Fegyencedzés fegyelmezetten

A testmozgás hihetetlen előnyei című bejegyzésemben már írtam arról, mennyire jó dolog mozogni. A saját testsúlyos edzésnek az a plusz előnye, hogy bárhol és bármikor végezhető, ráadásul 0 Ft anyagi befektetést igényel.😊 Most azt szeretném megosztani Veled, mennyire megszerettem ezt a mozgásformát, illetve mennyit fejlődtem az elmúlt bő fél évben.

Edzésnaplómnak hála utána tudtam nézni, pontosan mikor is kezdtem el foglalkozni a fegyencedzéssel (Paul Wade Fegyencedzés című könyve indított el ezen az úton). Az elméleti résszel kereken egy éve ismerkedtem meg, és múlt év augusztusában jutottam el odáig, hogy bele “merjek” vágni testem erősítésébe. Egy kicsikét tartottam ugyanis attól, vajon képes leszek-e megcsinálni az egyre nehezebb gyakorlatokat egyre nagyobb ismétlésszámmal. Aggodalmam feleslegesnek bizonyult, rendszeres edzéssel valóban észre lehet venni magunkon a változást! Szeretem nyomon követni, hol tartok, mi vár még rám, mennyire kell belehúznom, miből mennyi legyen a heti edzésadagom, ezért egy üzenőtáblán az alábbiak szerint állítottam össze az ellenőrző-felületemet, ami egyben motivációs fal is:

Nekem teljes mértékben bevált ez a rendszer. Egyébként szép fokozatosan alakult ki nálam ez a céltudatosság és elszántság, amit tulajdonképpen a rendszeres mozgás erősített fel bennem. Leginkább a következő “fogyatékosságom” indított el azon az úton: egyszerűen a mai napig képtelen vagyok egy szabályos fekvőtámaszt megcsinálni, amit szégyellek, és egyben dühít is. Ilyen egyszerűen nincs, hogy ennyire gyenge legyek!!😒 (Ráadásul vészesen közeledik a jó idő, és nem akarom rövidujjú felsőkben a sonkakaromat mutogatni.😅) Arról nem is beszélve, hogy amikor egy másik gyakorlatot, a hidat akarnám véghezvinni, úgy érzem, mintha dupla gravitáció hatna rám, és a talaj magába akarna szippantani. Nincs a karomban annyi erő, hogy feltoljam magam. Szörnyű! Úgyhogy most ezen (is) dolgozok nagy erőkkel, meg persze azon, hogy eltüntessem a combomról az odatapadt karfiolokat! Vagy narancsokat. Bár mindegy, minek nevezzük, a lényeg az, hogy hosszú, hosszú évekig meg voltam győződve róla, hogy akinek szép feszes lábai vannak, az csak a szerencséjének köszönheti vadító virgácsait, biztos jó genetikai jellemzőket örökölt. És persze nem tettem az égvilágon semmit sem azért, hogy én is minél feszesebb, izmosabb legyek. Pedig működik a dolog: mindössze oda kell figyelni az étkezésre, és rendszeresen mozogni. Rengeteget alakult a hátsó fertályam, bár még van mit dolgozni rajta. Mielőtt továbbmennék, idebiggyesztek egy képet, amit már rég az orrom alá kellett volna dörgölni, hogy végre tegyek valamit magamért, és ne csak üljek beletörődően a narancsbőrös babérjaimon!

Most tehát ott tartok, hogy lelkesen edzek heti 4-5-6 alkalommal (ez változó), és hűségesen felírom egy naptárba az adatokat (mit edzettem, milyen ismétlésszámmal, hány kilóval, mennyi ideig, egyéb megjegyzést). Ez a módszer nekem sokat segít abban, hogy figyelemmel kísérhessem a fejlődésemet. Egyébként roppant egyszerű a dolog, így nézett ki például a múlt hetem:

Ami a fejlődésemet illeti: ismét újabb két lyukat kellett fúrnom az övemre; kezdenek kidomborodni a felkaromon az izmok (ismétlem, kezdenek, tehát még sokat kell dolgoznom rajta); és legutóbb, amikor vendégségbe készülvén harci díszemben belepillantottam a tükörbe, nem bálnáztam le magam!😂

Jut eszembe, a YouTube-on rengeteg olyan videó van, ami arról szól, hogyan jutottak el egyszerű földi halandók “gyengétől a pengéig” (ahogy a fegyencedzést kedvelők fogalmazzák), ami szintén rendkívül motiváló!

Nem akarom tovább nyújtani a bejegyzést, ezért ezzel a képpel búcsúzom: