Az utolsó?

Egy ideje egyre inkább magamba fordultam, elcsendesedtem, és azt éreztem, hogy többé nem akarom senkivel sem megosztani a gondolataimat. Ez az érzés akkor tetőzött igazán, amikor elkészült a legújabb tetoválásom, és a környezetemtől jött az értetlenkedés, szemöldökfelhúzás, további értetlenkedés.

Igen, a bőröm alá karcoltattam azt, amiben száz százalékosan hiszek; amivel azonosulni tudok, és amit kép-viselek. Ezt a szívembe is belevéstem, csak azt mások nem látják.

Nem egy ember szegezte nekem a kérdést, hogy mi lesz, ha visszatérek, és újra húst fogok enni. Ilyen nem lesz. Soha!! A gondolatától is hányingerem van, hogy bomlásnak indult állattetemet (=húst) rakjak a számba. Még álmomban sem vágyok rá, és ezt szó szerint lehet érteni. Többször is álmodtam arról, hogy hússal kínáltak, és én nem fogadtam el.

A legjobban azonban az a beszólás fájt, amit egy munkakerülő, nemtörődöm és felvilágosulatlan embertől kaptam. Ránézett a tetoválásomra, elkezdte forgatni a szemét, és kijelentette, hogy engem be kellene záratni a diliházba.

Miért is?! Azért, mert az új életmódommal több száz állat életét mentem meg évente, és amiért nem járulok hozzá a szenvedésükhöz, a kizsákmányolásukhoz és lemészárlásukhoz? Vagy azért kellene engem bezáratni, mert odafigyelek arra, hogy mekkora ökológiai lábnyomot hagyok a Földön, aminek az emberiség már a lelkét is kitaposta? Netán közveszélyes vagyok, amiért békés táplálkozást követek, amivel nem ártok senkinek, és még az egészségemre is vigyázok? Nem értem…

Miután teljesen és véglegesen áttértem a növényi étrendre, sorra jöttek a haverok piszkálódásai is. Azzal “poénkodtak”, hogy húst kellene ennem, meg így a növényeket gyilkolom, azok szenvednek miattam, és hasonlók. Számomra azonban ezek a csipkelődések egyáltalán, kicsit sem viccesek, és amikor elegem lett, és szóltam, hogy ez engem rosszul érint, akkor pedig megkaptam, hogy nebáncsvirág vagyok. Megint ismételni tudom magam: nem értem. Én egyszer sem szóltam még be senkinek, nem “poénkodtam” azzal, hogy figyelj csak, milyen érzés bérgyilkosnak lenni? Mert aki fizet azért, hogy valaki más lemészároljon helyette egy ártatlan, védtelen érző lényt (tudod, amikor átvágják az állat torkát, miközben a szemében ott van a rettenet, körülötte halálsikoly, és annak az élőlénynek a meleg vére sugárban spriccel, ahogy a szíve az utolsó adag vért pumpálja magából kifelé, majd eltűnik belőle az élet), nos, lássuk be, ez bérgyilkosság. Érdekes, hogy amikor ez szóba kerül, az emberek kifakadnak: “Jaj, ne mondj már ilyet!” Miért? Fáj az igazság? Rosszul érint, hogy a részese vagy? Nem esik jól belátni, hogy gyenge vagy változtatni; vagy annyira közömbös lettél, hogy kiveszett belőled az együttérzés és a könyörület, ami az embert emberré teszi?

Jó, nem mondok ilyet. A szíved mélyén (valahol a leges-legmélyén) akkor is tudod, hogy ez így nagyon nincs rendben.

 

Annak is nagyon tudok “örülni”, amikor a mindenevő jóakaróim megpróbálnak azzal riogatni, hogy csak várjam ki a végét, mert úgyis hiánybetegségem lesz, meg el fogok sorvadni. 😂 Na jó, ezen csak nevetni tudok. És ezt olyan mondja nekem, aki százhatvan kilós, szó szerint majdnem a halálba zabálja magát, és életében még egyetlen hiteles cikket/tanulmányt/könyvet el nem olvasott a témával kapcsolatban, egyetlen előadást vagy dokumentumfilmet nem nézett meg, és persze ki sem próbálta a növényi étrendet, csak az alapján okoskodik, amit a tévében és az újságokban hazudnak neki. És az ilyen embernek az egészségi állapotáról jobb nem is beszélni, mert az katasztrofális. 😑

Érdekes például, hogy az elmúlt egy évben (amióta kizárólag növényi étrenden vagyok) többször is adtam vért, és egyszer sem dobták vissza azzal, hogy bocsi, hiánybetegséged van, hiányzik a hús a szervezetedből. Bizony jött az sms a Vöröskereszttől, hogy köszönik szépen a véremet, felhasználták egy beteg gyógyulásához. Egyébként pedig már írtam arról, hogy mennyi pozitív dolgot tapasztaltam a békés étrendemnek köszönhetően, amelyről, ha kíváncsi vagy rá, itt olvashatsz:

Élet növényi alapokon

Ha már a pozitív dolgoknál tartunk, itt ragadnám meg a pillanatot, hogy egy igazán jó könyvet ajánljak Neked, amennyiben valóban érdekel a saját és szeretteid egészségének megőrzése.

Van a tarsolyomban még egy izgalmas olvasnivaló, ami lényegesen rövidebb, mint a fentebb említett könyv. Érdemes elolvasni. Szerintem elgondolkodtató (és egyben rémisztő is), bár sajnos azt látom a környezetemben és a világban egyaránt, hogy mindezzel valahogy nem törődnek az emberek. Pedig nagy a baj. Nagyon nagy a baj.

Válts növényi étrendre a környezetedért!

Az a nagy helyzet, hogy eljutottam egy olyan szintre, amikor már nem is próbálom megérteni, miért így működik a világ. Miért fontosabb a pénz az élhető jövőnknél? Miért fontosabbak a tárgyak, mint az élőlények? Miért nem törődünk saját magunk és szeretteink jóllétével és egészségével; miért fogadjuk el az értelmetlen és felesleges szenvedést, pusztítást, gyilkolást; miért, Istenem, miért kerülnek a kukába a legyilkolt állatok testrészei az emberek esztelen, túlzásba vitt és átgondolatlan vásárlásai következtében? 😔

De talán a válasz egyszerűbb, mint gondolnánk.

“Az állathasználat 99%-a csupán kényelemből, megszokásból vagy élvezetből történik.”

Gary L. Francione

Sokáig azon gondolkodtam, hogy feladom. Nem írok többé, mert nincs kinek. Nincs értelme. Az emberek többségét ugyanis ezek az egyébként fontos és a jövőnket befolyásoló dolgok nem érdeklik. A pénz utáni hajsza, magamutogatás, versengés, feljavított hamis képek mutogatása… na az annál inkább. Mégsem tehetem meg, hogy feladom! Az állatokért újra és újra bele fogom kiáltani a világba az igazságot. Újabb platformokon. Hátha mások is felébrednek, mint én egy évvel ezelőtt.

Stefan Sundström svéd énekes gondolataival zárom le bejegyzésemet:

“Elhaladok az újságárus előtt, olvasom a szalagcímeket: gyilkosságok, híres emberek partijai, a koldulás betiltása, újonnan megválasztott pártvezetők javaslatai. És én arra gondolok, hogy együtt ülünk egy autóban, amely teljes sebességgel rohan a sziklafal felé, és mi azon vitatkozunk, hogy milyen zene szóljon.”

Áldott szabadság - 7. nap

Ha egy mondatban akarnám összefoglalni a nap eseményeit, azt mondanám, hogy tizennégy órát utaztam. Na de utazásom során történt ez-az, ami megérdemel további néhány szót.

Judit barátnőm volt olyan drága, és hajnal hatkor felkerekedett velem, hogy elkísérjen egészen a Victoria Coach Stationig, ahonnan az a busz indult, amelyik elvitt a Luton reptérre. Tulajdonképpen a sorban kígyózva konstatáltam, ami aznap várt rám, és döbbenten fordultam Judithoz: “Egek, én egész nap utazni fogok??” 😅

Ezen a napon nem sok képet készítettem, ám a buszállomást érdemes megtekinteni. A neten keresgélve az alábbi fotót találtam:

Utolsó külföldi napomon érdekes dolog szemtanúja voltam. Az állomáson egy fiatal párocska szemmel láthatóan tanácstalanul álldogált, nem tudván, melyik sorban várakozzanak a megfelelő buszra. Elhaladt mellettük egy buszsofőr, és kérés nélkül, kedvesen és türelmesen útba igazította őket, pedig még csak egy nyelvet sem beszéltek. Ezzel szemben, amikor már itthon voltam, és a Ferihegyi reptér előtt vártam a busz indulására, ami a városba vitt, a következő jelenet zajlott az orrom előtt.

A buszsofőr mellett állt egy ember, aki a felszállók jegyeit ellenőrizte. Odalépett hozzájuk egy kisgyerekes anyuka, és bátortalanul megkérdezte, hogy hol szállhat fel. (Az első ajtó ekkor még zárva volt.) A jegyeket ellenőrző ember a középső ajtó felé intett, és amikor a hölgy távozott, a sofőr bunkó módon kifakadt: “Hát nem látja, b. meg, hogy ott nyitva van?!”

No comment.

Na de térjünk vissza még egy kicsit Londonba. Miután barátnőmmel jól megölelgettük egymást, felszálltam a buszra, és a reptérig kellemesen elzötykölődtem. Miután a sofőr segített kiemelni a csomagtartóból a bőröndömet, megköszöntem neki, hogy biztonságosan elfuvarozott minket, és további szép napot kívántam.

A reptéren a becsekkolás során hogy, hogy nem, többek között engem választottak ki szúrópróbaszerűen egy alaposabb ellenőrzésre. Mondjuk nem volt nagy kunszt az egész ceremónia: csak le kellett vennem a lábbelimet, és beállni két kapu közé mozdulatlanul várva, hogy jól átvilágítsanak. Mindezek után összeszedtem a motyómat, és nem maradt más hátra, mint várni, várni, és türelmesen várakozni. 😏

Ismét teszek egy kis gondolati kitérőt.

Mielőtt még Londonba repültem volna Judittal, elhatároztam, hogy ott majd veszek magamnak egy angyalkás, vagy angyalszárnyas medált. Az a helyzet, hogy ott tartózkodásom alatt nem találtam meg a megfelelő darabot, még a greenwichi bolhapiacon sem. Már-már feladtam a reményt, és beletörődtem, hogy akkor majd Magyarországon keresgélek tovább, amikor végre rátaláltam! A terminál egyik üzletében vettem magamnak vizet az útra, és a kasszánál várakozva min akadt meg a szemem, na min?

Végre elérkezett a gép indulásának ideje. Mivel volt nálam olvasnivaló, így hamar és kellemesen telt el az a röpke két óra, amit a felhők fölött töltöttem. Leszállva azonban sajnos azonnal visszacsöppentem a mai magyar valóságba, amikor is Ferihegyen szembesültem a buszsofőr flegma bunkózásával. Érdekes módon tavaly is meg kellett tapasztalnom egy hasonló hozzáállást, amiről alább írtam:

Hét nap élményei - 7. nap, vasárnap

Egyre inkább a délutánban jártunk, amikor sikeresen eljutottam a Keleti Pályaudvarra, ahol megvettem a jegyemet Mezőberényig. A pénztárnál kellemes élményben volt részem, ugyanis a pénztáros hölgy egy őszinte mosoly kíséretében megdicsérte a táskámat, hogy milyen szép. Tulajdonképpen ez a kedvenc táskám, és nem csak azért, mert Judittól kaptam ajándékba a tavalyi londoni kiruccanásom alkalmával, hanem azért is, mert nagy, erős, praktikus, és így néz ki:

A vonat indulásáig volt még egy órám, amit sétálással töltöttem el. A pályaudvar körül bóklásztam, csak úgy céltalanul. A sok várakozás és ücsörgés után jólesett mozogni egy kicsit. És persze hazáig még további közel két és fél órát kellett ülnöm, tehát érdemes volt beindítani a vérkeringésemet. 😎

A mezőberényi állomástól szerencsére megint sétálhattam egy jót. Végre aztán este nyolcra értem haza, kissé elcsigázva. A házunkhoz közeledve azonban rögtön repesni kezdett a szívem: a két cicánk ott várt rám a bejárati ajtó előtt, és édesen dörgölőzve fejezték ki, hogy mennyire vártak már haza! 😻

Tibi azon a héten délutános volt, így őt csak másnap ölelhettem át.

Miután odabent leraktam a cuccaimat, első dolgom volt szervírozni a vacsorát a két szőrmóknak. A nagy igyekezetben (és talán fáradt is voltam már) sikeresen összetörtem az egyik ételes tálkát. Ez még nagyon hiányzott nekem… 😒 A tönkrement adagot tehát feltakarítottam az üvegszilánkokkal együtt, és egy másik adag konzervet tálaltam fel Pupillácskának, Tornádó uraság ugyanis addigra magán kívül, hörögve-zörögve evett, ahogy szokott. 😸

Elérkezett végre az én időm: beleereszkedtem egy kád forró vízbe, és ott zombultam vagy fél órán keresztül. Lefekvés előtt még erőt vettem magamon, és nagyjából kirámoltam a bőröndömet, aztán beestem végre az ágyba.

Végezetül már csak egy dolgom maradt aznapra: hálát adni az újabb nagyszerű, élményekkel teli kikapcsolódásért, és amiért biztonságosan hazaértem kényelmes, békés otthonomba, a szeretteimhez. 😇

Áldott szabadság - 6. nap

Mivel nem űzött minket a tatár, így a legnagyobb nyugalommal aludtunk addig, amíg a hasunkra sütött a nap. Ébredés után első dolgunk volt megtankolni a szervezetünket. Barátnőm zabkását készített reggelire, amit bogyós gyümölcsökkel dobott fel.

Judit csak annyit árult el az aznapi programról, hogy sokat fogunk buszozni. Megfelelő mennyiségű hideg élelmet pakoltunk hát a táskánkba, majd nekivágtunk a nagyvilágnak.

Volt szerencsém Londonban élni másfél évig, ezért jól tudtam, hogy a város valóban hatalmas, és bizony nem különösebben meglepő dolog két, két és fél órát utazni a célig.

Emeletes busszal mentünk, és sikerült ügyesen elfoglalni a legjobb helyeket (az emeleten, legelöl). Amióta hazaköltöztünk Tibivel, egyedül talán csak a “double-decker” utazás élménye hiányzik kicsit.

Miután leszálltunk, sétáltunk egy keveset, majd ahogy befordultunk az egyik utcasarkon, a következő látvány tárult elém:

Ámulva kérdeztem Judittól: “És te ezt tudtad?” Ő persze csak vigyorgott elégedetten, mert látta rajtam, mennyire lenyűgöz a hely.

Annyit mondhatok, ha valaha Londonban jársz, látogass el Greenwichbe megnézni a Cutty Sarkot, ami a világ egyik leghíresebb teaszállító vitorlás hajója.

Első dolgunk volt betérni a Starbucksba, hogy kicsit felfrissítsük magunkat. Judit kávét rendelt magának, én pedig egy vegán málnás-csokis sütit. Mmmm, mennyei volt! Ráadásul a mellettünk lévő asztalnál egy édes pofa kutyus is ott volt a gazdijával.

Egyszerűen lelket melengető volt a kellemes napsütés, a környezet, és a tudat, hogy szabadságon vagyok, tehát nyugodtan lazíthatok. Leültünk egy padra, csodáltuk a Temzét, gyönyörködtünk a túlsó parton méltóságteljesen tornyosuló épületekben, néztük a körülöttünk lévő embereket, és csak úgy voltunk.

Judit aznapra tartogatott számomra még egy meglepetést. Mielőtt hazaindultunk volna, betértünk a bolhapiacra, ahol egy hangulatos csarnokban árulták portékáikat az árusok. A levegőben különböző ételek illata terjengett, körülöttünk mindenhol emberek; és élettel teli, folyamatos zsongás csiklandozta a fülemet.

Az árusok többnyire Londont ábrázoló, London feliratú, vagy angol zászlóval díszített tárgyakat kínáltak. Lehetett ott kapni táskát, pólót, kulcstartót, hűtőmágnest, képeslapot… á, de nem is sorolom, mert jóformán mindent! Más standokon antikvár dolgokat láttunk: könyveket, ékszereket, szóval csupa kincset. Jó volt ott bóklászni.

Elemózsiánk fogytán volt, és hosszú út várt még ránk, ezért korai uzsonnánkat a Subway gyorsétteremben fogyasztottuk el. Külön öröm volt számomra, hogy többféle vegán szendvicsből is választhattam. Végül emellett a finomság mellett döntöttem:

Úgy kétórányi buszozást követően rendben hazaértünk. Amíg Judit elkészítette a vacsoránkat, addig összepakoltam a bőröndömet, és kikészítettem a ruháimat másnapra, mert bizony korán kellett kelnünk. Szabadságom hetedik napján ugyanis egy megautazás várt rám - hazáig.

Down by the riverside

Áldott szabadság - 5. nap

Másnaposság nélkül ébredtünk ezen a szép vasárnap reggel. Miután elkészítettük a reggelinket, igen jóízűen el is fogyasztottuk.

Ezután kicsit ejtőztünk, majd összepakoltuk a felszerelésünket, és elindultunk a közeli edzőterembe lábazni. Előzetes közös “élményekből” kifolyólag igencsak tisztában voltam vele, milyen mókában lesz részem Judit irányítása alatt… 😅

A forgatókönyv egyébként a következő szokott lenni a közös edzéseink során: Judit megmondja, milyen gyakorlatból mennyit csináljunk. Az elején lelkes és elszánt vagyok. Az X-edik gyakorlatnál kicsit sajnáltatom magam, és nyavalygok. Erre ő ráncba szed, hogy igenis bírom! Én bedurcizok, mert fáj, de megemberelem magam, és miközben szidom a barátnőmet, természetesen megcsinálom, amit mond. Szóval működik a dolog! Judit persze tisztában van vele, hogy olyankor “utálom” őt (pusztán szeretetből), de csak kiröhög lelketlenül. 😒😄

Az edzést követően hazasétáltunk, majd egy-egy gyors zuhany után megebédeltünk (házi fitt-fánkot ettünk).

Délutánra egy laza buszozást és csavargást terveztünk. Betértünk többek között egy Swarovski üzletbe is. Hú, hát ami ott volt! Nem azt mondom, hogy ami szem-szájnak ingere, hanem inkább ami szemnek és léleknek kényeztetése! A bejegyzés végén több kép és videó lesz látható egy klipbe ágyazva, ám mivel a Google volt olyan kedves, és meglepett egy kis zenés összeállítással a telefonommal készített anyagokat felhasználva, ízelítőül, íme:

Miután hazaértünk, újabb meglepetésben volt részem: Judit készített nekem egy isteni, illatos forró fürdőt. Tudta jól, mi kell a megfáradt izmoknak! Igazán jólesett megpihenni a vízben. 😌

Egy könnyű vacsorát követően úgy döntöttünk, hogy megnézzük a legújabb dokumentumfilmet Beyoncé életéről. Eleve ő a kedvenc énekesnőm, de emellett példaértékű az is, amit magánemberként produkál. Hatalmas önfegyelemmel és kitartással, meg persze kemény munkával elérte, hogy szülés után újra visszanyerje csodás alakját. Sokan talán azt gondolják, mindent készen kap, holott bizony keményen megdolgozik a sikerért.

Ez volt tehát az ötödik nap élménybeszámolója, amelyhez alább tekinthető meg egy kis audiovizuális összefoglaló, amelyet férjemmel készítettünk.

Jó szórakozást kívánok hozzá!

Londonweekend 😎

Áldott szabadság - 4. nap

Azzal kezdődött a reggelem, hogy teljesült a kívánságom, amit előző este gondoltam ki. 😇 Többnyire minden napomat egy félórás meditációval kezdem. Azt találtam ki, milyen jó lenne, ha a beállított ébresztés előtt fel tudnék ébredni, hogy legyen időm erre a reggeli rituáléra. Így aztán sikeresen meg is ébredtem magamtól - hajnali 3-kor! 😅 Bármilyen korán ébredek is fel, már nem tudok újra elaludni. Így amíg a többiek édesdeden aludtak, szép csendben meghallgattam egy-két előadást a YouTube-on.

Miután barátnőmmel összekészítettük magunkat, elbúcsúztunk kedves vendéglátónktól, majd elvittük a kölcsönautót egy helyre, ahol Judit ismerőse már várt ránk, hogy kivigyen minket a reptérre. Ott aztán a gép indulásáig túl sok izgalomban nem volt részünk. Hacsak abban nem, hogy az ellenőrző kapu előtt kígyózva döbbentem rá: nekem még tele van folyadékkal a kedvenc kulacsom! Nyilván nem akartam megválni tőle, így barátnőm segítségével gyorsan leküldtem a tartalmát.

Maga a repülőút is eseménytelenül telt. 820 km/h-val hasítottunk 11.500 m magasan, ragyogó napsütésben, -58⁰C-ban.

 

Landolás után az utasok hozták szokásos formájukat: még szinte gurult a gép, máris csatolták ki a biztonsági övüket, és tülekedtek, hogy elsőként szállhassanak le a gépről. Biztosan valahogy a tudomásukra jutott, hogy csak az első húsz ember szállhat le, a többieknek vissza kell repülnie… 😏 Na, mindegy. Judittal szokásunkhoz híven türelmesen vártunk a helyünkön, amíg eloszlott a tömeg.

A Luton reptéren már várt minket Judit egy barátja, így idén nem tömegközlekedéssel utaztunk be London szívébe. A nap további részére nem terveztünk semmi extrát. Kipakoltuk a bőröndjeinket, elsétáltunk kajáért a Sainsbury’s-be, aztán nekiültünk Shrek-maratont nézni, miközben természetesen beszélgettünk, hiszen mégiscsak nők vagyunk! 😁 Két rész között összedobtunk magunknak egy finom vacsorát, majd utána drága barátnőm elővette az aznapi meglepetését:

Az utazással telt hosszú nap végére kellemesen elfáradtunk testileg-szellemileg egyaránt, így este nemigen volt gondunk az elalvással. Egy újabb csodás napot magunk mögött hagyva tértünk hát nyugovóra.

Áldott szabadság - 3. nap

Ez az a nap, amelynek élményeiről nem készítettem valami sok (audio)vizuális dokumentumot. Mindössze 1 db kép és 1 db vidó lapul a tarsolyomban. 🙈 Na de lássuk az eseményeket!

Még nyáron beiratkoztam egy Segédkönyvtáros tanfolyamra, ami szeptemberben indult. Az oktatás valami csodálatos helyen, az Országos Széchényi Könyvtár épületében zajlik, a Budai várban! Ezt a képet választottam a netről:

Az időzítés nem is lehetett volna optimálisabb az ECDL szintfelmérő megírására, ugyanis Judittal szombaton repültünk Londonba, és előző nap, pénteken mérték fel a tudásunkat. Férjem segítségével alaposan felkészültem, így a sikeres teszt jutalma az lett, hogy mentesültem a 68 órás tananyagegység elvégzése alól. 😏

És most jön az érdekes rész, ami ismét a gondolataink, illetve a kimondott szó teremtő erejével kapcsolatos. Szóval vigyázz mit kívánsz, mert teljesül!!

Előzetes egyeztetéseket követően erre a napra időzítettem magamnak egy új tetoválás felvarratását. Az is hagyománnyá kezd válni, hogy amikor Judit hazarepül, együtt megyünk el egy profi tetováló mesterhez Pesten. Azzal sajnos nem számoltunk, hogy a sulival kapcsolatos tájékoztató, valamint a szintfelmérő elhúzódik, így én szépen lemaradok a tetoválásról. 😭 Ezt azonban tudat alatt én intéztem így magamnak.

Aznap reggel drága barátnőm elfuvarozott egészen az OSZK épületéig. Ahogy közeledtünk, csak ámultam a ragyogó napsütésben pompázó épület látványától, és megszólaltam: “Ó, én ezen a szép helyen akarok maradni egész nap, te meg majd értem jössz, jó?”

A terv persze az volt, hogy sitty-sutty végzek, és tömegközlekedéssel eljuttatom magam a tetkós srác műhelyéig, ahol addig Judit kínlasztja magát. Ehhez képest a tájékoztatás is elhúzódott, ráadásul amint leültünk a gépteremben, hogy megírjuk a tesztet, hogy, hogy nem, elment az áram! Persze idővel visszatért, de ennek köszönhetően megkaptam, amit akartam, mert ott maradtam délutánig.

Egy röpke újratervezést követően egy másik helyszínben állapodtunk meg, ahová Judit értem jött. Érdekes módon az odafelé tartó buszon pont tőlem kért útbaigazítást egy fiatal külföldi pár, de megnyugtattam őket, hogy tulajdonképpen én is el vagyok tévedve. 😅 De komolyan. A saját szülővárosomban képes vagyok elveszni, nemhogy a hatalmas és számomra tök idegen fővárosunkban!

Barátnőm és az anyukája sikeresen rám talált a megbeszélt helyen, így indulhattunk is, hogy felvegyük Judit húgát, és eltöltsünk kellemes két és fél órát a pesti forgalomban. Nem viccelek. Ha péntek délután akarsz Pesten A-ból B-be eljutni, vigyél magaddal hidegélelmet! 😂

Sajnos egy kellemetlen látványban is részesültünk, ugyanis premier plánban láttuk, ahogy elcsapnak egy biciklist. Mondjuk a cangás srác volt a hibás, mert a zebrán kb. nyolcvannal repesztve tekert át! És nem volt felfestve külön jelzés a kerékpárosoknak, tehát tolnia kellett volna a járgányát. Végülis a becsapódást követően rögtön felpattant szegény az útról, de ki tudja, milyen belső sérüléseket szenvedett. A bicaja pedig szemmel láthatóan teljeskörű külső károsodás áldozata lett. Szóval mindig nagyon észnél kell lenni!

Végül csak sikerült épségben eljutnunk az Arena Mallba (régi nevén Arena Plaza), ahol beültünk Frei Tamás kávézójába, és kikapcsolódtunk, beszélgettünk, élveztük a finom ízeket. Ezután csatlakozott hozzánk Judit egyik kedves ismerőse is. Kicsit még csatangoltunk a plázában, ám lassacskán indulnunk kellett. Úton a vendéglátóink felé nem sokat művészkedtem, inkább csak élveztem csodás fővárosunk látványát. Amikor azonban egy építkezési terület mellett haladtunk el, rögvest a telefonom után nyúltam. Juditnak akartam meglepetést szerezni, ugyanis odáig van a daruk látványától. 💗

Egy finom vacsorát követően már csak egy dolgunk maradt hátra lefekvés előtt: összepakolni a kis motyóinkat, hiszen másnap végre repültünk Londonba! 😇

Áldott szabadság - 2. nap

Azt már megszokhattam, hogy amikor Judit barátnőmmel vagyok, akkor folyton utazok. Mondjuk nincs ezzel semmi baj, hiszen nagyon, de nagyon szeretek utazni! Számomra még a közlekedési eszköz is teljesen mindegy, hogy milyen.

Ezen a napon is a nyakunkba kellett venni az országot. A délelőttünk eléggé lazulós volt. Kényelmesen megreggeliztünk, majd kiültünk a kertbe a hintaágyra. Meglepő módon a kandúrunk, Tornádó uraság méltóztatott megszakítani reggeli sziesztáját, és leereszkedvén szerény személyünkhöz, közénk telepedett. 😸 Még simogatni is hagyta magát! Köszönetképpen egy idő után felszaladt a teraszra, és megmutatta nekünk, milyen aranyosan tud hencseregni. A másik cicánk, Pupillácska általában elvonul valami titkos helyre napközben, és csak a reggeliztetésnél tisztel meg minket személyével.

Miután kellő idő eltelt a reggelit követően, nekikészültünk az edzésnek. Úgy döntöttünk, hogy felesleges edzőterembe menni, mert otthon rendesen el vagyok látva kínzóeszközökkel. Mármint, súlyzókkal… Bár, talán nem túloztam, hiszen Judit utasításait követve a súlyok valóban veszélyes fegyverré válnak a kezemben! 😅 Ha nagy nehezen túl is vagyok a gyakorlatokon (amikor azt sem tudom kínomban, hogy sírjak vagy nevessek), akkor a következő napokban jelentkező izomláztól szenvedek. De akkor is megéri!

Volt egy vicces jelenet. A fekpadunkat idén elajándékoztuk, mert nem igazán használtam ki. A mellizom gyakorlatoknál így az ágyon hanyatt fekve helyezkedtem el, Judit pedig irányított. Biztatóan megjegyezte: “Na látod, megy ez, mint az ágybaszarás.” Én pedig pont azt gondoltam magamban, hogy bizony majdnem az lett belőle, mert amikor közösen edzünk, valahogy mindig nagyobb súlyok kerülnek a kezembe, mint egyébként. 😂

Az edzést követően lezuhanyoztunk, összepakoltuk bőröndjeinket, és elindultunk, hogy megegyük a jól megérdemelt ebédünket - lángos formájában. Merem állítani, hogy Mezőberényben van a világ egyik legjobb lángossütője! A tulaj már közel harminchárom éve készíti a fenséges csemegét, így igazán van benne rutinja. És persze szívvel-lélekkel csinálja, ami szintén sokat számít. Csak úgy tobzódtunk a mennyei ízekben! Én egy vegán speciált kértem, vagyis olyan töltött lángost, amit pirított káposzta, gomba és hagyma gazdagított. Judit maradt a hagyományos sajtos-tejfölösnél, de az is annyira finom volt, hogy ebédünk végeztével külön dicshimnuszt zengtünk Bálintnak. Egyszerűen vérré vált bennünk az a finomság! Meg persze egy része zsírrá, de akkor is megérte!

        

 

Desszertnek természetesen még maradt hely a pocakunkban, ezért a Sparban vettünk egy-egy vegán Magnumot. Ezután Juditot körbevezettem a könyvtárban, ahol dolgozom, majd az eredeti tervünk szerint kereken délben elindultunk Pestre. Mezőberény határában a férjem munkahelye előtt suhantunk el, és spontán módon Judittal egyszerre integettünk az épületnek, vigyorogva köszönve: “Szia Tibi!” 💕

Az út eseménytelenül telt, leszámítva azt a fantasztikus élményt, hogy egy Audi Cabrioban utaztunk! Pesten felvettük Judit anyukáját, és közösen elmentünk a Sovány Vigasz nevű cukrászdába, ahol valami különleges dolog történt velem. Előbb azonban mindenképp megemlítem, hogy csak ajánlani tudom ezt a helyet, mert roppant alak- és ízlelőbimbó-barát süteményeket lehet itt elfogyasztani!

A kínálatban kétféle növényi alapú süti is szerepelt, és én természetesen a csokisat választottam.

Istenem! Annyira finom volt, hogy könnybe lábadt a szemem, és dicshimnuszt zengett az összes ízlelőbimbóm. Általában próbálok mértéket tartani, ám most Judit “erőszakkal kényszerített”, hogy kóstoljam meg a másikat is. 😅 Oké. Kikértem egy gesztenyés szeletet, és amint megkóstoltam, mámorban úszva ezt mondtam: “Úristen! Ilyennel a számban akarok meghalni!” És ekkor elkezdtem fuldokolva köhögni. Az eladólány adott nekem egy pohár vizet, mert félő volt, hogy ott lehelem ki a lelkem.

Arra már felfigyeltem az utóbbi időben, hogy hatalmas teremtő erőm van. “Csak” meg kellene már tanulnom irányítani. Illetve nem árt, hogy ha kérek valamit, akkor pontosítsak. Mondhattam volna pölö azt, hogy “egy ilyennel a számban akarok meghalni 85 évesen, egy boldog, értékes és egészséges életet magam mögött hagyva.” Egyébként a következő posztban elmesélek majd egy hasonló esetet, amit szintén én teremtettem magamnak - meggondolatlanul. 😏

Ezen a délutánon történt velünk egy kellemes dolog. Ez még azelőtt volt, mielőtt felvettük Judit anyukáját. A pesti forgalomban egyszercsak azt vettem észre, hogy a mellettünk lévő kismotoros élőben lájkol minket, és bőszen vigyorog. Ez annyira kedves volt tőle! Persze mi is integettünk neki, és mosolyogtunk szorgalmasan. Mennyivel szívmelengetőbb volt ezt látni, mint a megvető, irigy és undok tekinteteket, amiket sorra kaptunk a Cabrioban ülve.

Sütizés után (amit szerencsésen túléltem) hazavittük Judit anyukáját, és még mindig várt ránk egy program. Fogorvoshoz mentünk Judittal. Volt egy kisebb műtéti beavatkozása, amit - természetesen - hősiesen és bátran viselt.

Lassan esteledett, mire egy gyors bevásárlás után megérkeztünk aznapi utolsó állomásunkra. Judit egyik kedves ismerőse szállásolt el minket azon a két éjszakán, amelyet Pesten töltöttünk. Egy finom vacsorát és egy kellemes beszélgetést követően szépen letudtuk az esti rutinunkat, és eltettük magunkat másnapra.

Áldott szabadság - 1. nap

A tavaly márciusi utazásunkkal ellentétben idén augusztus végén, szeptember elején töltöttük Judittal a közös szabinkat, fantasztikusan jó időben.

Az első napom azzal kezdődött, hogy a lehető legelső vonattal elindultam Pestre. Ragyogóan sütött a nap, ám a hangulatom még az időjárásnál is derűsebb volt! Mondhatni, alig fértem a bőrömbe! 😄 A vonatútra szokásomhoz híven vittem írni- és olvasnivalót, ráadásul közben fotóztam és videóztam is, így viszonylag hamar elrepült az a 2 óra 20 perc.

