2015. december 2., szerda

Cukorhorror!


Sokat gondolkodtam azon, milyen kíméletes felvezető szöveggel tudnám előkészíteni a terepet az alább felsorolásra kerülő borzalmak megemésztésére. Sajnos azonban nem tudok szépíteni a dolgon: ha kedves az egészségünk, bizony fokozatosan minél inkább ki kell iktatnunk életünkből a cukrot!
Lássuk, mi mindent mazsoláztam össze kutatómunkám során a cukorról.

“Ha ma új termékként vezetnék be a cukrot, soha nem engedélyeznék, mint élelmiszert. Erős méreg, és a gyógyszertárban a helye. Gyengíti az agyat, és befolyásolja a viselkedést. Az egyszerű cukor arra kényszeríti a szervezetet, hogy túl sok inzulint termeljen, és ezzel csökkentse a vércukorszintet. A lecsökkent vércukorszint azonban farkasétvágyat ébreszt, és ezzel ördögi kört indítunk el!”

“A cukor ugyanúgy hat a szervezetre, mint az alkohol! A cukorból alkohol képződik, ami károsítja a májat. A máj méregtelenítő munkája során képes az alkohol átalakítására egy bizonyos szintig, de így a szervezet normális működéséhez szükséges enzimeket von el az alkohol semlegesítésére. Lehetséges májnagyobbodás olyan embereknél is, akik egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt, de sok édességet esznek. Akik finomított cukrot fogyasztanak, alkoholisták anélkül, hogy tudnának róla!
A májkárosodással együtt jár a haj, a látás és a bőr épségének a romlása. A cukor fogyasztása továbbá B vitamint és Kalciumot von el a szervezettől.”

“Tény még, hogy a rákos sejtek ideális tápanyaga a cukor! Egy PET CT vizsgálat során a beteggel izotópos cukoroldatot itatnak, és máris látják, hogy hol zabálnak a rákos sejtek. A túlzott cukorfogyasztás összefüggésbe hozható a szívinfarktussal, cukorbetegséggel, súlyos emésztőrendszeri megbetegedésekkel, a vitamin- és nyomelemhiánnyal, és nem utolsósorban az elhízással.”

“Orvostudományilag (is) igen fejlett világunkban végre rájöttek a szakemberek, hogy a cukor bizony számos olyan betegség kiváltó oka, amely idővel lassan, de biztosan halálhoz vezet, mint például az érrendszeri betegségek, a szívkoszorúér-betegségek, és a jó öreg cukorbetegség.”

Volt idő, amikor a sóra mondták, hogy "lassan ölő fehér méreg". Sajnos azonban inkább a finomított fehér répacukorra kellene ráhúzni ezt a vészes jelzős szerkezetet, amivel egyáltalán nem esnénk túlzásba!

Hadd idézzek most néhány bekezdést a Cukor Blues című könyvből (szerzője William Dufty), amely teljes egészében a cukorról szól. 220 oldalas a mű, a szerzője gyerekkorától kezdve súlyos cukorbeteg volt. Inzulinnal lőtte magát nap mint nap, ám hosszú és fáradságos munkával megtalálta a módját, hogyan szabaduljon meg betegségétől. Egyszerűen kiiktatta az életéből a cukrot, szőröstől-bőröstől! Azt eddig is tudtam, hogy a cukor finoman szólva nem egészséges, de az alábbi tényeket olvasva egyszerűen elborzadtam!

"A cukorfüggőséget és a kábítószerfüggőséget lényegében csak a mértékük különbözteti meg. A kis mértékű narkotikum gyorsan változtatja meg a szervezet és az agy viselkedését. A cukrok valamivel lassabban: az egyszerű, folyékony cukor, mint az alkohol, percek alatt hat, míg a másfajta cukrok csak évek alatt."

"Az ember addig nem is tudja, hogy rabja valaminek, amíg a fejébe nem veszi, hogy többé nem csinálja - és akkor rádöbben, hogy nem az akarata irányítja." (Erre a szerző akkor jött rá, amikor le akart szokni a cukorról.)

"Az elhízást a XX. századi Amerika betegségeként emlegetik és tartják számon. Pedig az
elhízás nem betegség, hanem egy tünet, egy jelzés, egy figyelmeztetés arra, hogy szervezetünkben valami nincs rendben.”

"A finomított cukor anti-tápanyag, halálos az emberi szervezetre, mert a táplálkozástudósok értékelése szerint csak üres kalóriákat tartalmaz. Ráadásul a cukor fogyasztása rosszabb, mintha semmit sem ennénk, mert megemésztéséhez, méregtelenítéséhez és kiválasztásához a szervezettől értékes vitaminokat és ásványi anyagokat von el!"

"Mit tartalmaz a cukor? Kalóriákat és szenvedéllyé váló ízt! Minden ételben van valamiféle
tápanyag: fehérje, szénhidrát, vitaminok, ásványi anyagok - vagy mindegyik. A cukor azonban kizárólag kalóriákat tartalmaz, semmi mást! A cukor a finomítás során elveszti tömegének 90%-át, és teljes vitamin és ásványianyag tartalmát. A finomított cukor legfőképpen éppen emiatt károsítja a szervezetet. Ahhoz, hogy a szervezet fel tudja szívni ezt az "előemésztett szénhidrátot", vitamin- és ásványianyag készleteiből kell merítenie, amitől a szervezet egyensúlya felborul. Mivel cukorban gazdag étrend esetén a jelenség állandó, végül krónikusan rossz egészségi állapot alakul ki!"

"Minden természetes táplálkozás ott kezdődik, hogy lemondunk a cukorról és a fehér lisztről, és teljes értékű gabonaféléket, zöldségeket és idényjellegű gyümölcsöket fogyasztunk helyettük. A szénhidrátok megváltoztatása megváltoztathatja egészségünk és életünk minőségét. Ha jó minőségű, természetes ételeket eszünk, a mennyiség kérdése magától megoldódik. Senki nem fog megenni fél tucat cukorrépát vagy egy egész láda cukornádat. De még ha megeszik is, az sem lesz olyan veszélyes, mint egy marék kockacukor."

"Már egyetlen kockacukor is elég a szendvics utáni kávéban ahhoz, hogy erjedés induljon meg a gyomorban. Már egyetlen üdítő is elég arra, hogy szeszfőzés kezdődjék a gyomorban. A cukorral ízesített gabonafélék - akár készen, dobozban vesszük meg, akár mi adjuk hozzájuk a cukrot - szinte garantálják a savas erjedést."

Szerintem elgondolkodtató, hogy hiába ennyire káros a cukor, mégis szinte minden
élelmiszerbe úgy szórják, mintha az hasznos dolog lenne. Pedig dehogyis! Az a lényeg, hogy az emberekben kialakuljon a függőség, utána pedig már gondolkodás nélkül vásárolni fogják a termékeket, vagyis virágzik az élelmiszerüzlet. A rengeteg cukor pedig olyan pusztítást végez a szervezetben, ami szépen virágoztatja a gyógyszerüzletet is. Jól ki van ez találva, kérem szépen!👏👏👏

Érdekességként szeretnék elmesélni egy egyszerű, hétköznapi példát. Adott egy családi szülinapi ebéd: húsleves, rántott hús, rizs-burgonya köret, és természetesen torta. Hagyományosan elkészítve, vagyis fehér liszt-cukor kombóval. A négyéves kislánykának nincs ínyére a leves, de még a második sem, ő inkább a tortát célozza meg, annak is a tetején lévő tömény cukormázat. A családtagok persze mosolyogva tolják elé saját tortájukról a ropogós cukorcukrot, hogy a gyerek gyomrába még véletlenül se kerüljön egy kevéske tészta sem. Bár, az a vacak, tápanyagmentes, fehérlisztes-cukros tészta már mit sem javítana a cukorbomba szervezetben elvégzett terrortámadásán! És a gyermek mivel öblíti le “ebédjét”? Egy-két pohár kólával. Ezek után mi történik? Az irtózatos mennyiségű cukorbevitel következtében hihetetlen módon megemelkedik vércukorszintje, felpörög, meghülyül, hisztizik-vergődik, közben a szervezete máris azon van, hogy túlságosan sok inzulin termelésével igyekezzen csökkenteni a vércukorszintet. És mi történik, ha hirtelen leesik ennek a kisgyereknek a vércukorszintje? Beájul. Vagyis a szülő mókásan megjegyzi, hogy biztosan szörnyen álmos volt, azért “nyűgösködött” szegény gyermek. Én inkább úgy mondanám, a szülő hagyta, hogy alaposan bedrogozza magát a csemetéje, aki miután kiőrjöngte magát, minikómába esett. Én is jártam már hasonlóképpen, felnőtt fejjel. A negyvennapos édességböjtöm után hirtelen visszatértem a cukros édességek majszolására, aztán meg csodálkoztam, amikor egy-egy sárkányszerű kitörésem után magamba zuhantam...

Ennyi horror után zárásként hadd vidítsalak fel egy kicsit, Kedves Női Olvasóm! Ha jelentősen csökkented a cukorfogyasztásod, hihetetlen mértékben könnyebbé fognak válni "nehéz napjaid". Ezt több ezer hölgytársunk bizonygatta a fent említett könyvben, akik már sikeresen leszoktak a cukorról.

Továbbá még egy apróság, ami már az Uraknak is szól: a szúnyogok is édesszájúak, így ha kifekszik a napra egy olyan ember, aki elhagyta a cukrot, és egy olyan, aki viszont nagykanállal habzsolja, biztosak lehetünk benne, hogy a szúnyogok a finom cukros vért fogják nagykanállal habzsolni!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése