2018. november 5., hétfő

Mi marad a halál után?


A halottak napja egy kis merengésre ihletett.

Gyerekkoromban ezen a napon nálunk szokás volt elcsendesedni, magunkba szállni, halottainkra gondolni. Amikor besötétedett, családostól kimentünk a sóstóhegyi és nyíregyházi temetőbe egyaránt, gyertyát gyújtottunk szeretteink sírján, álltunk ott percekig, és szipogtunk. Nem a hideg miatt...
Tisztán emlékszem rá, mennyire gyönyörű volt, ahogy a több száz gyertya meleg fénnyel lobogott a hideg temetőben, s mutatták, kinek a lelke hol fénylik.

Ahogy felnőttem, és távol kerültem a családtól is, elmúlt ez a rituálé. Elhunyt szeretteimre viszont nem csak ezen a napon gondolok. Gyakran eszembe jutnak, és ha nem is szipogok olyankor, rájuk gondolva a szívem megtelik szeretettel.

Sajnos azonban olyan elhunyt személy is van, akire nem igazán jó szívvel emlékszek. Biztosan a Te szádon is kicsúszott már: “Nyugodjon békében, ha tud.” És ennek a kijelentésnek nyilván oka van. Meglehet, hogy az illető rosszul bánt a családjával, vagy átvert embereket, esetleg a hazugságaival ártott másoknak. Nem szeretném, hogy bárki is epésen megjegyezze, amikor rám gondol, hogy “Nyugodjon békében, ha tud.”

Most egy két évvel ezelőtti emlék villant be. Miután a férjem nagymamáját eltemettük, egy szép napon összejött a rokonság a nagyi házánál, és széthordtuk, amit mozdítani lehetett. Tudom, ridegen hangzik. Ám egy halott nem visz magával a sírba semmit sem. Mi is hiába gyűjtögetünk tárgyakat, hiába ragaszkodunk földi materiális dolgokhoz, igazából semmi nem a miénk. Létünk alatt csak kölcsönbe kapunk mindent.

Néha talán célszerű lenne eltöprengeni azon, hogy mi az, amit mégis érdemes gyűjteni? Például közös élményeket szeretteinkkel? Jótetteket? Kedves bókokat, amelyeket bőkezűen osztogatunk nap mint nap embertársainknak? Szép szavakat, gesztusokat? Vagy tényleg fontosabb a szeretteinkkel töltött idő helyett állandóan csak magunkkal foglalkozni? Mennyire maradandóak a posztjaink az Instagramon; a dühös hozzászólásaink a Facebookon; vagy az örökös versengés, hogy retusált valóságunkkal lepipáljuk az ismerőseinket, és becsapjuk saját magunkat? Számítanak ezek a halálunk után?

És vajon Rád hogyan fognak emlékezni a szeretteid?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése