Nyugi van, nyuggerek!

Ennek a bejegyzésnek az ötlete már a tavalyi nyugdíjas mikulásbuli óta motoszkál bennem. Sajnos nem lesz túl vidám ez az iromány.

A művelődési ház dolgozóit az a megtiszteltetés érte, hogy részt vehettek a nyugdíjas klub rendezvényén, ami amellett, hogy a Télapót ünnepelte, egy megbeszéléssel kezdődött. Mindössze arról volt szó, hogy a negyvenöt éves fennállásukat milyen keretek között tudnák méltón jubilálni az idősek. Én akkor szomorodtam el a legjobban, amikor az egyik felszólaló bácsika tényszerűen közölte a helyzetet: sajnos nincs mindenkinek 2000 Ft-ja arra, hogy részt tudjon venni ezen a kivételes ünnepségen. Bakker!😳 Én így nem akarok nyugdíjas lenni!! Minek dolgozik az ember tisztességesen egy életen át, ha még szecska 2000 Ft-ja sincs arra, hogy a barátaival elfogyasszon egy finom vacsorát?

Tulajdonképpen aznap tudatosult bennem, miért is figyelhető meg a magyar embereknél, hogy lefelé görbül a szájuk. Tudod, amikor látszik is az ajkuk két oldalán a lefelé futó, mély, szomorú barázda. Nincs 2000 Ft-juk…😞

Eszembe jutott még valami. Amikor még az Élményfürdőben dolgoztam Sóstógyógyfürdőn, egyszer találtam egy száz forintost a fürdő udvarán, aminek roppant mód megörültem. A kolléganőm vigyorogva megkérdezte, mire fogom költeni azt a rengeteg pénzt. Én vidáman csak annyit válaszoltam, hogy “ha veszek belőle két kiflit, akkor elmondhatom, hogy van mit a tejbe aprítanom.”

Nézzük csak, mit mondhatnak a mai öregek? “Gyermekeim, ilyen világ ez. Sehogyan sem tudok a nyugdíjamból 2000 Ft-ot kiküszködni. Nekem nincs mibe aprítanom a nincs mit.”...