2019. január 7., hétfő

A tervezés előnyei


Ahogyan az a bejegyzés végén majd látható lesz a képen, öt darab határidőnaplóval szerelkeztem fel erre az évre. 😅 Számomra sokkal jobban átláthatóak a dolgok, ha le vannak írva előttem. Külön kategóriákat alkottam, mint például írás, edzés, önfejlesztés, stb. Mindig csak egy-egy hétre előre tervezek, így a nagyobb célok/feladatok nem lesznek annyira elrettentőek. Ezáltal pedig tartható az ütemterv. Ráadásul, ha csak tyúklépésben is, de KÖZELÍTEK a céljaim felé. 😇

Megfogadtam, hogy idén beépítem az életembe a sikeres emberek jó tanácsát, és a napomat a siker órájával kezdem. Reggeli rutinom része a hálanapló és a célfüzet vezetése, valamint az angol tanulás lett. Mindez belefér egy órába. Szívem szerint az olvasást is ide csoportosítanám, de azt esténként elalvás előtt, az ágyam kényelmében is tudom gyakorolni. Ami még a napi teendőim között szerepel, az egy kézirat szerkesztése. Meglehet, hogy az egyes feladatokra tizenöt-húsz percem van csupán, ám fő a rendszeresség!

Már az előző évben/években is figyeltem arra bizonyos területeken (írás/edzés/táplálkozás), hogy tudatos tervezéssel megfelelő szokásokat alakítsak ki, amelyek segítenek majd céljaim elérésében. Hál’ Istennek megtapasztalhattam, hogy három-négy hét alatt a jó szokások rögzülnek, automatikussá válnak, és ha valami miatt “kiesik” pár nap, a szervezet, az elme hiányolja a jól bejáratott rutint. Persze érdemes figyelni arra, hogy egy időben csak egy jó szokást rögzítsünk. Nem szabad egyszerre erőltetni mindent! Türelem rózsát terem. És persze sikereket!

Röviden és tömören ezek a dolgok kívánkoztak most ki belőlem. Illetve, a végére még egy ideillő idézet:
“Először mi alakítjuk a szokásainkat, azután a szokásaink alakítanak bennünket.”
John Dryden

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése