A mozgás nem szégyen!

Történt egyszer, pontosabban augusztus utolsó vasárnapján, hogy apósommal elmentünk a füzesgyarmati strandra. Mivel egyaránt szeretek úszni, a hűvösben elmélkedni és vezetni is, így boldogan vállaltam a sofőr szerepét, hogy Gyuszi bá’ nyugodtan el tudjon poharazgatni a “strandos barátaival”.

Az a helyzet, hogy semmiképp sem akartam eltérni az edzéstervemtől, ezért előző nap a strandfelszerelésemhez gondosan hozzácsomagoltam egy amolyan instant edzőfelszerelést is. Aznapra 250 felülés volt előírva. Bemelegítésképpen leúsztam hat hosszt, majd átöltöztem száraz ruhába, leterítettem a napágyam mellé a polifoamot, és nekiláttam elvégezni a felüléseket. Gondolom, adott színhelyen nem éppen a szokványos testmozgást (tehát nem a napozás címszó alatti mozdulatlanul fekvést) végeztem, de cseppet sem zavartattam magam, hogy esetleg megbámulnak majd miatta. Egy kedves, középkorú házaspár épp arra járt, és leültek a mellettem lévő padra. Aznapi fejadagom teljesítése közben beszédbe elegyedtünk, és bizony a hölgy kedvet kapott a felülésekhez! Na, nem ott rögtön kezdett neki, de látszott rajta, hogy ő ezt otthon ki fogja próbálni. El is láttam néhány hasznos praktikával.

Edzés után jóízűen befalatoztam jól megérdemelt kakaós-meggyes zabkásámat, majd ebédig olvasgattam. Apóssal marhapörköltet ebédeltünk, csakhogy mivel én pont egy szénhidrátmegvonásos diéta kellős közepén jártam, így köret nélkül, savanyúsággal kértem az adagomat. Nagyon finom volt, és bizony betyárosan jóllaktam. Egy finom kávé pedig a hab volt a tortán.

Ja igen, volt egy vicces kis epizódunk. Elöljáróban megjegyzem, apóssal jól megértjük egymást, vevők vagyunk egymás poénjaira, ugratására. Miközben ebédünket fogyasztottuk, az étterem zsúfoltsága miatt tanácstalanul tébláboló idősebb házaspárnak felajánlottam, hogy üljenek nyugodtan az asztalunkhoz.

Nemsokára apóssal elpusztítottuk az ebédünket mind egy szálig, és úgy láttam, hogy ő még szívesen ejtőzne egy kicsit. Igen ám, de a mellettünk lévő asztalnál két "úriember" úgy füstölt, mint a gyárkémény, ezért benyújtottam rögtönzött szóbeli indítványomat Gyuszibá’ felé, miszerint pucoljunk onnan íziben, különben megfulladok a cigifüsttől. Ő higgadtan, ámde huncut mosollyal a bajusza alatt ezt mondta: “Na, akkor azt még megvárom.”😅 Ekkor éreztem úgy, hogy nevetve az idős házaspárhoz kell fordulnom: “Igen, ő az én szeretett apósom!”

(Sajnos engem ezek a büdös cigisek mindenhol megtalálnak! Szerintem vadásznak rám. Mindenesetre apósom most már tudja, hogyan lehet engem a legkönnyebben eltenni láb alól…)😂

Mindezt azért meséltem el, hogy lásd, ha egyszer elhatározod, hogy odafigyelsz magadra, akkor attól csak te magadat térítheted el! Elvégre nem kötelező a strandon egész nap feküdni és lángost, valamint édességeket falni. Nem hinném, hogy kitiltanának akármelyik strandról, ha ott végzel egy kis testmozgást!

Kedves Olvasó! Amondó vagyok, fogalmazzuk át a következő, alaposan bejáratott mondásunkat, mely így szól: “Szégyen a futás, de hasznos”! Innentől hangozhatna így is: “Nem szégyen a mozgás, sőt, hasznos!” S hogy ez mennyire igaz, arról bővebben írtam A testmozgás hihetetlen előnyei című bejegyzésemben.

Tornádó tortúrája

Furcsa jelenségre lettem figyelmes múlt pénteken. A cicánk nem ette meg az előző napi vacsoráját! Ilyen még nem fordult elő vele, amióta nálunk van. És ez csak a kezdet volt, Tornádó ugyanis a hétvégét gyenge téblábolással és erős éhségsztrájkkal töltötte. Egész hétvégés aggodalmam sajnos nem volt alaptalan, el is mesélem, mi történt szegénykémmel.

Mivel Murphy törvényeinek minden téren működniük kell, a cicusunk pont akkor robbant le, amikor is hétvége lévén nem rendelt az állatorvos.😒 Hétfőre éppen elegendő mennyiségű zsepit sírtam tele bősz aggodalmamban ahhoz, hogy telefont ragadjak, és megtudakoljam az állatorvostól, színe elé járulhatunk-e étvágytalan és levert kandúrommal. A pozitív válasz hallatán már nyalábolódtunk is fel a férjemmel,és amíg ő kiállt a kocsival, addig én féltő gonddal behelyeztem cicusunkat a szállítókosarába, amibe előzőleg bekészítettem otthoni pihenőkosarából a megszokott, ismerős párnáját.

Nos, Tornádó mérhetetlen türelméről tesz tanúbizonyságot, hogy a bő félórás várakozás során szép nyugodtan feküdt a kosarában, és onnan kukucskált ki hatalmas pupillákkal a többi négylábú páciensre. Végre sorra kerültünk, ám kandúrkánk méltóságát a vizsgálat első percében máris megcsorbították egy nem szájon át történő hőmérőzéssel.🙈 Kiderült, hogy lázas a lelkem, ezért nem evett jóformán semmit annak ellenére sem, hogy térdenállva, buksisimi kíséretében rimánkodtam neki napokig.😅

Következett egy alapos vizsgálat, ami tartalmazott egy testsúlymérést (4,4 kg), egy pocak-, és toroklapogatást, valamint szájba történő bekukkantást. Mindezek után Tornádó - nemtetszését kifejezendő - úrimód visszavonult mobillakosztályába, azaz a cicakosárba. A neheze azonban csak most közelített felé egy injekcióstű formájában.😬 Egyébként végtelenül jámbor cicusunk a szuri közben méltatlankodva miaukolt egy jó hosszút, de a doktornő szerint ez nem is volt csoda, hiszen biztosan csípett neki a szer.

Tortúránk, valamint az anyagiak rendezésének végeztével mehettünk is haza békés fészkünkbe. A szurival igen jó kis koktélt kaphatott Tornádó, ugyanis amint kivettem a kosárból, és megkínáltam cicaeledellel, máris mohón nekiállt falatozni. Na jó, túl mérsékelten fogalmaztam: úgy nekiesett a kajának, mint aki egy kéthetes diétás táborból tért haza!😂 Sőt, étkezése befejeztével hálásan dörgölőzött a lábunkhoz, jelezvén, milyen jól tettük, hogy elvittük őt a doktor nénihez.

Majd’ elfelejtettem egy kedves kis epizódot. Kérdeztem a doktornőt és asszisztensét, emlékeznek-e a kis fekete morgós kutyánkra (ugyanis előző évben Bogarat ott “férfiatlaníttattuk”). Kis gondolkozás után a doktornő vigyorogva megjegyezte: “Ja persze, amelyik motorosat játszott.” Na szép, szegény kis injekciónak-veszedelmes-morgással-hősiesen-ellenállni-próbáló kutyánkat így kinevetni! Persze én is megmosolyogtam Bogár nem túl hatékony ellenállását a szurival szemben. Való igaz, hogy Bogár morgása módfelett hasonlít egy jól karbantartott Harley Davidson hangjára.😄

Ominózus eset óta eltelt bő egy hét, és boldogan jelenthetem, hogy visszakaptuk a mi régi cicánkat! Kora reggel hangos és követelőző miaukolással követeli az őméltóságát megillető reggelijét, esténként üldözősdit kell vele játszani, rendszeresen levadássza a kutyánkat, és lelkesen kommunikál velünk a maga módján.

Az alábbi fotókon kisebb csoportkép keretében lettem megörökítve két darab egészséges, négylábú, szőrmókos, pozitív energiatöltetű szeretetgombócommal.💓 (A kötés a karomon mindössze azt jelzi, hogy aznap véradáson voltam.)

12.760 felülés - kipipálva

Nem biztos, hogy mindenki elhiszi, de négy és fél hónap alatt megcsináltam 12.760 felülést. Terv a lelke mindennek című írásomban részletesen kifejtettem, mekkora adagokban terveztem ezt elvégezni, milyen akadályba ütköztem a kivitelezésénél, és egyáltalán, mi késztetett arra, hogy ennyi felülést végigküzdjek.

Mivel ennek a küldetésnek is a végére értem, pár mondatban összefoglalnám, hogy érzem most magam.

Néhány alkalommal - szerencsére tényleg nem sokszor - bizony előfordult, hogy vagy iszonyú fáradt voltam, vagy egyszerűen nem volt kedvem végigküzdeni az én kis aznapi adagomat; vagy pedig valamelyik porcikám nem óhajtotta az edzést (esetleg egyik sem🙈). Ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy csak az előírt 240 darabra kell koncentrálnom, és minden elvégzett felüléssel egyre csak fogy az adagom. Másrészt pedig veszélyes lett volna engedni a kísértésnek és elnapolni az edzést, mert akkor egy idő után azon kapom magam, hogy tűzhetek ki egy újabb határidőt, ráadásul a saját hibámból.

Így tehát 4 és fél hónap alatt végigcsináltam a 240 felülést 53-szor. Jaj, elnézést, az utolsó kettőn kicsit módosítottam. Azokat összevontam, és mivel sehogyan sem tetszett, hogy a kettő együtt csak 480-at tesz ki, így felkerekítettem 500-ra.😅

Képmutatás lenne részemről, ha nem vallanám be, hogy kicsit be voltam ám rezelve az ötszáz felülés előtt. Ám felvérteztem magam egy lélekerősítő táblázattal, elindítottam egy aranyos és szórakoztató animációs mesét (Villám és a varázsló), és nekikezdtem. Az előre elkészített táblázat tulajdonképpen csak annyiból állt, hogy ötvenesével pipálgattam az elvégzett adagokat. Háromnegyed óra alatt végeztem is az egésszel, ám fontos megjegyeznem, hogy előtte öt percen át melegítettem (na nem az ebédet, hanem az izmaimat), és a végén három percig nyújtottam. Így izomláz és egyéb húzódások nélkül megúsztam a dolgot.

Jogos lehet a kérdés: hogy a fenébe tudtam megcsinálni ötszáz felülést? Válaszom: a jó öreg fokozatosság elvét alkalmazva. Hiszen nyilván nem úgy jöttem ki anyukám hasából, hogy ötszázat egymás után meg tudok csinálni, ugyanis X hetes koromig még a fejemet sem bírtam felemelni.😂 Tehát fokozatosan, kitartó és kemény munkával sikerült ezt elérnem. Elárulom, közben megtapasztaltam, hogy az elmében ötvenszer annyi kitartás van, mint az izomban.😎

Hm, most nosztalgiával gondolok vissza a kezdetekre. Könnyű volt megszokni a rendszerességet, vagyis a 240 darabos adagokat. Sőt, egy idő után annyira belejöttem a felülésekbe, hogy annak örültem, amikor akadt a napomban egy kis extra szabad idő edzeni. Annyira a szenvedélyemmé vált ez a fajta testmozgás (is), hogy amikor megkarmolta sógornőm macskája a kezemet, és a kiserkenő véremet néztem, akkor ezzel vigasztaltam magam: sebaj, ettől még a felüléseket meg tudom csinálni.😃

Jut eszembe az egymás utánról. Még az elején, amikor meséltem egy ismerősömnek a felülés-tervemről, akkor elkerekedett szemmel megkérdezte tőlem: “De hát hogy csinálod meg a 240-et? Egymás után?” Pókerarccal ennyit válaszoltam: “Hát nem is egymás előtt.” Vagy ezt hogyan kellett volna értelmeznem? Egymás mellett?😄

Egyébként ugyanez az ismerősöm mesélte, hogy amikor kick boxra járt, akkor a vizsgafeladatuk többek között 120 felülés volt. Csak nekik közben még ütötték is a hasukat. Nos, szerencsére az én hasamat otthon senki nem püfölte a felülések közben, de néha így is megszenvedtem velük.

