A súlyzózás haszna

“A kor előrehaladtával mindannyian veszítünk izmainkból. Az izomvesztés körülbelül 25 éves korban kezdődik, és 50 éves korra a 10%-ot is elérheti az izomveszteség. 50 és 80 éves kor között az emberek izomerejüknek csaknem felét, izomtömegüknek pedig mintegy 40%-át veszítik el. Az izomvesztés sajnos az anyagcsere szintjének csökkenéséhez vezet, melynek következménye lehet az elhízás, hacsak nem csökkented a kalória bevitelét (márpedig ez ritkán történik meg).”

Ha ez a bevezető nem lenne elég ijesztő, akkor további tény, hogy 40 éves kor fölött csonttömegvesztés indul meg. Évenként a csonttömegünk 1%-át veszítjük el! Jó hír viszont, hogy rendszeres súlyzós edzésekkel mindezen rémségek megelőzhetőek. Jelenlegi ismereteink szerint az erősítő edzés az egyetlen módszer az izomvesztés hatékony lelassítására is. Nem, sajnos még az aerob gyakorlatok sem gátolják meg az izomvesztést! A súlyzózással, illetőleg terheléses edzéssel azonban ez ténylegesen megelőzhető.

Megkockáztatom, talán nem az az életcélod, hogy Terminátor-szerű monstrumot gyúrj magadból, mégis fontos és hasznos dolog a rendszeres súlyzózás. A haspókok pedig most jól figyeljenek! M    inél több izomsejtet birtokolsz, annál hatékonyabban működik az alapanyagcsere. A megnövekedett izomtömeg nyugalmi állapotban is nagyobb mennyiségű energiát éget el. Tehát minél több rajtunk az izom, annál többet lehet büntetlenül torkoskodni.😁 Már megéri kitartó munkával izmot építeni magunkra! És még meg sem említettem az egyre formásabb alakot, amit nem kell szégyenkezve takargatni...

A súlyzós erősítő edzés egyéb előnyei:

• megelőzhető az időskori izomvesztés,
• segít megelőzni a csontritkulást,
• erősödnek a csontok, így csökken a csonttörés lehetősége,
• kevésbé lesz sérülékeny a test,
• csökkenti a cukorbetegség és szívbetegség kialakulásának kockázatát.

Mire figyeljünk az erősítő edzésnél?

• Minden alkalmat bemelegítéssel kell kezdeni.
• Fontos, hogy az erősíteni kívánt testrészek jól át legyenek mozgatva.
• A súly növelése ne menjen a helyes gyakorlatvégzés rovására.
• Az egyes gyakorlatok legyenek változatosak, mindig más testrészt mozgassanak meg.
• A gyakorlatok között a pihenőidő elhagyhatatlan - mind az izmoknak, mind nekünk szükségünk van pihenésre az erősítő edzés szakaszai között.
• Érdemes kardio mozgás után erősítenünk.
• Az edzés végén kötelező az alapos nyújtás, lazítás, ezzel elkerülhetjük az izomlázat és az esetleges sérüléseket.

Mekkora súlyt válasszunk?

A könnyebb súlyok a nők számára ideálisak, akik formásabbá szeretnék tenni a testüket. Kezdőknek bőven elegendő egy-egy darab fél kg-os kézisúlyzó, és ahogy fokozatosan hozzászokunk a terheléshez, emelhetjük egy, másfél, két kilogrammig. E fölé ne menjünk!

Hogyan érdemes edzeni?

Láttam egy riportot Arnold Schwarzeneggerrel, amelyben a hétszeres Mr. Olympia és hatszoros Mr. Universe Testépítő Világbajnok Úr kifejtette, hogy az izmokat le kell sokkolni, különben ők sokkolnak le minket azzal, hogy egy idő után nem fejlődnek semerre.😒 Az emberi test ugyanis olyan galád, hogy hamar megszokja a rutint, így egy idő után nem lesz látható-érezhető semmilyen változás. Ezért fontos hősiesen és kitartóan variálni a gyakorlatokat, ismétlésszámokat, intenzitást, súlyokat, az edzőruhánkat, vagy ami még az eszünkbe jut.😄

Következő bejegyzésemben olyan mozgásformát fogok lelkesen ajánlgatni, ami nem megterhelő, igazán kellemes, és az ember nem is gondolná róla, mennyi pozitív előnnyel jár rendszeresen gyakorolni.

(A félreértéseket elkerülendő: nem, nem én vagyok a képen.)

Mit mozogjunk?

A testmozgás hihetetlen előnyei című bejegyzésemben részletesen kifejtettem, mi mindent nyerünk azzal, ha felülkerekedünk lustaságunkon és kifogásainkon, és elhatározzuk, hogy rendszeresen megajándékozzuk magunkat a mozgás örömével! Aki tehát kedvet kapott ahhoz, hogy elkezdjen mozogni, talán elbizonytalanodhat, hogyan is csinálja, hogy jó legyen. Vagy hogy eredményes legyen.

Először érdemes végiggondolnunk, milyen cél motivál minket, mit szeretnénk elérni. A mozgásforma kiválasztásánál nem mindegy, hogy súlyt akarunk veszíteni, izmot akarunk építeni, vagy csak szimplán az egészségünk megóvása, a jó közérzet a cél. Fontos továbbá betartanunk a fokozatosság elvét! Ha eddig mindössze annyi volt a napi mozgásadagunk, hogy a távirányító után nyúltunk, lehetőleg ne akarjuk rögtön 1 órás futással kezdeni programunkat. Ha mindig egy-egy kicsivel több időt szánunk a testmozgásra, és óvatosan, fokozatosan emeljük a terhelést, nem csak a sérüléseket kerüljük el, hanem a kedvünk sem megy el a mozgástól.👊

És itt jön a képbe még egy elmaradhatatlan dolog: a bemelegítés! Bármilyen kevés az időnk mozogni, erre szánjunk legalább 5 percet! Bemelegítéssel készítjük fel testünket a rá váró terhelésre, valamint gyorsabb lesz az anyagcsere, továbbá megvalósul az ideg-izom kapcsolat, így sokkal hatásosabb lesz az edzés, és csökken a sérülések esélye is.

Bátorkodtam utánanézni és összegyűjteni az információkat arra vonatkozóan, hogy mely mozgásformák lehetnek a számunkra a legideálisabbak. Elsőként a cardio mozgást boncolgatom. Bevallom, régebben azt hittem, elég, ha tingli-tangli módra sétálgatok bele a nagyvilágba, vagy ha egyenletes, kényelmes tempóban biciklizgetek, ám kiderült, hogy ezzel nemhogy nem használok, de jóformán ártok a szervezetemnek.😮 Lássuk, miért.

Cardio edzés

A cardio vagy kardio szó előtagként azt jelenti, hogy a szívvel kapcsolatos. Testmozgás kapcsán jelzőként is használjuk, mint például kardio edzés vagy kardio gépek, ami a szív teljesítményét növelő mozgásokra utal.

A kardio mozgást - a mozgás jellege szempontjából - két kategóriába sorolhatjuk:

1. hosszan tartó, ámde gyenge vagy közepes intenzitású, egyenletes pulzusszámú aerob mozgás (a fentebb említett őgyelgés),
2. rövidebb ideig tartó, nagy intenzitású, ciklikusan változó mozgás.

Mit jelent az aerob mozgás?

Az aerob edzés lényege, hogy nagy mennyiségű oxigén előállításával történik a mozgáshoz szükséges energia előállítása. A szervezet az izmok számára szükséges energiát az energiatartalékokból (zsírok valamint szénhidrátok) égeti el, oxigén segítségével. A viszonylag csekély erőfeszítést igénylő mozgásformák során aerobfolyamat zajlik le.

Térjünk vissza a kardio mozgásfajtákhoz! Az első kategória, noha növeli a kitartást, az általánosan elfogadott elgondolással ellentétben nem a legjobb választás a zsírégetés és az egészségünk szempontjából!

A hosszan tartó egyenletes mozgás:

• elősegíti a káros szabad gyökök kialakulását,
• leépítheti az izmokat,
• csak egy bizonyos sebességre készíti fel a szívet,
• jobban terheli és koptatja az ízületeket.

Ezzel szemben a ciklikusan változó mozgás:

• növeli az antioxidáns termelést,
• serkenti az anyagcserét és a zsírégetést,
• kevesebb időráfordítással eredményez több fogyást,
• formálja és építi az izomzatot,
• felkészíti a szívet a változó hatások kezelésére.

Sokkal jobban járunk tehát, ha egy óra sétafikálás helyett húsz percet úgy gyalogolunk, hogy néhány percenként beiktatunk egy kis kocogást. Vagy ha futunk, fűszerezzük az edzést sprintekkel! Bicajozásnál pedig időnként tekerjünk úgy, mintha egy falka veszett kutya üldözne minket! Sokkal látványosabb lesz így a változás!

Zárógondolatként annyit bocsátok előre, hogy következő bejegyzésemben azt fogom kifejteni, miért érdemes megbarátkoznunk a súlyzókkal. Igen, akkor is, ha törékeny virágszálak, vagyis nők vagyunk!😊

(Fontos a motiváció, viszont ügyeljünk arra, hogy reális célt tűzzünk ki magunknak!)

Első negatív könyvkritikám

Roppant vicces e-mailt kaptam a minap. Pontosabban, először megdöbbentem, majd szíven ütött a tartalma, ám végül jót nevettem az egészen.

Amikor megjelent a mesekönyvem, olyan boldog és lelkes voltam, hogy arra gondoltam, szétküldök egy-egy dedikált példányt a rokonságban, baráti körben. A nagy-nagy távolság miatt az egyik nőrokonom csak nemrégiben kapta meg a könyvecskét. Kérdésemre, hogy épségben megérkezett-e hozzá az “elsőszülöttem”, csak nagy sokára érkezett válasz, mégpedig a következő: “Igen, megkaptam a füzetet, elkezdtem olvasni, de nagyon gagyi. Most már értem, miért nem akarsz gyereket, mert te magad is egy nagy gyerek vagy.” És egy mosolygó fej a végén. Mindenesetre díjazom az őszinteségét, manapság ritkaságszámba megy.👊

Csak zárójelesen jegyezném meg, hogy ez az a nőrokonom, aki egy időben rendszeresen azzal zaklatott, hogy miért nem szülök gyereket. Úgy gondolom, az okához a férjemen és rajtam kívül senkinek nincs köze.

Szóval olvasom az e-mailt, kétszer is, és hiába keresek benne egy ‘köszönöm’-öt, mindössze ezt a dupla lefikázást kapom.😏

Persze belátom, nem tetszhet minden embernek egyformán minden, és én kérek elnézést, amiért a történetek ártatlanok, nincs bennük erőszak, verekedés, gonoszkodás, ármánykodás; valamint azt is belátom, valószínűleg ott hibáztam, hogy egyszerű nyelvezetet használtam, és nem úgy írtam meg egy mesekönyvet, mintha a doktori disszertációmra készülnék.

A könyvemet egyébként nincs szándékomban megvédeni vagy dicsérgetni, mert nincs rá szükségem. A legtöbben, akik olvasták és képesek voltak felfogni a lényegét, máris a folytatást várják tőlem.

