Elvonókúrám élményei (ötödik - befejező rész)

Huhh, ez a küldetés is kipipálva!🎉 El sem hiszem. Az egészben szinte azt élveztem a legjobban, amikor a konyhai üzenőfalon lévő centi minden egyes nappal egyre rövidebb és rövidebb lett.

Érdekességként említem csak meg, hogy csütörtökön voltam vért adni, és diéta ide vagy oda, teljesen jól voltam, még csak meg sem szédültem. Mit bizonyít ez? Azt, hogy a szervezetem igencsak el volt látva tápanyaggal, még azt is simán kibírta, hogy elvettek tőle négy és fél dl vért!

Nem is csigázom tovább a kedélyeket, a végeredmény tehát:

súly: 76.5 kg (-2,9 kg)

testzsír: 28.9 % (-1,2%)

víz: 51.8 % (+0,9%)

Nem tudom megállni, hogy a végén szokás szerint ne okoskodjak egy ideillő idézettel, amely a diétám folyamán gyakran ellebegett lelki szemeim előtt:

“Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk.”

Köszönöm az eddigi figyelmet és érdeklődést, legközelebb egy kritikával jelentkezem.

Elvonókúrám élményei (negyedik rész)

Nem tagadom, elég kemény 28 napon vagyok túl. Mondjuk nem is fizikailag, inkább lelkileg volt megterhelő az elvonókúra, ugyanis nagyon próbára tette a kitartásomat!

Meg kell mondjam, egy ehhez hasonló küldetésbe úgy érdemes belefogni, hogy az ember jól van lelkileg. Én igazán szerencsés vagyok, hiszen a férjem mellett megtaláltam azt a biztonságot és nyugalmat, ami ahhoz kell, hogy efféle küldetéseket teljesíthessek.😇 Hiszen akinek rendben van a lelkivilága, az nem menekül az evésbe; nem eszik bánatában, vagy unalmában, netán azért, hogy a stresszt azzal vezesse le.    

Mondok egy példát. Egyik nap férjemnek olyan desszertet készítettem, ami nem felelt meg a diétám követelményeinek. Mivel senki nem tartott fegyvert a fejemhez, úgy gondoltam, nem kockáztatom azzal a testi épségemet, ha ellenállok a kísértésnek, és NEM eszek az édességből.😅 Elvégre máskor is készíthetek olyat. Egyébként pedig van egy jó kis trükk az ilyen esetekre: a sütiket le lehet fagyasztani! Semmi bajuk nem lesz egy kis didergéstől, és legalább a lelkiismeretünk is tiszta marad, ha egy kis szigorítás időszakában nem faljuk fel suttyomban a tiltott finomságot, hanem belátjuk, hogy a fagyóban szépen megvár minket. Nálunk például most körülbelül négyféle süti várakozik arra, hogy leteljen a diétám. Na de félreértés ne essék, nem fogom mindet rögvest az elvonóm utáni első nap felfalni!

Erről jut eszembe! Nem ám úgy fogok visszatérni a normál táplálkozásomhoz, hogy tört krumplival megkent kenyeret aprítok feltétként a rizses spagettihalomra, amit jól megszórok liszttel - merthogy ezeket az ételeket harminc napon át mellőztem az életemből. Nem-nem. Fő a fokozatosság elve. És persze a cukrot meg sem említem, mert azt továbbra sem vagyok hajlandó enni. Na jó, ez alól azok az élelmiszerek kivételek, amelyekbe érthetetlen és roppant bosszantó módon “véletlenül” belekerül egy kicsike százalékban, például mustár, torma, konzervhal, fagyasztott zöldség, stb.

Pár szóban kitérek ‘titkos fegyveremre’, amivel reményeim szerint egy végső csapást mértem makacs fölös kilóimra. Múlt vasárnap léböjt napot tartottam. Ez azt jelentette, hogy aznap csak folyékony halmazállapotú étket vehettem magamhoz, semmi rostot! Tehát "ehettem" ugyan zöldséglevest, de leszűrve. A nap folyamán még frissen préselt alma-répa-zöldséglevet ittam, valamint rengeteg teát. Nem is volt vészes az a nap, pláne, hogy leszámítva egy kis délelőtti kertészkedést, főként pihentem. Egy-egy ilyen léböjt roppant hatékony nagytakarítást jelent a szervezet számára.

Szóval, összegezve a dolgot, most ott tartok, hogy a maradék két napot becsületesen végigcsinálom, és vasárnap végre jöhet az eredményhirdetés! Azért nem szombaton, mert egész napos programunk lesz a férjemmel. Már nagyon izgatott vagyok az eredményt illetően!

Vasárnap tehát jövök a számadatokkal! Addig pedig egy kis lelkesítés azoknak, akik a harmincnapos elvonómhoz hasonló “mókás programot” választanának maguknak:

A képlet egyszerű: ha éhes vagy, igyál! Ha történetesen nem vagy szomjas, nyaljál sót, és akkor biztosan inni fogsz!😂

Elvonókúrám élményei (harmadik rész)

Most már bátran bevallom, önkéntes diétám bizony elég emberpróbáló.😒 Nyilván kényelmesebb lenne, ha a diéta ideje alatt csak ülnék a babérjaimon, ám én továbbra sem vagyok hajlandó hanyagolni a mozgást az életemből, ezért a jól bevált módszert követem, és heti öt-hat napon bizony alaposan megmozgatom a porcikáimat.

Már említettem, hogy sokat segít rajtam a zabkása és a puffasztott szeletek. A harmadik héttől viszont éreztem, hogy kell még valami, amitől jóllakok, ami finom, nem mellesleg pedig belefér szigorúan szabott étrendembe. És rátaláltam a zabra! Pontosabban: a zabpehelyből házilag darált zabpehelylisztre és a zabkorpára (ezt már vettem). Való igaz, a zabkorpa lényegesen drágább, mint a fehérliszt, de! A fehérliszt maga a tökéletes üres kalória. Semmi használható tápanyag nincs benne. Szegény búzát annyira lecsupaszítják lisztté válása során, hogy a végén zéró lesz a rosttartalma is. Minek fizessek hát a semmiért? Kis kutatómunka után választásom tehát a zabra esett, mert:

• “a zab a legnagyobb energiaadó, és biológiai értelemben a legértékesebb fehérjetartalmú gabonafajta;
• az aminosavak gazdag tárháza;
• vérnyomáscsökkentő és keringésjavító hatása van;
• fehérjében, antioxidánsokban, ásványi anyagokban gazdag;
• magas a B- és E-vitamin-tartalma;
• rostban gazdag, alacsony szénhidráttartalma nem okoz hirtelen vércukorszint emelkedést;
• a többi gabonaféléhez képest jóval kevesebb keményítő van benne”.

Mindez túl szép, hogy igaz legyen, ugye? Így is van. Egyetlen hátránya azért még ebből a csodanövényből készült lisztnek is van: nehézkes vele dolgozni (főleg péksütik készítésénél). Bizony nem úgy viselkedik, mint a hagyományos fehér liszt, ezért érdemes másfajta lisztekkel keverni (teljes őrlésű, kókuszliszt, kukoricaliszt stb.).

Még egy dolgot szeretnék megemlíteni. Tapasztalatból mondom, ami amúgy tény is, hogy az efféle tartalmasabb lisztekből készült ételek sokkal jobban laktatnak, mint a fehér liszttel készült finomságok. Tíz-tizenkét darab hagyományos palacsintát például vígan meg tud enni egy felnőtt férfiember (néhány nő is), azonban ha a zablisztből készült változatnál lenne ilyen kis mohó az ember fia/lánya, bizony megszenvedné a torkosságot.🙉 Úgy járna, mint a kis gömböc a mesében… Szóval, ha ráadásul egy kicsit még matekozni is akarunk, akkor kijön, hogy ha kevesebb is elég a drágább lisztből készült ételekből, akkor kevesebbszer kell venni, plusz ha hozzávesszük, hogy az egészségünkre is jó hatással van, akkor aztán igazán megéri az árát!

Lisztprobléma tehát kipipálva.😁

Diétám kezdetén az is a kikötésem volt, hogy lehetőleg teljesen mellőzzem a cukrot. Sajnos ez már sokkal-sokkal nehezebb feladat. Na nem azért, mert cukorfüggő volnék, dehogy! Ellenkezőleg! Nem vagyok ugyan cukorbeteg, de egyenesen beteg vagyok a cukortól. Főleg, ha az élelmiszeripar lépten-nyomon le akarja nyomni a torkomon a lassan ölő fehér mérget. Sunyi módon képesek még a fagyasztott zöldséghez is hozzákeverni!😱 El is mesélek egy “kedves” epizódot egyik ebédkészítésemről.

Benyúlok a fagyóba, előhúzok egy csomag guszta mexikói zöldségkeveréket, és valami belső sugallatra átböngészem, mi minden finomság van benne. Nos, 93%-ban valóban finomságok voltak benne különböző zöldségek formájában, ám a maradék 7% többek között kétféle olajat, sót, rizs keményítőt és cukrot rejtett!! Ezt olvasván futóstroke-ot kaptam. Értsd: hirtelen elborította a vér az agyamat. Úgy nézhettem ki, mint a rajzfilmekben az a kis mérges, vérben forgó szemű figura. Miközben visszaraktam a mexikói mixet a fagyóba, és néhány alaposan átgondolt szitkot szórtam a készítőkre, újbóli választásom egy sima finomfőzelékre esett, ami tényleg csak répát és borsót tartalmazott.

Mivel ételt nem dobok ki, szigorú diétám végeztével csak meg fogom enni a cukrozott zöldséget. De lám, egy újabb tanulsággal gazdagodtam: nagyon résen kell lenni, ha tudni akarod, mit etetnek meg veled! Innentől kezdve talán nem is lesz túlzás, ha só vásárlásakor megnézem, van-e a sóban hozzáadott cukor…😅

Tehát küzdök-küzdök kitartóan, és becsülettel végigcsinálom a kis elvonókúrámat. Lelki segítség gyanánt még a kezdetekkor kitűztem a konyhai üzenőfalra egy centit, amit kedvenc ollómmal naponta hűségesen szabdalok lefelé egyesével. A képen a kezdő hosszúság látható, ami mára igencsak megrövidült. Már csak nyolcszor kell belevágnom!

Elvonókúrám élményei (második rész)

Immár két hét telt el önkéntes diétám kezdete óta. Miután elmúlt az újdonság varázsa, bevallom, voltak nehezebb pillanataim. Nap mint nap ki kell találnom, mivel tölthetném meg úgy a bendőmet, hogy ne ismétlődjön az unalomig az étrendem.😒

E heti barátom és segítőtársam az alma és a puffasztott rizs-, illetve búzaszelet volt. Szegény almát eddig hanyagoltam az életemből, szinte kizárólag sütemény formájában vettem magamhoz, ám mostanra a maga nyers valójában is jó barátom lett!😊 A puffasztott búza/rizsszeletet viszont soha semmilyen formában nem szerettem. Most sem ízlik, viszont remek kenyérpótló. Próbálkoztam volna azzal is, hogy ízesített pufikat veszek (pl. hagymás-tejfölös, paprikás), ám amikor a csomagolásukon megláttam az összetevők között az “ízfokozó, cukor” szavakat, dühösen dobtam vissza őket a polcra. Akkor is nagyon elszontyolodtam, amikor a salátámat tormával akartam feldobni, de hát a kedves gyártó még abba is cukrot tett! Így a saláta egy egyszerű frissen őrölt borsos-kefires mártást kapott. Sebaj.

Már-már félve vallom be, de még egy barátot szereztem a diéta idejére, méghozzá méregtelenítő teakeveréket. A patikában vettem, elvileg segíti a fogyást valamint a méreganyagok távozását a szervezetből. Azért félek ezzel a vallomással, mert még a végén megkapom, hogy biztos csak emiatt sikerült fogynom.😏 Egyébként amikor átböngésztem, miféle gyógynövények vannak a teában, hangosan felröhögtem. Ilyenek többek között, hogy “kukoricabajusz, kutyabengekéreg, katángkóró herba.”

Jut eszembe az életmód változtatásáról. A minap olvastam egy cikket egy amerikai sztárszakácsról, aki úgy dobott le magáról egy év alatt harmincnyolc kilót, hogy “csak” a főzéshez használt alapanyagokon változtatott. Például elhagyta a cukrot és a fehér lisztet, valamint a rántott, tehát bő olajban sült dolgokat; lecserélte a zsíros vörös húsokat sovány fehér húsfélékre; rengeteg friss zöldséget és gyümölcsöt evett a sok tészta, krumpli és kenyér helyett, szóval ilyenek. Az egyik mondata nagyon megtetszett, idézem: “ Ha teleeszem magam jó kajával, nem marad hely a rossznak.”

Végezetül még egy fontos gondolat. A húgomnak volt egy igen okos észrevétele, miszerint írtam ugyan, hogy mennyi a kezdő súlyom, de azt nem, hogy ehhez hány centi társul. Nagyon nem mindegy ugyanis! Tehát akik még nem láttak engem teljes hosszanti terjedelmemben, azoknak elárulom, hogy kereken 180 cm magas vagyok. Na igen, sokat álltam kiskoromban az esőn.😄

Egy hét múlva ismét jelentkezem.

Elvonókúrám élményei (első rész)

Nem, még nem haltam éhen.😅 Sőt! Ilyen jókat akkor sem ettem, amikor nem volt tiltólistán semmilyen étel. Ez pedig annak köszönhető, hogy használnom kellett a kreativitásomat a konyhaművészetben.

Bevallom, a kúra kezdete előtt be voltam rezelve attól, hogy folyton éhes leszek.😬 Az első nap kihegyezett fülekkel vártam, mikor kordul meg a gyomrom. Ám mivel gyakorta falatoztam keveset, és sok folyadékot is ittam, meglepődve tapasztaltam, hogy teljesen jól vagyok.

Ami még sokat segített abban, hogy kellemesen elteljek, az a zabkása volt. Tudom-tudom, eléggé ‘cicomátlan’ neve van szegénykének, ám annál finomabb! Az ajánlott felnőtt napi zabpehely-adag ötven gramm. Kimértem: ez a kis szeműből nyolc evőkanállal, a nagy szeműből pedig tizenegy evőkanálnyival jelent. Ehhez mindössze 2,5-3 dl víz vagy tej kell (én fele-fele arányban öntöm hozzá). Felforraljuk, majd még két percig főzzük takarékon, és már készen is van a tápláló-laktató finomság. Hogy ne duzzogjanak az ízlelőbimbóim, rendre teszek a kásába két mókás kanálnyi, illetve mokkáskanálnyi folyékony édesítőszert, továbbá fahéjat, vagy egy evőkanál kakaóport, vagy kókuszreszeléket, esetleg ha kihűlt, összekeverem reszelt almával; de az ízesítése a képzeletünkre van bízva.

Házi kakaóitalt is gyakran készítek, természetesen ezt is édesítőszerrel. Továbbá még egy jó tipp: főzésnél használjuk bátran a különböző zöldfűszereket. Ezek csuda trükkös és hasznos jószágok, ugyanis olyan intenzív ízt adnak az ételnek, hogy az ember észre sem veszi, ha véletlenül nem elég sós az eledele.

Mivel már az elején kikötöttem, hogy a kúra alatt nem állok mérlegre, így csak abból tudom leszűrni a pozitív változást, hogy az egyik övemen elfogytak a lyukak! Újakat kell fúrni rá, hogy összébb húzhassam. Ez azért biztató kezdet.

A mozgást természetesen továbbra is lelkesen űzöm, csak azt sajnálom, hogy hetente egyszer be kell iktatnom egy pihenőnapot.😑

Összefoglalva tehát: nagyon jól érzem magam a bőrömben, és kíváncsian várom, végül hány kiló mínusszal sikerül zárnom a kúrát. Három hét múlva kiderül, ám addig még többször is jelentkezem.

Harmincnapos elvonókúrám

Hétfőn kíváncsiságból ráálltam a mérlegre, és hát…😒 Most inkább nem traktálnálak az eredményhez kapcsolódó negatív gondolataimmal, inkább nézzük meg, milyen súlycsökkentő haditervet eszeltem ki magamnak!

Először is, ki kellett tűzni egy határidőt. Alaposan átböngésztem a naptáramat, és bevallom, egy kicsit engedtem a babonás énemnek, amikor kijelöltem a kezdő napot. Április 28. csütörtök; avagy 04.28. Na kérem, ez az a négy számjegy, ami így együttesen az abszolút kedvencem, és hiszek benne, hogy szerencsét hoz nekem.

Második lépésként ki kellett törpölnöm, hogyan fogom rábírni a szervezetemet, hogy végre valahára méltóztasson elengedni azt a fölösleges hat-nyolc kilót, amelyhez évek óta makacsul ragaszkodott. Nem bízom a dolgot a véletlenre, ezért a következőt fogom tenni: egész egyszerűen nem teszek a számba kenyeret vagy bármilyen más pékárut; lisztet, grízt, krumplit, rizst, tésztát, mézet, valamint olajos magvakat sem (a cukrot meg sem említem, mert attól eleve irtózom). Mindezeken felül hanyagolom az olyan magas gyümölcscukor-tartalommal bíró finomságokat, mint a banán, szőlő, ananász, sárgadinnye, cseresznye. Mi marad akkor, amivel táplálhatom a testemet? Szerintem rengeteg minden: tojás, sovány húsok, halak, sovány tejtermékek, zöldségek, a fentiek kivételével sokféle gyümölcs, végezetül natúr zabpehely. Nem is olyan vészes. (Mondom ezt most…)

Reményeim szerint ezzel a kúrával sikerül egy alapos méregtelenítésben is részesíteni a szervezetemet. Úgyis régóta készülök egy tavaszi nagytakarításra, hát most itt az alkalom.

Harmadik lépés: a meddig kell kitartanom meghatározása. Úgy sejtem, egy-két hét kevés lenne a látványos változáshoz. Valamiért a három hét nekem nem szimpatikus, ezért marad az egy hónap. Ez már szép kerek.

Negyedik lépés: új mozgásprogram felállítása. Igaz ugyan, hogy már jó néhány hete rendszeresen heti öt-hat napot edzek, de ezek a mozgásformák nem eredményeznek súlycsökkenést. Többnyire súlyzós edzéseket végzek, vagy pedig saját testsúllyal végzett feladatokat (mint például guggolás, lábemelés), valamint brutál sok felülést. Ez utóbbit annyira túlzásba vittem, ami már átcsapott őrületbe😜, de erről egy későbbi bejegyzésemben fogok részletesen írni.

Tehát, mit kell tennem? Rendszeresen kardióznom! Megszabtam magamnak, hogy minden második nap negyven percet bicajozok. A rossz idő nem lehet kifogás, mert a férjemtől tavaly kaptam egy spinning gépet. A köztes napokon természetesen folytatom a kis kedvencemmel, az erősítéssel. Egy fontos szabály van még: heti egy nap pihenőnapot tartanom kell, hogy az izmaimnak legyen idejük fejlődni.

Végezetül még egy nagyon fontos dolog: lelki ráhangolódás. Mindenekelőtt azt a sokak által elkövetett hibát kell elkerülnöm, mely szerint a kúra előtt amolyan “minden mindegy” módra telefaljam magam. Mire mennék azzal, ha attól rettegve, hogy mennyit fogok éhezni, már napokkal előre mindig pukkanásig tömném a bendőmet? Csak jól kitolnék magammal, mert a kúra kezdetére felszednék még egy-két kilót. (Hétfő óta ezt sikerült is betartanom.)

Tény azonban, hogy ezzel az étrenddel aligha lesz részem a folytonos jóllakottság-érzésben. Többnyire a szénhidrátoktól lesz kellemesen tele a pocakunk, amiket én szépen kiiktatok harminc napra az életemből. Mégsem félek! Kicsit már előre belekóstolhattam ebbe a “hm, mintha éhes lennék” érzésbe, ugyanis az utóbbi időben vacsorára, edzés után csak sovány fehérjét engedélyeztem magamnak. Nem fogok hazudni, nem lehet jóllakni két darab főtt tojástól és egy kis doboz kefirtől. Jogos lehet a kérdés: ha így éltem, hogyhogy nem sikerült fogynom? Na igen, harminc fölött már nem olyan együttműködő a szervezetünk, mint zsenge húszas éveinkben, és ez az évek múlásával sajnos egyre nehezebb küzdelem lesz.

Tehát el kell játszanom, hogy zongora vagyok, és hangolódnom kell. El kell hitetnem magammal, hogy végig tudom csinálni az elvonókúrát, aminek szép eredménye lesz!

Azt tervezem, hogy hetente be fogok itt jelentkezni, és elregélem Neked a tapasztalataimat. Részeredményt nem fogok mérni (csak tudjam megállni), helyette mindössze az első és az utolsó napon pattanok a mérlegre. Másodszorra remélhetőleg sokkal könnyebben.

A kezdő számadatok tehát:

súly: 70.4 kg

testzsír: 30.1 %

víz: 50.9 %

... 4 nap elteltével: Ó te jó ég!! Épp az imént közölte velem a férjem a következőt: "Elolvastam a blogodat. Az a 70.4 nem 80.4?" Juj, ekkorát hibázni, sajnálom, elgépeltem (de lehet, hogy álmaim súlyát gépeltem be vakon 10 ujjal). Helyesbítek:
súly: 79.4 kg (a többi adat stimmel)

Azért nem olyan rossz egy szénhidrátmentes diéta.

