Lélegezz! (ha tudsz...) - 2. rész

Azt a címet is adhatnám ennek a résznek, hogy Buszos-piacos-cigis “élményeim”. De nem adom. Marad az eredeti cím, a folytatólagosság miatt.

Most elmesélek egy minitörténetet.

Egy szép napsütéses csütörtök délután egy fa árnyékában várom a buszomat. Nézek jobbra: a váróterem bejáratától egy lépésre egy fiatal lány bagózik. Nézek balra: az egyik padon egy középkorú hölgy pöfékel, teljesen beborítva büdös füstjével a mellette várakozó fiatalembert, aki jámbor birka módjára tűri, hogy őt éppen masszívan mérgezik. Nézek befelé az elmémbe, elkapok egy gondolatot: nem lett volna illő megkérdezni a padon ülő nőnek, hogy a mellette ülőt netán zavarja-e a füst, és rágyújthat-e? Nézek magam elé, a buszöbölben ácsorogva egy középkorú fickó meglátja, hogy jön a busz, bepánikol, és még úgy szív három-négy slukkot gyors egymásutánban a cigijéből, hogy közben horpad be a homloka. Mindezek után elborzadva látom, hogy az illető úriember úgy lép fel a buszra, hogy közben azt a három-négy slukknyi büdös mérget fújja bele egyenesen a busz belsejébe. Visszafojtott lélegzettel felszállok, leülök a bagóstól jó messze, ám nyugalmam nem tart soká, mert a következő buszmegállónál egy olyan srác huppan az előttem lévő ülésre, akiből árad a kellemetlen pállott cigiszag (egy hölgynél ez még lelombozóbb). Persze rám lehet fogni, hogy túl finnyás vagyok, de egy idő után egy halász sem érzi magán a halszagot…

Leltározom a lehetőségeimet: összeszorított fogakkal és orrlyukakkal csendben tűrök, vagy átszállok egy másik buszra, ami másfél óra múlva jön. Nem túlzok. Mivel nem világvárosban lakok, egy-egy település között bizony ilyen “gyakran” ingáznak a buszok.😏

Végre leszállok a buszról. A kánikula, valamint a megpróbáltatások elviselésének jutalmazásaképp venni készülök magamnak egy gömb fagyit. Boldogan böngészem a kínálatot, amikor közvetlenül mellém áll egy vén szivar, és a nagy barna szivarjából olyan büdös füstöt ereszt egyenesen a képembe, amitől hátrahőkölök. Aznap le is mondok a hűsítő finomságról, és hazafelé baktatva reménytelve arra gondolok, hogy a péntekem “tisztább” lesz.

A hét utolsó napján ülök a suliban (hogy milyen iskolában, arról egy későbbi bejegyzésemben írok bővebben). Éppen szünet vége, szállingóznak be a bagós osztálytársak. Ahogy helyükre igyekezve elhaladnak mellettem, majd’ lefordulok a székről, olyan büdösek. Egy rövid ideig csak kifelé tudok lélegezni, de szerencsére a nyitott ablakon hamarosan elég friss levegő jön be. Ekkor elborzadva arra gondolok, mi lesz velem télen, ha zárva lesz az összes oxigén-beeresztő kézikészülék!

Délután várom a hazafelé tartó buszomat, és mit látnak szemeim? Mivel Dévaványáról indul ki a buszom, tehát az az indulási állomás, a sofőr bácsi gondol egyet, és indulás előtt szép figyelmesen elrendezgeti az ablakoknál a sötétítő függönyöket. Mindezt úgy, hogy közben végig ott füstöl a kezében a cigije! Hirtelen vágok egy mérges-madár-arcot (angry bird), majd kénytelen-kelletlen felszállok, és finoman, kulturáltan közlöm a sofőrrel, hogy mivel asztmás vagyok, megköszönném, ha lenne olyan kedves, és nem az égő cigarettájával sétálna végig a buszon. Jóindulatát mutatva a lelkem gyorsan kinyitja nekem a hátsó ajtót indulásig. Utazok-utazok, és már nem messze Köröstarcsától egyszer csak arra figyelek fel, hogy cigifüstöt érzek. Első gondolatom az, hogy biztos a szembejövő kocsiból jött be a füst a nyitott ablakon. Ülök tovább nyugodtan, de gyanús lesz a dolog, és azon morfondírozok, hogyan érezhetem már két perce a büdös cigiszagot? Kihajolok az ülésből, megkukkolom a buszsofőrt, és majd’ kiesek ültömből: ott pöfékel pökhendi módon vezetés közben a fülkéjében. Tehát a buszvezető bácsit kb. annyira hatotta meg az asztmám, mintha azt mondtam volna neki, hogy elhagytam egy hajszálamat (mondjuk utóbbi engem sem rendítene meg különösebben). Azért valahol szomorú és kétségbeejtő is egyben, hogy egy ember fölött akkora hatalommal bír egy szecska kis papírrúd, hogy még a kormányt sem lehet fogni miatta rendesen, amikor pedig a mögötte ülő utasok életével felel.

Immár reménytelenül nézek a szombat elé. Hajnal háromkor ébresztő, a férjemmel indulunk a békéscsabai piacra árulni. Szeretem a piacolást, csak sajnos, hogy úgy fogalmazzak, a többi bazáros nem beleköp a levesünkbe, hanem belemérgez a levegőnkbe. Egész nap fújják a füstöt a mögöttünk lévő árusok. Ám a piac igazán jó színtér arra, hogy érdekességeket is lássak!👩

Szemtanúja vagyok, amint a velünk szemben áruló bizsubazáros fickó ingerülten eltaszigál egy idősebb asszonyt a portékájától, mondván, ne tegyen bennük kárt az égő cigarettájával. Helyeslően bólogatok, ám a délelőtt folyamán azt mozizhatom végig több ízben is, ahogyan a vérmes árus úgy szolgálja ki a vevőket, hogy hol a szájából lóg az égő cigaretta, hol a kezében parázsló füstrúddal matat az ékszerek között.😆

Bámészkodok tovább, és egyre jobban elszomorodok. A vásárlók úgy sétafikálnak égő cigijükkel a sorok között, hogy a füst pont a három-hat éves kisgyerekek, vagy épp a babakocsiban nyugodtan ülő csecsemők légbemeneti útjának a magasságában száll. Azt is érdekes megfigyelgetnem, hogy a bámészkodó vásárlók úgy forgolódnak a cigijükkel, hogy nincsnek tisztában vele, éppen kinek a ruháját/táskáját égetik ki. Vagy melyik gyerek fejére szórják a hamut…😕

A rend kedvéért néha nálunk is érdeklődnek potenciális vevők. Elém áll egy szép arcú, igényesnek kinéző, középkorú hölgy, és megszólal - rekedtes pasihangon. Majd távozóban veszi is elő csinos retiküljéből a bagót. Tüneményes jelenet.

Telik az idő, eljön a pillanat, amikor jön a piacfelügyelő beszedni a helypénzt. Kíváncsian érdeklődve megkérdezem tőle, mi a helyzet a piaci dohányzással. Kapásból válaszolja, hogy a piac közterületnek számít, tehát tilos a dohányzás. Konstatálom. Majd kis idő múlva csendes beletörődéssel az arcomon azt látom, hogy maga a piacfelügyelő sétafikál a sorok között égő cigarettával a kezében.👏👏👏

És itt a minitörténet vége. Befejezésként már csak az anyagiak maradtak. Számomra már az is érthetetlen, hogy valaki (nem kevés, hanem sok) pénzt ad azért, hogy rendszeresen és módszeresen mérgezze magát (és környezetét), na de ha valaki munkanélküli három-négy gyerekes anyukaként pöfékel el több tízezer forintot havonta, az elgondolkodtat: vajon a családi költségvetésben honnan csíp le, hogy a “füstre fussa”?

E téma boncolgatásának csak nem akar vége szakadni. A következő irományomban a passzív dohányzás szörnyen káros hatásait fogom felvázolni, csak hogy lásd, miért rinyálok ennyit “egy kis füst” miatt. Addig is mi mással zárhatnám a gondolatsoromat: minden embernek jogában áll olyan hülyének lenni, amennyire csak jólesik neki - csak legalább másnak ne ártana vele.

Lélegezz! (ha tudsz...) - 1. rész

Aki fölött az a kis fehér füstölgő pálcika uralkodik, az jobb, ha nem is olvas tovább, mert még a végén képes és megsértődik. Ami persze jogában áll. Nekem meg az áll jogomban, hogy kifejtsem a véleményem arról, mit gondolok a dohányzásról. Már ha újabban a mérgezetlen levegőhöz nincs jogom…😒

Rengeteget töprengtem azon, egyáltalán “merjek”-e írni erről a témakörről. Aztán, mintha csak az Élet motiválni akart volna, az utóbbi időben egymást érték a cigisekkel kapcsolatos negatív élményeim. Így hát összeszedtem egy jó csokorra való bagószagú gondolatot, amit máris olvashat a Kedves Megsértődni Nem Óhajtó Érdeklődő.😄

Mielőtt bárki azt hinné, hogy elítélem az összes bagóst, elárulom, semmi bajom nincs velük, mindaddig, amíg nem veszélyeztetik az egészségemet! Ám amikor azért kell lesprintelnem egy előttem haladó, büdös és mérgező füstcsíkot húzó gyalogost, hogy egyáltalán bírjak lélegezni, nos, olyankor elég sötét gondolatok cikáznak át a fejemen. Csak hogy egy példát említsek, ilyenkor arra gondolok, hogy ha lenne egy kívánságom, feláldoznám a világbékét, és inkább azt kívánnám, hogy tűnjön el a föld színéről az összes cigi! Tudom, hogy ezzel jó néhány ember halálát okoznám (biztos vagyok benne, hogy egy ilyen rendkívüli megvonásba nagyon sokan belepusztulnának), de néha mégis jólesik eljátszanom a füstmentes gondolattal.

Aki már csak az eddig leírtakból is azt hinné, hogy túlontúl finnyás vagyok, az kíváncsiságból próbálja ki a következőt: szorítson egy rongydarabot a szája és az orra elé, és próbáljon meg lélegezni. Sajnos, mivel allergiás asztmám van, jól szervezett szervezetem gondoskodik róla, hogy részem legyen ilyen életérzésben. De ha belegondolok, nagyon is jól teszi, hiszen ilyenkor a tüdőm kényszeresen kifelé présel magából minden levegőt, és a hörgőcskéim görcsbe rándulva minden erejükkel ellenállnak, hogy befelé tudjam szívni a szennyezett oxigént, ezáltal pedig nem engedik, hogy a káros méreg a testembe kerüljön. Igaz, vele együtt a levegő sem, ami nélkül sajna nem túl sokáig sikerülne életben maradnom.

Ettől sokkal jobban szeretem azt, amikor a füsttől öklendezésbe torkolló köhögőrohamot kapok, mert így legalább két köhögés között sikerül egy fél másodpercnyi levegőhöz jutnom. Ha belegondolok, tényleg ügyesen van kitalálva az emberi test működése, mert egy-egy ilyen (kellemetlen) rohammal pikk-pakk kirobbantja magából a neki nem tetsző mérget.

A hitetlenek kedvéért, akik azt gondolnák, hogy erősen túlzok, ide másolom egy allergológus doktor szavait:

“Az asztma a légutak krónikus gyulladásával járó betegség. A hörgőrendszerben zajló krónikus gyulladás miatt a hörgők túlérzékennyé válnak, s a legkisebb ingerlő hatásra a hörgőfal simaizmai görcsösen összehúzódnak, a nyálkahártya megduzzad, a hörgők keresztmetszete beszűkül, sűrű, tapadós nyák zárja el a levegő útját.”

“Asztmás tüneteket provokáló tényezők:

erős szagok, irritáló anyagok (pl. dohányfüst, légszennyezettség).”

(A felsorolás természetesen nem teljes.)

Egyébként ha belegondolok, rettentően gusztustalan dolog, hogy nekem azt a levegőt kell beszívnom, ami amellett, hogy mérgező vegyületekkel van tele, még meg is járta a bagós roncsolódott tüdejének legmélyebb bugyrait is.😫

A cigis gyalogosoknál az a kedvencem, amikor bűzös kis rúdjukat szorongatva úgy lóbálják a kezüket, hogy minél szélesebb ívben terítsék szét maguk mögött a füstcsíkot, hogy még véletlenül se legyen egy kis légifolyosó, ahol nyugodtan lélegezve haladhatok előre. Hát ilyenkor kell sprintelnem. De ez még mindig jobb, mint a cigis-biciklisek támadása! Sajnos sokszor előfordul, hogy megyek gondtalanul a járdán, elhúz mellettem egy bicajos, akinek persze pont a hozzám közelebb eső kezében van az a büdös vacak, engem megcsap a füst, beindul a személyre szabott ‘belégzésletiltó mechanizmusom’, és riadalommal a szememben már vágom is a hátraarcot sípolva-hörögve-hétrét-görnyedve. Ez egyébként ahhoz hasonlatos küszködés, mint amikor a macskák próbálják sípolva kiöklendezni magukból a szőrpamacsot.😅

Tudom, néha elvont gondolataim vannak, de eszembe szokott jutni a következő egyszerű kérdés: hogy jön ahhoz egy vadidegen ember, hogy kárt tegyen a szervezetemben? Ráadásul legálisan! Nem tudom, az olyan cigiseknek - akik önző módon abban a tévhitben ringatóznak, hogy egyedül ők vannak a világon - hogy állna a szájuk, ha leültetném őket egy asztalhoz, és beléjük kényszerítenék egy kiskanál mérget. Na nem halálosat, csupán éppen csak annyira károsat, amilyen mértékben ők rombolják az én szervezetemet a büdös füstjükkel. Ja igen, az a kiskanálnyi méreg undorítóan orrfacsaró lenne ám, és miközben beveszik, még fulladoznának is!

Nyughatatlan elmémbe ötlött még egy érdekes gondolat. Az emberiség önmagát a földgolyó legokosabb fajának tartja. Hmm. Én még soha nem hallottam vagy olvastam olyanról, hogy akármelyik állatka rendszeresen mérgező bogyót (vagy egyéb táplálékot) rágicsálna annak ellenére, hogy tudván tudja, azzal árt magának és a környezetének. Netán azért, hogy menőnek tűnjön és befogadják állattársai a bandába. Vagy netán mert olyan nagyon “ideges”, hogy mérget kell rágcsálnia. Persze lehet én vagyok tájékozatlan, de én bizony ilyenről nem tudok. Ilyet csak az okos emberek tesznek.😏

Egyik nap mit láttam? Rendületlenül várom a buszomat, tőlem nem messze pedig középiskolás lányok ülnek a padon, pofátlanul pöfékelve a tanáruk orra előtt. Tehát a mai világban teljesen elfogadott, ha egy 18 év alatti gyerek az (elvileg) oktató/nevelő tanára előtt cigizik?! Szép. Ehhez nem is tudok mit hozzáfűzni. Akihez viszont lenne egy-két, netán három keresetlen szavam, az az a szülő, aki a kisgyereke képébe fújja a füstöt! És megint jövök egy “egyik nap mit láttam” jelenettel: a változatosság kedvéért rendületlenül várom a buszomat, tőlem nem messze pedig egy anyuka várakozik a hétéves forma kislányával, aki éppen ásít egy nagyot, mire az édesanya felől érkező töméntelen méregmolekula a füstfelhőben kényelmesen utazva bekerül egyenesen a gyermek tüdejébe. De a gyerek volt hülye, miért nem rakja ásítás közben a szája elé a kezét? Meg is érdemelte a füstöt! Meg az a kismama is, aki a parkban az egyik padon ücsörögve a mellette lévő igen intelligens és figyelmes úriembertől kapta a méregadagját. Elvégre nagy hassal már ne mászkáljon sehová, üljön otthon és várja a gyereke érkezését, a bagósokat meg hagyja füstölögni kedvükre, ahol csak jólesik nekik!

Nem vagyok egy született vérbeli nyomozó, de már csak ránézésre is rengeteg dolgot le tudok "olvasni” a dohányosról. Ilyeneket, mint például: büdös a ruhája, sárgák a körmei, el vannak színeződve a fogai (már akinek van), akaratgyenge, nem törődik a saját és környezete egészségével, függő, felelőtlen, önző és/vagy tudatlan. Ha mindehhez még egy könnyedén leolvasható esztétikai élményt is hozzá akarok venni: roppant bájos látvány, amikor egy amúgy igényesnek kinéző nőnek úgy lóg a szájából előrefelé lógva a füstölgő cigaretta (miközben a hölgy a retiküljében turkál két kézzel), mint egy igénytelen részeges matróznak.

És egy kis múltidéző: emlékszem, már zsenge húszas éveimben is rettentő érzékeny volt az igazságérzetem. Éppen ezért, amikor a sóstói Élményfürdőben dolgoztam, akkor bizony volt bőr a képemen ahhoz, hogy óránként felálljak, és kimenjek öt percre a levegőre. A főnök egyszer rákérdezett, mi ez az új tradíció nálam, hiszen ő ahhoz volt szokva, hogy a nyári őrületes hajtásban csak enni és pisilni rohantam el a helyemről. Higgadtan közöltem a műszakvezetőmmel, képzelje azt, hogy éppen cigizek, ugyanis ha a bagósok óránként elrohangálhatnak egyszer-kétszer füstölni, mert az jár nekik, akkor azért, mert nekem nincs káros szenvedélyem, ne különböztessenek meg hátrányosan. És a főnök ezt szó nélkül tudomásul vette.

Teringettét, nem gondoltam, hogy ennyi mindent kell kiadnom magamból. Folytatásos lesz ez a témakör, mert még csak most fognak következni a cigisekkel kapcsolatos “kellemes élményeim”. A következő bejegyzésem megírásáig pedig szépen elgondolkozok azon, hogy hol vannak a jogaim? Többek között a mérgezetlen levegőhöz való jogom!

Plasztikai sebészet ingyen - kerékpárosoknak

Gyakorta járok át bicajjal Köröstarcsáról Mezőberénybe, ahol férjem családjának a szabó-varró műhelye van, és ahogy a múltkor zötykölődtem a kerékpárúton, megrohamozott jó néhány gondolat.😄

Nos, ha azzal kezdem, hogy az útépítők nemhogy a maximumot nem hozták ki a kerékpárút készítéséből, de még a minimumot sem, akkor azzal mindent elmondtam. A minimum ugyanis szerintem egy megfelelő, stabil alap lett volna. Persze megértem én, nyilván oly módon duplán tud ilyen-olyan zsebekbe vándorolni egy kis pluszpénz, ha egyrészt az alap lefektetésénél, másrészt a visszatérő javításoknál csúszik ide-oda pár forint. Ám most nem ez a lényeg, hanem az, hogy ezek a “kiváló” kerékpárutak milyen pluszokat tudnak kínálni a lelkes kerékpárosoknak.

Először is, a kerékpárút teljes széltében és hosszában fellelhető gödrök, hepehupák, repedések kitűnően fejlesztik az ember reflexeit és koordinációs készségeit! Továbbá a keresztben végigfutó kellemes horpadásoknak köszönhetően a bevállalósak ingyenes hullámvasutazás-élménnyel gazdagodhatnak tekerés közben. Persze a kevésbé bevállalósaknak is jár ez az élmény, ha akarják, ha nem. Én általában lelkesen suhanok át az ilyen huppanókon, ám akadnak olyan szörnyű szakadékok is a betonban, amiket jobban járok, ha kikerülök, és inkább lemegyek a susnyásba. Nem is csak azért, mert így kevesebb esély van rá, hogy összetöröm magam, hanem ezzel a manőverrel próbálom megóvni drótszamaram testi épségét is.

Egyébként csak hogy tovább dicsérjem ezt a remekbeszabott kerékpárutat, hozzáteszem, még sávelválasztóval is rendelkezik.😎 Bizony ám! Igaz, hogy sajnos nem szakemberre bízták a dolgot, hanem mérnöki diplomával nem rendelkező dudvasávra, ami a betonutat hosszában felrepesztve bukkant a felszínre, viszonylag egyenes vonalban, és nem szaggatott fehér felfestés formájában, na de ilyen apróságokba én ugyan nem kötök bele.😏

És még mindig nem ejtettem egy szót sem az ingyenes plasztikázásról, pedig a címben beígértem.

Alap szépészeti beavatkozás vehető igénybe bőrhámlasztás keretében, amennyiben egy óvatlan pillanatban a kerékpáros egy széles repedésbe hajt, felborul, és végigszánkázik az aszfalton. Tulajdonképpen ez egy bőrmegújító kezelésnek is felfogható, hiszen a plezúros területek helyén idővel új bőrsejtek garmadája keletkezik. Csodás módja ez annak, hogy megfiatalodjon a bőrünk. Itt-ott…

Orrplasztikázás is szerepel a kerékpárút repertoárjában, amennyiben egy szélesebb hosszanti repedésbe beleakad a páciens biciklijének első kereke, majd a test a fizika tehetetlenségi törvényének fejet hajtva, és fejét lehajtva közvetlen érintkezésbe lép az aszfalttal, mely pillanatban máris elkezdődött az orrplasztikázás.

Végezetül az ingyenes szépészeti átalakítások sorában fellelhető a fogszabályozás is. Ez egy igen egyszerű és minimális fájdalommal járó kezelés: a mosolyával elégedetlenkedő alanynak mindössze annyit kell tennie, hogy jól összeszorított állkapoccsal végigszáguld a gidres-gödrös kerékpárúton. Garantáltan helyre teszi a fogsort!😁

Hozzá kell tennem, szép magyar hazánkban akadnak olyan utak is, amelyek annyira csapnivaló állapotban vannak, hogy majd’ ledobják magukról az autókat és egyéb guruló járműveket. Na, az ott történő plasztikai beavatkozásoknak már van némi halálozási kockázata...😑

Két kedvenc képemmel zárnám a bejegyzésemet. Az egyiken a hullámvasút-élményt adó huppanó szemlélhető meg, melynek aljában szépen összegyűlt egy fénytócsa, a másikon pedig az orregyenesítést elősegítő hosszanti repedés látható.

Köszönöm a figyelmet!

Édes anya

Nem véletlenül írtam külön ezt a két szót. Talán találóbb lett volna azt a címet adnom, hogy “Cukor-anya, avagy az anya, aki agyoncukrozza gyermekét”, de ez így bénán hangzik. Hiszen nem hinném, hogy egy igazi édesanya képes lenne a gyereke életét tíz-tizenöt évvel megrövidíteni. Tudatlanság ide vagy oda. De ezt később fejtem ki.

Az késztetett a következő téma boncolgatására, hogy a múltkorában egy bevásárlóközpontban megláttam, mit vásárol az egyik anyuka a csemetéjének vacsorára. A kasszánál sorban állva az öt-hat éves forma kiskrapek egyik kezében egy tölcséres jégkrém, a másikban egy doboz energiaital volt! Már csak egy szál cigaretta hiányzott a szájából, hogy még teljesebb legyen a szervezetét romboló mérgek összképe. Az energiaitalhoz csupán annyit fűznék hozzá, hogy november 1-től pénzbírságra számíthat, aki 18 év alatti gyereknek ilyen folyékony mérget vásárol.😐

Önként vállalt tapasztalatlanságom miatt tanácstalan vagyok: manapság abból áll a gyereknevelés, hogy megvesszük porontyunknak, bármit is óhajt, csak hogy csendben legyen, és ne nyüstöljön minket, netán nehogy megzavarjon a kis kolonc az okostelefonunk önfeledt cirógatásában?

És ez még csak egy enyhe példa volt ahhoz képest, ami most jön!

Van egy már-már hihetetlen történetem, pedig ennek én magam voltam a fültanúja. Egyik ismerősöm, egy édes anya röhögve mesélte, hogy reggelire porcukrot adott a négyéves kislányának. Első döbbenetem után összekapartam magamban annyi lélekjelenlétet, hogy rákérdezzek a részletekre. A következőképpen zajlott a dolog. A kislány reggel nyűgösködött, hogy ő éhes, de nem tud mit enni. Az édes anya gondolt egyet, elővett egy kistányért, szórt bele valamennyi porcukrot, gyermeke pedig jóízűen benyalogatta a kisujja segítségével. Innen már csak egy lépés lett volna, ha anyuka egy hitelkártya segítségével csíkokba rendezi a porcukrot, a gyereke meg felszippantja, mint a kokaint. Végül is: drog-drog.😑

Sajnos ettől az anyukától nem csak ez az egy rémtörténetem van. Egy másik alkalommal azt mesélte röhögve, milyen jól vacsorázott a kislánya. Bár hozzátette, hogy ebédre csak egy vattacukrot evett a gyermek. Elképzelésem sincs, minek költött a gondos anyuka vattacukorra! Ugyanazt a hatást éri el, ha ad a gyermekének egy marék kristálycukrot, és hogy a csemete jobb étvággyal fogyassza el, rácsepegtet néhány pötty piros ételszínezőt. Nesze kislányom, itt az ebéded, jó étvágyat hozzá!

Ezek után piros pont jár szóban forgó anyukának, amiért annak ellenére, hogy a gyerekét kezében egy nyalókával ültette az étkezőasztalhoz (a szemem láttára), legalább rávette, hogy két cukros-vacak-nyalogatás között egyen pár falat főtt ételt. Csak megnyugtatásul közlöm, ez rendes ebédet jelent, nem pedig cukorlevest gumicukorbetéttel, és cukorfőzeléket...

Ezek mellett egyszerűen nem tudok napirendre térni afölött sem, amit múltkor hallottam a fogorvosomtól: a bölcsiben a legtöbb kisgyereknek máris rosszak a fogai a sok cukros üdítőtől! Bölcsiseknek! Nem tudom, manapság égő, netán parasztos dolog vizet adni a gyereknek szomjoltó gyanánt? Esetleg olyan teát, ami nincs agyoncukrozva?

Ami még ennél is borzasztóbb tény, hogy a mai gyerekek 70%-a máris gyógyszereken él! Nem hinném, hogy ennek magyarázata az elkorcsosodott génekben keresendő. Szerintem döntően az életmód határozza meg az egészségi állapotunkat.

Annyira érdekes az is, hogy gyereknapon a boltok egymás ellen akciózzák le az édességeket. Tényleg erről kell szólnia a gyereknapnak? Mééég több cukorral tömni a kölyköket, hadd menjenek tönkre még hamarabb? Miért nem a friss gyümölcsöket akciózzák le inkább? Ja igen, talán mert a mai fiataloknak (és sajnos idősebbeknek is) annyira eltorzult az ízérzékelése, hogy nem elég édes a gyümölcs. Újabban már az eleve cukorral készült babapiskótát is meghintik pluszban még cukorral, biztos ami biztos alapon. Ami húsz éve még elég édes volt, az mára korántsem kielégítő. Egy egyszerű, olcsó és biztonságos házi teszttel egyébként elvégezhető egy érdekes kísérlet erre vonatkozóan: ha az ember lánya/fia néhány hétig nem eszik édességet/cukrot, megtapasztalhatja, hogy akár egy szimpla mezei alma is mennyivel édesebb lesz. És feltűnő lesz az is, mennyire émelyítően édesek a bolti vackok!😝

Ó, bolti vackokról jut eszembe, milyen megdöbbentő dolgot hallottam az egyik apuka ismerősömtől. Az ovisok azért nem eszik a zöldségeket-gyümölcsöket, mert véleményük szerint rossz a színük. Egek! Amikor éppen ezekkel a finomságokkal lehet színeket jellemezni, árnyalni: citromsárga, narancssárga, kislibazöld (ja nem, bocsánat, rossz példa😅), meggybordó stb. És ezeknek rossz a színük? Mert az a hullasápadt bolti croissant meg egyéb péksütik sokkal szebbek, amikben semmi élet nincs, hiszen csak agyonfeldolgozott cukorból és szerte-szana-szétőrölt lisztből készülnek, nulla tápanyagértékkel. Na, az a szép szín!

Pindurkát elkalandoztam. Azzal kezdtem ugyanis, milyen anya az olyan, aki gondatlanság, tájékozatlanság vagy nemtörődömség miatt elvesz a gyereke életéből úgy tíz-tizenöt évet. A gyerekkori elhízásnak ugyanis pontosan ez az ára. Hiszen nem a gyerek a hibás, ha egészségtelenül elhízik, hanem az édes anyja (és/vagy édes apja), aki beteggé zabáltatja, és mindössze egyetlen mozgásformát mutat követendő példaként a csemetéjének, mégpedig azt, hogy hogyan kell minél ügyesebben használni a hüvelykujját a telefonja kijelzőjén.

Picit még visszatérek a gyereknaphoz. Nem csak a jól leakciózott és emiatt kötelezőszerűen megvásárolt bolti édességekkel lehet a gyerekeket mérgezni. Ott vannak a különböző rendezvények, ahol jól lehet lakatni a csemetéket vattacukorral, fagyival, nyalókával, színes cukorkákkal és egyéb mérgező szemetekkel.😒

Sajnos még mindig nem jött el az ideje, hogy befejezzem a cukor megkövezését. Csak abba gondoljunk bele, hogy ha a cukorgyárban ez az anyag - idővel ugyan, de - képes megenni a vasból készült zsilipet; meg szétrohasztja a kemény emberi fogazatot, akkor vajon mire képes egy kicsike, fejlődésben lévő szervezetben?

Mindezek után milyen lelkesítő befejezést írhatnék? ...még mindig töröm a fejem. Röstellem, de semmi frappáns záróakkord nem jut az eszembe, így szép csendben, és sajnos szomorúan, ezekkel a sorokkal búcsúzom.

Nyújtás

Hál' istennek nem szenvedek identitás-zavarban, tudom magamról, hogy nem vagyok rétestészta, mégis szeretem rendszeresen megnyújtani magamat.😄 Amellett, hogy ez a mozgásforma roppant jólesik, a következő pozitívumokat nyújtja testünknek-lelkünknek:

Előnyök:

• a rendszeres, edzés utáni nyújtás hatására kevesebbszer fordul elő sérülés,
• nem lesz izomlázunk,
• az ízületeink jobban mozognak majd,
• megnöveli az edzés hatékonyságát,
• hajlékonyabbak leszünk,
• csökkenti a stresszt,
• regenerálja a fáradt izmokat,
• segítségével hosszan frissek és rugalmasak maradnak izmaink.

A nyújtás fontossága tehát megkérdőjelezhetetlen (szép hosszú szó)! Nyújtás nélkül az izmaink megrövidülhetnek, rugalmatlanná válnak és nagyobb eséllyel sérülhetünk le edzés közben, valamint érezhetünk izomlázat testedzés után.

A nyújtás egy lassú folyamat. Az adott izomcsoportot lassan megnyújtjuk, a végsőkig nyújtjuk, majd ezt az állapotot megtartjuk 15-30 mp-ig. Véletlenül se rugózzunk közben. Ha fájdalmat érzünk, akkor engedjük visszább magunkat, hiszen a nyújtásnak jól kell esnie.

Nyújtó gyakorlatokat nem csak edzés után végezhetünk, hanem csak úgy magában, “a la nature” is. Már egy röpke tízperces gyakorlatsort is hálásan fogad szervezetünk!😊 Az interneten rengeteg ilyen témájú videó található, de nekem a személyes kedvencem továbbra is Béres Alexandra mozgásanyaga. Tíz perc belefér a napunkba, ugye?

Végezetül néhány képet szeretnék idebiggyeszteni, amelyek alanyai igen szakszerűen mutatnak be egy-egy nyújtástechnikát. Érdemes kipróbálni!