. Meghatott a dolog, hogy a kedvemért összedobott számomra három darab rögtönzött vegán szendvicset, ami finom, friss zöldségekből állt magvas kenyérre halmozva.

Miközben jóízűen falatozgattunk, meghallgattuk elnökünk okos gondolatait, majd sorban a többi egyesület bemutatkozását is. Így ismertük meg a Csabai Bihargók, a Túrázz Velem Turista Egyesület, valamint a Százlábú Egyesület létrejöttének történetét, célkitűzéseit is.

A társaság nagy része busszal indult vissza Csabára, egy tucatnyian azonban maradtunk a gyalogos közlekedésnél, immár tempósabb iramot diktálva.

Nem is maradt más hátra a beszámolómból, mint a képgaléria, valamint a nap eseményeiből kreált videóklip, melyet férjemmel közösen készítettünk.

Fogadd tőlünk szeretettel!