Minek nevezzelek?

Majdnem cím nélkül maradt ez a bejegyzés.

Az történt ugyanis, hogy egy számomra nagy élményt nyújtó előadásról hazafelé baktatván, magamban pufogva azon morfondíroztam, vajh’ milyen cím is lenne a legtalálóbb ehhez a témához. És órák múltán, egyszer csak a semmiből, hirtelen beugrott! Petőfi Sándor csodálatos költőnk egyik versének címét bátorkodtam kölcsönözni ehhez a szösszenethez.

No tehát, március 21-én, egy kellemes csütörtök délután részt vettem egy igényes és gazdag mondanivalóval bíró irodalmi előadáson.  A helyi Művelődési Központban tekintettem meg a Feleségek felesége című Szendrey Júlia emlékműsort.

Nagy örömömre igen szép számmal voltak további kulturálódni vágyó kedves érdeklődők rajtam kívül is. Annak viszont már kevésbé örültem, amikor első ízben – az előadás javában zajlott -, megszólalt egy telefon. Ez még nem is volt annyira botrányos, hiszen valami gitárszóló-féleség volt a csengőhang, és mivel Csörsz Rumen István régizenész gitárral kísérte Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek jelmezes előadását, így hirtelen azt hittem, ez is a műsor része.

Ám a második eset már botrányosabb volt! A nézőtérről felhangzó sóhajok és ciccegés szerint nem csak engem zavart meg az élesen és hosszan rikácsoló csengőhang! 😠 Sajnos ki is zökkentett megfelelően koncentrált állapotomból. Szendrey Júlia naplórészleteit és verseit hallgatva ugyanis meglepve fogalmazódott meg bennem a tény, hogy mennyire felvilágosult és bátor asszony volt ő valójában, milyen hatalmas szíve volt, és mennyire jól tudott bánni a szavakkal.

Az előadást tovább színesítették Petőfi Sándor Útilevelek részletei, Júliához írt költeményei, valamint a kortársak feljegyzései, korabeli újságcikkek, kordokumentumok.

Szerencsés vagyok, mert egy újabb csodás élménnyel gazdagodtam, kellemes szellemi kikapcsolódásban volt részem, ráadásul a zavaró momentum arra sarkallt, hogy megírjam ezt a bejegyzést, amelyben ismét kérdések tömkelegét vetem papírra, illetve monitorra: ugyan minek nevezzelek, te telefonodat lenémítani nem tudó egyén? Bunkónak? Hányaveti, nemtörődöm parasztnak? Műveletlen tetűnek? Óh, mondd meg hát! Minek nevezzelek? 😅

Petőfi Sándor: Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha a merengés alkonyában

Szép szemeidnek esti-csillagát

Bámulva nézik szemeim,

Mikéntha most látnák először...

E csillagot,

Amelynek mindenik sugára

A szerelemnek egy patakja,

Mely lelkem tengerébe foly –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha rám röpíted

Tekinteted,

Ezt a szelíd galambot,

Amelynek minden tolla

A békeség egy olajága,

S amelynek érintése oly jó!

Mert lágyabb a selyemnél

S a bölcső vánkosánál –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha megzendűlnek hangjaid,

E hangok, melyeket ha hallanának,

A száraz téli fák,

Zöld lombokat bocsátanának

Azt gondolván,

Hogy itt már a tavasz,

Az ő régen várt megváltójok,

Mert énekel a csalogány –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek,

Ha ajkaimhoz ér

Ajkadnak lángoló rubintköve,

S a csók tüzében összeolvad lelkünk,

Mint hajnaltól a nappal és az éj,

S eltűn előlem a világ,

Eltűn előlem az idő,

S minden rejtélyes üdvességeit

Árasztja rám az örökkévalóság –

Minek nevezzelek?

Minek nevezzelek?

Boldogságomnak édesanyja,

Egy égberontott képzelet

Tündérleánya,

Legvakmerőbb reményimet

Megszégyenítő ragyogó valóság,

Lelkemnek egyedűli

De egy világnál többet érő kincse,

Édes szép ifju hitvesem,

Minek nevezzelek?

(Pest, 1848. január.)