Írta és rendezte...

Muszáj kiírnom magamból, mi késztetett arra, hogy habár nem tudok rajzolni, mégis én készítsem el a mesekönyvemhez az illusztrációt.

Magát a történetet még Londonban megírtam, így amikor májusban végre hazaköltöztünk, már “csak” a képekre maradt gondom. Először felkértem férjem egyik ismerősét, aki igen jól rajzol. Elvállalta ugyan, de amikor úgy két hét elteltével kíváncsiskodni kezdtem, hogy jól halad-e, akkor töredelmesen bevallotta, nem lesz ideje befejezni az illusztrálást, inkább keressek mást. Oké. Következett a kettes számú jelöltem, aki az én ismerősi körömből került elő. Eleinte hihetetlenül lelkes volt a lelkem, nem győzte köszönni, hogy rá gondoltam.

Miután minden részletet leegyeztettünk, és azt is nyomatékosítottam, hogy a munkáját természetesen nem ingyen várom el, máris eltelt egy hónap. Ekkor finoman érdeklődtem, hogy hol tart az illusztrálással. Válasz semmi. Újabb egy hét elteltével ismét írtam az illetőnek, hogy ha mégsem tudja vállalni a munkát, legalább vallja be, hogy elővehessem a C-tervemet (merthogy ő volt a B-terv). Rögtön jött a válasz: nyugi van, következő héten lesz két szabadnapja, akkor be is fejezi. Jó.

Eltelt újabb két hét. Már-már féltem a mester urat érdeklődésemmel zaklatni a rajzok állását illetően, ám ekkor felbukkant az úriember magától, és töredelmesen bevallotta, hogy megerőltette a kezét, így nem tudja befejezni a munkát. Azt is hozzátette, hogy még sok lett volna hátra a befejezésig, így inkább szól, hogy ez a rajzolás valamennyi ideig felejtős dolog.

Nem jó, nagyon nem!😬 Mindez a felkérésétől számított két egész hónap után bukott ki. Csak magamtól, csendesen és persze abszolút higgadtan kérdezem meg: akkor mi a manót csinált az illető két hónapon keresztül?!😏

Ekkor érkezett el az idő arra, hogy kétségbe essek. Nem akartam egy harmadik embert is felkérni, attól félve, hogy ő is csak az időmet rabolná. A kiadónál is érdeklődtem, de azt a választ kaptam, vállalják ugyan a könyv illusztrálását, ám a grafikusuk annyira el van havazva, hogy nem tudják, mennyi időbe telne.

Néhány nap után jött a megvilágosodás. Hiszen én tudok rajzolni!😀 Na jó, nem fejből, hanem ha látok egy képet, azt úgy-ahogy át tudom másolni. Tehát fogtam magam, a történetek állatszereplőit beállítottam a jelenetek szerint, lefényképeztem, és átmásoltam. A végeredmény nem is lett annyira vészes, sőt, a húgom megdícsért, milyen aranyos, gyermeteg a rajzom.😅 Ezt tőle bóknak vettem.

És most elárulom, mennyire “időrabló” dolog megrajzolni pár képet. Amikor rádöbbentem, hogy csak magamra számíthatok, nekiültem, és a fényképek alapján megrajzoltam öt egész képet egy órán belül. Való igaz, nem művészi rajzok lettek, de számít ez egy mesekönyvnél? Jó, hozzáteszem azt is, még nem színeztem ki őket, ezek még csak a vázlatok voltak. Na de végül is megrajzoltam az összes képet (kilenc darabot) egy hét alatt, és nem nyolc órákat görnyedtem felettük napi szinten. Igaz, nem nyernék velük rajzversenyt, kivéve, ha az ötéveseknek meghirdetett korcsoportban indulnék…😄

Mindenesetre köszönöm a leckét, amit az Élet ismét adott nekem. Megtanultam, hogy bármiben számíthatok magamra, és ha akarok, akkor mindent meg tudok csinálni. Még rajzolni is. Ráadásul, minden jó, ha jó a vége alapon, a könyvem hátulján nem kevés büszkeségre adva okot ez szerepel: Írta és illusztrálta: Oszlánszky Rita.