2017. október 28., szombat

Gyilkos indulatok a Plazmacenterben


Nem is olyan régen írtam arról, mennyire szeretek “plazmáskodni”. Az ijesztő címválasztásom ellenére továbbra is mindig alig várom a szombatokat, hogy mehessek végre Békéscsabára ferezisre!😄

Múlt szombaton történt, hogy miután kényelmesen elhelyezkedtem a “fotelben”, az olvasnivalót az ölembe tettem olvasásra kész állapotban (ez egy nyitott könyvet jelentett), és szép türelmesen vártam, hogy a kedves, fiatal nővérke megkezdje a műveletet. Az előkészületek után, és még mielőtt a tűt a vénámba vezette volna, egy pillanatra kihúzott egy fiókot abból a szekrényből, ami velem szemben, pár lépésre helyezkedett el. A pillanat tovatűnt, a hölgy arcberendezése megváltozott. Igencsak!😯 Mérgesen oda is szólt a mellettem lévő pácienst pátyolgató kolleginájának, mennyire rossz ötlet volt rápillantania a telefonjára. Én ekkor kezdtem el félni. (Magamban persze röhögtem.😂) Elmém rögtön elkezdett vetíteni nekem egy filmet, amelyben a nővérke indulatosan odaront hozzám, és a véremet veszi. De az összeset!! Meg is jegyeztem hangosan (bár nem tudtam visszafojtani a nevetésem): “Na jó, most már félek! Légyszi ne rajtam töltsd ki a dühödet.” A mellettem lévő hölgy vette a lapot, rögtön rá is kontrázott: “Látod, fél a donorod!”😅

Ezek után attól féltem, de ténylegesen, hogy ha továbbra is nevetek, még a végén félremegy a tű. No de természetesen rendben lezajlott a ferezis, csak a szokásosnál is jobb volt közben a hangulat!

Elégedettségemet tovább fokozta, hogy az “operáció” végeztével elfogyaszthattam az ott kapott finom pizzaszeletet, amit a kávéautomatából díjmentesen választható finomsággal öblítettem le, majd hogy tovább segítsem a szervezetem regenerálódását, desszertként a kapott csokit és banánt is elmajszoltam.

Minden jó, ha jó a vége, úgy, mint ennek a történetnek is.

2017. október 21., szombat

Könyvmoly-találkozó


Rendhagyó munkanapom volt hétfőn, sok-sok érdekes programmal. A Békés Megyei Könyvtár október 16-án tartotta az “MKE Gyermekkönyvtáros Szekció” szakmai napját. Igazság szerint nem vagyok hivatásos gyermekkönyvtáros, de még csak igazi könyvtáros sem; ám ha a húgomat akarnám idézni: “Ne foglalkozz vele, nem ez a lényeg!”😅

Mielőtt még bárki azt gondolná rólam, hogy én csak úgy hívatlanul belógok mindenféle szakmai napokra, gyorsan elárulom, hogy a köröstarcsai könyvtárunkban lévő kolleginám íratott fel engem a regisztrációs lapra, mint önként és dalolva jelentkezőt!😁

Hétfőn reggel tehát kiválasztottam alkalomhoz illő ékszeremet (egy óriási baglyos gyűrűt), és elindultam busszal Békéscsabára, a programsorozat helyszínére. Egy körülbelül ötven főt befogadni képes teremben gyülekeztünk, ahol egy kedves hölgy pogácsával illetve kávéval kínált, majd legnagyobb meglepetésemre egy ajándékcsomagot nyomott a kezembe. No nem azért érdemeltem azt ki, mert cirkalmas autogramommal gazdagítottam a regisztrációs lapját, hanem mert az ajándék minden résztvevőnek járt. Ezek voltak a csomagban (megjegyzem, bagolyból nálam sosem elég):
                                                 ott figyel a tollba kapaszkodva a gyűrűm

A programokat nem fogom felsorolni, helyette máris idebiggyesztem a meghívót, amin minden fontos információ rajta van.

Azt viszont el kell mondanom, hogy egy percig sem unatkoztam! Nagyon élveztem az egész napot, és köszönhetően a teremben szálldogáló finom pogácsaillatnak, egy vicces kis szójáték is beugrott elmémbe. Amikor ugyanis az egyik előadó hölgy ezt mondta: “összekovácsolódik a csapat”, én bizony mintha ezt hallottam volna: “összepogácsolódik a csapat”.😂

Egy csabai-kolbász kóstolóval egybekötött szendvicsebéd és kávézás után indult a “Séta a városban” nevezetű program. Első állomásunk az ötpercnyi bandukolásra lévő Napsugár Bábszínház volt, amelynek személyesen a szívélyes igazgatója, Lenkefi Zoltán kalauzolt minket körbe az épületben. Az egyik ajtón egy táblán a következő figyelmeztetés intette az addig cserfesen csivitelő csapatot nesztelenkedésre (nem összekeverendő a meztelenkedés szavunkkal!): “Csendet kérünk! Próba van!” Szinte lábujjhegyen, lélegzet-visszafojtva óvakodtunk be ...a fiúk mindig zajos barkácsműhelyébe (van lányoknak is egy, erről később)! Odabent tehát egy egész kis asztalos-műhely működött fűrészgépekkel meg egyéb zajt okádó kütyükkel. Idegenvezetőnk elmesélte, mennyire praktikus dolog, hogy helyben vannak a bábok készítői, hiszen a színészek (akik ugye a kezükkel játszanak) gyakorta jönnek azzal, hogy itt szorít, ott csiszoljanak le belőle egy kicsikét, vagy vágni kell a végéből… Nem tudtam megállni, ártatlanul megkérdeztem: “Már hogy a kezéből?” Egy kis derült nevetés után megkaptam méltó “büntetésem”, következő állomásunk ugyanis a lengőfolyosó volt! Említettem már, hogy tériszonyos vagyok?🙈 Igen, úgy rémlik, a Spartacus-os írásomban, és azt is, hogy sikerült legyőznöm a szörnyemet. Na persze! Ott álltam durván izennégy méteres magasságban, durván izzadt a tenyerem, és durván leszidtam magamat, amiért botor módon rögtön az igazgató után léptem a függőfolyosóra, hosszú percekre elvágva magam mögött a menekülési útvonalat, hiszen a többiek mind utánam sorjáztak!😅 Szerencsére minden baj nélkül elhagyhattam a “veszélyes terepet”, ahol bizony ott hagytam izzadságtócsámat, mint érdekes leletet…

A bábszínházban már csak a “lányműhely” várt megmustrálásra, ahová belépve a duruzsoló mosógépből áradó finom öblítőillat lengett körül minket. Megcsodálhattuk, hogyan készülnek a bábok, sőt, még különböző tervrajzokba is bepillantást nyerhettünk.

A programsorozat záróakkordjaként a városban található Meseházban nézhettünk szét, ámulatba esve a szivárványszínes, múltillatú és muzsikahangú környezettől.

A végére már csupán néhány fényképet tartogatok.
könyvmolynap képei
Köszönet a szervezőknek ezért a csodás napért!🙏

2017. október 15., vasárnap

Mindennapi vitaminunk


Már régóta tervezgetem, hogy írok egy kis összefoglaló szösszenetet azokról a parányi dolgokról, amiknek elvileg még a mindennapi kenyerünknél is fontosabbak kellene, hogy legyenek. Ezek pedig a vitaminok.

Érdekes, mennyire strapabíró és alkalmazkodóképes egy kütyü ez az emberi szervezet! Még akkor is működik, ha nem kapja meg a számára amúgy nélkülözhetetlen üzemanyagokat. Maximum átcsoportosít, és elvesz innen, leépít onnan; lényeg, hogy megoldja. Csak sajnos közben meglehet, hogy megbetegszik. Vagy meggyengül ugyan, de azt nem mutatja kifelé; csak akkor vesszük észre, hogy valami nem jó, amikor már nagy a baj.😱

Mielőtt még rátérnék a lényegre, ami nem más, mint hogy mennyit segített rajtam és családomon a vitamin, elmesélnék egy rövidke történetet.
Egyik nap felvetettem a kolléganőmnek, hogy mivel rendszeresen dohányzik, így neki dupla adag C-vitamint kellene szednie a szokásos napi dózisánál. Amikor a hölgyemény ennek az anyagi vonzata miatt aggodalmaskodott, jó tanácsként megjegyeztem, vegyen a patikában aszkorbinsavat, ami egyenlő a C-vitaminnal. Az éppen ott tébláboló takarítónőnk rögtön lehurrogott engem ezzel a mondatával: "Persze, aztán meg kilyukad a gyomra a savtól!" Attól tartok, nekem meg ezen a ponton lyukadt ki az agyam a hülyeségtől…😅

Ó, jut eszembe, ez az igen tájékozott kolléganőm egy másik alkalommal ezt a kijelentést tette: - Én nem hiszek a vitaminokban.
- Igen? - gondoltam. - És a gravitációban hiszel?...😏

Kénytelen vagyok tovább csigázni a kíváncsiságot (egek, létezik egyáltalán ilyen mondat?!), ugyanis most hirtelen megrohamozott még néhány idevágó gondolat.

Valahogyan kibukott belőlem az informatikusunk előtt, hogy nem szégyellek egy-két ezer milligramm C-Vitamint befalni naponta (a kis bélpoklos, mi?🙈). Ő ijedt arccal kérdezte: “Nem sok az?” Nem! De a leghatározottabban nem!😄

Sajnos nem kerülhetem el a dolgot, lássunk néhány tényt:
  • A C-Vitamin vízben oldódó vitamin, szóval nem kell attól félni, hogy túladagolod, mert a felesleg simán ki tud ürülni a szervezetből (egyszerűen mindenféle fájdalom nélkül kipisiljük).
  • Nobel-díjjal kitüntetett büszkeségünk, Szent-Györgyi Albert (akit nem mellesleg a C-Vitamin felfedezéséért ismertek el) nem átallott idős korában nyolc-kilenc ezer mg C-Vitamint magába zúdítani. De “csak” mert beteg volt. Amúgy megelégedett a napi 1000 mg-mal. (Vagyis ezerrel szedte a vitamint.) Kilencvenegy évesen halt meg, és nem, nem C-Vitamin túladagolásban.
  • Igenis túl lehet adagolni a C-Vitamint! Persze csak extrém módon. Okos emberek kiszámolták a halálos adagot: 70 kg-os embernek közel 1 kg (!) C-Vitamint kellene belapátolnia, hogy feldobja a pacskert.

Kérdésem ezek után: nem röhej, hogy a nagytudású “szakemberek” a felnőtt ajánlott bevitelt 80 mg-ban állapították meg? Nem, nem röhej. Botrány! Ugyanis nem a vitamin veszélyes, hanem azok a kapzsi emberek, akik a népet félrevezetve igyekeznek minél több betegséget generálni, hogy a drága, kedves gyógyszeripar tovább hízhasson…

Egészen harmincnégy éves koromig én sem igen törődtem azzal, vajon megadom-e a szervezetemnek a tökéletes működéséhez szükséges tápanyagokat, vitaminokat. Aztán egyre több ilyen jellegű cikket, könyvet kezdtem el olvasni (többek között az általam is oly’ nagyra becsült Dr. Lenkei Gábortól több könyvet). És kezdtem megvilágosodni. És változtatni az életmódomon. Persze régen előfordult, hogy hébe-hóba megvettem egy-egy doboz hagyományos, patikában kapható multivitamint, de őszintén szólva semmilyen hatást nem vettem észre magamon. Hacsak nem annyit, hogy karcsúbb lett tőle a pénztárcám. Utólag persze megtudtam, képtelenség, hogy egyetlen kapszulába beleférjen az egy napra elegendő összes szükséges tápanyagocska (nyomelemek, ásványi anyagok, vitaminok)!

Akkor most már ideje, hogy rátérjek a lényegre. Ezeket a változásokat tapasztaltuk, amióta rendszeresen szedjük a Lenkei "Alap Vitamincsomagot", kollagénnel kiegészítve:
- férjemnek és nekem is megszűnt a fogínyvérzése,
- sokkal ritkábbak és gyengébbek a menstruációs görcseim,
- sógornőm rendszeresen lebetegedett a menzesze alatt, ez teljesen megszűnt,
- sógorom ízületi fájdalmai jelentősen csökkentek,
- megszűnt a fájdalom a térdemben,
- már alig fordul elő nálam migrénes fejfájás, ami azelőtt havonta többször is megtámadott,
- a hajam és a körmöm is úgy nő, mint a vadkender,
- férjemmel gyorsabb sebgyógyulást tapasztaltunk,
- fáradhatatlannak érzem magam,
- jobban alszok, pihentebben ébredek,
- és a végére egy számomra vicces jelenség: post-it sárga színű a vizeletem.😂

Azt is töredelmesen be kell vallanom, hogy amikor egy kis anyagi nehézség miatt két hétig nem tudtam szedni a vitaminokat, azt éreztem, hogy kezd megrendülni az egészségi állapotom. Ezenfelül azt is el kell mondanom, hogy a fenti pozitívumokat már azzal sikerült elérnem, hogy csak minden másnap szedem az Alap csomagot.

Összefoglalva tehát: “nem kell félni, nem fog fájni!” Nyugodtan szedhetjük a vitaminokat! Ám ha valaki ettől is nagyobb bátorításra vágyik, íme Szent-Györgyi Albert egy megrendítő jelentésű (és jelentőségű) mondata:
"A vitamin olyan anyag, amely akkor okoz betegséget, ha nem esszük meg."

2017. október 8., vasárnap

BFF


Egy tömör és kifejező címet szerettem volna választani ennek a bejegyzésnek, ezért döntöttem úgy, hogy a “legjobb barátok örökké” angol megfelelőjének kezdőbetűit használom fel.

Igazán érdekes dolog, ahogyan a barátságok kialakulnak. Vannak, akik szinte már pólyás koruktól egy életre kötődnek egymáshoz, és vannak, akik felnőtt fejjel találnak olyan embert, aki hasonlóan gondolkodik, és akire bármikor lehet számítani. Nekem is van ilyenem, nevezetesen Judit.💕

Londonban sodorta őt az életembe az az áldott jó szél! Mindössze három hétig dolgoztunk egy helyen, és az az érdekes, hogy ott nem is igen beszélgettünk. Persze hozzá kell tennem, azért nem, mert ha meg mertünk szólalni, a csoportvezetőnk úgy üvöltözött velünk, mint valami fába szorult sakál! Nem elég, hogy abban a fűtetlen raktárban télen nagykabátban kellett dolgoznunk (csak hogy elkerüljük a fagyhalált), még megszólalnunk sem lehetett.😒 (Jut eszembe, erről a gonosz nőszemélyről már írtam A boszorkány című bejegyzésemben.) Levegőt venni is csak halkan lehetett. Ám elég ennyi a szívmelengető nosztalgiából!😅

Tehát adott volt a hely, ahol megismerkedtem Judittal. Messze laktunk egymástól, ezért nem találkoztunk valami gyakran, mégis kialakult közöttünk egy szoros kötelék.

Időközben férjemmel itthon telepedtünk le, ám ezzel ellentétben Judit Angliában tervezi a jövőjét. Persze rossz ez így, ám ő valahányszor hazarepül, nem mulasztja el, hogy minket is meglátogasson. Pedig nem kis kitérő neki, hogy elkocsikázzon idáig, mégis rám szánja azt az időt, ami a sok-sok utazással jár!😇

Legutóbb szeptember 25-én látogatott meg minket Judit, és nálunk is aludt. Szuper volt! Számomra egy piros betűs ünnep! Elmentünk együtt a helyi kis Coop-ba is, ahol drága barátnőm ismét kimutatta, mennyire figyelmes: mindegyik állatkánknak vett valami finom jutalomfalatot. Azt pedig már fel sem sorolom, mi mindennel érkezett hozzánk, mert még zavarba jönne (tudom ám, hogy elolvassa majd ezt a bejegyzést)! Rosszabb esetben pedig már megint megríkatom szegényt.😁

Végezetül mit is írhatnék? Szívből remélem, hogy a Te életedben is van legalább egy olyan drága személy, mint az enyémben Judit. Hisz’ tudod: “Mindig kell egy barát!”


2017. október 1., vasárnap

Kötődés


Pupilla nevű féléves cicusom szobafogságban van. Mielőtt azonban bárki elkönyvelne kegyetlen, kőszívű gazdinak, elmondom a részleteket.

Szóban forgó cicalányt csütörtökön életében először megkocsikáztattam. Szegénykémet nem egy karneváli hangulatú kirándulásra vittem, hanem az állatorvosunkhoz ivartalanításra.🙈

Maga a műtét nem jelenthetett nagy traumát a kis ártatlankámnak, hiszen altatásban végezték. Ám két órával később, már otthon, amikor ébredezett, nyilvánvalóan nem egy cicakarneválon érezte magát.

Alapvetően Pupilla (és Tornádó is) kinti cica, ám az orvos tanácsára berendeztünk a kis betegnek egy lábadozót a lakásban. A dolgozószobánk az utóbbi időben úgyis lomtárnak kezdte álcázni magát, ezért őt választottuk ki a nemes feladat betöltésére.😄 Bekerült a cicakosár, plusz két matrac (nekem, hogy azon kényelmesen babusgathassam a cicalányt), ezenkívül még egy doboz (amolyan bunkernek), kajás tálkák, vizes tálka, és persze a “női mosdó” szerepét felvállaló macskaalom a sarokban.

No, a műtét napján Pupillácska még bágyatag volt, nem evett, nem ivott, csak feküdt csendben a kosarában. Másnap azonban mintha kicserélték volna! A reggelit jó étvággyal befalta, kitartó unszolásomra ivott is, ráadásul amikor a mellkasomra telepedett, hálásan dorombolt nekem. Sőt, annak ellenére, hogy nem érzem magamat kalácsképűnek, a cicusom mégis folyamatosan “dagasztott” engem.😂 Ja, és a fájdalomcsillapítóját is minden zokszó nélkül elropogtatta. A doktornő elmondta, hogy az állatoknak szánt gyógyszerek általában ízesítettek, hogy megkönnyítsék a gazdik életét. Hát igen. Próbáld csak meg elmagyarázni az állatodnak, miért kell bevenni a keserű pirulát…😏

Na de most jön a lényeg! A cicám megérezhette, hogy hiába tettem ki őt ennek a megpróbáltatásnak, mégsem akarok rosszat neki (persze ezt többször el is mondtam, még a műtéte előtt); és azt is biztosan megértette, mennyire törődök vele, ugyanis végre kialakult közöttünk egy igazi kötődés. Nehéz ezt elmagyarázni, mindenesetre én ezt biztosan tudom. Érzem. És abban is hiszek, hogy a cicám felé áradó szeretetem és törődésem segítette a gyógyulását.💗 Ez egyébként érdekes dolog. Hiába sugárzom kifelé magamból ezt a rengeteg szeretetet, mégis úgy érzem, hogy többszörösen kapom vissza. Ez persze más élőlényekre, emberekre is vonatkozik. Éppen ezért nem szabad fukarkodni vele, vagy sajnálni. Ha adunk, azzal nem leszünk kevesebbek.

Visszatérve Pupillára, azt sem akartam ám, hogy mindenféle átmenet nélkül szobacicát faragjak belőle, ezért a felügyeletem mellett kint volt az udvaron egy-egy órácskát mindennap. Hétfőtől (amikor is vége a szabimnak), az ebédszünetekben majd hazaszaladok kiengedni őt, ám éjszakára ismét bevisszük majd, meg ne fázzon a lelkem.

Végszónak mi mást is írhatnék, mint ezt: Tornádó a világért sem vallaná be - mert az méltóságán aluli lenne -, de hiányzik neki a kis cicabarátja!😸

a műtét napján

üdvözlés

Bogár is örül

kötődés