Még ehhez a témához kapcsolódik, hogy nincs ugyan tévénk, mégis szeretek ilyen-olyan műsorokat nézegetni a YouTube-on vasalás, takarítás, vagy éppen a felülések végzése közben. Nnna, belefutottam egy sorozatban futó életmódműsorba. Az elején még tetszett is. Aztán egyre többször háborodtam fel azon, mekkora bődületes baromságokat beszélnek abban a műsorban. Egyik kedvencem például az volt, amikor mutattak egy olyan asszonyt, akinek sikerült harminc kilót lefogynia (ez szép és jó), és aki azóta minden másnap megcsinál hétszáz felülést! Ekkor majdnem eldobtam a vasalót!😅 Hogy elhiggyék a nézők ezt az állítást, szépen be is mutatta ez a hölgy a riportban a “tudományát”. Emberek! Könyörgöm, ne keverjük már össze a felülést azzal, mint amikor az ember a tarkójára tett kezei segítségével húzgálja fel a fejét! Elismerem, hogy a helyesen végzett hasprés valóban hatásos edzésforma, de azt nem úgy kell csinálni, mintha üldözne minket a tatár! A riport végén visszakapcsoltak a stúdióba, ahol is a műsorvezető csajszi lelkesen tapsikolt erre a “hatalmas teljesítményre”…

Ami viszont még ennél is jobban felháborított, az az volt, amikor azt merészelték állítani, hogy van olyan gép, ami öt alkalom után kockahasat eredményez. Ekkora baromságot! Ha kötekedni akarok (és miért ne akarnék😁), akkor megjegyzem, rögtön szemet szúrt, hogy ennek a kockahasat készítő csodamasinának a kezelője igen zsíros hassal büszkélkedhet. Ő vajon miért nem fekszik a gép alá? Ezt a varázslatos kütyüt egyébként nem ok nélkül mutogatták. Még a legelső műsorban beharangozták, hogy ennek az életmód magazinnak az egyik női képviselője majd a gép segítségével kockahasat villant nekünk. Nos, vagy a gép romlott el időközben, vagy a szerkesztő pont azt a részt vágta ki a műsorból, ahol ez megtörténik, mindenesetre végigszenvedtem ezt a hülye sorozatot, de kockahasak nem villantak benne. Ellenben én közben hónapokig rendületlenül dolgoztam a saját kockahasamon, ami - bevallom - nem akar egykönnyen összejönni. Ha tehát úgy gondolod egy gépről vagy szerről, hogy az túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor törődj bele, hogy az valóban túl szép ahhoz, hogy igaz legyen!😅

Na jó, belátom, túl szigorú vagyok. Én kérek elnézést a túlzott és indokolatlan szkepticizmusomért! Valóban létezik olyan gép, amivel kockahasat lehet elérni, akár már egy alkalommal! Számítógépnek hívják, amin photoshop program is van.

Még annyit hozzáfűzök a témához, hogy azért szeretem jobban a felüléseket, mint a haspréseket, mert előbbi a hasizmon kívül erősíti még a mellkas-, hát-, nyak izmait, továbbá a csípő stabilizáló izmait, valamint a combizmokat is. Hát kell ennél több?

Találtam egy idevágó idézetet Arnold Schwarzeneggertől:

“Az emberek nevetni fognak az álmaidon, aztán meg utálni fognak, amikor valóra váltod őket.”

Úgy érzem, kellőképpen kimerítettem ezt a témát. Innentől kezdve - a szintentartás kedvéért - heti egy-két alkalommal megcsinálok 250 felülést, de emellett már el is kezdtem a fegyencedzést, aminek élményeiről a későbbiekben készítek beszámolót.

Szemléltetésképpen csatolok néhány képet. Az első a kis lélekerősítő táblázatomat mutatja, a második a felülések hatására erősödő izmokat, a harmadik pedig azt, hogy bizony még mindig nincs kockahasam. (Hm, talán ki kellene próbálnom a csodamasinát...)