Béke poraidra, Magyar Helyesírás

Az idei nyaralásunkra vettem magamnak egy Wellness és egy Psziché nevű újságot. Az egyikben megláttam valami borzalmas dolgot! A “Story napfény” című lapot reklámozták benne, amelyen ez a szalagcím virított nagy betűkkel:

“A lányom megálmodta, kis testvére lesz.”

Na most ez a mondat azt jelenti, hogy a gyerkőc kisnövésűként fog megszületni. Legalábbis alacsony lesz. Ha ugyanis egy családba másodszor készül ellátogatni a gólya, csőrében az új poronttyal, akkor az elsőszülöttnek kistestvére lesz. Milyen kár, hogy a tisztelt újságírók nincsenek tisztában ezzel a különbséggel. 😞

Nem ez az egyetlen példa létezik, ami az utóbbi időben elkeserített (meg persze fel is bosszantott). Úton-útfélen belebotlok ebbe a nemtörődömségbe (avagy tudatlanságba). Egy autómosó hatalmas táblán hirdeti: “Folt mentes száradás”. Egy étkezde ily’ módon csábítja vendégeit: “Villás reggeli”. Egy művelődési ház így árulja programját: “Belépő jegy”. Egy büfé előtt állva a táblán ezt olvasom: “Meleg Szendvics” (így, külön és nagy kezdőbetűvel írva). Borzasztó! 😩

Örök “kedvencem” mégis a jólesik és jól esik formák keverése. Ha valamit élvezek, az jólesik. Ha szakad az eső, mint az állat, akkor jól esik. Különösen elszomorít, amikor újságokban, könyvekben ennek a helytelen használatával találkozok.

Engedd meg kérlek, hogy hasonló stílusban meséljem el egy napomat. Mármint úgy, hogy cseszek a helyesírásra. Aztán mire a végére érsz a beszámolónak, eldöntheted, hogy zavaró volt-e a töméntelen hiba, esetleg elszomorított, vagy éppenséggel teljesen rendben volt így is.

Reggel az ébresztő órám keltett. Bekaptam pár falatot: zab pelyhet tejes kávéval. Elindultam munka helyemre. Gőz erővel dolgoztam egész nap. Ebéd időben akadt egy kis vész helyzet. A főnök asszony elájult. Megpróbáltam újra éleszteni. Sikerrel jártam, így mire megérkezett a mentő autó, magához tért. Elmondta, hogy hetek óta fogyó kúrázik, és három napja nem is evett semmit. Agy vérzést kapok az ilyen nem törődöm emberektől!

Lejárt a munka időm, kiléptem az épületből, s feltettem nap szemüvegemet. Meleg volt, ezért vettem egy hűsítő jég krémet. Haza buszoztam, átöltöztem, bekentem magam nap tejjel, és elkocogtam az öt kilo méterre lévő kondi terembe. Az edzés tervemben egy kis súly emelés szerepelt. Otthon lezuhanyoztam, bekentem magam test ápolóval. Vacsorára ton halat ettem jég salátával, desszertként pedig ét csokit. Fog mosás után száj vízzel is öblögettem. Leültem író asztalomhoz, bekapcsoltam a számító gépemet, és a face bookon írtam néhány ismer ősömnek.

Lefekvés előtt éjjeli szekrényemre készítettem vizes poharamat, majd kellemesen elfáradva kis párnámra hajtottam a fejemet.

Négynapos kikapcsolódás - Negyedik nap

Nem vagyok koffeinfüggő. Inkább úgy mondanám, hogy rituálé-függő vagyok. Éppen ezért, mielőtt még kijelentkeztünk, és elindultunk volna reggelizni a Hegyipatak Panzió éttermébe, leültem az étkezőben, és kényelmesen elhörpöltem szokásos reggeli kávémat, néhány darab keksz társaságában.

Lehurcoltuk motyóinkat az autóhoz, rendeztük a számlát, majd elkocsikáztunk reggelizni. Falatozás közben igyekeztünk magunkba szívni - a kolbászos-sajtos omlett finom illatán kívül - a táj szépségét, a környező fák zöldjét, a friss levegőt.

Egy “kis” kitérővel indultunk haza, ugyanis előbb elkanyarodtunk Nyíregyházára, hogy megmutassuk magunkat a családomnak. Túl sokáig nem maradhattunk, hiszen aznap egy újabb közel négy órás út várt ránk.

Teli hassal és zsúfolásig megpakolt autóval (a szüleim szívüket-lelküket ideadják nekünk minden alkalommal💝) indultunk el szeretett fészkünk irányába. Nagy öröm volt begurulni a kapun. Csak bedobáltuk a házba a cuccokat, és már mentünk is ki az állatkáinkhoz egy kiadós szeretet-cserére. Tornádó kandúrkánk addig nyávogott a teraszon lévő asztalon, amíg mindketten oda nem mentünk Tibivel, hogy agyonsimogassuk. Persze közben Lilibogyó ott ugrándozott a lábunknál, és Pupillácska is dorombolva sertepertélt körülöttünk. 💗😌

A kipakolást nem vittük túlzásba, csak a legfontosabb dolgokat rendeztük el, hiszen másnap még mindketten szabadságon voltunk. Bőven akadt időnk kimosni és elrámolni a cuccainkat.

Ennyi volt hát a négynapos nyaralásunk beszámolója. Ehhez a bejegyzéshez nemigen tudok galériát mellékelni, hiszen tulajdonképpen csak a hazafelé vezető sík tájat tudtam volna megörökíteni. 😅

Négynapos kikapcsolódás - harmadik nap

Ezen a szép napon férjemmel ellátogattunk a Siroki várba, amely hazánk egyetlen barlangvára.

Nem állíthatom, hogy egy egész hegyet kellett megmásznunk célunkig, ám elég rendesen megizzasztott az emelkedő, mire feljutottunk. Legalábbis engem. 😅

Örülök, hogy korán kelő pacsirta típusok vagyunk mind a ketten, mert mire körbebóklásztunk a várban, és indultunk visszafelé, a tömeget éppen elkerültük.

A nap további részében a közelben lévő Szépasszony völgyébe látogattunk el. Ez a hely megdobogtatta a szívemet, hiszen kedves emlékek fűznek hozzá. Éppen tíz éve nyaraltunk ott a barátnőmmel, Melindával. Fiatalok voltunk, szinglik, életvidámak, bohókásak, szóval egy szuper hetet töltöttünk ott el. Na de nyomás vissza a jelenbe!

Ebéd előtt betértünk egy ajándékboltba, ahol sikerült az összes szerettünknek találni valami kedves kis emléktárgyat.

Étkünket a Nótafa nevű étteremben fogyasztottuk el, igen jóízűen. Röstellem, de mire észbe kaptam volna, már a harmadát is befaltam az ebédemnek, így képen sajna nem tudom megmutatni, micsoda kulináris műremeket választottam magamnak. Csülökpörköltet kértem tócsniban. Annyira finom volt, hogy azt nem is nagyon tudom szavakba önteni. Édesanyám főztjére emlékeztetett, aki mindig isteni ételeket készített a családnak!

Időben még mindig jók voltunk, épp csak a délutánt kóstolgattuk. Úgy döntöttünk hát, hogy elkocsikázunk a Kékes-tetőhöz, körülnézni szép hazánk legmagasabb pontján. Alföldi betyárok lévén igencsak kifárasztott minket a szerpentines úton való vezetés, ahol módfelett nagy koncentrációt igényel a jármű kezelése. Ám a környező táj látványa igencsak kárpótolt minket. Csodaszép volt! 😊

Kora este értünk vissza szállásunkra, így vacsora után ismét volt időnk bóklászni a környéken.

Idejében tértünk nyugovóra, hiszen tudtuk, hogy másnap módfelett hosszú út vár még ránk.

Négynapos kikapcsolódás - Második nap

Tulajdonképpen ez a nap is az utazásról szólt, csak éppen gyalogosan.

Reggel frissen és kipihenten ébredtünk, készen a nagy kalandra! Miután megreggeliztünk, gondosan összekészítettük hátizsákunkat, amelybe többek között egy flaska jó kis C-vitaminos-kollagénes koktél is került.

A cél az volt, hogy Parádsasvárról eljussunk Galyatetőre, ami kevesebb mint 5 km-t jelentett. Pontosabban 4,8-at. Nem tűnik soknak. Kivéve akkor, amikor az ember ezt a távot szinte végig hegymenetben teszi meg. Fölfelé!! 😅 Komolyan mondom, a végére úgy éreztem, mintha öt kilométeren át lépcsőztem volna.

Na de haladjunk szépen sorban.

Alig indultunk el, már vettem is elő a fényképezőgépet. Nyomom a bekapcs-gombot, semmi. Kissé bosszúsan ezt dünnyögtem a férjemnek: “Nahh, vehetünk egy új gépet!” Tibi nyugodtan csak ennyit kérdezett: “Visszatetted az aksit?” Ú… hát azt nem tettem vissza. 🙈 Az történt ugyanis, hogy még előző este felraktam töltőre az akkumulátort, ügyesen felkészülve ugye a nagy túrára, ám reggel csak a fényképezőt markoltam fel. Az aksi nélkül persze. Hurrá, legalább nem a gépnek volt baja! Bosszankodhattam volna, de minek? Nálam volt a telefonom, azzal is remek felvételeket tudtam készíteni.

Nem tagadom, piszkosul ki tud fogni rajtam az emelkedő. A lábam bírná is az iramot, csak sajnos a tüdőm és a szívem eléggé harcedzetlen. Mivel számomra a hegymenet tényleg nagy megpróbáltatás, ezért férjem és közöttem a következő párbeszédek hangzottak el (természetesen én mindig egy kicsikét le voltam maradva):

Én: Mikor lesz pihenő?

Tibi: Mit akarsz pihenni öt kilométeren, itt a szúnyogok között?

Én, meglátván az újabb emelkedőt: Úristen!

Tibi lazán: Mi van? Akkor látnád, még mi van itt!

Tibi vigyorogva: Szedd már össze magad, így kidögleni két kilométer után!

Én: Ez az összeszedett állapotom.

Tibi, miután újfent be kellett várnia engem: Hát komolytalan vagy! (mosolyogva persze)

Én, arra célozván, hogy ő öt évvel fiatalabb tőlem: Jól van na! Neked öt év előnyöd van!

Tibi: Hagyd már azt az öt évet!

Én, dacosan: Nem, nem hagyom! 😂

Én, félúton, csapzottan: Asszem most nem mernék tükörbe nézni.

Tibi, kézen fogva engem: Na gyere, ne lopózz mögém!

Tibi, miután megálltunk szusszanni: Eddig három kilométert jöttünk. Ha meg kellene saccolni, úgy négyszáz méter szinten.

Én, két lihegés között, rezignáltan: Szerintem pedig öt kilométert jöttünk fölfelé.

Egyébként nem is tudom, mit gondoltam. Hogy jutok a hegytetőre fölfelé?... 😏

Nagyon édes volt a férjem, hiszen az utolsó másfél kilométeren szépen kézen fogott, és minden szeretetével és biztatásával vezetett fölfelé. Sokat jelentett a támogatása, mert addigra teljesen ki voltam purcanva, és a szénhidrátraktáraim is kimerülőben voltak.

Összesen kereken két óránkba telt, amíg felértünk Galyatetőre. Nyilván az is visszavetette “kissé” a haladást, hogy folyton fotóztam meg kameráztam; és persze olyankor is lassabban lépkedtem, amikor kezemben zsebnoteszemmel, bőszen jegyzeteltem a blogba való anyagot. 😁

Egyébként végig olyan hihetetlen mértékben szakadt rólam a víz, hogy lelki szemeimmel láttam, ahogyan az izzadságom sebesen száguldó patak formájában hömpölyög lefelé a hegyről. 😅

Sikeresen felértünk tehát a hegytetőre, ami Internet bácsi szerint Parádsasvár-Galyatető között 657 méter szintet jelent. Ott szépen megebédeltünk. Már csak pár lépés volt hátra a kilátóig, ahová sajnos nem tudtunk felmenni, mert a franc se gondolta, hogy egy hegymászásnak aprópénzzel érdemes nekiindulni! Na de ezzel szembesültünk:

Éppen ez okból, engedd meg kérlek, hogy adjak néhány jó tanácsot arra vonatkozóan, mi kerüljön a hátizsákodba, ha túrázni indulsz: kézfertőtlenítő, sebtapasz, bicska, arctörlő kendő, zsepi, szúnyogriasztó, esőkabát, naptej, váltózokni, kalcium és magnézium pezsgőtabletta, sok-sok víz, és persze aprópénz!

Lefelé már gyorsabban haladtunk: 1 óra 15 perc alatt lent is voltunk. Úgy félúton elkapott minket egy futózápor, de a fák takarásában nem nagyon kottyant meg nekünk a lezúduló égi áldás.

Ügyesen visszaértünk az apartmanba, ahol egy utolsó próbatétel várt rám. Meg kellett másznom még ezt is!! 😆

Egy jóleső zuhany és egy alapos kullancsátvizsgálás után elsétáltunk a közeli Hegyipatak Panzió éttermébe. Kéz a kézben, persze. 👫💗

Mindenekelőtt a túra során elvesztett folyadékot és ásványi anyagokat kellett pótolnunk, ezért mindketten sört rendeltünk. Levesre is vágytunk, és bizony nem bántuk meg választásunkat: igazán finom, házias jellegű levest kaptunk, méghozzá meglepően bőséges adagot. Még jó, hogy kiéhezve mentünk oda, mert bizony csak így tudtuk ezt a mennyei bőségtálat is elpusztítani:

Mondjuk, mindezek után nem is csoda, hogy beütött a kajakóma, és visszatérve szobánkba, délután szunyókáltunk egy jót.

Levezetésképpen estefelé sétáltunk egyet a környéken, majd megvacsoráztunk, és nyugovóra tértünk.

Négynapos kikapcsolódás - Első nap

Úgy vélem, abban egyetérthetünk, hogy mindannyiunknak szüksége van egy kis feltöltődésre. Még ha csak néhány napról van szó, akkor is megéri kiszakadni a mókuskerékből, hogy felválthassa a megszokott napi rutint valami változatosság.

Idén a férjemmel egy négynapos mininyaralást szerveztünk meg. Mindenekelőtt az állatkáinkról való gondoskodást kellett megoldani a távollétünk alatt. Szerencsések vagyunk, hiszen drága anyósom és apósom örömmel vállalta ezt a feladatot, így nyugodt szívvel indulhattunk el. 😊

Tulajdonképpen egy hosszú hétvégét szerveztünk meg magunknak. Péntek reggel, miután bepakoltuk motyóinkat az autóba, és a kis szőrmókjainktól is elbúcsúztunk, nekivágtunk végre a hosszú útnak, bár be kell vallanom, kicsit sajgott a szívem, amikor Lilikét így láttam:

Erről jut eszembe. Mivel a hegyekbe indultunk, magunkkal vittünk egy medvét és két farkast is. Akik esetleg nem értenék a dolgot, azoknak mindössze két mondatot szánok: “Nem baj, ha beszélsz a játékodhoz. A probléma akkor kezdődik, amikor válaszol neked.” 😅

Tudom-tudom, nyaralni indultunk, én mégis úgy szálltam be a kocsiba, hogy egy külön kis szütyőben összekészítettem magamnak könyveket, noteszt és tollat. Tibim vezetett, és mivel az alföldi táj eléggé lapos a szó szoros és átvitt értelmében is, így nekifogtam Rhonda Byrne 'A VARÁZSLAT' című könyvének.

Ahogy közeledtünk úti célunk felé, egyre csodálatosabb lett a táj. Szépsége megérintette a lelkemet. 😇

Elhagytuk Parádot. A leengedett ablakon át érkező friss levegőből szippantottam egy nagyot, és elégedetten felsóhajtottam:

- Ahh, de jó! Zöld illat van!

Tibim lazán megjegyezte:

- Persze, mert itt vágták a füvet.

Én meg azt hittem, a hegyi friss levegőt érzem. 😅 Na de való igaz, hogy az erdős, hegyvidéki levegőt tényleg szinte harapni lehetett, annyira tiszta és hűs volt.

Összesen közel négy órányi utazást követően megérkeztünk Parádsasvárra, ahol az apartmanunk várt ránk szeretettel. Még volt egy óránk becsekkolásig, ezért a közeli, Hegyipatak nevű panzió éttermében elfogyasztottuk könnyű és finom ebédünket.

Elérkezett az idő: kipakoltunk a szállásunkon, lemostuk magunkról az út porát, majd kézenfogva sétáltunk kicsit a környéken. Némi elemózsiát akartunk vásárolni a másnapi túránkra, ám a faluban egy fia bolt sem volt, így átkocsikáztunk Parádra, ahol kedvenc áruházunkban, a Coop-ban beszereztük a szükséges élelmiszereket a túrához, valamint vacsorára és reggelire valót, plusz egy zsugor ásványvizet.

Mindössze egyetlen egy aprócska zavaró momentumot tudok megemlíteni, ami aznap történt.

