Különleges padtársam

Elérkezett az ideje, hogy beszámoljak arról, mivel is tengetem mindennapjaimat, amióta tavaly májusban a férjemmel hazaköltöztünk Londonból. Igaz ugyan, hogy sokáig munkanélküli voltam, de korántsem dologtalan!

A nyarat egy az egyben végiggüriztem. Szépen be kellett rendezni a fészkünket, amit előbb ki is festtettünk. Úgy érzem, nem kell körülírnom, mennyi takarítást von maga után egy festés, és mennyi pakolással jár egy költözködés.😏 Ráadásul vagyok olyan szerencsés, hogy az álmom is megvalósult: egy szép nagy kert és egy kutyus is járt a házhoz (bővítve az édes tennivalók listáját).

Eljött az ősz, belaktuk a kis fészkünket, elkezdtem munkát keresni. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy minden idegszálammal azon voltam, hogy elhelyezkedjek, viszont nem is a tévé előtt ültem egész nap (főleg, mivel nincs is olyanunk). Rendszeresen átjártam a férjemmel Mezőberénybe, és apósom szabó-varró műhelyében szép szorgalmasan elkezdtem megtanulni, illetve gyakorolni a varrás mesterségét. Mit ne mondjak, sok-sok szorgalom és rengeteg idő kellett, amíg egyáltalán megtanultam egyenesen varrni.😅 Tévedés ne essék: nem apósomnak robotoltam feketén, hanem a magam örömére és mulattatására gyártottam a párnahuzatokat, vászonszütyőket, nesszeszereket, amiket aztán szépen elajándékoztam szeretteimnek.

Amikor elfáradtam a varrás gyakorlásában, akkor kiültem a hintaágyra írni. Azután pedig a tél beköszöntével napokig otthon ültem, és csak írtam, írtam, írtam (vagy illusztrációt készítettem a mesekönyvemhez). Így sikerült befejeznem a még Londonban elkezdett mesekönyvemet, valamint az “Út a férjemhez” című könyvemet is.

Lassacskán kitavaszodott, eljött a nyár, ezzel együtt pedig elindult egy munkaügyi központ által támogatott női szabó képzés, amit én már tavasszal kinéztem magamnak. Nehezen akart beindulni, de hála Istenkének csak sikerült elkezdeni a tanulmányokat június közepén! Egyébként azért jó ez a szakma, mert az embereknek mindig is szükségük lesz ruhára. Na jó, ez alól is vannak persze kivételek: van, aki csak magára aggat egy átlátszó hálót, és úgy lót-fut az utcákon.😂 Másfelől roppant hasznos dolognak tartom, ha az ember lánya tud varrni. Ezenfelül még az anyagismeret könyvünk legelső mondata is jó választásomban erősített meg: “Az ember egyik legfontosabb szükségleti tárgya a ruházata”.

Az iskola elméleti oktatással kezdődött, és hogy-hogy nem, egy olyan lány lett a padtársam, aki ijesztően hasonlít a húgomra!😲 Az első időkben sokszor majdnem önkéntelenül megöleltem Orsit, mert minduntalan az az érzésem volt, hogy nicsak, itt van mellettem a húgom! Amúgy tényleg annyira döbbenetes közöttük a hasonlóság, hogy amikor a húgomnak átküldtem mutatóba egy képet Orsiról, Enikő hirtelen azt hitte, hogy róla szedtem elő egy régebbi képet.

Szóval, most térnék rá a lényegre! Enikő eljött hozzánk látogatóba júliusban. Szegénykémet előre felkészítettem, hogy saját érdekemben nem akarok hiányozni a suliból, de semmi pánik, megkérdeztem a tanárt, nyugodtan beülhet hozzánk órára. És a lelkem meghozta értem ezt az áldozatot! Pénteken 8-tól fél 2-ig ott ült mellettem a padban (néha még jegyzetelt is anyagismeretből).😄

Egyébként a húgom hihetetlen hidegvéréről tesz tanúbizonyságot, hogy amikor óra előtt megkérdeztem tőle: “- Kész van a házid?”, szemrebbenés nélkül rögtön rávágta: “- Persze!”. Még én lepődtem meg. Az is vicces volt, amikor a jobbkezes húgom kezébe nyomtam a balos ollómat, és megkértem, vágjon ketté egy lapot a meghúzott egyenes vonal mentén. Bárhogyan is igyekezett, nem sikerült neki. De nincs ezen mit szégyellni, hiszen a szakrajz-tanáromnak sem sikerült ez a feladat. Én viszont egy jobbos ollóval lennék képtelen egy egyenes vonal mentén vágni.

Amit kicsit bánok, hogy Enikő nem találkozhatott személyesen Orsival. Addig a napig mindvégig hűségesen járt Orsi a suliba, de sajnos pont azon a bizonyos napon kellett elutaznia valahová.😒

Így történt hát, hogy az addigi különleges padtársamat - ha egy napra is - felváltotta egy még különlegesebb: a vértestvérem.💕

Lélegezz! (ha tudsz...) - 3. rész

Íme, a minisorozatom harmadik, a passzív dohányzás ártalmairól szóló, egyben befejező része. Ezt a bejegyzést úgy építettem fel, hogy orvosok és kutatócsoportok nyilatkozatainak idézetei alá fűzöm egy-két saját gondolatomat.

Lássuk, miért is rinyáltam két részen keresztül amiatt, hogy néhanapján mérgeznek engem a bagósok. (Gyengébb idegzetűeknek nem ajánlom a következő sorokat!)

“Nem árt tudni, hogy a közvetlenül a cigarettából beszívott mérgezett levegő összetétele nem csak abban különbözik a füstös szoba levegőjétől, hogy sokkal töményebb. A cigaretta akkor is füstöl, ha nem szívják. A dohányzáskor képződő cigarettafüst háromnegyedét nem a dohányos szívja be, hanem a helyiség levegőjével keveredve mérgez minden jelenlévőt. A parázsló cigarettavégen és a fő légáram útján kívül eső, alacsonyabb hőmérsékletű részeken sokkal több káros anyag keletkezik, mint a cigarettába szippantás alkalmával, amikor a dohányos a cigaretta közepéből a magasabb hőmérsékleten képződő füstöt inhalálja.”

Eddig is tudtam, hogy ezen a földön nincs igazság. Na de hogy az a büdös füst kisebb mértékben mérgezi a gazdáját, mint a mérgeződni nem óhajtó ártatlant, az már egyenesen bicskanyitogató!

“Friedrich Wiebel toxikológus, a németországi neugerbergi Környezet- és Sugárkutató Társaság tagja, közel 40, az egészségre káros anyagot határozott meg a cigarettafüstben, közöttük egyértelműen rákkeltő anyagokat, mint amilyenek a nitrozaminok és a policiklikus szénhidrátok. A mérgező nitrogénoxidokból és a formaldehidből a passzív dohányos pontosan ugyanannyit szív be, mint aktív társai. A szakemberek többnyire egyetértenek abban, hogy cigarettafüst az első számú légszennyező, és mint ilyen, sokkal veszélyesebb, mint pl. a sokat szidott azbeszt, ill. a dioxin- vagy formaldehid-tartalmú ipari mérgesgázok. A dohányfüst méreganyagai különösen zárt térben rendkívül veszélyesek.”

“Ez azonban még nem minden. Számos vizsgálat alapján ugyanis úgy tűnik, hogy egyértelmű összefüggés mutatható ki a passzív dohányzás és a legkülönbözőbb szív- és érrendszeri megbetegedések, a szívinfarktus és az érelmeszesedés kialakulása között is, többek között, mert a passzív dohányzás is tönkreteszi az ereket, amelyek elveszítik tágulási képességüket, valamint könnyebben léphetnek föl véralvadási zavarok.”

Na tessék! Vigyázhatok én a szívemre helyes táplálkozással és rendszeres testmozgással, ha jön egy felelőtlen embertársam, és rám fújja a szívet (is) károsító mérgét...

“A cigaretta akkor is füstöl, amikor éppen nem szívják, így a kibocsátott füst háromnegyede nem magát a dohányzót, hanem a környezetét mérgezi. Ráadásul ez a füst a parázsból származik, így szűretlen és sokkal mérgezőbb, mint a beszívott adag. Természetesen a káros hatások mértéke függ a mérgezés dózisától: a legrosszabb az az eset, amikor valaki gyermekkorától éveken át dohányosokkal él egy háztartásban. A konkrét mérgezés függ attól, hányan füstölnek a nem dohányzóval egy légtérben, és hogy milyen a helyiség szellőzése. A dohányfüstben körülbelül 40 különböző méreganyagot különítettek el a kutatások - köztük több, úgynevezett karcinogén bizonyítottan rákkeltő. Ezekből a passzív dohányos ugyanannyit lélegez be, mint az aktív.”

Nem tetszik nekem ez a karcinogén szó. Rögtön az jut eszembe róla, hogy engem ne karcoljon egy ilyen anyag!

“A dohányfüst több mint 4000 különböző kémiai anyagot tartalmaz, melyből több mint ötvennél ismert, hogy rákkeltő hatása van. Ezek a rákkeltő vegyi anyagok a passzív dohányos tüdejébe is eljutnak.

• hidrogén-cianid: rendkívül mérgező gáz, vegyi fegyvereknél használják és kártevők irtására
• benzol: a benzin egyik alkotóeleme
• formaldehid: holttestek „illatosítására” használják
• szén-monoxid: egy mérgező gáz, megtalálható az autók kipufogó füstjében."

Ha jobban belegondolok, nem is olyan rossz ez az arány: 4000 különböző kémiai anyagból mindössze 40, ami konkrétan méreg, és csupán 50-nek van rákkeltő hatása.

Ide még annyit fűznék, mélyen megdöbbent, hogy hogy lehet olyan tébolyodott sok ezer embertársam, hogy a fent említett, már a nevükben is borzalmas vegyi anyagokat önként és dalolva juttatja a szervezetébe?! Ja, és fizet is érte.

“A rákbetegségek, köztük a tüdőrák, talán a legjobban hangsúlyozott egészségügyi következménye a dohányzásnak, illetve jelentős probléma a passzív dohányzók számára is. A tüdőrák mellett a szakértők az aktív és a passzív dohányzás következményeként emlegetik a mellrákot, méhnyakrákot, és más rákbetegséget.”

“Magyarországon évente 30 ezer ember hal bele valamilyen dohányzás okozta megbetegedésbe, mely közül 2300 fő az, aki nem dohányzik, csak ki van téve a passzív dohányzásnak.”

Az elhalálozott nemdohányzók köszönik szépen az őket megmérgező embertársaiknak: odaát legalább már nem kell azt a fullasztó büdös füstöt szívniuk.

Érdekes dolgot tudtam meg a minap. Az Európai Unió támogatja a dohánytermelést. Miért érdekes ez? Mert még a “saját magas szintű rákbetegség-szakértőkből álló bizottsága is áruba bocsátott méregnek nevezi ezt a terményt”. Magyarán nem az számít, hogy hány ezer ember hal meg a dohányméreg miatt, hanem az, mennyi pénzt hoz maga a dohányáru az állam bácsi konyhájára. Elismerésem kifejezéseképpen szívesen kezet ráznék minden olyan emberrel, aki szabad akaratából tömi egyre dagadtabbra a politikusok zsebét, akik a támogatásukkal tulajdonképpen az idő előtti halálukat segítik elő csóri dohányos adófizetőknek.

Most eszembe jutott egy régi ismerősöm, aki egyszer így fakadt ki nekem: “Borzasztó! Részegen elmegy egy éjszaka alatt egy doboz cigi. Másnap meg csak lesek, hogy hová tűnt az a sok szál. Meg miért köhögök? Meg ki ül a mellkasomon?!” Hát nem aranyos megnyilvánulás?

Igazságtalan lennék, ha nem tennék említést a dohányzás egyetlen előnyéről, méghozzá egy amerikai reklámszakember szavait idézve: “Azért nem kell mindig bírálni a dohányipart. Elvégre megtalálták az öregkor ellenszerét.”

Na igen, aki nem szeretne idő előtt megöregedni, annak további kellemes pöfékelést kívánok! Aki viszont azért küzd, hogy felszabadítsa magát a Nagy Fehér Pálcika rabigája alól, annak sok-sok kitartást és sikert kívánok!

Lélegezz! (ha tudsz...) - 2. rész

Azt a címet is adhatnám ennek a résznek, hogy Buszos-piacos-cigis “élményeim”. De nem adom. Marad az eredeti cím, a folytatólagosság miatt.

Most elmesélek egy minitörténetet.

Egy szép napsütéses csütörtök délután egy fa árnyékában várom a buszomat. Nézek jobbra: a váróterem bejáratától egy lépésre egy fiatal lány bagózik. Nézek balra: az egyik padon egy középkorú hölgy pöfékel, teljesen beborítva büdös füstjével a mellette várakozó fiatalembert, aki jámbor birka módjára tűri, hogy őt éppen masszívan mérgezik. Nézek befelé az elmémbe, elkapok egy gondolatot: nem lett volna illő megkérdezni a padon ülő nőnek, hogy a mellette ülőt netán zavarja-e a füst, és rágyújthat-e? Nézek magam elé, a buszöbölben ácsorogva egy középkorú fickó meglátja, hogy jön a busz, bepánikol, és még úgy szív három-négy slukkot gyors egymásutánban a cigijéből, hogy közben horpad be a homloka. Mindezek után elborzadva látom, hogy az illető úriember úgy lép fel a buszra, hogy közben azt a három-négy slukknyi büdös mérget fújja bele egyenesen a busz belsejébe. Visszafojtott lélegzettel felszállok, leülök a bagóstól jó messze, ám nyugalmam nem tart soká, mert a következő buszmegállónál egy olyan srác huppan az előttem lévő ülésre, akiből árad a kellemetlen pállott cigiszag (egy hölgynél ez még lelombozóbb). Persze rám lehet fogni, hogy túl finnyás vagyok, de egy idő után egy halász sem érzi magán a halszagot…

Leltározom a lehetőségeimet: összeszorított fogakkal és orrlyukakkal csendben tűrök, vagy átszállok egy másik buszra, ami másfél óra múlva jön. Nem túlzok. Mivel nem világvárosban lakok, egy-egy település között bizony ilyen “gyakran” ingáznak a buszok.😏

Végre leszállok a buszról. A kánikula, valamint a megpróbáltatások elviselésének jutalmazásaképp venni készülök magamnak egy gömb fagyit. Boldogan böngészem a kínálatot, amikor közvetlenül mellém áll egy vén szivar, és a nagy barna szivarjából olyan büdös füstöt ereszt egyenesen a képembe, amitől hátrahőkölök. Aznap le is mondok a hűsítő finomságról, és hazafelé baktatva reménytelve arra gondolok, hogy a péntekem “tisztább” lesz.

A hét utolsó napján ülök a suliban (hogy milyen iskolában, arról egy későbbi bejegyzésemben írok bővebben). Éppen szünet vége, szállingóznak be a bagós osztálytársak. Ahogy helyükre igyekezve elhaladnak mellettem, majd’ lefordulok a székről, olyan büdösek. Egy rövid ideig csak kifelé tudok lélegezni, de szerencsére a nyitott ablakon hamarosan elég friss levegő jön be. Ekkor elborzadva arra gondolok, mi lesz velem télen, ha zárva lesz az összes oxigén-beeresztő kézikészülék!

Délután várom a hazafelé tartó buszomat, és mit látnak szemeim? Mivel Dévaványáról indul ki a buszom, tehát az az indulási állomás, a sofőr bácsi gondol egyet, és indulás előtt szép figyelmesen elrendezgeti az ablakoknál a sötétítő függönyöket. Mindezt úgy, hogy közben végig ott füstöl a kezében a cigije! Hirtelen vágok egy mérges-madár-arcot (angry bird), majd kénytelen-kelletlen felszállok, és finoman, kulturáltan közlöm a sofőrrel, hogy mivel asztmás vagyok, megköszönném, ha lenne olyan kedves, és nem az égő cigarettájával sétálna végig a buszon. Jóindulatát mutatva a lelkem gyorsan kinyitja nekem a hátsó ajtót indulásig. Utazok-utazok, és már nem messze Köröstarcsától egyszer csak arra figyelek fel, hogy cigifüstöt érzek. Első gondolatom az, hogy biztos a szembejövő kocsiból jött be a füst a nyitott ablakon. Ülök tovább nyugodtan, de gyanús lesz a dolog, és azon morfondírozok, hogyan érezhetem már két perce a büdös cigiszagot? Kihajolok az ülésből, megkukkolom a buszsofőrt, és majd’ kiesek ültömből: ott pöfékel pökhendi módon vezetés közben a fülkéjében. Tehát a buszvezető bácsit kb. annyira hatotta meg az asztmám, mintha azt mondtam volna neki, hogy elhagytam egy hajszálamat (mondjuk utóbbi engem sem rendítene meg különösebben). Azért valahol szomorú és kétségbeejtő is egyben, hogy egy ember fölött akkora hatalommal bír egy szecska kis papírrúd, hogy még a kormányt sem lehet fogni miatta rendesen, amikor pedig a mögötte ülő utasok életével felel.