Abban pedig nem tudom, mi lehet a gyerekes, ha fogom az összes akaraterőmet és önfegyelmemet, és nekiülök, hosszú-hosszú órákat és kitartó munkát arra áldozva, hogy összehozzak egy olyan könyvecskét, ami reményeim szerint minél több embert elszórakoztat. Azt sem hinném, hogy egy gyerekes felfogású ember el tudná intézni sok-sok utánajárással és komoly egyeztetésekkel, hogy az ötlete és az álma kézzel fogható formába kerüljön. Az is rejtély számomra, hogy egy “nem felnőttes felfogású" ember hogy a manóba tudna egy felnőtteknek szóló könyvet is megírni (Út a férjemhez)? Bár meglehet, ezekre a dolgokra azért nem tudom a választ, mert gyerekes vagyok…

Lám, az írás micsoda terápia! Máris sokkal jobban érzem magam. Akiknek pedig esetleg mégis tetszenek eddigi irományaim, azokat megnyugtatom, hogy még sok ötlet lapul a buksimban és a noteszemben, amelyek kikívánkoznak belőlem. Tehát vigyázat, lesz “Nagyon Gagyi Mesekönyv 2.”!😄

Terv a lelke mindennek

Egy korábbi írásomban említést tettem arról, hogy kissé átcsapott őrületbe a felülésmániám. Mielőtt azonban elmesélném, miért vittem túlzásba a hasizomedzést, lássuk, mi késztetett arra, hogy a fájdalmak ellenére egyre szigorítsak az edzéstervemen.

Még év elején volt egy különös álmom. Tisztán láttam magam előtt, hogy nekem meg kell csinálnom 240 felülést, méghozzá 53 alkalommal. Ébredés után le is firkantottam ezeket a számadatokat egy cetlire, mert úgy éreztem, ez az álom egy üzenet volt.

Ezután elkezdtem számolgatni. A kétszer is elvégzett 30 napos felülés-kihívásnak hála már sikerült egyszerre 125 felülést elvégeznem. Na, ezt fokozatosan fel kellett hoznom 240-re, hogy utána azt a bizonyos 240-et még 53 alkalommal el bírjam végezni. Kellett egy határidő is, hiszen nem halogathattam a dolgot nyolcvanéves koromig.😅 Kitaláltam hát, hogy a szülinapomig (június 14.) megcsinálom az újabb, álom útján kapott, személyre szabott kis küldetésemet. Fogtam egy naptárt, és elkezdtem visszafelé számolni. Bölcs előrelátással pihenőnapokkal is kalkuláltam, mégis elrontottam a dolgot.🙉

Év elejétől a kezdő 125 felüléstől számítva mindössze heti tízzel emeltem a darabszámot. Így három hónap alatt jutottam el a 240-ig, és ekkor döbbentem rá, hogy igencsak bele kell húznom, ha végezni akarok a kitűzött határidőre. Ez pedig heti három-négy felülésadagot jelentett.

Sajnos a tervezési fázisban nem kalkuláltam esetleges nem várt hátráltató tényezőkkel, mint például egy sérülés. Miközben a célomért küzdöttem, nem egyszer előfordult, hogy a sok-sok felülés “jóvoltából” a ...hm, hogyan is fogalmazzak szépen, szóval a “kőműves dekoltázsomban” kidörzsölődött a bőr, és sebes lett, ami ugyan nem fájt nagyon, csak zuhanyzáskor csípett. De úgy voltam vele, hogy fájdalom nélkül nincs fejlődés, meg persze a sebek előbb-utóbb úgyis begyógyulnak. Ráadásul, ha Arnold Schwarzenegger a világbajnokságra készülve napi hat-hét órát edzett, amibe beletartozott a napi ezer felülés is, akkor én nehogy már ne tudjam megcsinálni a negyedét. Elvégre Schwarzi is csak emberből van, ő nem igazi terminátor. Legfeljebb az akaratereje és a kitartása volt acélból.

Igen, ez eddig szép gondolatmenet volt. Csakhogy mivel a határidő szorítása miatt nem tudtam elég időt beiktatni a sebem gyógyulására, rendre úgy vágtam neki a felüléseknek, hogy már eleve fájdalommal kezdtem. A végén már így számoltam visszafelé: “Már csak hússzor fog fájni.”😂

Elérkezett az idő, amikor edzés után vonyítva zuhanyoztam, ezért felhagytam eredeti tervem őrült módjára történő kivitelezésével, és újrakalkuláltam a dolgot.

Az új határidőt szeptember 1-re tettem, és persze hagytam elég időt a sebem begyógyulására is. Ami pedig a legjobb az egészben, hogy sógornőm segített megoldást találni a kidörzsölődés problémájára. Azt javasolta, hogy edzés előtt kenjem be a kényes területet vazelinnel (a maratoni futók is ezt a módszert alkalmazzák dörzsölődés ellen). Mondjuk én nem vazelint használok, hanem masszázsolajat, de azzal is tökéletesen működik! Most már minden gond nélkül tudom teljesíteni a heti három-négy felülésadagomat.😊

Van még néhány gondolat a tarsolyomban, ami ehhez a témához kapcsolódik, ám azt egy következő bejegyzésben fejtem ki, mert nem akartam, hogy riasztóan hosszú legyen ez az irományom.

Jelenleg ott tartok, hogy még huszonkét felülésadag van hátra. Legújabb szokásomhoz híven ezt a küldetést is centizem. Az alábbi képen a centi eredeti hossza látható, amikor még ötvenhárom darab volt belőle.

Igenis a méret a lényeg! (második rész)

Az előző részben alaposan kiveséztem a recepteket, valamint azok szörnyű hiányosságait, amelyek működésképtelenné tettek egy-egy étket. A következőkben Ibronka írói stílusáról ejtenék néhány szót.

A szakácskönyv úgy épül fel, hogy a receptek leírása előtt Ibronka megpróbál, ismétlem, megpróbál az adott ételhez kapcsolódóan poénkodni. Nem vagyok egy sótlan ember, arra azonban mégsem bírtam sehogyan sem rájönni, mi abban a mókás, ha valaki anyósviccel igyekszik humorizálni, amiben ráadásul szerepel a halál. Egy szakácskönyvben! Bár meglehet, a fordítás volt csapnivaló, nem tudom.

Az sem fér a fejembe, miért kell egy ételeket leíró könyvben testnedvek cseréjével, akarom mondani párosodással foglalkozni? Ámbár ha azt vesszük, hogy Ibronka előszeretettel viccelődött a receptleírások előtt a fosás-hányás témakörével, akkor nincs is min csodálkozni, amikor hirtelen előáll az egyik desszertnél azzal, hogy neki egy marcipános csokirúdhoz hasonlítva mekkora a farokmérete… Mégis, a legjobban az bosszantott, amikor Ibronka olyan saját viccekkel vagy szófordulatokkal próbálkozott, amelyeknek semmi értelmük nem volt! Ahogy böngésztem a felvezető sületlenségeit, gyakran vissza-visszaolvastam egy-egy sort, összehúzott szemöldökkel, értetlenül felkiáltva, imígyen: - Mi vaaan??!

Nem tartom magam különösebben nehéz felfogásúnak, és az értő olvasással sem voltak soha gondjaim, ám Ibronka egy-egy gondolatmenete bizony feladta nekem a leckét. Sajnos volt olyan mondata, amit többszöri olvasásra sem tudtam értelmezni. Ez akkor volt különösen bosszantó, amikor a receptből akartam kihámozni, hogy akkor most mégis mit kellene csinálni az alapanyagokkal. Volt, hogy elveszítettem a fonalat, és inkább nem is próbálkoztam a recept tesztelésével.😒

Megfigyeltem viszont egy érdekes dolgot. Alapvetően kétféle írói stílus ütközik ki a könyvben. Az egyik, a követhetetlen és sokszor értelem nélküli minden bizonnyal az Ibronkáé. A másik fajta kifejezésmód viszont gyanúsan igényes, értelmes mondatokba foglalva tárul az olvasó elé. Ebből arra következtetek, lehetséges, hogy Ibronka összekeverte a dolgokat, és mégsem egy profi szakáccsal, hanem egy rátermett és szakmájához értő béríróval dolgozott együtt. Pedig az elsőként említett szakemberre égetőbb szükség lett volna, és akkor nem kell a palacsintát kétségbeesésemben sűrűn imádkozva tepsiben megsütnöm…

Egyvalamit azonban el kell ismernem. Ibronkának kitűnő üzleti érzéke van! Mivel lehet ezen a földgolyón bármit eladni? Női mellekkel! Na, azokból a szakácskönyvben nem volt hiány. Ibronka okosan kitalálta, hogyan is lehetne kelendően illusztrálni a recepteket. Fogta az asszonykáját, és úgy szemléltette, mennyire finom ételeket készített/készíttetett - vagy csak ír le kipróbálás nélkül -, hogy jó sűrűn telerakta a könyvét a nője képeivel, amint éppen bekapja a… őőő, süteményt, mindezt kéjesen félig lehunyt szemmel, és egy olyan kivágott felsőben, amiből majd’ kibuggyannak a mellei. Hát igen, Ibronka meg is jegyezte az egyik pulykamelles receptnél, mennyire odavan a cicikért. Látszik. Csak nem biztos, hogy illik egy szakácskönyvbe több olyan kép is, amin a hölgy hatalmas domborzata látható a teljes érhálózatával együtt…

Érdekes dolog az is, mennyi mindent elárul egy ember jelleméről néhány apróság. Jó példa erre, amikor Ibronka az egyik sütemény receptjénél óva inti az olvasót, hogy aszalt szilvát használjon a friss gyümölcs helyett, merthogy előbbiben borzasztó brutál módon koncentrálódik a gyümölcscukor. A nyomatékosítás kedvéért Ibronka felkiáltójelek hatványozott használatával igyekszik minket elrettenteni az aszalt gyümiktől. Ezek után sehogyan sem értem, hogy néhány oldallal később a göngyölt húsnál miért ír elő 25 dkg aszalt szilvát? Három dolog jutott eszembe magyarázatként:

a) ketten írták a könyvet, holott a borítón kizárólag Ibronka neve szerepel szerzőként

b) Ibronkának súlyos amnéziás zavarai vannak

c) "oda se neki" alapon Ibronka ellentmond a saját elveinek

Nem tudom, melyik a szomorúbb.

Sajnos ez az elv-ütközés nem egyedi eset volt a könyvben. Az egyik oldalon Ibronka egy csirkés receptnél már-már ráförmed az olvasóra, hogy a szárnyasokról a bőrt szigorúan el kell távolítani, mert az juj és fúj, zsíros! Lapozok párat, és mit látok? “Eh, rá se ránts, nem tragédia, ha megeszed a ropogósra sült csirkebőrt, nem tétel.” 👏👏👏

Ha jobban belegondolok, a kettős elveket valló Ibronka mégiscsak szenvedhet amnéziában, ugyanis néhány receptje gyanúsan sokszor ismétlődik. Összeszedett a lelkem egy csokorra való rakott ételt, de azokban csak annyi a különbség, hogy az egyikbe kell gomba, a másikba meg nem. Vagy a desszertjeinél: az alapanyagok és az elkészítési mód kb. négynél ugyanaz, csak az egyikbe ilyen gyümölcs kell, a másikba meg olyan. Így ám könnyű jó vastag szakácskönyvet jó pénzért eladni. Főleg női mellekkel illusztrálva.😏

Hihetetlen, de kezdek kifogyni a hibák felsorolásából. Már csak egyetlen picurka zavaró tényt fogok felemlegetni: képtelenség, hogy a brokkoli két perc alatt puhára, netán ehetőre főjön! Legalább húsz perc kell neki. Nem mindegy! De hát ez is vagy gépelési hiba, vagy pedig újabb bizonyíték arra, hogy Ibronka úgy adja el jó pénzért a receptjeit, hogy előtte cseszett kipróbálni őket.

Mindezzel tehát hová is akartam kilyukadni? Mindössze oda, hogy ha másban nem is, egyvalamiben igenis számít a méret, avagy ez esetben másképp fogalmazva a mértékegység: a konyhaművészetben.

Végezetül néhány képillusztrációval mutatom be, hogyan képzelem el Ibronkát a konyhában tüsténkedni, vagyis szakácskodni.

Igenis a méret a lényeg! (első rész)

Aki a cím alapján véletlenül azt hinné, hogy farokméretekről fogok írni, azt ki kell ábrándítsam.🙈 Illetve helyesbítek, lesz ebben az írásomban 1 db olyan gondolat, amikor valóban erről lesz szó. (Bocsi, nem ebben, hanem a folytatásban.😄)

Egy ideje igyekszem minél egészségesebben táplálkozni. Mivel az én kreativitásomnak is vannak határai, ezért igen megörültem, amikor a múltkorában egy antikváriumban rábukkantam egy több szempontból is különleges szakácskönyvre. A könyv egyik különlegessége az, hogy a receptek hozzávalói között véletlenül sem szerepel cukor vagy fehér liszt. És a pozitívumok ennyiben sajnos ki is merültek. Annyira felbosszantott ugyanis, hogy több recept kipróbálása is sorra kudarcba fulladt, hogy most egyáltalán nem leszek kíméletes!😏

Kezdjük az “értelmi” szerző bemutatásával. Adok neki egy kitalált nevet, hiszen mégsem szólíthatom végig úgy, hogy a szerző. Mivel külföldi származású alanyunknak eleve fura neve van, legyen mondjuk Ibronka.

Szóval, Ibronka gondolt egy nagyot, és elhatározta, hogy ír egy szakácskönyvet. Ezzel mindösszesen két baj van: sem írni nem tud a lelkem, sem pedig az ételekhez nem ért. Nyilvánvaló, hogy nem próbálta ki a könyvében közölt recepteket - ahogyan pedig illett volna -, hiszen annak ellenére, hogy igen gyakorlott és rutinos konyhatündér vagyok, sorra csődöt mondtak a konyhámban az ajánlott ételleírásai.😒

Röviden elmesélem “kedvenc” példámat. Palacsintát akartam készíteni egészséges hozzávalókból. Az alapanyagokkal úgy külön-külön nem is volt baj, ám kiderült, hogy a megadott arányokban egyáltalán nem kompatibilisek egymással. Gyanakodva méregettem a kimért alapanyagokat, ugyanis már ránézésre sántítottak az arányok. Végül aztán első próbálkozásra tökéletes palacsintatésztát kaptam ...a kimért liszt felét és a tej háromszorosát felhasználva!😅 Elkezdtem hát kisütni a masszát, akkor még optimistán. Sajnos hiába imádkoztam az égiekhez, nem sült össze a folyékony tészta, de még csak császármorzsát sem sikerült készítenem az elfuserált trutyiból. Hirtelen felindulásomban, és jobb ötletem nem lévén, beleszórtam a maradék lisztet (ez zabpehelyliszt és kókuszliszt keveréke volt). Na, ekkor azt értem el, hogy szárazon szétmorzsálódott az egész cucc a tálban.😂 Ibronkát ekkor megillettem néhány nem túl baráti jelzővel, majd legyőzve a belőlem feltörni készülő sárkányt, kulturáltan kivonultam a kamrába, előszedtem a sütőpapírt, és szépen tepsibe kanalaztam az egész vackot. Újra elérkezett az idő, hogy fohászkodni kezdjek az égiekhez, mert igazán sajnáltam volna, ha kárba vész az a sok jó alapanyag. Jut eszembe, az is csak nekem ugrott be még az elején, hogy ha már palacsinta, illő volna édesnek lennie, ezért raktam bele egy kevéske édesítőszert, mert Ibronka sajnos “véletlenül” kifelejtette a receptből. Bár nem tudom, meglehet, hogy mi, magyarok vagyunk túlságosan édesszájúak, de azt vallom, ha már palacsinta, akkor legyen finom édes. Főleg, ha a desszertek témakörében szerepel a recept... A végeredmény hála Istenkének ehető lett, sőt, egyenesen finom és tápláló!
Nos, ha palacsinta-tortúrámat netán prezentáltam volna a kedves szerző úrnak egy nem túl kedves levélben, válaszként bizonyára rám hárítaná a felelősséget, miszerint nem ilyen meg olyan alapanyagokat használtam, vagy valószínűleg a konyhám berendezése nem volt megfelelő. Kifogás mindig van… Csak azt nem értem, miért állítja a könyvében, hogy minden receptet kipróbáltatott, méghozzá egy sztárszakáccsal?!

