Fikció

A minap egy barátunk megkérdezte Tibitől, hogy történt-e valami az anyósával. Tibi nem értette a dolgot. Mint kiderült, a barátunk párja olvasta a legutóbbi bejegyzésemet, és ebből gondolták, hogy valami rossz történt. No igen. A varázskarkötő című poszt egy novellapályázatra készült. Egyes szám első személyben írtam meg, gondolván, így talán jobban át tudom adni a mondanivalóját, az érzéseket. A körítés tehát elképzelt jelenet, ami viszont a megírására késztetett, az a bizonyos mondat volt, amit az anyuka mond a kislányának: “jaj kislányom, ez nem varázskarkötő”. Ez a mondat sajnos valóban elhangzott egy ismerősöm szájából. Pedig az, hogy képesek vagyunk meglátni, átélni, sőt teremteni a csodát, az már nem fikció, hanem tény. Merjük hát használni az erőnket, ami mindannyiunkban benne van!

A pályázatra egy másik írással is készültem (Türelem rózsát terem). Sikerült a dobogós harmadik helyet elérnem, melyhez egy oklevél és egy ajándékkönyv is járt. Ami azonban a legnagyobb értékkel bírt számomra, az a zsűri építő jellegű kritikája volt, amiből rengeteget tanultam. Hálás köszönet érte!