Estefelé Tibimmel a legnagyobb lelki nyugalommal pihiztünk a szobánkban, amikor a szomszédos erkélyen meghallottunk egy veszekedő házaspárt. Ami a legszomorúbb, hogy a perpatvar a gyerekeik előtt zajlott. 😕

Számomra érthetetlen, hogy felnőtt, (elvileg) értelmes emberek képesek még a szabadságuk alatt is játszmázni és hőbörögni a saját igazuk miatt, ami ráadásul pitiáner kis hülyeség. Az egójuk azonban azt diktálja, hogy igenis harcolniuk kell!

Ám nem tisztem másokat el-, vagy megítélni. Mindenki úgy nyaral, ahogy akar, vagy ahogy a képességei alapján tud. Ki veszekedve, ki pedig a legnagyobb egyetértésben a párjával, akit szeret, megbecsül, tisztel, és elfogad olyannak, amilyen. 💕

Kárbaveszett kárörvendés

Egy ideje már motoszkál a fejemben a következő téma, így most megosztom ezzel kapcsolatos gondolataimat.

Londonban élő Judit barátnőm kitartó és kemény munkájának köszönhetően egyre feljebb lépked a ranglétrán. Ő az, aki megnyerte az év dolgozója díjat London egyik legmenőbb hoteljében.

Sajnos a sikerének nem mindenki tud szívből örülni. 😢 Barátnőm több helyről is visszahallotta, hogy az irigyei most azon kárörvendenek - a háta mögött persze -, hogy a kinevezése miatt most majd nem lesz ideje edzeni, és jól el fog hízni, ha-ha.

Egyszerűen szörnyű ez a viselkedés. Csak hát azzal nem számolnak ezek a saját életüket tehetetlenül és sikertelenül menedzselő irigykedők, hogy pont fordítva fog elsülni a “jókívánságuk”. Judit ugyanis, amikor ezt visszahallotta, még több erőt vett magán, és heti hatszor jár el edzeni, hogy azértis megmutassa a potyán kárörvendőknek, hogy kár a gőzért. 😅

Én legutóbb legalább szemtől-szemben kaptam meg ezt a módfelett kedves és nemes lélekre valló gesztust. Beugrottam a könyvtárba, és az egyik volt kolléganőm röhögve rögtön ezzel fogadott: “Hát Rita, látom híztál!”

Ekkor őszintén ragyogó mosollyal az arcomon köszönetet mondtam neki. “De jó, hogy észrevetted! Ezek szerint hatásos az edzésem, beindult az izomépítés.”

Szegény kárörvendőnek lefagyott a képéről a vigyor. Nem is jutott eszébe semmi értelmes replika, így egyszerűen csak kisétált az ajtón.

Sajnos nem ez az egyetlen dolog az életben, amit soha nem fogok megérteni. Miért jó irigykedni és kárörvendeni? Ezzel terelik el az emberek a figyelmüket a saját megvalósulatlan céljaikról, sikertelen életükről? Hiszen aki sikeres, annak egyszerűen eszébe sem jut másokat figyelgetni, és azért örülni előre, hogy most biztos kudarcot vallanak majd.

Hogyhogy nem látják be az ilyen emberek, hogy a viselkedésük nem viszi őket előre? Épp ellenkezőleg. Éppen ők motiválják a másikat, aki még elszántabban és keményebben fog küzdeni a céljaiért, a rosszmájúak pedig még jobban lemaradnak.

A kárörvendő ember nem lesz több ezáltal, ám a sikeres ember sem lesz kevesebb. Sőt.

Egy történet képekben - Lili és a mókus

Lili megkapta új játékát, s rögtön arra gondolt, ezt valahová jól el kell rejtenie!

Lilike nagy gondban van! Hová is helyezze zsákmányát?

Megvan a préda biztonságos, senki által észre nem vehető helye! 😅

Lilike, látván, hogy gazdái ráleltek zsákmányára, csapott egy kört az udvaron, és megpróbálta elásni azt. Majd persze ismét előszedte, mert az az övé!

“Hűha, a gazdi közelít hozzám! Remélem, nem a játékom kell neki.”

“Jól van, bemegy a házba. Akkor kicsit megvizsgálhatom ezt a szőrmókot.”

...és Lili a legnagyobb átéléssel tanulmányozza zsákmánya strapabíró képességét.

A játék tappancsai (és persze Lilike orra) elárulják, mennyire működnek az ebünk kutyaösztönei.