Életem legnagyobb pofára esése

Tizenegy-kétéves koromban történt meg velem az, aminek eredményével majd’ negyed évszázadon keresztül küszködtem minden egyes nap.

Egy szép nyári napon éppen egy jó nagy dombról száguldoztam lefelé nagy vagányan a bicajommal. Sajnos egy rossz manővernek “hála” oldalra borultam, és az esés legnagyobb részét az arcommal fogtam fel. Össze-vissza tört a képem, a fogaim elmozdultak a helyükről, és persze dőlt a vérem. Az ütődéstől sajnos a bal első fogam el is színeződött. Gondolom, elsárgult az irigységtől, amiért a társaival ellentétben neki nem maradt hely a sorban. A végkimenetele az lett a balesetnek, hogy fogszabályzót kellett viselnem. Olyat, amiben újra kellett tanulnom nyelni, lélegezni; és amiben képtelen voltam egy éjszakát önfeledten végigaludni. Nem rögzítős volt a készülék, hanem kivehető fajta, amihez egy rettentő nagy műanyag rész tartozott, ami elfoglalta az egész szájpadlásomat. Csoda hát, hogy idő előtt felhagytam a viselésével, mielőtt még rögzülhettek volna a fogaim a helyükön? Nem tudtam előre, mennyit fogok még küszködni miattuk életem folyamán, csak azt tudtam, hogy akkor nem akarok tovább szenvedni.

Mindenesetre telt-múlt az idő. Gimibe kerültem, ahol diáktársaim igazán tekintettel voltak az érzéseimre: nem csúfoltak a fogaim miatt - legalábbis nyíltan nem. Csak a hátam mögött. Nem tagadom, a fogaim rendesen megtépázták az önbizalmamat. Mit megtépázták? Cafatokra szedték! Még egy szép új frizurával és sminkben is csúnyának láttam magam. Meg voltam győződve róla, hogy amint kinyitom a számat, rögtön elcsúnyul az egész arcom. Negatív önértékelésem bizony a párválasztásomat is negatívan befolyásolta (ez alól csak a férjem a kivétel!)

Huszonéves koromban rászántam magam, és utánajártam, miként lehetne rendbeszedetni a fogaimat. Akkori exem, akivel együtt is éltem, azonban nem támogatott ebben, pedig pénzünk lett volna rá. Nyilván prioritás szempontjából nem szerepeltem annyira előkelő helyen, hogy ilyesmi pénzáldozatot hozzon értem… Én pedig szépen beletörődtem abba, hogy csúnya maradok életem végéig.

És aztán jött Ő! A férjem. Igaz, sok-sok év múlva, de rátaláltam arra a társra, aki ugyan elfogadott és szeretett olyannak, amilyen vagyok, mégis azt mondta, ha nekem ez fontos és jobban fogom érezni magam tőle, akkor támogat és mellettem lesz. Így is történt. Persze nem csak az anyagi támogatásra kell gondolni, hanem a lelkire is. Továbbá elég sok utánajárást igényelt a dolog. Békéscsabára jártunk át, mivel ott praktizál egy felnőtt-fogszabályozó szakorvos, valamint ott készítettek a fogaimról panoráma röntgent is. A konzultáció során kiderült: két lehetőségem van. Vagy rögzített fogszabályozó készüléket hordok úgy két éven keresztül, vagy pedig feláldozok valamennyit a fogaimból, amit lecsiszolnak, és híddal teszik széppé. Az első variáció tehát több évbe és több százezer forintba került volna, a második néhány kezelést és összesen ötvenhatezer forintot jelentett, amit ráadásul a körzeti fogorvosom is meg tudott csinálni, tehát nem kellett folyton Békéscsabára autókáznunk.

És most lássuk, hogyan zajlott a felszabadulásom.😊 Először a doktornővel megkonzultáltuk, mit is vállalok, mi vár rám. Amikor elmagyarázta, hogy milyen szépen meg lehet csinálni a fogaimat, bizony elsírtam magam. El sem mertem hinni, hogy nem fog kínozni a tudat, hogy a mosolyom elcsúfítja az egész arcomat, vagy nem fog többé lelombozni a napi fogmosás… Attól féltem, ha kisírt szemmel megyek ki, a többi, sorára várakozó pácienst még elriasztom: azt hihetik, ennyire fájdalmas egy kezelés. Szóval szipogtam még egyet-kettőt, és időpontot egyeztettünk, hogy elkezdhessük a procedúrát.

Eljött a nagy nap, és én széles mosollyal az arcomon ezzel a mondattal köszöntöttem a doktornőt és az asszisztensét: “Még soha nem vártam ennyire, hogy fogorvosi székbe ülhessek!”😄

Bevallom, elfelejtettünk amolyan “előtte-utána” képet készíteni, de nem is bánom. Sajnos elmémbe ugyancsak beleégett csúnyácska mosolyom emléke.😕

Mielőtt még elkezdődött volna az átalakításom, feltettem néhány fontos kérdést. Az első ez volt: lehet-e a kezelés után tornázni? Természetesen nem volt akadálya. Kávéról-teáról le kell-e mondani? Nem, mivel a porcelánfog nem színeződik el. És végül: lehet-e almába harapni? Megnyugtattak, hogy a porcelán-hidat cementtel rögzítik a lecsiszolt fogakhoz, ezért strapabíró lesz, viszont csirkecsontot vagy meggymagot ne rágcsáljak vele. És persze innentől azzal is fel kell hagynom, hogy a fogaimmal törjem fel a diót, mogyorót és egyéb magvakat.

A kezelés maga kereken egy órát vett igénybe. Kaptam érzéstelenítő szurit, ami csupán néhány másodpercig volt kellemetlen, de aztán nem éreztem semmit. Sőt, amikor kiment a hatása az érzéstelenítésnek, akkor sem voltak fájdalmaim. Szóval, a lecsiszolás úgy fél óráig tartott. De ezt nem úgy kell ám elképzelni, hogy teljesen tövig eltüntették elöl a fogaimat. Az egyikből hátulról kellett egy-két millimétert elvenni, amelyik bentebb állt; a másik, amelyik előrefelé kukucskált, azt elölről kellett elkeskenyíteni, a többiből pedig oldalról kellett egy keveset csiszolgatni, hogy legyen helye a hídnak.

Ezután következett egy eléggé összetett feladatsor. Többféle mintát vettek a fogsoromról. Rá kellett harapni különböző gipszanyagokra, amelyek közül az egyik eléggé büdös volt.😅 Ismétlem, fájdalommentes volt az egész kezelés, max. egy kicsit kellemetlen. Na de kérem a szépségért meg kell szenvedni. És érdemes is!😁

Naivan azt hittem, lecsiszolják elöl a fogaimat, aztán mehetek Isten hírével egyenesen a Mónika-showba csukott szájjal köpködni meg székestől borogatni az embereket (merthogy ott az a szokás a fogatlanoknál). De nem ez történt. Kaptam egy ideiglenes, műanyag hidat, amíg elkészítette a fogtechnikus a végleges porcelánt. A műanyag fog csak ragasztva került a helyére, szóval azzal nemigen lehetett harapnom az ételt. Kis katonákat vágtam/törtem az ételből, vagy kiskanállal toltam a számba, és mint a kutyák, oldalra hajtott fejjel rágicsáltam meg. Nem csoda hát, hogy amilyen óvatosan ettem (és bevallom, fura is volt az az “elnagyolt” fogpótlás a számban), két hét alatt le is ment rólam két kiló. Mondjuk volt miből leadnom, szóval nincs vész.😏

Amikor elkészült a szép fehér, szabályos porcelánfogam, és megnézhettem végre a doktornőtől kapott kis kézitükörben, megint nem bírtam a feltörő érzéseimmel, és ismét elsírtam magam. A boldogságon és megkönnyebbülésen túl bennem volt egyfajta “nem-hiszem-el” érzés is, ami még jó két hétig velem volt. Belenéztem a tükörbe, és minduntalan kiszaladt a számon: “Ezt nem hiszem el.” Sőt, amikor mások előtt nevettem, ösztönösen minél hamarabb igyekeztem becsukni a számat, mert még bennem volt a szégyenérzet.

Most már több mint két hét telt el megszépítésem óta. Kezdem valóban elhinni, hogy bátran mosolyoghatok, és egyáltalán nem bántam meg, hogy valamennyit feláldoztam a fogaimból.

Egy ideillő idézettel zárnám bejegyzésemet:

“Fogadd el, amit nem tudsz megváltoztatni. Változtasd meg, amit nem tudsz elfogadni.”