A Keleti pályaudvar parkolójában hoztam a szokásos formámat: nem láttam a fától az erdőt, vagyis azt, hogy Judit két kézzel integet a kölcsönautója mellett. 😅 Végül a WhatsApp segítségével odanavigált magához, és miután jól megöleltük egymást, lehuppantam a turbómotorral megspékelt Audi Cabrio anyósülésére. A kocsikázás élménye azzal kezdődött, hogy Judit leeresztette a napfénytetőt.
transzformáció

Egy idő után rájöttem, hogy ilyen utazáshoz elengedhetetlenül szükséges, hogy kibontsam a hajamat. 😆

Pindurkát elvett a felhőtlen élvezetből, hogy Magyarország egyes területein botrányosan silány minőségűek az utak, ahol nem igazán lehet száguldozni. Az alábbi videó talán képes érzékeltetni, hogy hiába dübörögtek alattunk a lóerők, nem tudtuk szabadjára engedni őket.

"száguldás"

Egyik alkalommal, amikor beértünk lakott területen belülre, Judit vigyorogva megszólalt: “Ne mááár! Ez ötvennél lefullad.” 😂 Egyébként az utazás alatt Judit ellátott jó tanácsokkal arra vonatkozóan, hogyan tudom a leghatékonyabban kinyírni az izmaimat súlyzókkal.

Jahh, még nem is mondtam, hogy merrefelé vettük az irányt. Pestről elkocsikáztunk Gesztre, ahol Judit nagyiját és még két rokonát látogattuk meg, onnan pedig Mezőberény következett, ahol végre élőben is megmutathattam barátnőmnek az új, szeretett fészkünket.

Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Mindketten reggel óta talpon voltunk, és jó néhány kilométer volt már a hátunk mögött, ezért elérkezett az ideje egy korai ebédszünetnek. Judit valahányszor meglátogatja a geszti rokonait, mindig a Convoy City (Szajol) nevű helyen áll meg útközben szusszanni.

Tavaly szeptember óta, amikor áttértem a növényi alapú táplálkozásra, tudatosan figyelek arra, hogy mit eszek meg. Az étlapot böngészve megdöbbenve és elborzadva láttam, hogy szinte az összes fogásban szerepel hús! Mintha mással nem is lehetne jóllakni! 😒 Volt ugyan egy vagy két vegetáriánus verzió, ami sajnos a rántott sajtban merült ki. Kössz… Az is állati eredetű. Tanácstalanul töprengtem magamban, és már azon voltam, hogy köretet kérek körettel, amikor a pincérlány - látván tétovázásomat - kedvesen felajánlotta, hogy megkéri a szakácsot, dobjon össze nekem egy grillezett zöldségtálat. Igazán hálás voltam az ötletért! 🙏 Kértem még mellé egy adag sós-főtt burgonyát és kovászos uborkát is, így egy igazán fenséges ebédet fogyaszthattam el jó szívvel, és persze jó étvággyal. 😋

Judit unszolására (ami nem tartott valami sokáig) bevállaltam én is egy desszertet. Megint csak nem volt könnyű választanom. Végül mindketten gesztenyepürét kértünk, én azonban szigorúan hab nélkül. Hogy egy kicsit feldobjam az önmagában kissé száraz gesztenyedarálmányt, löttyintettem rá az üdítőmből, így egy isteni epres beütést kapott az édességem. Jut eszembe! Judit elküldött egy képet a gusztusos kreálmányáról az egyik angol ismerősének. Ő pedig megkérdezte, hogy az micsoda. Egyáltalán nem ismerte gyerekkorunk kedvencét. Szegény, ha tudná, miről maradt le. 😏

Finom ebédünk végeztével még egy meglepetés várt rám. Barátnőm a kocsiban átnyújtotta életem egyik legklasszabb ajándékát, amit napi szinten használok, hiszen rendszeresen olvasok.

 

Ismét mentünk egy jó darabig, majd megálltunk egy kávészünetre Törökszentmiklóson. Tavaly augusztus óta igyekszem az életemben minél többször gyakorolni a hálát, ezért még azt is megköszöntem az égieknek, hogy szép és ragyogóan tiszta volt a WC a benzinkúton. Igen ám, de amikor a (nagyon) rövidnadrágomban beszálltam az autóba, felszisszentem, mert nem esett jól az átforrósodott bőrüléssel érintkeznem. 😅 Judit persze kajánul kinevetett, és én éppen belekezdtem a panaszkodásba, amikor hirtelen észbe kaptam: hát mit művelek én, hogy egy Audi Cabrióban nyavalygok, miközben a szabadságomat töltöm szeretett barátnőmmel?! Talán nem mindig könnyű, de érdemes odafigyelni magunkra, és amikor valami miatt panaszkodni kezdünk, akkor megvizsgálni, hogy valóban van-e rá okunk. Netán felváltani hálával olyasmi iránt, ami örömmel tölt el minket.

Hálát éreztem akkor is, amikor megérkeztünk Judit rokonaihoz, akik olyan szívélyesen fogadtak, mintha én is családtag volnék. 💖 Szeretettel megvendégeltek minket, iszogattunk, beszélgettünk, majd miután Judit nagyiját is megkabrióztattuk, lassan szedelőzködtünk, mert még mindig hosszú út várt ránk, hazáig.

Estefelé épségben meg is érkeztünk Mezőberénybe. Először az állomásra kellett mennünk, ahol reggel a bicajomat hagytam. Az egyébként tízperces utat kb. hat perc alatt tettem meg, ugyanis Judit mögöttem haladt az Audival, néha-néha megelőzve engem. Szenzációs volt!! Olyan hanggal vágtáztak alatta a lovacskák, amitől én is turbó fokozatra váltottam a bicajomon! 😎 

Miután Judit beállt az udvarunkra, elábrándoztam, milyen szépen is mutat egy Audi a portánkon. 😊

Bevittük a házba a motyóinkat, ahol Tibi szeretettel és finom vacsorával várt minket. Elmeséltük a nap történéseit, jókat nevettünk, majd kellemesen elfáradva nyugovóra tértünk.

A nap eseményeiből Tibivel közösen készítettünk egy videóklipet, amely megtekintéséhez jó szórakozást kívánunk!

Hajolj bele a hajamba! 😄

Áldott szabadság - bevezető

Múlt év márciusában egy fantasztikus hetet töltöttem el Judit barátnőmmel Budapesten és Londonban. Élményeinkből egy sorozatot is készítettem (Hét nap élményei). Idén megismételtük ezt az egyhetes kikapcsolódást, ami ismét csodálatosra sikerült! 😇

Mielőtt még belevágnék a hét nap történéseinek az elmesélésébe, röviden összefoglalom, mi mindent tanultam, mennyi mindennel gazdagodtam ez alatt az idő alatt.

ü      Minden lehetséges! Ezt most leírom még egyszer: MINDEN lehetséges! Judit egy olyan titkot osztott meg velem, ami csodálatos módon további megerősítést adott ezzel a ténnyel kapcsolatban. Egyedül mi korlátozzuk saját magunkat azzal, hogy nem merünk nagyot álmodni.

ü      Mindig a jelen pillanatot kell megélnünk. Egyedül a most a miénk, semmi más. Amikor megtanulunk teljesen a jelenben lenni, akkor tapasztaljuk meg, mi is az a szabadság.

ü      Ha az edzéseid során megtanulod a helyes technikákat, az adott pillanatra fókuszálva végzed a gyakorlatokat, és rendszerességet viszel az életedbe, biztos lehetsz benne, hogy eléred a kitűzött céljaidat.

ü      Úgy is lehet az ételeket élvezni, ha nem visszük túlzásba a dolgot. Nem kell előre pánikolni egy kis éhségérzettől! A testünk egy fantasztikusan működő gépezet, amiből helyesen táplálva kihozhatjuk a maximumot.

ü      Van élet kenyér nélkül! 😂

Az utolsó pontot kibővíteném egy kis érdekességgel. Eltökéltem magamban, hogy kockahasam lesz. A bölcs igazsággal, miszerint “a kockahas a konyhában készül”, régóta tisztában vagyok. A baj ott kezdődik, hogy szeretek jókat enni, szeretem az intenzív, finom ízeket, és jóllakásig megtölteni a pocakomat. 🙈 Legalábbis eddig ez így volt. Judit azonban sikeresen kimozdított a komfortzónámból azzal, hogy bebizonyította, nem kell előre jóllaknom amiatt pánikolva, hogy később netán éhséget fogok érezni; és nem szükséges agyonédesíteni vagy agyonsózni az ételeimet. Barátnőm példamutatásával átállítottam az agyamat arra, hogy a testem egy biogépezet, amit bizonyos időközönként fel kell tankolni a megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyagokkal. Ez ilyen egyszerű. Juditnak egyébként már volt kockahasa (és most is ezen dolgozik keményen), szóval tudja, mit beszél. Ezért sikerült egyik napról a másikra elhagynom mindennapi kenyeremet, amikor a következő kérdésemre megkaptam a gyors választ:

- Mitől lesz kockahasam?

- Hát nem a kenyértől! 😅

Húha, nem gondoltam volna, hogy ennyire elszaladnak velem a betűk! Így hát maradok az eredeti tervnél, és a felvezető utáni bejegyzésben kezdem el a hét nap élményeinek elmesélését; a megszokott módon képekkel és videókkal fűszerezve.

Folytatás hamarosan...

Legyőzni a halogatást

Voltál már úgy vele, hogy várt rád egy elintézendő feladat, és az istennek sem tudtad rávenni magad, hogy nekikezdj? Á, látom, hevesen bólogatsz. 😏 Akkor az alábbi könyv Neked való!

Nem mostanában olvastam el Mel Robbins “5 másodperces szabály” című könyvét, ám még mindig a hatása alatt vagyok. Ami a legjobban tetszett benne, az az volt, hogy a szerző nem szégyellte őszintén bevallani, milyen életmódot folytatott, és milyen gyarlóságai voltak, mielőtt felfedezte volna ezt a végtelenül egyszerű, mégis varázslatosan hatékony módszert. Természetesen azonmód leteszteltem, és működik! 👌

A könyvben található sikersztorik is igen meggyőzőek, ám a legtöbb ember úgy van vele, hogy “hiszem, ha látom”. Nos, itt a megfelelő alkalom, amennyiben egy olyan valóban működő eszközt szeretnél megismerni, ami által magabiztosabbá, produktívabbá, tudatosabbá válsz, és aminek segítségével megvalósíthatod az álmaidat!

A szerzőről

“Mel Robbins motivációs tréner, egyike a világ legkeresettebb előadóinak. 2017-ben eladási rekordot döntött nemzetközi bestsellerével, az 5 másodperces szabállyal. Hangoskönyv változata világszerte vezette a toplistát, és 2017-ben az ötödik legolvasottabb kötet volt az Amazonon. Ez idáig 31 nyelvre fordították le.”

A pénz íze

Próbáltál már elszopogatni egy százforintost? Netán elropogtatni egy friss, zsenge húszezres bankjegyet? Vajon az emberiség el tudja majd fogyasztani az általa istenített pénzt, miután kipusztította maga alól a Földet? 😓

Nem egyik napról a másikra eszméltem arra, hogy mi folyik a világban, körülöttünk, és mi zajlik bennünk. Apránként nyílt fel a szemem, és minél több dolgot ismertem meg, annál inkább telt meg könnyekkel… 

Mi lenne, ha szánnánk néhány percet az életünkből arra (tudom-tudom, rohanó világban élünk), hogy elgondolkodunk az alábbi kérdéseken.

• Mikor vált megszokottá az, hogy amikor meghal valaki, elsőként ezt kérdezzük meg: “és miben halt meg”? Nem is olyan régen (nagyanyáink korában) az emberek úgy szenderültek örök nyugalomra, hogy előző nap még ténykedtek. Manapság a halált hosszú szenvedés és “gyógy”-szeres kezelés előzi meg. Csak nézz szét a családodban, a szűk környezetedben. Hány ismerősöd halt meg rákban vagy egyéb betegségben?
• Mennyire normális dolog az, hogy amíg Magyarországon július közepén reggel 10⁰C van, addig Londonban a következő értékeket mérik?
  
  
  ...és mikor esik már le a tantusz, hogy az alábbi adatok mennyire rémisztőek?
  

   

  Novemberben 28⁰C. Télen!!
• Hogyan juthattunk el odáig, hogy egy partra sodródott bálnatetemben 40 kg műanyagot találjunk? (A mi szervezetünkben vajon mekkora mennyiségű műanyag van?)
• Mikor szállunk magunkba, és látjuk be, hogy a Föld jelez nekünk: változtassunk! Mekkora szuperviharoknak és rendellenes természeti jelenségeknek (katasztrófáknak) kell még figyelmeztetnie bennünket, hogy nagyon rossz úton járunk?
• Hogy van pofánk teleszennyezni a Földet? Nem a miénk! Megszülettünk, és csak béreljük. Kölcsönbe kaptuk.
• Mikor ébredünk már fel, és teszünk valamit?

Nemrég láttam egy angol lány videóját a YouTube-on, amiben arról beszélt, hogy mennyire nincs rendben az, ahogy a Földdel és a rajta lévő teremtményekkel bánunk. Szegénykém a végén könnyekben tört ki. Igaza van, elkeserítő a helyzet, valahogy mégsem veszünk tudomást róla. Bevallom, azt hittem, azzal, hogy áttértem a növényi alapú táplálkozásra, megtettem minden tőlem telhetőt a bolygónkért. Hát a nagy fenéket! Még sok-sok egyéb dologra oda kell figyelnem emellett. Igyekszek minél kevesebb műanyagot és vegyszert használni, helyi termelőktől vásárolni, és még csak most ismerkedek a “zero waste” elvével. Van hová fejlődnöm.

Az utóbbi időben felfigyeltem valamire. A munkahelyemen szívesen beszélgetek az olvasókkal. Az idősebb korosztály valamiért mindig megemlíti, hogy nem jó felé halad a világ, és őszintén szólva félnek. Meg tudom érteni őket. Komolyan mondom, szívesen lennék most hetven éves, mert én is tartok attól, ami ránk vár a jövőben. 😔

Készültem egy “kis” felsorolással, amely vázlatosan bemutatja, mi mindenhez lehet gratulálni az emberiségnek - vállveregetve és tapsvihar kíséretében.

✓ tönkrevágtuk a Föld ózonrétegét,

✓ szétbarmoltuk a jól működő időjárásunkat,

✓ előidéztük a pusztító globális felmelegedést,

✓ állatfajokat tüntetünk el a föld színéről,

✓ hektárszámra irtjuk az esőerdőket,

✓ rohamosan pusztítjuk, meddővé tesszük a termőtalajt,

✓ kifosztjuk a bolygónk nyersanyag-készleteit,

✓ teleszemeteljük (=élhetetlenné tesszük) a földeket, óceánokat, de még a világűrt is,

✓ Istent játszva génmanipulációval korcsosítjuk el a Föld növényeit,

✓ mérgezzük az éltető levegőnket,

✓ az óceánokban egyre több miattunk a halott zóna,

✓ rabszolgaságba kényszerítjük az állatokat, majd kínozzuk, kihasználjuk, kifosztjuk, végül leöljük őket, hogy az agyonmérgezett tetemüket a bőrünk alá tömjük.

És most nézzük, milyen rombolásokat végeznek azok a nagyhatalmú emberek, akiknek egy istenük van, mégpedig a pénz.

• Lebutítják a tananyagot, ezáltal egyre könnyebben befolyásolható és megvezethető emberek válnak a gyerekekből. (Nem érdekes például, hogy amíg régen első osztály végére megtanultunk olvasni, addig ma a negyedikesek nem érik el ezt a szintet?)
• Bizonytalanságban és halálfélelemben tartanak bennünket (híradó), manipulálják a tudatalattinkat (reklámok), a képünkbe hazudnak (újságok).
• Tudatosan és módszeresen mérgeznek minket az élelmiszerekkel (ma ez már egyenlő a műanyaggal), kozmetikumokkal, “gyógy”-szerekkel.
• Pofátlanul kizsákmányolják a becsületesen dolgozókat, és minden erejükkel azon vannak, hogy tudatlan rabszolgákat neveljenek a gyerekekből, akiket hivatalból már hatéves kortól elkezdenek drogokkal tömni a szakemberek (ADHD → Ritalin).

Biztosan van olyan dolog, amivel lehetne bővíteni ezt a listát. Megemlíthetnénk például, hogy Kínában az emberek az elrettentő mértékű légszennyezettség miatt egyszerűen nem látják a napot, és állandóan védőmaszkban járnak. 😷 Bár talán ettől is nagyobb baj, hogy mindez néhány évvel megrövidíti az életüket…

Vagy például megvásárolt szakemberek arról győznek meg minket, laikus fogyasztókat, hogy bizony mennyire jók a GM (Genetically Modified) növények, mivelhogy ezek többet tudnak. És milyen igazuk van! Valóban többet tudnak ...ártani nekünk.

Sajnos a belső világunkban sem jobb a helyzet. Azt látom, hogy az emberek többsége irigy, kapzsi, kárörvendő, rosszindulatú, türelmetlen és felelőtlen. Legtöbbször ellenségként tekintünk egymásra. Elfelejtettük, hogy mit jelentenek az alábbi fogalmak: tisztelet, megbecsülés, szeretet. Hogyhogy nem gondolunk bele, milyen példát mutatunk, mire neveljük az utódainkat, vagy hogy mit hagyunk hátra, miután eltávozunk az élők sorából? Eszünkbe jut-e, hogy mindennapi választásaink alkalmával vajon mennyivel járulunk hozzá ideiglenes lakóhelyünk pusztításához és kizsákmányolásához? Teszünk-e valami jót a Földünkért, szeretteinkért, magunkért? Kedvesek, türelmesek, elfogadóak vagyunk-e embertársainkkal szemben? És végül: szeretünk-e eléggé?

Utolért a végzetem?

Az utóbbi időben alkotói válságban szenvedtem. Pontosabban, nem szenvedtem én olyan nagyon, hiszen van egy fantasztikus lelki segítőm, aki rávezetett arra, hogy nekem most ezt meg kell élnem, jól bele kell mennem az érzésbe, mert a későbbiekben ebből ihletet meríthetek. Egyébként érdekes ez a dolog, mert azt hittem, az alkotás csak önfegyelem és szorgalom kérdése. Hát nem!

Évekkel ezelőtt ráléptem az önkeresés, önfejlesztés útjára. Ez az utazás cseppet sem könnyű, mégis szépen haladok előre. Ráadásul az elmúlt közel egy évben mintha még jobban haladnék, és olyan helyekre jutok el, amelyekről álmomban sem hittem volna, hogy léteznek! Csodálatos, ami bennem zajlik, és ezt visszatükrözi a külső környezetem is. 💞

Az önfejlesztésben rengeteget segítettek a könyvek. Amit leginkább kiemelnék, az Rhonda Byrne-tól A varázslat volt, amelyről már írtam élménybeszámolót (A hálás szív mágnese a csodáknak). Mel Robbins 5 másodperces szabály című könyve is nagy hatással volt rám (a jövőben készülök írni róla). Legutóbbi könyvélményem pedig Balogh Bélától A végső valóság. Nem túlzok, egy új világ nyílt meg előttem. Sokkal tisztábban látom a dolgokat. Békésebb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Igyekszem elfogadással és megértéssel fordulni embertársaim felé.

Hiszem, hogy a fejlődésemhez és az életem javulásához az is nagyban hozzájárult, hogy lassan egy éve áttértem a növényi alapú táplálkozásra, amelyet nem véletlenül neveznek békés táplálkozásnak. Ha érdekel a téma, az alábbi címre kattintva olvashatod tapasztalataimat, mely bejegyzés újabb könyvajánlót tartalmaz. 😄
Élet növényi alapokon

Hál’ Istennek az alkotói válságom nem tartott túl sokáig, és újra érkeznek hozzám az ötletek, sugallatok, gondolatok, amelyeket - ahogyan eddig is - szívem szeretetével osztok meg Veled. 💗

Túlélni mindenáron

Kedves Olvasó! Könyvajánló következik, méghozzá Andy Weir A marsi című szerzeménye. 😊

A történetnek már az első mondata magával ragad bennünket. És ez még csak a kezdet. Ahogy haladunk az olvasással, egyre inkább érezzük majd, hogy ez a könyv bizony letehetetlen.

A szerzőn kívül talán még senki nem gondolt bele úgy istenigazából, hogy egy földi halandó vajon meddig élhet a Marson. Ráadásul egy szál maga!

Főszereplőnk, Mark Watney három társával együtt érkezik a bolygóra, mégis magára marad, miután egy hatalmas porvihar elsodorja őt társaitól. A Földre visszatért túlélők természetesen abban a hitben vannak, hogy a Marson ragadt asztronauta menthetetlen. Halottá nyilvánítják tehát. Watney így egyedül marad az idegen bolygón, és úgy tűnik, semmi esélye sincs az életben maradásra.

A könyv elejétől a végéig azon izgulhatunk, vajon a főhős találékonysága, mérnöki képességei és az élethez való hajthatatlan ragaszkodása elegendő-e ahhoz, hogy újra visszatérhessen a Földre. Mindeközben rendíthetetlenül állnia kell a “marsi sarat” a számtalan leküzdhetetlennek tűnő akadállyal szemben.

A könyv elején található felszíni térkép a Marsról nagyban megkönnyíti, hogy magunk elé tudjuk vetíteni a főszereplő célirányos bolyongását a bolygón.

Miután elolvastam a könyvet, férjemmel megnéztük a belőle készült filmet is. Látványban a film verhetetlen, ám a könyv maga roppant szórakoztató módon íródott, és annyira magával ragadó a történet, hogy hiába vagyok pacsirta típus (korán kel - korán fekszik), sokszor bizony késő estig “kellett” olvasnom. 😄

A szerzőről

Andy Weir tizenöt éves volt, amikor egy kutatóközpont felvette programozónak – azóta is szoftverfejlesztéssel foglalkozik. Egész életében rajongott a világűrért, és a szabadidejét olyan dolgoknak szentelte, mint a relativisztikus fizika, orbitális mechanika vagy az űrutazás története.

"A marsi" az első regénye.

A teljesítménytúrák kóstolója

Az Alföld Turista Egyesület - amelynek férjemmel büszke tagjai vagyunk - harminchárom éve elindított egy szép hagyományt. 1986 óta minden évben megrendezik a Körös Teljesítménytúrákat, ahol a mozogni vágyók kipróbálhatják magukat különböző távokon gyalogosan, vagy akár kerékpárral. 

Az Egyesület tagjai az esemény előtt szokás szerint bejárják a távokat, és ellenőrzik a szükséges dolgokat (utak állapota, túrajelzések).

Május 25-én, egy szombati napon Tibivel mi is csatlakoztunk a 20 km-es távot megcélzó csapathoz. Délben indultunk, ami azért volt jó, mert szombatonként tíztől-tizenkettőig nyitva tartunk a könyvtárban, és aznap én voltam a soros. Kivételesen bicajjal mentem hát. Munkám végeztével szélsebesen hazatekertem, és ledobtam a járgányt az udvaron. Tibi már teljes menetfelszerelésben várt, elegendő mennyiségű elemózsiával a hátán. Mármint, hátizsákban, persze. 😅

Kézen fogva átsiettünk a szomszédságunkban lévő Kálmán Fürdőig, ahonnan a túra indult. Egy-két csoportkép elkészítését követően máris nyakunkba vettük az Alföldet.

Ragyogóan sütött a nap, a társaság tagjai élénken cseverésztek, egy-két túratársammal pedig sűrűn kattintgattuk a fényképezőgépünket.

Kisvártatva megálltunk egy kanyarban, ahol a túravezetőnk előhalászta kulacsát, és körbekínálta a csapatot szíverősítővel. Hozzám a következő szavakkal fordult: “A sajtóreferensünknek is innia kell ám!” (Általában én írom a túrákról a cikkeket, ezért a megtisztelő titulus.)

Drága férjem az ellátmány pakolásakor kissé elszámolta magát: mindösszesen 1 db dobozos sört tett be! 😱 Elvileg azt nekem szánta, de a pálinka után Tibi lehúzta a folyékony kenyér felét, majd lazán kijelentette, hogy a túravezető hibája, hogy nekem csak egy fél dobozzal jutott belőle. 😂

Mentünk, mendegéltünk, és imitt-amott ilyesféle mondatok röpködtek:

“Nézzétek, ott egy őzike! ...vagy óriásnyúl, nem tudom.”

“Ezek az ügyes vízügyesek lefestették a jelzésünket.” vagy

“Várjatok, mert a hölgyek elvonultak a mosdóba.” (értsd: előreszaladtak egy bokorhoz)

“Odassatok, a csizmás kandúr hogy szedi a lábát!” (Egyik túratársunk gumicsizmában jött, mert azt hitte, nyakig érő sár lesz.) 😅

Szóval vidáman telt a délután, bántam volna, ha kihagyom a túrát.

A pusztaságban, pontosabban Nagyzugnál megálltunk egy kis időre, elfogyasztottuk elemózsiánkat, majd róttuk tovább a kilométereket.

Úgy fél öt tájékán meg is érkeztünk a kiindulási ponthoz, szépen lepirulva, kellemesen elfáradva. Kisvártatva pedig megkaptam életem első túrás kitűzőjét, valamint egy oklevelet is!

Külön büszkeséggel tölt el, hogy a kitűzőket a férjem tervezte a körös Teljesítménytúrákra. 😊

Élet növényi alapokon

Immár nyolc hónap is eltelt azóta, hogy véglegesen áttértem a növényi alapú étrendre. És igen, biztos vagyok benne, hogy ez a döntésem életre szóló, mert elsősorban etikai indíttatású volt. Miután felnyílt a szemem, és látom, hogy az állati termékek mögött mekkora szenvedés, halálfélelem, rettegés, kínok és horror van, egyszerűen nem tudnék lenyelni semmiféle állati eredetű terméket.