Immár reménytelenül nézek a szombat elé. Hajnal háromkor ébresztő, a férjemmel indulunk a békéscsabai piacra árulni. Szeretem a piacolást, csak sajnos, hogy úgy fogalmazzak, a többi bazáros nem beleköp a levesünkbe, hanem belemérgez a levegőnkbe. Egész nap fújják a füstöt a mögöttünk lévő árusok. Ám a piac igazán jó színtér arra, hogy érdekességeket is lássak!👩

Szemtanúja vagyok, amint a velünk szemben áruló bizsubazáros fickó ingerülten eltaszigál egy idősebb asszonyt a portékájától, mondván, ne tegyen bennük kárt az égő cigarettájával. Helyeslően bólogatok, ám a délelőtt folyamán azt mozizhatom végig több ízben is, ahogyan a vérmes árus úgy szolgálja ki a vevőket, hogy hol a szájából lóg az égő cigaretta, hol a kezében parázsló füstrúddal matat az ékszerek között.😆

Bámészkodok tovább, és egyre jobban elszomorodok. A vásárlók úgy sétafikálnak égő cigijükkel a sorok között, hogy a füst pont a három-hat éves kisgyerekek, vagy épp a babakocsiban nyugodtan ülő csecsemők légbemeneti útjának a magasságában száll. Azt is érdekes megfigyelgetnem, hogy a bámészkodó vásárlók úgy forgolódnak a cigijükkel, hogy nincsnek tisztában vele, éppen kinek a ruháját/táskáját égetik ki. Vagy melyik gyerek fejére szórják a hamut…😕

A rend kedvéért néha nálunk is érdeklődnek potenciális vevők. Elém áll egy szép arcú, igényesnek kinéző, középkorú hölgy, és megszólal - rekedtes pasihangon. Majd távozóban veszi is elő csinos retiküljéből a bagót. Tüneményes jelenet.

Telik az idő, eljön a pillanat, amikor jön a piacfelügyelő beszedni a helypénzt. Kíváncsian érdeklődve megkérdezem tőle, mi a helyzet a piaci dohányzással. Kapásból válaszolja, hogy a piac közterületnek számít, tehát tilos a dohányzás. Konstatálom. Majd kis idő múlva csendes beletörődéssel az arcomon azt látom, hogy maga a piacfelügyelő sétafikál a sorok között égő cigarettával a kezében.👏👏👏

És itt a minitörténet vége. Befejezésként már csak az anyagiak maradtak. Számomra már az is érthetetlen, hogy valaki (nem kevés, hanem sok) pénzt ad azért, hogy rendszeresen és módszeresen mérgezze magát (és környezetét), na de ha valaki munkanélküli három-négy gyerekes anyukaként pöfékel el több tízezer forintot havonta, az elgondolkodtat: vajon a családi költségvetésben honnan csíp le, hogy a “füstre fussa”?

E téma boncolgatásának csak nem akar vége szakadni. A következő irományomban a passzív dohányzás szörnyen káros hatásait fogom felvázolni, csak hogy lásd, miért rinyálok ennyit “egy kis füst” miatt. Addig is mi mással zárhatnám a gondolatsoromat: minden embernek jogában áll olyan hülyének lenni, amennyire csak jólesik neki - csak legalább másnak ne ártana vele.

Lélegezz! (ha tudsz...) - 1. rész

Aki fölött az a kis fehér füstölgő pálcika uralkodik, az jobb, ha nem is olvas tovább, mert még a végén képes és megsértődik. Ami persze jogában áll. Nekem meg az áll jogomban, hogy kifejtsem a véleményem arról, mit gondolok a dohányzásról. Már ha újabban a mérgezetlen levegőhöz nincs jogom…😒

Rengeteget töprengtem azon, egyáltalán “merjek”-e írni erről a témakörről. Aztán, mintha csak az Élet motiválni akart volna, az utóbbi időben egymást érték a cigisekkel kapcsolatos negatív élményeim. Így hát összeszedtem egy jó csokorra való bagószagú gondolatot, amit máris olvashat a Kedves Megsértődni Nem Óhajtó Érdeklődő.😄

Mielőtt bárki azt hinné, hogy elítélem az összes bagóst, elárulom, semmi bajom nincs velük, mindaddig, amíg nem veszélyeztetik az egészségemet! Ám amikor azért kell lesprintelnem egy előttem haladó, büdös és mérgező füstcsíkot húzó gyalogost, hogy egyáltalán bírjak lélegezni, nos, olyankor elég sötét gondolatok cikáznak át a fejemen. Csak hogy egy példát említsek, ilyenkor arra gondolok, hogy ha lenne egy kívánságom, feláldoznám a világbékét, és inkább azt kívánnám, hogy tűnjön el a föld színéről az összes cigi! Tudom, hogy ezzel jó néhány ember halálát okoznám (biztos vagyok benne, hogy egy ilyen rendkívüli megvonásba nagyon sokan belepusztulnának), de néha mégis jólesik eljátszanom a füstmentes gondolattal.

Aki már csak az eddig leírtakból is azt hinné, hogy túlontúl finnyás vagyok, az kíváncsiságból próbálja ki a következőt: szorítson egy rongydarabot a szája és az orra elé, és próbáljon meg lélegezni. Sajnos, mivel allergiás asztmám van, jól szervezett szervezetem gondoskodik róla, hogy részem legyen ilyen életérzésben. De ha belegondolok, nagyon is jól teszi, hiszen ilyenkor a tüdőm kényszeresen kifelé présel magából minden levegőt, és a hörgőcskéim görcsbe rándulva minden erejükkel ellenállnak, hogy befelé tudjam szívni a szennyezett oxigént, ezáltal pedig nem engedik, hogy a káros méreg a testembe kerüljön. Igaz, vele együtt a levegő sem, ami nélkül sajna nem túl sokáig sikerülne életben maradnom.

Ettől sokkal jobban szeretem azt, amikor a füsttől öklendezésbe torkolló köhögőrohamot kapok, mert így legalább két köhögés között sikerül egy fél másodpercnyi levegőhöz jutnom. Ha belegondolok, tényleg ügyesen van kitalálva az emberi test működése, mert egy-egy ilyen (kellemetlen) rohammal pikk-pakk kirobbantja magából a neki nem tetsző mérget.

A hitetlenek kedvéért, akik azt gondolnák, hogy erősen túlzok, ide másolom egy allergológus doktor szavait:

“Az asztma a légutak krónikus gyulladásával járó betegség. A hörgőrendszerben zajló krónikus gyulladás miatt a hörgők túlérzékennyé válnak, s a legkisebb ingerlő hatásra a hörgőfal simaizmai görcsösen összehúzódnak, a nyálkahártya megduzzad, a hörgők keresztmetszete beszűkül, sűrű, tapadós nyák zárja el a levegő útját.”

“Asztmás tüneteket provokáló tényezők:

erős szagok, irritáló anyagok (pl. dohányfüst, légszennyezettség).”

(A felsorolás természetesen nem teljes.)

Egyébként ha belegondolok, rettentően gusztustalan dolog, hogy nekem azt a levegőt kell beszívnom, ami amellett, hogy mérgező vegyületekkel van tele, még meg is járta a bagós roncsolódott tüdejének legmélyebb bugyrait is.😫

A cigis gyalogosoknál az a kedvencem, amikor bűzös kis rúdjukat szorongatva úgy lóbálják a kezüket, hogy minél szélesebb ívben terítsék szét maguk mögött a füstcsíkot, hogy még véletlenül se legyen egy kis légifolyosó, ahol nyugodtan lélegezve haladhatok előre. Hát ilyenkor kell sprintelnem. De ez még mindig jobb, mint a cigis-biciklisek támadása! Sajnos sokszor előfordul, hogy megyek gondtalanul a járdán, elhúz mellettem egy bicajos, akinek persze pont a hozzám közelebb eső kezében van az a büdös vacak, engem megcsap a füst, beindul a személyre szabott ‘belégzésletiltó mechanizmusom’, és riadalommal a szememben már vágom is a hátraarcot sípolva-hörögve-hétrét-görnyedve. Ez egyébként ahhoz hasonlatos küszködés, mint amikor a macskák próbálják sípolva kiöklendezni magukból a szőrpamacsot.😅

Tudom, néha elvont gondolataim vannak, de eszembe szokott jutni a következő egyszerű kérdés: hogy jön ahhoz egy vadidegen ember, hogy kárt tegyen a szervezetemben? Ráadásul legálisan! Nem tudom, az olyan cigiseknek - akik önző módon abban a tévhitben ringatóznak, hogy egyedül ők vannak a világon - hogy állna a szájuk, ha leültetném őket egy asztalhoz, és beléjük kényszerítenék egy kiskanál mérget. Na nem halálosat, csupán éppen csak annyira károsat, amilyen mértékben ők rombolják az én szervezetemet a büdös füstjükkel. Ja igen, az a kiskanálnyi méreg undorítóan orrfacsaró lenne ám, és miközben beveszik, még fulladoznának is!

Nyughatatlan elmémbe ötlött még egy érdekes gondolat. Az emberiség önmagát a földgolyó legokosabb fajának tartja. Hmm. Én még soha nem hallottam vagy olvastam olyanról, hogy akármelyik állatka rendszeresen mérgező bogyót (vagy egyéb táplálékot) rágicsálna annak ellenére, hogy tudván tudja, azzal árt magának és a környezetének. Netán azért, hogy menőnek tűnjön és befogadják állattársai a bandába. Vagy netán mert olyan nagyon “ideges”, hogy mérget kell rágcsálnia. Persze lehet én vagyok tájékozatlan, de én bizony ilyenről nem tudok. Ilyet csak az okos emberek tesznek.😏

Egyik nap mit láttam? Rendületlenül várom a buszomat, tőlem nem messze pedig középiskolás lányok ülnek a padon, pofátlanul pöfékelve a tanáruk orra előtt. Tehát a mai világban teljesen elfogadott, ha egy 18 év alatti gyerek az (elvileg) oktató/nevelő tanára előtt cigizik?! Szép. Ehhez nem is tudok mit hozzáfűzni. Akihez viszont lenne egy-két, netán három keresetlen szavam, az az a szülő, aki a kisgyereke képébe fújja a füstöt! És megint jövök egy “egyik nap mit láttam” jelenettel: a változatosság kedvéért rendületlenül várom a buszomat, tőlem nem messze pedig egy anyuka várakozik a hétéves forma kislányával, aki éppen ásít egy nagyot, mire az édesanya felől érkező töméntelen méregmolekula a füstfelhőben kényelmesen utazva bekerül egyenesen a gyermek tüdejébe. De a gyerek volt hülye, miért nem rakja ásítás közben a szája elé a kezét? Meg is érdemelte a füstöt! Meg az a kismama is, aki a parkban az egyik padon ücsörögve a mellette lévő igen intelligens és figyelmes úriembertől kapta a méregadagját. Elvégre nagy hassal már ne mászkáljon sehová, üljön otthon és várja a gyereke érkezését, a bagósokat meg hagyja füstölögni kedvükre, ahol csak jólesik nekik!

Nem vagyok egy született vérbeli nyomozó, de már csak ránézésre is rengeteg dolgot le tudok "olvasni” a dohányosról. Ilyeneket, mint például: büdös a ruhája, sárgák a körmei, el vannak színeződve a fogai (már akinek van), akaratgyenge, nem törődik a saját és környezete egészségével, függő, felelőtlen, önző és/vagy tudatlan. Ha mindehhez még egy könnyedén leolvasható esztétikai élményt is hozzá akarok venni: roppant bájos látvány, amikor egy amúgy igényesnek kinéző nőnek úgy lóg a szájából előrefelé lógva a füstölgő cigaretta (miközben a hölgy a retiküljében turkál két kézzel), mint egy igénytelen részeges matróznak.

És egy kis múltidéző: emlékszem, már zsenge húszas éveimben is rettentő érzékeny volt az igazságérzetem. Éppen ezért, amikor a sóstói Élményfürdőben dolgoztam, akkor bizony volt bőr a képemen ahhoz, hogy óránként felálljak, és kimenjek öt percre a levegőre. A főnök egyszer rákérdezett, mi ez az új tradíció nálam, hiszen ő ahhoz volt szokva, hogy a nyári őrületes hajtásban csak enni és pisilni rohantam el a helyemről. Higgadtan közöltem a műszakvezetőmmel, képzelje azt, hogy éppen cigizek, ugyanis ha a bagósok óránként elrohangálhatnak egyszer-kétszer füstölni, mert az jár nekik, akkor azért, mert nekem nincs káros szenvedélyem, ne különböztessenek meg hátrányosan. És a főnök ezt szó nélkül tudomásul vette.

Teringettét, nem gondoltam, hogy ennyi mindent kell kiadnom magamból. Folytatásos lesz ez a témakör, mert még csak most fognak következni a cigisekkel kapcsolatos “kellemes élményeim”. A következő bejegyzésem megírásáig pedig szépen elgondolkozok azon, hogy hol vannak a jogaim? Többek között a mérgezetlen levegőhöz való jogom!

Plasztikai sebészet ingyen - kerékpárosoknak

Gyakorta járok át bicajjal Köröstarcsáról Mezőberénybe, ahol férjem családjának a szabó-varró műhelye van, és ahogy a múltkor zötykölődtem a kerékpárúton, megrohamozott jó néhány gondolat.😄

Nos, ha azzal kezdem, hogy az útépítők nemhogy a maximumot nem hozták ki a kerékpárút készítéséből, de még a minimumot sem, akkor azzal mindent elmondtam. A minimum ugyanis szerintem egy megfelelő, stabil alap lett volna. Persze megértem én, nyilván oly módon duplán tud ilyen-olyan zsebekbe vándorolni egy kis pluszpénz, ha egyrészt az alap lefektetésénél, másrészt a visszatérő javításoknál csúszik ide-oda pár forint. Ám most nem ez a lényeg, hanem az, hogy ezek a “kiváló” kerékpárutak milyen pluszokat tudnak kínálni a lelkes kerékpárosoknak.

Először is, a kerékpárút teljes széltében és hosszában fellelhető gödrök, hepehupák, repedések kitűnően fejlesztik az ember reflexeit és koordinációs készségeit! Továbbá a keresztben végigfutó kellemes horpadásoknak köszönhetően a bevállalósak ingyenes hullámvasutazás-élménnyel gazdagodhatnak tekerés közben. Persze a kevésbé bevállalósaknak is jár ez az élmény, ha akarják, ha nem. Én általában lelkesen suhanok át az ilyen huppanókon, ám akadnak olyan szörnyű szakadékok is a betonban, amiket jobban járok, ha kikerülök, és inkább lemegyek a susnyásba. Nem is csak azért, mert így kevesebb esély van rá, hogy összetöröm magam, hanem ezzel a manőverrel próbálom megóvni drótszamaram testi épségét is.

Egyébként csak hogy tovább dicsérjem ezt a remekbeszabott kerékpárutat, hozzáteszem, még sávelválasztóval is rendelkezik.😎 Bizony ám! Igaz, hogy sajnos nem szakemberre bízták a dolgot, hanem mérnöki diplomával nem rendelkező dudvasávra, ami a betonutat hosszában felrepesztve bukkant a felszínre, viszonylag egyenes vonalban, és nem szaggatott fehér felfestés formájában, na de ilyen apróságokba én ugyan nem kötök bele.😏

És még mindig nem ejtettem egy szót sem az ingyenes plasztikázásról, pedig a címben beígértem.

Alap szépészeti beavatkozás vehető igénybe bőrhámlasztás keretében, amennyiben egy óvatlan pillanatban a kerékpáros egy széles repedésbe hajt, felborul, és végigszánkázik az aszfalton. Tulajdonképpen ez egy bőrmegújító kezelésnek is felfogható, hiszen a plezúros területek helyén idővel új bőrsejtek garmadája keletkezik. Csodás módja ez annak, hogy megfiatalodjon a bőrünk. Itt-ott…

Orrplasztikázás is szerepel a kerékpárút repertoárjában, amennyiben egy szélesebb hosszanti repedésbe beleakad a páciens biciklijének első kereke, majd a test a fizika tehetetlenségi törvényének fejet hajtva, és fejét lehajtva közvetlen érintkezésbe lép az aszfalttal, mely pillanatban máris elkezdődött az orrplasztikázás.

Végezetül az ingyenes szépészeti átalakítások sorában fellelhető a fogszabályozás is. Ez egy igen egyszerű és minimális fájdalommal járó kezelés: a mosolyával elégedetlenkedő alanynak mindössze annyit kell tennie, hogy jól összeszorított állkapoccsal végigszáguld a gidres-gödrös kerékpárúton. Garantáltan helyre teszi a fogsort!😁

Hozzá kell tennem, szép magyar hazánkban akadnak olyan utak is, amelyek annyira csapnivaló állapotban vannak, hogy majd’ ledobják magukról az autókat és egyéb guruló járműveket. Na, az ott történő plasztikai beavatkozásoknak már van némi halálozási kockázata...😑

Két kedvenc képemmel zárnám a bejegyzésemet. Az egyiken a hullámvasút-élményt adó huppanó szemlélhető meg, melynek aljában szépen összegyűlt egy fénytócsa, a másikon pedig az orregyenesítést elősegítő hosszanti repedés látható.

Köszönöm a figyelmet!

Édes anya

Nem véletlenül írtam külön ezt a két szót. Talán találóbb lett volna azt a címet adnom, hogy “Cukor-anya, avagy az anya, aki agyoncukrozza gyermekét”, de ez így bénán hangzik. Hiszen nem hinném, hogy egy igazi édesanya képes lenne a gyereke életét tíz-tizenöt évvel megrövidíteni. Tudatlanság ide vagy oda. De ezt később fejtem ki.

Az késztetett a következő téma boncolgatására, hogy a múltkorában egy bevásárlóközpontban megláttam, mit vásárol az egyik anyuka a csemetéjének vacsorára. A kasszánál sorban állva az öt-hat éves forma kiskrapek egyik kezében egy tölcséres jégkrém, a másikban egy doboz energiaital volt! Már csak egy szál cigaretta hiányzott a szájából, hogy még teljesebb legyen a szervezetét romboló mérgek összképe. Az energiaitalhoz csupán annyit fűznék hozzá, hogy november 1-től pénzbírságra számíthat, aki 18 év alatti gyereknek ilyen folyékony mérget vásárol.😐

Önként vállalt tapasztalatlanságom miatt tanácstalan vagyok: manapság abból áll a gyereknevelés, hogy megvesszük porontyunknak, bármit is óhajt, csak hogy csendben legyen, és ne nyüstöljön minket, netán nehogy megzavarjon a kis kolonc az okostelefonunk önfeledt cirógatásában?

És ez még csak egy enyhe példa volt ahhoz képest, ami most jön!

Van egy már-már hihetetlen történetem, pedig ennek én magam voltam a fültanúja. Egyik ismerősöm, egy édes anya röhögve mesélte, hogy reggelire porcukrot adott a négyéves kislányának. Első döbbenetem után összekapartam magamban annyi lélekjelenlétet, hogy rákérdezzek a részletekre. A következőképpen zajlott a dolog. A kislány reggel nyűgösködött, hogy ő éhes, de nem tud mit enni. Az édes anya gondolt egyet, elővett egy kistányért, szórt bele valamennyi porcukrot, gyermeke pedig jóízűen benyalogatta a kisujja segítségével. Innen már csak egy lépés lett volna, ha anyuka egy hitelkártya segítségével csíkokba rendezi a porcukrot, a gyereke meg felszippantja, mint a kokaint. Végül is: drog-drog.😑

Sajnos ettől az anyukától nem csak ez az egy rémtörténetem van. Egy másik alkalommal azt mesélte röhögve, milyen jól vacsorázott a kislánya. Bár hozzátette, hogy ebédre csak egy vattacukrot evett a gyermek. Elképzelésem sincs, minek költött a gondos anyuka vattacukorra! Ugyanazt a hatást éri el, ha ad a gyermekének egy marék kristálycukrot, és hogy a csemete jobb étvággyal fogyassza el, rácsepegtet néhány pötty piros ételszínezőt. Nesze kislányom, itt az ebéded, jó étvágyat hozzá!

Ezek után piros pont jár szóban forgó anyukának, amiért annak ellenére, hogy a gyerekét kezében egy nyalókával ültette az étkezőasztalhoz (a szemem láttára), legalább rávette, hogy két cukros-vacak-nyalogatás között egyen pár falat főtt ételt. Csak megnyugtatásul közlöm, ez rendes ebédet jelent, nem pedig cukorlevest gumicukorbetéttel, és cukorfőzeléket...

Ezek mellett egyszerűen nem tudok napirendre térni afölött sem, amit múltkor hallottam a fogorvosomtól: a bölcsiben a legtöbb kisgyereknek máris rosszak a fogai a sok cukros üdítőtől! Bölcsiseknek! Nem tudom, manapság égő, netán parasztos dolog vizet adni a gyereknek szomjoltó gyanánt? Esetleg olyan teát, ami nincs agyoncukrozva?

Ami még ennél is borzasztóbb tény, hogy a mai gyerekek 70%-a máris gyógyszereken él! Nem hinném, hogy ennek magyarázata az elkorcsosodott génekben keresendő. Szerintem döntően az életmód határozza meg az egészségi állapotunkat.

Annyira érdekes az is, hogy gyereknapon a boltok egymás ellen akciózzák le az édességeket. Tényleg erről kell szólnia a gyereknapnak? Mééég több cukorral tömni a kölyköket, hadd menjenek tönkre még hamarabb? Miért nem a friss gyümölcsöket akciózzák le inkább? Ja igen, talán mert a mai fiataloknak (és sajnos idősebbeknek is) annyira eltorzult az ízérzékelése, hogy nem elég édes a gyümölcs. Újabban már az eleve cukorral készült babapiskótát is meghintik pluszban még cukorral, biztos ami biztos alapon. Ami húsz éve még elég édes volt, az mára korántsem kielégítő. Egy egyszerű, olcsó és biztonságos házi teszttel egyébként elvégezhető egy érdekes kísérlet erre vonatkozóan: ha az ember lánya/fia néhány hétig nem eszik édességet/cukrot, megtapasztalhatja, hogy akár egy szimpla mezei alma is mennyivel édesebb lesz. És feltűnő lesz az is, mennyire émelyítően édesek a bolti vackok!😝

Ó, bolti vackokról jut eszembe, milyen megdöbbentő dolgot hallottam az egyik apuka ismerősömtől. Az ovisok azért nem eszik a zöldségeket-gyümölcsöket, mert véleményük szerint rossz a színük. Egek! Amikor éppen ezekkel a finomságokkal lehet színeket jellemezni, árnyalni: citromsárga, narancssárga, kislibazöld (ja nem, bocsánat, rossz példa😅), meggybordó stb. És ezeknek rossz a színük? Mert az a hullasápadt bolti croissant meg egyéb péksütik sokkal szebbek, amikben semmi élet nincs, hiszen csak agyonfeldolgozott cukorból és szerte-szana-szétőrölt lisztből készülnek, nulla tápanyagértékkel. Na, az a szép szín!

Pindurkát elkalandoztam. Azzal kezdtem ugyanis, milyen anya az olyan, aki gondatlanság, tájékozatlanság vagy nemtörődömség miatt elvesz a gyereke életéből úgy tíz-tizenöt évet. A gyerekkori elhízásnak ugyanis pontosan ez az ára. Hiszen nem a gyerek a hibás, ha egészségtelenül elhízik, hanem az édes anyja (és/vagy édes apja), aki beteggé zabáltatja, és mindössze egyetlen mozgásformát mutat követendő példaként a csemetéjének, mégpedig azt, hogy hogyan kell minél ügyesebben használni a hüvelykujját a telefonja kijelzőjén.

Picit még visszatérek a gyereknaphoz. Nem csak a jól leakciózott és emiatt kötelezőszerűen megvásárolt bolti édességekkel lehet a gyerekeket mérgezni. Ott vannak a különböző rendezvények, ahol jól lehet lakatni a csemetéket vattacukorral, fagyival, nyalókával, színes cukorkákkal és egyéb mérgező szemetekkel.😒

Sajnos még mindig nem jött el az ideje, hogy befejezzem a cukor megkövezését. Csak abba gondoljunk bele, hogy ha a cukorgyárban ez az anyag - idővel ugyan, de - képes megenni a vasból készült zsilipet; meg szétrohasztja a kemény emberi fogazatot, akkor vajon mire képes egy kicsike, fejlődésben lévő szervezetben?

Mindezek után milyen lelkesítő befejezést írhatnék? ...még mindig töröm a fejem. Röstellem, de semmi frappáns záróakkord nem jut az eszembe, így szép csendben, és sajnos szomorúan, ezekkel a sorokkal búcsúzom.

Nyújtás

Hál' istennek nem szenvedek identitás-zavarban, tudom magamról, hogy nem vagyok rétestészta, mégis szeretem rendszeresen megnyújtani magamat.😄 Amellett, hogy ez a mozgásforma roppant jólesik, a következő pozitívumokat nyújtja testünknek-lelkünknek:

Előnyök:

• a rendszeres, edzés utáni nyújtás hatására kevesebbszer fordul elő sérülés,
• nem lesz izomlázunk,
• az ízületeink jobban mozognak majd,
• megnöveli az edzés hatékonyságát,
• hajlékonyabbak leszünk,
• csökkenti a stresszt,
• regenerálja a fáradt izmokat,
• segítségével hosszan frissek és rugalmasak maradnak izmaink.

A nyújtás fontossága tehát megkérdőjelezhetetlen (szép hosszú szó)! Nyújtás nélkül az izmaink megrövidülhetnek, rugalmatlanná válnak és nagyobb eséllyel sérülhetünk le edzés közben, valamint érezhetünk izomlázat testedzés után.

A nyújtás egy lassú folyamat. Az adott izomcsoportot lassan megnyújtjuk, a végsőkig nyújtjuk, majd ezt az állapotot megtartjuk 15-30 mp-ig. Véletlenül se rugózzunk közben. Ha fájdalmat érzünk, akkor engedjük visszább magunkat, hiszen a nyújtásnak jól kell esnie.

Nyújtó gyakorlatokat nem csak edzés után végezhetünk, hanem csak úgy magában, “a la nature” is. Már egy röpke tízperces gyakorlatsort is hálásan fogad szervezetünk!😊 Az interneten rengeteg ilyen témájú videó található, de nekem a személyes kedvencem továbbra is Béres Alexandra mozgásanyaga. Tíz perc belefér a napunkba, ugye?

Végezetül néhány képet szeretnék idebiggyeszteni, amelyek alanyai igen szakszerűen mutatnak be egy-egy nyújtástechnikát. Érdemes kipróbálni!