2017. október 8., vasárnap

BFF


Egy tömör és kifejező címet szerettem volna választani ennek a bejegyzésnek, ezért döntöttem úgy, hogy a “legjobb barátok örökké” angol megfelelőjének kezdőbetűit használom fel.

Igazán érdekes dolog, ahogyan a barátságok kialakulnak. Vannak, akik szinte már pólyás koruktól egy életre kötődnek egymáshoz, és vannak, akik felnőtt fejjel találnak olyan embert, aki hasonlóan gondolkodik, és akire bármikor lehet számítani. Nekem is van ilyenem, nevezetesen Judit.💕

Londonban sodorta őt az életembe az az áldott jó szél! Mindössze három hétig dolgoztunk egy helyen, és az az érdekes, hogy ott nem is igen beszélgettünk. Persze hozzá kell tennem, azért nem, mert ha meg mertünk szólalni, a csoportvezetőnk úgy üvöltözött velünk, mint valami fába szorult sakál! Nem elég, hogy abban a fűtetlen raktárban télen nagykabátban kellett dolgoznunk (csak hogy elkerüljük a fagyhalált), még megszólalnunk sem lehetett.😒 (Jut eszembe, erről a gonosz nőszemélyről már írtam A boszorkány című bejegyzésemben.) Levegőt venni is csak halkan lehetett. Ám elég ennyi a szívmelengető nosztalgiából!😅

Tehát adott volt a hely, ahol megismerkedtem Judittal. Messze laktunk egymástól, ezért nem találkoztunk valami gyakran, mégis kialakult közöttünk egy szoros kötelék.

Időközben férjemmel itthon telepedtünk le, ám ezzel ellentétben Judit Angliában tervezi a jövőjét. Persze rossz ez így, ám ő valahányszor hazarepül, nem mulasztja el, hogy minket is meglátogasson. Pedig nem kis kitérő neki, hogy elkocsikázzon idáig, mégis rám szánja azt az időt, ami a sok-sok utazással jár!😇

Legutóbb szeptember 25-én látogatott meg minket Judit, és nálunk is aludt. Szuper volt! Számomra egy piros betűs ünnep! Elmentünk együtt a helyi kis Coop-ba is, ahol drága barátnőm ismét kimutatta, mennyire figyelmes: mindegyik állatkánknak vett valami finom jutalomfalatot. Azt pedig már fel sem sorolom, mi mindennel érkezett hozzánk, mert még zavarba jönne (tudom ám, hogy elolvassa majd ezt a bejegyzést)! Rosszabb esetben pedig már megint megríkatom szegényt.😁

Végezetül mit is írhatnék? Szívből remélem, hogy a Te életedben is van legalább egy olyan drága személy, mint az enyémben Judit. Hisz’ tudod: “Mindig kell egy barát!”


1 megjegyzés:

  1. :D felnevettem a "... tudom am, hogy olvassa majd ezt a bejegyzest"

    Hamarosan megint megyek, ott alszok, megyunk a coopba, majd Te jossz hozzam :) juhuuuuuuuuuuu :D Mar nagyon varom :)

    VálaszTörlés