Na most, e sorok írása közben így nézett ki a környezetem:

Erre a bejegyzésre hónapok óta készülök. Amellett, hogy időről-időre feljegyeztem egy-egy gondolatot, élményt, ötletet, bizony egy meglepetéssel is szolgálhatok. A “Képgalériában” (lent) ugyanis kereken 101 db fotó látható különböző ínycsiklandó, növényi alapanyagokból készült ételről. Az ízüket sajnos nem tudom prezentálni, de annyit mondhatok, hogy egy új és csodás gasztronómiai élményvilág tárult ki előttem!

Ezzel kapcsolatban van is egy aranyos sztorim.

A szobában tettem-vettem, amikor a férjem bekiabált a konyhából:

- Na hallod!

Kíváncsian kukkantottam ki:

- Mi az?

- Hát ilyen jókat nem eszik senki! - jött a válasz, miközben Tibi egy csicserikrémes-zöldséges tortillát majszolt. - Nem is tudom, mikor ettem ilyen finomat. 😊

Tibivel egyébként (minden téren) nagy szerencsém van. Soha nem volt valami nagy húsrajongó, így nem kell külön főznöm neki. Teljesen elégedett azzal az étrenddel, amire váltottam. Nem mellesleg az emésztése is tökéletesen működik, azelőtt ugyanis voltak vele problémák. Szóval Tibim még örül is az új diétámnak, mert mint megjegyezte: “Legalább már nem kell néznem, ahogy eszed a húst.” 🙈

Erről jut eszembe! Amikor szóba kerül, hogy nem eszek állati eredetű dolgokat, akkor rendre megkapom a csodálkozó kérdést elkerekedett szemű embertársaimtól: “Úristen, akkor mit eszel?!”

Ilyenkor próbálom türelmesen elmagyarázni, hogy körülbelül nyolcvanezer féle ehető növény létezik a Földön, amiből bizonyára tudok válogatni. Azt is hozzáteszem, hogy a vegyes táplálkozásúaknál a köret például kimerül a krumpli-rizs-tészta hármasában, holott csak rizsből több ezer fajta van. Ezenfelül ott a bulgur, köles, árpa, hajdina, zab, quinoa; továbbá a csicseriborsó, szója, tofu, szejtán; valamint a zöldségek és gyümölcsök garmadája. A felsorolt alapanyagokból pedig bármit el lehet készíteni: fasírtokat, rántott dolgokat, töltött/rakott ételeket, süteményeket, pogácsát, szószokat; mindenféle levest, főzeléket, egytálételt. Szóval igazán változatosan tudunk étkezni. Ráadásul hab a tortán, hogy ezek az ételek általában húsz-harminc perc alatt készen vannak, szóval időt is nyerek az elkészítésükkel. 😎

Ha már a nyerésnél tartok, akkor felsorolok néhány pozitívumot, amit eddig megtapasztaltam:

• örömmel, bűntudat nélkül étkezek minden egyes alkalommal (ezért is nevezik békés étrendnek)
• érezhetően megnőtt az erőnlétem
• szebb és erősebb lett a hajam, tisztább a bőröm
• többnyire elkerülnek a betegségek, de ha el is kapok valamit, sokkal hamarabb gyógyulok meg
• a gyakori migrénes fejfájásaim egyszerűen megszűntek
• a testem elengedte a maradék felesleges kilóimat
• láthatóan eltűnőben van a narancsbőröm
• gyorsabb az anyagcserém → többet ehetek büntetlenül 😄
• békésebb, kiegyensúlyozottabb vagyok, tisztább gondolatokkal
• környezettudatosabb lettem
• csodálatosan gazdag kulináris világ tárult ki előttem
• felerősödött az ízérzékelésem, ezért élvezni tudom a természetes ételek valódi ízét
• könnyebben és gyorsabban tanulok 😏
• megértőbb és elfogadóbb vagyok az embertársaimmal 💗
• amikor előfordul, hogy degeszre eszem magam, nyugodt marad a lelkiismeretem, mert tudom, hogy nem szaladnak fel rám plusz kilók, és senkinek sem ártok a falánkságommal

Bevallom őszintén, egyvalamit nagyon-nagyon bánok azzal kapcsolatban, hogy áttértem erre az életmódra. Mégpedig azt, hogy ez a váltás nem hamarabb jött el az életemben.

Sok olyan embertől hallottam, akik áttértek a növényi alapú táplálkozásra, hogy óhatatlanul ráléptek a spirituális utazás ösvényére, és egy olyan utat követnek, ami segít megtalálni a legjobb valójukat. Ezt én is tapasztalom. És nagyon élvezem az utazást! 😇

Emlékszem, először három hónap elteltével álmodtam “vegánul”. Álmomban álltam egy hamburgeres bódé előtt, és azon agyaltam, mit is választhatnék. Rájöttem, hogy a hambit lehet kérni húspogácsa nélkül, és a sült krumplit sajt és majonéz nélkül is. Egyébként ez már a való életben is megtörtént. Amikor egy rendezvényen a séftől hús-és sajtmentes hamburgert kértem, először elkerekedett a szeme. Kérdezte is, hogy akkor mit rakjon bele? Mondom: salátát és sok-sok zöldséget. Isteni lett az elkészült étel! Ráadásul a tulaj olcsóbban számolta fel, mint a húsos verziót.

Á, az anyagiak. Sokaktól hallom, hogy nekik nincs pénzük annyi zöldséget meg gyümölcsöt venni, mint amennyit szeretnének. Volt olyan ismerősöm, aki kijelentette, hogy ő sajnálja a pénzt gyümölcsre. Mhm, oké. Amikor megkérdeztem az illetőtől, hogy melyiknek a kilója drágább: a húsé vagy a banáné, a sajté vagy a borsóé, akkor csak röhögött, de nem tudott mit mondani. Persze mindenki maga dönti el, hogy étteremben eszik, gyorsétkezdében, félkész kajákat vesz; vagy pedig "áldoz" az életéből egy fél órát, netán egy órát, hogy bevásároljon és főzzön valamit. Áldoz... Az egészség és boldogság oltárán. 😏

Szándékosan nem tértem ki a vegyes táplálkozás romboló és sötét oldalára. És a lentebb található képgalériára, illetve a linkekre is nyugodtan rá lehet kattintani. Nem áll szándékomban elrettentő, horrorisztikus tartalmakat Rád tukmálni. Nincs jogom ugyanis senkit sem “megtéríteni”, és nem is akarok ilyet tenni. Én csak elmeséltem, miket tapasztaltam, hogyan érzem magam. A váltás mindenkinek egyéni döntése, és pontosan akkor fog ez megtörténni, amikor készen áll rá az ember.

Bejegyzésem végére tartogatok két mókás jelenetet.

Anyósom az elmúlt években tanúja volt jó néhány életmódbeli próbálkozásomnak: kalóriaszámolás, szénhidrátcsökkentett táplálkozás, konditermi edzések stb. Egyem meg, azt hiszi, hogy ez a mostani is holmi múló szeszély, amit csak kipróbáltam. 😅

A munkahelyemen az egyik “törzsolvasónk”, a hetvenöt éves Sándor bácsi, akivel érdekes témákról szoktam beszélgetni, múltkor így szólt hozzám: “A feleségem egyszerűen nem hiszi el, hogy itt a könyvtárban dolgozik egy igazi vegán.” Ezen jót derültem. Micsoda kuriózum lettem. 😂 Válaszul ennyit közöltem mosolyogva: “Mondja meg a kedves feleségének, hogy üdvözletét küldi neki egy hús-vér vegán.”

Búcsúzóul pedig egy magvas gondolat:

“A változás olyan ajtó, amelyik csak belülről nyílik.”

                                                                  Tom Peters

Extra tartalmak:

Képgaléria

Videólinkek:
- Tíz ostoba tévhit a vegánokról!

- Tíz ok, hogy miért legyél vegán

Kivonat A világbéke étrend című könyvből
Olvasmány

(Emlékszem, miután letöltöttem és elkezdtem olvasni ezt a művet, eszembe jutott egy ötlet. Szerettem volna, ha a szeretteim is tudatára ébrednek a valóságnak. Ezért a 230 oldalas könyvből készítettem egy 23 oldalas dokumentumot, ami tisztán és érthetően tárja fel előttünk az igazságot. Aki pedig mélyebben bele akarja ásni magát a témába, az ingyenesen elérheti ezt a fantasztikus könyvet.)

Ingyenesen hozzáférhető anyag:
A világbéke étrend