2016. november 28., hétfő

Jó pap is holtig tanul


Vészesen közeledik az írásbeli és szóbeli vizsgám időpontja (női szabó képzésre járok). December 7-én kell számot adnom a tudásomról.

A többiekkel ellentétben nekem nem csak annyi az igényem, hogy éppen csak átbukjak a vizsgán, hanem az 5-ösre hajtok! Éppen ezért az utóbbi hetekben kicsit háttérbe kellett szorítanom néhány kedvelt időtöltésemet, és ebbe sajnos a blogolás is beletartozik.

Emlékszem, mielőtt belevágtam az intenzív féléves képzésbe, mennyit siránkoztam azon, hogy milyen kevés idő jut a dolgaimra. Most látom csak, hogy akkor igen sok szabadidőm volt!

Múlt hétvégén kivételesen nem a tanulásé volt a főszerep, ugyanis 2 db kedves vendég is érkezett hozzánk vasárnap, amire már szombat reggeltől elkezdtem készülni (bevásárlás-takarítás-sütés-főzés). Szerencsés vagyok, hiszen a férjem rendesen kivette a részét a munkából, és persze a vendéglátás remekül sikerült, mindenki jól érezte magát.

Hetedikéig sajnos nem készülök új bejegyzéssel, utána viszont tervezek egy folytatásosat a suli kulisszatitkaival kapcsolatban. Érdekes lesz…

2016. november 20., vasárnap

Alak- és egészségbarát desszert


Tegnap rám tört az édességvágy. De nagyon! Fejben leltárt készítettem a kamrában lévő desszertnek valókról, és lassan összeállt a kép. A következő dolgok kerültek a konyhapultra: alma, zabpehely, kakaópor, méz, fahéj, és kókuszreszelék.

Megpróbáltam kisilabizálni az optimális arányokat, végül pedig arra jutottam, a következő mennyiségek talán megfelelőek lesznek:
  • 3 db nagyobb alma,
  • 3 dl apró szemű zabpehely,
  • 2 evőkanál kakaópor,
  • 2 evőkanál méz,
  • 2 teáskanál fahéj,
  • a forgatáshoz kókuszreszelék

Ennek a finomságnak az elkészítése igazán nem igényel nagy tudományt vagy kézügyességet, és pár perc alatt megoldható.

Első lépésként meghámoztam és lereszeltem az almákat. Robotgéppel összedaráltam a zabpelyhet, amit máris az almára zúdítottam. Erre került a fahéj, a kakaópor, végül a méz. Fogtam egy szimpatikus kanalat, és alaposan összekevertem az alapanyagokat, majd fél órára betettem a hűtőbe pihenni.

Mindezek után kiélhettem alkotói hajlamaimat: gusztusos golyócskákat formáztam a masszából, majd meghempergettem őket kókuszreszelékben. Bevallom, kicsit lágyra sikerült a massza, ám éppen csak annyira, hogy még formázható volt.

...és pont ez a “masszaállapot” késztetett arra, hogy javítsak az arányokon. A második verzió alapanyag-összetétele a következőképpen alakult.

A narancsos változat hozzávalói:
  • 2 db alma,
  • 4 dl apró szemű zabpehely,
  • 1 narancs kifacsart leve,
  • 3 teáskanál fahéj,
  • 2 evőkanál kakaópor,
  • 2 evőkanál méz (a nagyon édesszájúak tehetnek bele hárommal is),
  • a forgatáshoz kókuszreszelék

Elkészítés:
Meghámozzuk és lereszeljük az almákat, erre jöhet is a ledarált zabpehely a többi hozzávalóval együtt. Alaposan elkeverjük, és fél órát pihentetjük a hűtőben. Nem is marad más dolgunk, mint vizes kézzel golyókat formálni a masszából, és meghempergetni kókuszreszelékben.

Tudom, hogy ezek roppant egyszerű desszertek, mégis ebben rejlik a nagyszerűségük! Mindamellett, hogy büntetlenül falatozhatunk belőlük akár vacsora után is, a következő jótékony hatással vannak szervezetünkre áldásos összetevőiknek köszönhetően.

