Még mindig a véreteket akarom!

Sajnálom, ha ezzel a hírrel bárkinek kellemetlenséget okozok, de továbbra is nagyon nagy szükség lenne önkéntes és bátor véradókra! Azt sem ígérhetem, hogy utoljára zaklatom embertársaimat ezzel a témával, hiszen ki tudja, milyen gondolatok fognak még megrohamozni a későbbiekben erre vonatkozóan.🙈 Hovatovább, a legutóbbi véradásom kapcsán is kikívánkozik belőlem néhány mondat.

Január 23-án, egy szép téli, veszettül hideg és fagyos reggelen kimentem játszani egy kicsit a kutyuskánkkal, hogy kellőképpen felpezsdítsem a keringésem az aznapra tervezett véradás előtt. Amikor bementem a konyhába, a férjem megkérdezte tőlem: “És, láttál valami érdekeset?” A szűnni nem akaró mínuszok miatt szemöldök-ráncolva és kissé morcosan válaszoltam: “Igen, a hideget!!”😅 Azóta egyébként beletörődtem sorsomba, mert már teljesen hidegen hagy a hideg. Bár bevallom, azon a bizonyos napon komolyan tartottam tőle, hogy képtelen leszek lecsapoltatni a véremet, mert annyira bekocsonyásodik az ereimben a veszett mínuszok miatt. Mondjuk sajnos egyébként is annyira fagyos vagyok, hogy férjem szerint ha én lángoszlopban állnék, akkor is fáznék…😂 Mellesleg az is segített beletörődni a sorsomba, hogy időközben megérkezett az enyhébb idő! Végre! Na de térjünk vissza arra a bizonyos napra.

A békéscsabai vérellátó központban került sor a véradásomra. Amíg az adminisztrációs asztal előtt vártam szép türelmesen a soromra, hallottam, amint az egyik zsenge huszonéves, ámde roppant nagy életbölcsességgel bíró fiatalember megkérdezte a nővérkétől: “Nem lenne egyszerűbb gémkapcsokat használni ehhez a sok papírhoz, és akkor nem kellene tűzőgéppel kilyuggatni őket?” Megvártam, hogy a nővérke adja meg a helyes választ, amire magamban gyanakodtam is, mint utóbb kiderült, helyesen. “Ez azért nem lenne ideális megoldás, mert úgy könnyedén szétcsúszhatnának a fontos adatokat tartalmazó lapok, amiből nagy baj lenne.” Mi tagadás, logikus. Szóban forgó fiatalember csak nem csillapodott, fennhangon dicsekedett véradása végeztével. “Hét perc, hú, az rekordidőnek számít, új csúcsot állítottam!” Nem akartam letörni szegénykét azzal, hogy az én jól bejáratott, közel harmincöt éves, balkezes vénámból bizony kereken öt perc alatt jött ki az a bizonyos négy és fél dl vérmennyiség.😄 Gondoltam, legyen egy jó napja, hadd örüljön magának, ha már a remekbeszabott, forradalmian új iktatási rendszerének ötletével oly’ csúf vereséget szenvedett.😏

Röstelleném, ha mindebből úgy tűnne, hogy az öt perces futamidőmmel itt most nagyképűsködök. Nem az a szándékom. Mindössze ezzel az adattal szerettem volna felvezetni, milyen sokat számít, ha az ember felkészülten megy vért adni. Ez alatt azt értem, hogy én például kétszer reggeliztem, valamint a délelőtt folyamán megittam legalább másfél, de inkább két liter folyadékot; ezzel szemben a fiúcska, amikor tizenegykor a nővérkét fárasztotta remek ötletével, akkor elég ledöbbent képet vágott, amikor arról diskuráltunk, mennyi folyadék lenne az ajánlott. Rögtön kért is magának a lelkem még egy félliteres ásványvizet, és gyorsan megitta.

Arról már írtam A véredet akarom! című bejegyzésemben, mennyire jó dolog vért adni, azonban kimaradt belőle, hogy igazi gyógyír magas vérnyomás, gyakori orrvérzés és makacs fejfájás ellen is. Aki pedig azért ódzkodik a véradástól, mert félti a közel fél liter vérét, azt megnyugtatom, két-három nap, és észrevétlenül, mondhatni pikk-pakk visszatermelődik az “elorzott” mennyiség.😎

Kezdek megnyugodni. Úgy tűnik, véget érnek megpróbáltatásaim, amit a szűnni nem akaró, rettenetes mínuszok okoztak, és lassacskán megenyhül az idő. Én leginkább akkor enyhülnék meg, ha tényleg minél több ember szánná rá magát, hogy segítő vénáját nyújtsa, és olyan szépen csordogálna a szép piros vér a tasakokba, mint a tavasz beköszöntével a megolvadt, fehér hó a patakokba.