2015. november 25., szerda

A véredet akarom!


Nem kell megijedni, titokban nem vagyok vámpír.😅 Csupán szeretném felhívni a figyelmedet a véradás fontosságára, valamint kedvcsinálónak fel fogom sorolni, miért is jó vért adni.

Mivel is kezdjem? Talán előbb essünk túl a szomorú tény megemésztésén: Magyarországon a négymillió lehetséges véradóból csupán kétszázötvenezer rendszeres donor van. Pedig a vér semmivel sem pótolható, és ha figyelembe vesszük azt az adatot, hogy évente négyszázezer vérre-, illetve vérkészítményre szoruló beteg van, akkor bizony beláthatjuk, hogy nekünk is segítenünk kell!

Bátorításképpen kikerestem az internetről a véradás feltételeit. Véradó tulajdonképpen bárki lehet, aki egészségesnek érzi magát, ezenfelül pedig már csak néhány apróságnak kell megfelelni. Véradó lehet az a személy, aki:
  • elmúlt 18 éves, de még nem töltötte be a 65. életévét
  • testsúlya meghaladja az 50 kg-ot
  • nem vérzékeny
  • nem ájulékony
  • nem szoptató anyuka
  • rendelkezik fényképes igazolvánnyal (ez lehet útlevél, személyi igazolvány, jogosítvány, diákigazolvány), lakcímkártyával, valamint társadalombiztosítási kártyával.

Véradáskor mindössze 4,5 dl vért vesznek le, amely ideális esetben öt-tíz percet vesz igénybe. A művelet előtt tehát érdemes sok folyadékot fogyasztani, és természetesen valami könnyű, de tápláló ételt is vegyünk előtte magunkhoz!

Lássuk, mit tehetünk mi, segíteni vágyó, egyszerű földi halandók? Először is össze kell szednünk a bátorságunkat! Hiszen senki sem szeret önként orvoshoz, nővérhez menni, főleg úgy nem, hogy bizton számíthat a tűvel való testi kapcsolatba kerülésre! Kétszer is.😱😂

Ha magunkhoz vettük a bátorságunkat, a véradási ceremónia első, úgynevezett adminisztrációs része sétagalopp lesz. Először igazolni kell személyazonosságunkat, utána kapunk egy A4-es nyomtatványt, amin különböző egészségügyi vonatkozású kérdésekre kell válaszolni X-elés formájában. Vagyis nem egy hosszadalmas, kifejtős dolgozatra kell számítani. Ezután egy picuri tűvel megszúrják az ujjunk begyét, hogy egy csepp vérünkből kianalizálhassák ott rögvest, amire kíváncsiak. Ha rendben volt minden, a doktor bácsi/néni vérnyomást mér, majd kedvesen biztat, hogy mehetünk is lecsapoltatni a vérünket. Ehhez egy ránézésre ijesztően hatalmas tűt használnak, de nem kell megijedni tőle. Egyrészt a nővérkék már olyannyira rutinosak, hogy ha nem nézünk oda, észre sem vesszük, mikor került a tű a karunkba (én eddig nyolcszor voltam, egyszer sem volt rossz tapasztalatom). Másrészt pedig arra kell számítani, hogy az első körben az ujjunkba szúrt picike tű “élménye” lesz a kellemetlenebb, ugyanis az ujjacskánkon sokkal érzékenyebb és vékonyabb a bőrünk, mint a karunkon.💁

Kvízkérdés következik: tudod-e, miért élnek tovább a nők, mint a férfiak? Nem, nem azért, mert a házi sárkány idő előtt kinyírja a hős királyfit!😅 Azért, mert nekünk, sárkáá…, akarom mondani nőknek havi rendszerességgel cserélődik a vérünk. Magyarán, újjászületett sejtekkel töltődik fel a szervezetünk, felfrissülünk, megújulunk. Ezért is lenne fontosabb a férfiaknak, hogy ha már természetes úton nem tudják, legalább mesterségesen frissítsék fel szervezetük sejtkészletét.

De lássuk a tényeket, miért éri meg vért adni?
  • A vérvételt megelőző kontroll olyan alapos, hogy megfelel egy féléves orvosi vizsgálatnak.
  • A véradás ösztönzőleg hat új, friss vörösvértestek képzésére.
  • Egy tanulmány szerint azok között, akik rendszeresen, félévente adnak vért, 88%-kal csökken a szívinfarktus és a stroke kockázata.
  • A vér tartósan magas vasszintje negatív hatást gyakorol szervezetünkre. Rendszeres véradással viszont normalizálódik ez az érték.
  • Jobb lesz a közérzetünk, már csak azért is, mert tudatosul bennünk, hogy valami jót cselekedtünk, segítettünk másokon.

Végszónak mit is írhatnék? Azért, hogy ne csak a szám járjon, elárulom, kinéztem a neten (www.veradas.hu) egy hozzám közel eső véradó időpontot, így december 11-én megyek is, hogy a véradás jótékony hatásait élvezhessem.

Jó egészséget, és sok bátorságot kívánok mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése