Panaszlevél

Múltkorában küldtem a Dél-alföldi Közlekedési Központnak (röviden DAKK-nak) egy amolyan panaszkodós e-mailt. Nem stílusom konkrét személyeket beköpdösni, ezért csak általánosságban írtam le bánatomat. Kíváncsiságukkal nem bíró Kedves Olvasóimnak máris idebiggyesztem a teljes levelet, amiből kiderül, mi csípte a csőrömet.

“Tisztelt Buszsofőröket Foglalkoztató Vezetőség!

Engedjék meg, hogy megosszam Önökkel rövidke történetemet.

Egy kellemesen meleg nyári napon az iskolából hazafelé szállító buszocskámat várom. Felszállok, majd meglepetésemben szó szerint elakad a lélegzetem. Hogy mitől? A busz légterét betöltő cigarettafüsttől! Asztmás rohamom miatt hörögve préselem ki magamból a levegőt, miközben hitbuzgó katolikus lévén azon imádkozom, induljunk már, hogy a nyitott ablakokon beáramló levegő kipucolhassa azt az átkozott, büdös, mérgező füstöt a buszból.

Utazok-utazok, elmélyülten olvasok, amikor egy idő után az agyam vészjelző üzenetet küld testemnek: “Belégzés időlegesen leáll!” Újabb kisebb allergiás asztmaroham. Oxigénért küszködve próbálom bemérni a veszélyforrást, ami nem más, mint a pökhendien pöfékelő buszsofőr maga! Az a buszsofőr, akit előző héten kulturáltan figyelmeztettem nem túl áldásos fulladási hajlamaimra, amennyiben a busz légterét mérgezi össze-vissza.

Feldúltan vonulok át a hatkerekű legesleghátsó pontjába, ám egyszemélyes tüntetésem - várható módon - nem hozza reakcióképes állapotba sofőr bácsit: vígan eregeti tovább a füstöt vezetés közben, melynek nagy része kecses ívben kunkorodik vissza a buszba a nyitott ablakokon keresztül. Veszítenivalóm nem lévén dúlok-fúlok-fuldoklok tovább, és gondolatban a másnap reggelemet vizualizálom. Amikor összekészítem a retikülömet indulás előtt, a következőket kell majd ellenőriznem:

• pénztárca → pipa,
• lakáskulcs → pipa,
• buszban pöfékelő sofőr bácsi megértése és elfogadása → pipa,
• gázálarc → pipa.

Vissza a valóságba! Közeledik a megállóm. Reszkető lábakkal szállok le, és nem értem, miért? Aztán 34 évnyi életbölcsességemmel rájövök. Felvillan elmémben egy poszttraumatikus hatást kiváltó emlékkép: sofőr bácsi egyik kezében cigi, másikban telefon. “Akkor ki a füstös manó fogja a kormányt?!” - sikítja bennem egy hang.

Épségben hazaérek, eljátszom a puffogó viperát a férjemnek, akit rögvest ezután az a megtiszteltetés és szerencse ér, hogy élvezhet egy személyre szóló előadást, nevezetesen A hattyúk halálát - személyes előadásmódomban. Csak én a címet átköltöttem, előadásom címe: A hörgők halála.

Eddig tart történetem.

Én megértem, hogy vannak olyan emberek, akik fölött egy kis cingár töltött papírhenger uralkodik. Azt is belátom, hogy olyan emberek is akadnak szép számmal, akik mit sem törődve embertársaikkal, önző és arrogáns módon az utazóközönség légterét beszennyezve pöffeszkednek a munkaállomásukon, vagyis a vezetőülésben. Továbbá azzal is tisztában vagyok, hogy ezen a tökéletlen sárgolyón soha a büdös cigifüstös életben nem lesz igazság! Éppen ezért nem mocskolom be a lelkem azzal, hogy átmeneti identitászavarra hivatkozva Árulkodó Júdás szerepébe bújjak, és beköpdössem adott sofőr bácsit. Meg persze úgysem érnék el vele semmit. El vagyok rá készülve, hogy a továbbiakban is mérgezett légterű tömegközlekedési eszközben kell utaznom. De pánikra semmi ok, beszereztem egy gázálarcot!

Köszönöm, hogy idejüket áldozták panaszom meghallgatására. Ha másra nem is, arra jó volt levelem megírása, hogy kiadjam magamból keserű dühömet. Lám, az írásterápia tényleg működik!

További jó munkát kívánok!

Tisztelettel

Oszlánszky Rita”

Ahogy azt már a levélben is említettem, nem vagyok olyan naiv kislányka, hogy azt higgyem, bármi eredményt elérek mindezzel. Mindenesetre fáj, hogy ennyire nemtörődöm, tökéletlen és igazságtalan világban élek! Mi a francot érnek a nemdohányzók védelmére hozott törvények, ha mindenki cseszik rá? Bevallom, roppantul frusztrál az is, amikor szombatonként a piacon nem tudom az árut egyszerre elrendezgetni a vállfákon, mert minduntalan el kell menekülnöm a kis ficakunkból a mögöttünk árulók büdös füstje elől! Megjegyzem, nem csak “papíron” merek rinyálni, ugyanis szépen megkértem szivarozó szomszédékat, legyenek kedvesek kicsit arrébb menni, ha cigiznek, mert asztmás vagyok, és befulladok a füsttől. El is értem a célomat: arrébb mentek ...de csak akkor egyszer. Utána egész nap fújták szanaszét a levegőbe a mérgező, undorító füstjüket! Mit kellene tennem? Szólni minden egyes alkalommal, mint a hülye gyerekeknek? Hovatovább, a DAKK-kal szemben is hogyan kellene fellépnem? Fenyegetőzve, hogy beperelem őket, amiért az alkalmazottuk veszélyezteti az egészségemet és a testi épségemet (egyik kézben mobil, másikban cigi és úgy vezet)?! Ugyan mit érnék el vele?

Panaszlevelemre röpke egy hónap múltán meg is érkezett a válasz, melyben kellőképpen kifejezték sajnálatukat kényelmetlenségemmel kapcsolatban; valamint tájékoztattak a nemdohányók védelméről szóló xy törvényről; továbbá megnyugtattak, hogy dolgozóikat lelkiismeretesen és rendszeresen okítják arra, hol tilos a dohányzás és hol nem. Végezetül felhívták a figyelmemet, hogy mivel személy avagy rendszám szerint nem jelöltem meg beazonosítható panaszforrásomat, így érdemben nem tudnak fellépni ellene. Válaszlevelemben megnyugtattam a kedves közutaztatást intéző társaságot, hogy méltányolom kielégítő válaszukat, valamint hozzátettem, sejtettem, hogy a buszvezetőknek tisztában kell lenniük azzal, hol tilos a dohányzás, ám ha az okítások ellenére sem bírják a fejükbe vésni, mit szabad és mit nem, akkor attól tartok, az ilyenekkel - csökkent intelligenciájuk miatti gyengébb információ-befogadó képességük fényében - sajnos nincs mit tenni...

Nagyon igyekszek, hogy képes legyek elfogadni a tényt, hogy ez a világ már csak ilyen önző, nemtörődöm, tökéletlen és igazságtalan. Arról viszont sajnos nem tudok leszokni, hogy a “bajuszom alatt” néha-néha ne zsörtölődjek. Így attól tartok, az esetleges érdeklődőknek továbbra is lesz miről olvasgatniuk a közeljövőben.