Kötődés

Pupilla nevű féléves cicusom szobafogságban van. Mielőtt azonban bárki elkönyvelne kegyetlen, kőszívű gazdinak, elmondom a részleteket.

Szóban forgó cicalányt csütörtökön életében először megkocsikáztattam. Szegénykémet nem egy karneváli hangulatú kirándulásra vittem, hanem az állatorvosunkhoz ivartalanításra.🙈

Maga a műtét nem jelenthetett nagy traumát a kis ártatlankámnak, hiszen altatásban végezték. Ám két órával később, már otthon, amikor ébredezett, nyilvánvalóan nem egy cicakarneválon érezte magát.

Alapvetően Pupilla (és Tornádó is) kinti cica, ám az orvos tanácsára berendeztünk a kis betegnek egy lábadozót a lakásban. A dolgozószobánk az utóbbi időben úgyis lomtárnak kezdte álcázni magát, ezért őt választottuk ki a nemes feladat betöltésére.😄 Bekerült a cicakosár, plusz két matrac (nekem, hogy azon kényelmesen babusgathassam a cicalányt), ezenkívül még egy doboz (amolyan bunkernek), kajás tálkák, vizes tálka, és persze a “női mosdó” szerepét felvállaló macskaalom a sarokban.

No, a műtét napján Pupillácska még bágyatag volt, nem evett, nem ivott, csak feküdt csendben a kosarában. Másnap azonban mintha kicserélték volna! A reggelit jó étvággyal befalta, kitartó unszolásomra ivott is, ráadásul amikor a mellkasomra telepedett, hálásan dorombolt nekem. Sőt, annak ellenére, hogy nem érzem magamat kalácsképűnek, a cicusom mégis folyamatosan “dagasztott” engem.😂 Ja, és a fájdalomcsillapítóját is minden zokszó nélkül elropogtatta. A doktornő elmondta, hogy az állatoknak szánt gyógyszerek általában ízesítettek, hogy megkönnyítsék a gazdik életét. Hát igen. Próbáld csak meg elmagyarázni az állatodnak, miért kell bevenni a keserű pirulát…😏

Na de most jön a lényeg! A cicám megérezhette, hogy hiába tettem ki őt ennek a megpróbáltatásnak, mégsem akarok rosszat neki (persze ezt többször el is mondtam, még a műtéte előtt); és azt is biztosan megértette, mennyire törődök vele, ugyanis végre kialakult közöttünk egy igazi kötődés. Nehéz ezt elmagyarázni, mindenesetre én ezt biztosan tudom. Érzem. És abban is hiszek, hogy a cicám felé áradó szeretetem és törődésem segítette a gyógyulását.💗 Ez egyébként érdekes dolog. Hiába sugárzom kifelé magamból ezt a rengeteg szeretetet, mégis úgy érzem, hogy többszörösen kapom vissza. Ez persze más élőlényekre, emberekre is vonatkozik. Éppen ezért nem szabad fukarkodni vele, vagy sajnálni. Ha adunk, azzal nem leszünk kevesebbek.

Visszatérve Pupillára, azt sem akartam ám, hogy mindenféle átmenet nélkül szobacicát faragjak belőle, ezért a felügyeletem mellett kint volt az udvaron egy-egy órácskát mindennap. Hétfőtől (amikor is vége a szabimnak), az ebédszünetekben majd hazaszaladok kiengedni őt, ám éjszakára ismét bevisszük majd, meg ne fázzon a lelkem.

Végszónak mi mást is írhatnék, mint ezt: Tornádó a világért sem vallaná be - mert az méltóságán aluli lenne -, de hiányzik neki a kis cicabarátja!😸

a műtét napján

üdvözlés

Bogár is örül

kötődés