Alma → erősíti az immunrendszert, továbbá
  • flavonoidtartalmának köszönhetően rákmegelőző, gyulladáscsökkentő tulajdonsággal bír
  • segít a vírusok és baktériumok leküzdésében
  • májvédő szerepet is betölt
  • közreműködik a sejteket károsító oxidációs folyamatok semlegesítésében
  • segíti az emésztést, ami leginkább a rosttartalmának köszönhető
  • fontos a koleszterin elleni harcban
  • kiváló hatású cukorbetegség esetén is
  • tisztítja a légutakat, csökkenti az asztma kialakulásának kockázatát
  • a fogyókúrába is jól beilleszthető gyümölcs, sőt narancsbőr ellen is hatásos
  • összességében védi az egészségünket”

Zabpehely → erősíti az immunrendszert, hozzájárul annak egészséges fenntartásához, valamint
  • a benne található fitovegyületek védelmet nyújtanak a különböző krónikus betegségek ellen
  • meggátolja a rák megjelenését, különösen a mellrák esetében
  • szabályozza a vérnyomást
  • sokáig tartó teltségérzetet ad, nagyban támogatja az egészséges emésztést
  • szabályozza az olyan refluxos tüneteket, mint a gyomorégés
  • jó hatással van az anyagcserére, valamint edzés előtt fogyasztva jelentősen növelhető vele a teljesítmény”

Kakaópor → óvja az immunrendszert, ezenkívül
  • véd a cukorbetegségtől
  • jót tesz a keringésnek
  • késlelteti az öregedést
  • több mint 300-féle különböző értékes vegyületet tartalmaz
  • csökkenti számos krónikus betegség, mint a rák, stroke vagy szívkoszorúér megbetegedések kockázatát
  • a kakaóban található flavonoidok védő hatással bírnak szív- és érrendszerünk egészségére
  • teobromin- és alacsony koffeintartalmának köszönhetően élénkítő hatású, serkenti a mentális aktivitást”

Fahéj
  • gyakran használják a gyomor-, illetve bélcsatorna fertőzései és légúti fertőzések ellen
  • antibakteriális, valamint görcsoldó hatással bír
  • segíti az emésztést, vagyis enyhíti az emésztési zavarokat, a hányingert
  • segít megemészteni a zsírokat
  • a benne lévő tannin miatt javítja a vérkeringést, amivel csökkenti a hűléses betegségek tüneteit
  • a fahéj még afrodiziákumnak is jó”

Méz → a méz közel 70 féle gyógy- és fiziológiai hatással bír
  • a megfázás minden tünetét enyhíti, segít a torokfájáson
  • jótékony hatással van az immunrendszerre
  • magas kálcium tartalma miatt jó hatással van a csontképzési zavarokra
  • magas vastartalma miatt kiváló vérszegénység esetén
  • méregtelenítésre kitűnő választás
  • fájdalomcsillapító hatása is van
  • kedvezően hat az izomzat, még a szívizomzat működésére is
  • jót tesz az emésztésnek, ugyanis tisztítja a vért
  • serkenti a vérkeringést és vérnyomáscsökkentő hatása ismert
  • magas energiatartalmának köszönhetően alkalmazható a fáradtság és különböző betegségek leküzdésében
  • egy kiskanál mézet elszopogatva megnyugtathatjuk a stresszes idegrendszert is, ugyanis beindítja a szerotonin nevű hormon termelődését”

Kókusz → antibakteriális hatású és megakadályozza a vírusok és fertőzések elterjedését a szervezetben, sőt
  • hozzájárul a szívbetegségek megelőzéséhez
  • magas kálciumtartalmának köszönhetően csontrendszeri betegségekben szenvedőknek kifejezetten ajánlott
  • kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszer megbetegedéseire, jót tesz az emésztésnek, és a kókuszrostok fogyasztása enyhíti a bélgörcsöket
  • nagyon magas az energiatartalma, így lábadozó betegek, vagy erős testi munkát végzők, sportolók számára ajánlott, mivel a mozgáskészséget fokozza, erőt, energiát ad”

Narancs
  • a benne lévő sok lúgos ásványi anyag segít karbantartani a test savbázis egyensúlyát
  • tele van C-vitaminnal, amely védi a sejteket, fő szerepe a szabad gyökök semlegesítésében van
  • a citrusfélék limonoid tartalmáról bebizonyosodott, hogy sikeresen felveszik a harcot egyes daganatos elváltozásokkal szemben
  • megelőzi a vesebetegségek kialakulását és csökkenti a vesekő előfordulását
  • csökkenti a koleszterinszintet
  • hozzájárul az egészséges szívműködéshez és szabályozza a magas vérnyomást
  • kiemelkedően magas polifenol tartalmának köszönhetően véd a vírusos fertőzésekkel szemben
  • magas rosttartalma segíti az emésztőnedvek termelődését
  • segít a jó látásban és védi a bőrt”

Mindezek után nincs is más hátra, mint hogy csatoljam az elkészített finomságokról készített képeket. Az elsőn a “lágyabb” változat látható, a másodikon pedig a narancsos.


2016. november 14., hétfő

A csodaszer


Arról biztosan mindenki hallott, mennyire egészséges a méz. Nem semmiért nyerte el a “folyékony arany” megtisztelő címet.

Na de azt ki tudja, hogy a szépségápolásban is micsoda nagyszerű csodaszer a méhecskék munkájának gyümölcse?

Bátorkodtam összegyűjteni jó néhány egyszerű, ámde hatékony receptet. Ezeket rögtön azután sorakoztatom fel, miután megosztom a Kedves Érdeklődő Olvasóval, miért is érdemes bevetni ezt a varázslatos nedűt.

A méz hatása a bőrre:
  • csökkenti a ráncok mélységét, eltünteti a finom vonalakat
  • megakadályozza a fertőzéseket
  • megtartja a nedvességet és megakadályozza a kiszáradást
  • simává és rugalmassá varázsolja a bőrt
  • sebgyógyító, gyulladáscsökkentő
  • élettel telivé teszi a bőrt
  • gyógyítja a pattanásokat
  • csökkenti a bőr elszíneződését
  • segíti a bőrsejtek megújulását.”

Mézes sampon
Hozzávalók: → kedvenc, jól bevált samponunk, 1 teáskanál méz.
A mézes sampont felvisszük a nedves hajunkra, gondosan és alaposan átmasszírozzuk fejbőrünket, majd bő vízzel leöblítjük.
A méz segíti szabályozni és megőrizni a nedvességet, valamint erősíti a hajhagymákat.

Hajvilágosító szőkéknek
3 evőkanál mézet elkeverünk kevés vízzel, amit egy ritka fogú fésűvel felviszünk a hajunkra. Legalább 1 óráig hagyjuk hatni, majd a szokásos módon megmossuk a hajunkat.

Arcszőrzet eltüntetése
Hozzávalók: → 2 evőkanál méz, 1 evőkanál zabpehely, 2 teáskanál citromlé.
A hozzávalókat összekeverjük, bekenjük a kívánt részt, 15 percig hagyjuk hatni. Langyos vízzel lemossuk.
Heti 2-3 alkalommal végezzük el. Egy hónap, és eltűnik a pihe.

Mézes mélytisztító maszk
Hozzávalók: → 1 evőkanál méz, 1 evőkanál zabliszt.
Felvisszük arcbőrünkre a masszát, 15 percig hagyjuk hatni, majd langyos vízzel leöblítjük.

Ránctalanító pakolás
Hozzávalók: → ¼ csésze meggy, 2 evőkanál méz.
A meggyet villával összetörjük, hozzákeverjük a mézet, egy ecsettel felvisszük az arcunkra és nyakunkra. 15 percig hagyjuk hatni, majd az előbb leírt módon leöblítjük.

Gyengéd hámlasztó
Hozzávalók: → 2 evőkanál méz, 1 evőkanál szódabikarbóna.
Benedvesítjük az arc és dekoltázs bőrét, körkörösen felvisszük a tápláló anyagot, végül pár perc után leöblítjük.

Bőrfeszesítő pakolás
Hozzávalók: → 1 evőkanál méz, ½ reszelt alma.
Elkeverjük a hozzávalókat, felvisszük az arcra, 20 percig hagyjuk hatni, majd langyos vízzel lemossuk.

Csupán a rend kedvéért idebiggyesztek 2 db belsőleg használandó egészséges receptet is.
Egészség-korty
Hozzávalók: → 1 teáskanál almaecet, 1 kávéskanál méz, 2,5 dl forró víz.
Kedvenc bögrénkben elkeverjük a hozzávalókat, és lefekvés előtt elkortyolgatjuk.
Ez a koktél segít a salakanyagok kiválasztásában, valamint fájdalomcsillapító hatású.

Immunerősítésre
1 kis üvegcse mézbe annyi megpucolt fokhagymagerezdet pakolunk, amennyi csak belefér. 21 napig érleljük, utána kiszedjük a fokhagymát.
Naponta egy kiskanálnyi ebből a szerből, és elkerülnek a betegségek!

Azért szeretem ezeket a praktikákat, mert amellett, hogy könnyen beszerezhető hozzájuk az a csekély mennyiségű hozzávaló, nem tartalmaznak semmiféle mesterséges, netán irritációt okozó vegyszert. És ha jobban belegondolunk, talán olcsóbbak is ezek a házi megoldások, mint a legtöbb, boltban kapható kenőcs.

Kedvcsinálónak csatolok ide pár képet. (Mondjuk a harmadikon a hölgy picurkát talán túltolta a dolgot, de bizonyára egészségére válik.)


2016. november 5., szombat

Merevedési nehézségek


Bizony már nálunk is előfordult ez a probléma, nem is egyszer. Az ember hiába igyekszik, mégis úgy érzi, a teste cserbenhagyja őt.🙈

Van viszont egy jó hírem! Kitartó munkával és szorgalommal lehet segíteni ezen a problémán. És persze fő a rendszeres gyakorlás. Mindennap egy-egy kicsivel kell csak kitolni a határainkat, és meglepődve fogjuk tapasztalni, hogy akaratunk és elszántságunk segítségével egyre többet bír majd a testünk, és egyre tovább ki tudjuk tartani az adott pózt.

Nagyon remélem, hogy sikerült kedvet csinálnom a rendszeres gyakorláshoz, ám mindenekelőtt lássuk, mik is a plankolás előnyei! (Ugye senki nem gondolta, hogy másról van szó?😅)

1, Segít szálkásítani, és javít a teljesítményeden
“A plank az ideális gyakorlat a hasizmok edzésére pont azért, mert bekapcsolja az egész központi csoportot, beleértve a haránt hasizmot, az egyenes hasizmot, a külső ferde hasizmot és a farizmot. Nem szabad alábecsülni az összes izomcsoport edzésének fontosságát, mert minden csoportnak megvan a maga feladata. Ha megerősíted ezen izomcsoportokat, akkor észreveszed, hogy:
Haránt hasizom – növeli a nagyobb súlyok emelésének képességét.
Egyenes hasizom – javít sportteljesítményeden, főleg ugrásoknál. Ez a csoport a felelős a hírhedt kockahasért is.
Ferde hasizom – növeli a stabil hajlékonyság képességét és az oldalak kiforgását.
Farizmok – támogatják a hátat és az erős, formás feneket.”

2. Csökkenti a hát- és a gerincsérülés kockázatát
“A plank az a fajta gyakorlat, amely engedi az izomtömeg növekedését, és egyúttal biztos lehetsz abban, hogy nem teszi ki a gerincedet és a csípődet túl nagy nyomásnak. Egy amerikai edzésért felelős bizottság szerint a planking nem csak, hogy csökkenti a hátfájást, hanem erősíti az izmokat és erős támaszt nyújt az egész gerinc számára, főleg a felső részének.”

3. Megtapasztalhatod a gyors anyagcserét
“Planking a tökéletes mód a test serkentésére, és ha minden nap elvégeznéd, akkor több kalóriát égetnél el, mint a hagyományos hasizom gyakorlatoknál, mint pl. a felülés vagy a bicska. Ezzel a gyakorlattal történő, mindennapos izomerősítés, nagyobb energiamennyiség elégetését biztosítja ülés során is. Ez akkor fontos, ha ülő állapotban, a számítógép előtt töltöd napjaid legnagyobb részét.
Ha úgy döntesz, hogy napi 10 perc edzést végzel munka előtt, vagy után, nem csak, hogy felgyorsítja metabolizmusodat, hanem biztosítja, hogy ez a gyorsaság az egész nap folyamán megmaradjon. ( Igen, még alvás közben is.)”

4. Javít a testtartásodon
“Plank edzésed tökéletesen javítja testtartásodat. A törzs erősítésével minden körülmény között képes leszel fenntartani a helyes testtartást, mert a hasizmok hatással vannak a nyak, a vállak, a mellkas és a hát állapotára.”

5. Javít teljes egyensúlyodon
“Próbáltál már valaha egy lábon állni, de nem bírtál egyenesen állni többet néhány másodpercnél? Nem azért történt, mert részeg voltál, hanem azért, mert hasizmod nem elegendően erős ahhoz, hogy megfelelő egyensúlyt biztosítson. Az egyensúly fejlesztése, plank és különböző variánsainak segítségével, fejleszti kitartóképességedet minden sportág számára.”

6. Rugalmasabb leszel, mint valaha
“A rugalmasság az egy kulcsfontosságú extra, ami a rendszeres plankeléssel jár. Ezzel a fajta edzéssel növeszted és nyújtod az összes hátsó izomzatod, és ezzel együtt feszíted a hátsó combizmokat, a láb íveit és a lábujjakat. Ha az edzéstervedbe beilleszted az oldalsó planket, akkor dolgozhatsz a ferde hasizmaidon is, ami még több előnnyel jár.”

7. A mentális előnyök tanúja leszel
“A plankelésnek sajátos hatása van az idegrendszerünkre, és javítja hangulatunkat is. Hogyan? Nos, olyan izomcsoportok nyúlnak meg, amelyek más módon hatnak a szervezetben lévő stresszre és feszültségre. Gondolkozz el rajta: egész nap ülsz, combizmaid összehúzódnak, lábaid egyre nehezebbek és a vállaidban lévő feszültségek pedig egyre nagyobbak. Ez mind az izmokban és idegekben lévő stressz okozója. A jó hír az, hogy a plank nem csak az agyat nyugtatja meg, hanem segít a szorongás és a depresszió tüneteinek a gyógyításában is – de csak akkor, ha a plank a mindennapi rutin részévé válik.”

Ami még nagyszerű a plank gyakorlásában, hogy nem kell hozzá drága kondibérlet; profi sportfelszerelés, eszközök; nem lehet kifogás a rossz idő; az időhiányra pedig végképp nem foghatjuk az edzés elmismásolását, hiszen csupán néhány perces erősítésről van szó! És még egy nagyszerű pozitívum: az egyik leghatékonyabb gyakorlat, amit végezhetsz, mert relatív kis idő elteltével is jelentős eredményt lehet elérni.

Lássuk, mit lehet még tudni erről a témáról!
“A hasizom az egyetlen izomcsoport, amelyik nem érintkezik csonttal. Ez azt jelenti, hogy támaszt kell nyújtania egész hátunknak és gerincünknek. Ugyanúgy fontos szerepet játszik a balesetek megelőzésében. Viszont ahhoz, hogy ezt a feladatot sikeresen elvégezze, erősnek és állandóan edzettnek kell lennie. Ebből kifolyólag plankingelni minden nap a megfelelő út ahhoz, hogy erősítsük törzsünket és gerincünket.”

Végezetül pedig a kivitelezése:
“Kezdd az alap plank pozícióval, alsókarjaiddal és lábujjaiddal a talajon.
• Tartsd tested egyenesen, stabilan a füledtől a lábujjakig, a hátad behajlítása nélkül.
• A fej legyen ellazulva, és a tekinteted a földet nézze.
• Az elején elég, ha 10 másodpercig ebben a testhelyzetben maradsz.
• Folyamatosan hosszabbítsd idődet 30, 45, 60 másodpercre.”
(Hozzátenném, azért lehet ezt még idővel fokozni, az 5 perc sem lehetetlen!)

Bátorkodtam összeállítani egy kis képtárat ehhez a témához kapcsolódóan. Az alábbi linkre kattintva navigálhatod magad a célzónába.
Kitartást és sok örömöt kívánok az edzéshez!
gyakorláshoz