Egyébként az ízesítés kérdése is igen fontos egy szakácskönyvben. Szerintem. Volt már dolgom édesítőszerekkel, ezért enyhén szólva ledöbbentem, amikor azt olvastam az egyik receptnél, hogy hét evőkanálnyi folyékony édesítő kell bele. Őrület!😱 Józan eszemre hallgatva végül mindössze négy mokkáskanállal tettem az adott desszertbe, ami bőven elegendő volt!

Még a palacsintás tortúrám előtt kipróbáltam Ibronka gofriját. Az állagával nem is volt semmi baj, sőt, prímán megsült a gofrisütőmben. Mindössze egyetlen picurka probléma volt vele: nem jött ki a sütőből.😅 Teljesen beletapadt. Hát persze - csaptam a homlokomra -, az ilyen édességekbe KELL valamilyen zsiradék! Miután ismét küldtem Ibronka felé néhány nem túl hízelgő jelzőcskét, sebtiben felolvasztottam három evőkanálnyi vajat, amit jól elkevertem a masszában. Onnantól nem is volt baj, ki tudtam sütni az összes gofrit. És persze ki is tudtam szedni őket könnyedén. Ezután arra gondoltam, valószínűleg Ibronkának valami külföldi csodagofrisütője van, ami zsiradék nélkül is tökéletes édességet készít. Lám, valóban az én konyhám felszereltségével lehet a baj…

Közhely, hogy az élet egyensúlyra törekszik. Ezt alapul véve úgy érzem, Ibronka is így van ezzel. Ugyanis azokat a recepteket ellensúlyozván, amelyekből kihagy ezt-azt, megalkotott néhányat, amelyeknek a leírásában hirtelen felbukkan olyan összetevő is, amely a hozzávalókban nem szerepel! Jó, és abból mégis mennyit vegyek?😐

Én sajnálom a legjobban, de még mindig nem tudom befejezni a hibák felsorolását.😏

Adott egy süteményrecept. Ránézésre a hozzávalók és azok arányai ésszerűek, és talán működnének is. Csak egy gond van: nincs hozzá leírás! Pedig nem mindegy, hogy egy édes tészta receptnél szétválasztom-e a tojásokat, ne adj’ Isten kavarni kell-e, vagy gyúrni, és hogy tovább kötözködjek: meddig és milyen hőfokon kell kisütni??! A fent említett receptnél a hozzávalók felsorolását követi ugyan néhány mondat, de azok véletlenül sem a recept elkészítéséről szólnak, hanem Ibronka követhetetlen és értelmezhetetlen anekdotázását rögzítik.

Van egy “kedvenc” receptem Ibronkától, mégpedig a hamis Tiramisu. Nos, ez annyira hamis, hogy a galád összetevők könyörtelenül felfalták a túrót! Ezért történhetett az, hogy szegény túró a hozzávalók között még szerepel, az ételleírásban viszont már nem. Persze lehet, hogy a túrót arcpakolásként is felhasználhatom, amíg arra várok, hogy összeálljon a desszert, netán úgy volt vele Ibronka, hogy aki akarja, az a túrót kenje a hajára!😂

Eredetileg úgy terveztem, hogy kiadom magamból ezeket a gondolatokat, aztán mehetek Isten hírével dolgomra. Viszont szegény Ibronka sajna oly’ sok hibát vétett, hogy arra gondoltam, egy irdatlanul hosszú iromány csak elriasztaná az olvasókat, ezért folytatásosra veszem a figurát.

A második részt a következő bejegyzésemben olvashatod. Addig is íme két darab fénykép az elfuserált palacsintamasszáról, és amit végül sikerült kisütnöm belőle.